2015. február 25., szerda

ápoló gyakorlat VI., baba, szül., nőgyógy.

Következő osztály a szülészet + baba rész volt.
Meg kellett állapítanom, hogy szegény újszülöttek nagyon rondák. 1-1 kivétel volt, mondták, hogy a császárosok nem annyira nyomik, mert ugye ők nem küzdik ki magukat, 1-2 hónaposan lesz az a szokásos "szép" baba.
A babáknál csak pár órát tartózkodtam, hisz itt érdemben nem tudtam mit csinálni, csak figyeltem milyen fejeket vágnak alvás közben és jót mosolyogtam rajtuk.
A kék fény kezelést is meg tudtam nézni többször.
Kissé brutálisnak találtam, ahogy összeböködik a babák sarkát. Biztos nincs más megoldás, csak ez a kínzás.
Reflex vizsgálatot is láthattam párat, a lépegetős reflexről eddig nem is hallottam. Nagyon vicces volt látni. Volt olyan baba, aki nem akarta megcsinálni, inkább szunyókált.
Életemben először megfogtam egy babát. Tanulótársam helyezte a kezembe, utána megmoccanni sem mertem.
Volt egy kis nézeteltérésem a babarész vezetőjével, sérelmezte, hogy az ott ácsorgás meg takarítás helyett az osztályon végeztem hasznosabb dolgokat.

Szülést szerencsére nem kellett néznem.
Elhatározásom, hogy nem fogok szülni, még erősebb lett.
És arra a véleményre jutottam: aki puszta kényelemből császárt kér, nem komplett.
Az szülészeti osztályon kicsit kiakadtam, mikor elküldtek véres ágyneműt ágyazni, és mikor indultam volna, kitépték a kesztyűt a kezemből, mondván, hogy már megszáradt, nem kell kesztyű. Én kicsit lefagytam, azonnal megkaptam: jól van akkor ne menj, majd a többiek megcsinálják.
A másik meg: a császárosok elég rendesen szoktak úszni a vérben. Mikor ágyaztam, több paplanon azt észleltem, hogy különböző korokból származó, és friss vérfoltok is vannak rajta, nagyon illene már lecserélni. Megkérdeztem ledobhatom -e? Dehogy is, hát akkor nem lesz!!!!
Tanulótársammal elkönyveltük: ha valaha is be kell feküdnünk kórházba, visszük a fertőtlenítőt, mindent lefertőtlenítőzünk, és a közelünkbe ne kerüljön kórházi ágynemű. Komolyan még egy hálózsák is higiénikusabb. (majdnem minden osztályon ez a helyzet, ahol jártam)


Szülészet alatt kicsit megfáztam, mert napokig nem volt fűtés a hideg ellenére, de szerencsére nem lett nagy bajom, jöhetett a nőgyógyászat.
Az ápolók többsége nagyon kedves és aranyos volt. Aki nem annyira, az is csak azért, mert szeretett beszólogatni, de szakmai dolgokat lehetett tőlük is kérdezni, meg nézni mit csinálnak.
Ezen az osztályon szedtem ki először katétert.
Kicsit ellógtam az ambulanciára is vérvételeket meg CTG-t nézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése