A traumás szenvedés után következett a pszichiátria. Rettegtem ettől a gyakorlattól. Elméletben érdekesek a pszichiátriai dolgok, de nem akartam beteget közelről látni.
Mikor odamentem, sokat kellett várnom a főnővérre, adott kulcsot az öltözőhöz, visszaadtam, és közölte, hogy menjek fel a zárt osztályra. Hát én majdnem elpityeredtem lépcsőmászás közben. Miért kell egy tanulót azonnal bevágni a zártra???
Csöngettem a tejfölös üveges ajtónál, erre hirtelen bentről valaki rátapadt az ajtóra, látszott az odatapadt keze.... elhátráltam kicsit, és próbáltam összeszedni magam megdöbbenésemben, hogy itt szabadon mászkálnak a betegek.
Nem szívesen, de csöngettem még egyszer, akkor jött egy ápolónő, és beengedett. A betegek egyből körüldongtak, mint fő újdonság, én szorosan a nővér nyomában bementem vele a nővérszobába.
Elvben nekem volt egy olyan elképzelésem, hogy a zárt osztályon van egy csomó izmos férfi ápoló, akik felügyelik a rendet, és vigyáznak az ápolónőkre. Konkrétan a 6. napon került elő 1 szem hím nemű ápoló.
Eleinte főleg csak nézelődtem, az ápolók többnyire levegőnek néztek. Aztán jött pár beteg, különböző dolgokat követelve. Őket is levegőnek nézték, vagy 1x-1x rendre utasították.
Pár nap ott volt egy másik tanuló is, így kicsit elviselhetőbb volt a hely. Kimászkálni is csak vele mertem.
1 nap volt, mikor nem jött, és pont szívatósabb ápolókat fogtam ki; egyedül kiküldözgettek különböző feladatokkal, hogy oldjam meg, mindenféle instrukció nélkül, és jót röhögtek hogy kínlódok dolgokkal. Egyszer pl. kezembe nyomtak egy pelenkát, hogy pelenkázzam át xy bácsit. Oké, hol van? Megmutatták melyik az, kint ette a kekszeit az egyik asztalnál. Odamentem, mondtam neki mit szeretnék, semmi reakció, azon kívül, hogy odapakolta nekem a kekszek egy részét. Próbáltam a kezét picit húzni, közben mondtam, hogy jöjjön a szobájába, de megint nem jutottam semmire. Bementem, mondtam a csajoknak, hogy nem akar jönni, csak viccből hozzátettem, hogy csalogassam be keksszel? Erre mondja az egyik, látod, ez egy jó taktika, és a kezembe nyomott még egy marék kekszet. Pár pillanatra döbbenten néztem, hogy ez most komoly? De úgy tűnt igen, úgyhogy visszamentem a bácsihoz.
Csak remélni mertem, hogy nem lesz agresszív, mondtam neki mi van, felmarkoltam a többi kekszet is, és mondtam, hogy a szobában tovább eheti, meg még adok is többet. Szó nélkül felállt, és totyogott velem. Út közben megkérdezte egyáltalán melyik kórterembe való.
Beérve szépen állva megoldottuk a dolgot, nagyon aranyosan segített, de közben ijesztő volt belegondolni, hogy itt szöszölök egy férfi kórterem közepén, a folyosó legvégén, ha bármi gebasz van, a kutya nem veszi észre. Gyorsan befejeztem és visszahúztam a nővérszobába.
Olyan is történt, hogy beteget költöztettünk nyíltabb osztályra, és kicsit vigyáznom kellett a cuccaikra még bent a zárton, mert vissza kellett menniük papírozni, erre körbe álltak a betegek, bámultak, magyaráztak. Ez is egy számomra ijesztő szituáció volt.
Az alap, hogy mindenhol emberi ürülék és vizelet van, úgyhogy kb. egész nap mosnak fel a takarítók. Némely beteg külön élvezi a pelenka letépdesést, és hogy ő is, az ágya is, meg a környéke úszik mindenfélében.
A branül kitépkedés is teljesen alap, úgyhogy infúzióhoz jár a lekötés. Így is néha arra mentem be, hogy 2 lekötött kézzel, épp a lábával próbálja elérni a néni a fejrésznél lévő infus állványt, de az utolsó pillanatban sikerült a boruló állványt elkapnom. Nagyon csúnyán nézett rám utána.
Később már ragasztóval és gézzel vagy papírvattával a zsebemben mászkáltam, hogy egyből orvosolni tudjam a kitépett branülös vérzéseket. Persze közben úgy néztek rám, mintha személyesen én téptem volna ki a branüljüket, és véreztem volna össze a ruhájukat.
Nagyon vártam, hogy vége legyen a gyakorlatnak. Utolsó nap átkunyeráltam magam egy lightosabb helyre, ahol nem kell állandóan magam mögé nézelődnöm.
Reggel 10 percre beugrottam a zártra megnézni egy bírói szemlét. Majdnem rossz döntésnek bizonyult, ugyanis pár percen múlt, hogy nem én lettem letámadva az egyik paranoid skizo által, de így is remegtem még fél óra múlva is. Kb. 6-an lógtak rajta mire sikerült leszedálni aztán lekötözni.
De túléltem. Esküszöm, többet a közelébe nem megyek pszichiátriának!
Urológiát, szemészetet gyorsan lezavartam. Lett volna lehetőség nézni egy kisebb műtétet, de elmeséltem a főnővérnek mi volt a biopszián, így arra jutottunk, hogy ne erőltessük a dolgot. Másnap néztem 1-2 szem műtétet, picit rám tört a műtő fóbia, de valahogy leküzdöttem, végül a hideg miatt jöttem ki, baromira fáztam az 1 szál zöld felsőcskében.
A műtétek érdekesek voltak. El nem tudtam képzelni, hogy a szemet lehet varrni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése