A lovardánál még senkit nem láttam, úgyhogy 2 pulcsiban és egy kabátban felfedezőútra indultam. Meg is találtam G-t, akinek az ismerősével fogok menni Pécselyen ha minden igaz. Mondta, hogy a fickó már nagyon készül a versenyre, trenírozza a paciját, hogy kibírja a pár órás terepet. Mivel valami vágóról mentett pacc, nem teljesen egészséges, úgyhogy van rá némi esély, h verseny előtt vagy alatt lesérül a ló. Mondtam G-nek, hogy akkor olyan lovat kell szereznem, aki egyedül is elmegy.
Előkerültek lassacskán a többiek is, nekiálltunk lovat pucolni. Hirtelen betoppant a tulaj, hogy menjünk a technikai értekezletre.
Elmondta az elmondani valót, de csak röviden, mert mindenki tudta miről van szó. Húztunk sorszámot, én az 5-öst. Úgy festett a dolog, hogy nem lesz külön egyéni kategória, mert csak 3-an indultunk egyéniben, és 4 induló kell egy kategória indításához. Csapat az volt bőven.
Értekezlet után még kóricáltam kicsit, felnyergeltem Bonát, rászereltem a nyeregtáskám, ettem, ittam, aztán lassan kivittem a pályára melegíteni. Nem sokat voltam ott, már szólított is a tulaj.
Kimentem, megkaptam a lyukasztókártyám, nemsokára a térképet, és 5 percig gondolkodhattam merre megyek. Közben a másik versenyző lányok buzdítottak, hogy csak keményen, ha szenyózik a póni, oda kell csapni neki, és akkor nem fog tovább hülyülni.
Indulás pillanatában megböktem Bonát, de ő makacsul rátapadt egy fűcsomóra. Nekiálltunk röhögni, aztán nagy nehezen felrángattam a fejét, és kiügettünk. A kapuban volt egy megtorpanása, de keményen oldalba böktem, így zavarodottan felszaladt az útra, és egyfolytában tekintgetett vissza, hogy hol vannak a többiek.
Párszor meg akart fordulni, de nem hagytam, a füves mezőn leügettem, közben szemétkedett, megállt, forgolódott, úgyhogy vállon pöcköltem keményebben, és megint sértetten vonult tovább.
Az úton átérve beletörődött, hogy be kell érnie a társaságommal, így már nem genyózott sokat.
Némi kerülővel kimentem a fenyves fölé, eldiskurálgattam 2 kedves biciklissel, 1x elvétettem a levezető utat, de aztán lejutottam a tegnap látogatott gödör mellé. A 19-es pont a nagy gödör kis tesójánál volt jelölve, kis út névvel. Le is ereszkedtem a kis gödörbe, volt pár ösvény, már majdnem az összes bokrot megkerültem, amikor egy óvatlan pillanatban felnéztem a sziklafal fölé, és jé, ott lógott az egyik fenyőn a bója.
Oldalba böktem paripámat, és sebesen felsuhantunk a fenyőig. Bona már volt ilyen versenyen, tudta mit akarok (kilyukasztani a kártyámat), úgyhogy előadta, milyen ijesztő az a rikító narancssárga fehér valami, és nem volt hajlandó oda menni.
Kicsit begurultam, úgyhogy keményebbre vettem a figurát, feszes szár, nem hagytam elfordulni, és addig hajtottam, amíg végre leparkolt a fa mellé, lyukasztottam, és jééé, nem halt bele a makacs kis póni.
Innen leügettem a fenyves fő útjára, itt is előadta a "haza akarok menni" számot, de nem hagytam magam, beugrattam vágtába, és elnyargaltunk a hazával ellentétes irányba. Megint egy darabig szemétkedett, megállt, kiugrált, de aztán feladta a harcot.
Csabrendek mellett jelölte a következő pontot a térkép. Valami kis bekerített terület mellett kellett volna lennie a nyiladék nevű pontnak. Én szentül meg voltam róla győződve, hogy a nyiladék, az valami völgy, vízmosás, vagy ilyesmi.
A bekerített terület egy szép régi temető volt, végigjártam az összes dzsindzsát, szegény Bona már nem tudta mire vélni ezt az össze-vissza mászkálást. Sajnos nem jártam sikerrel, sok időm elment, úgyhogy inkább hagytam a fenébe.
Végigrongyoltam a szőlőhegyen (csak 1.5 km), persze mindenki pont akkor szüretelt meg préselt, viszont mindenki visszaköszönt akinek így vágta közben odaköszöntem. (bezzeg erre felénk ritka ha valaki visszaköszön)
Csabrendeken léptem, mert aszfalton nem akartam a mezitlábas pónival sem ügetni sem vágtázni. Az erdőben felvágtattam a keresett elágazásig, és akkor elbizonytalanodtam. Egy fenyő volt rádőlve az útra, mi egy völgyben futott, de nagyon nem látszott út, részben az irdatlan levéltakarónak köszönhetően. Aztán feléledő nyomolvasó képességemmel megállapítottam, hogy itt előttem járt ló. Lehet nem ma, de tuti jött erre. Na akkor próbáljuk meg.
Feldöcögtünk a völgyön, kerestem a jobbos leágazó kis utat. Volt 1-2 vadcsapás fölfele, de nagyon sziklás és nagyon meredek, gondoltam az nem lehet az út. Aztán találtam egyet, ami szintén nem szűkölködött kidőlt fákban, viszont inkább lehetett ösvénynek nevezni, mint az eddigieket.
Nem túl nagy meggyőződéssel felmásztunk a dombon. Nézegettem a térképet, egyre inkább úgy éreztem, hogy csak úgy gázolunk az erdőben, sziklák és kidőlt fák közt, és baromira nem úton vagyunk.
Végül annyira elbizonytalanodtam, hogy meg akartam fordulni, de akkor megláttam a 42-es pontot, az útelágazást. Odaügettem, lyukasztottam, és követtem tovább az útnak nem nevezhető sejtelmes valamit. Bona nagyon ügyesen lépdelt át az akadályokon, amit kellett kikerült, nem is kellett mindig beleszólnom, hogy min hogy menjünk át.
Láttam mellettünk a völgyet, néha inkább ehhez igazodtam, mert eltűnt az út, aztán 1x tényleg eltűnt és jól bementem a bokrok közé tévesen, de sikerült visszavergődni az ösvénykére. Már épp azon gondolkodtam, hogy rossz csapásra jöttem vissza, és nem kéne felmenni, hátranéztem a völgyre, és jééé, ott volt a 14-es keresett pont, lapos gödör.
Nagy boldogan leereszkedtünk, mármint én boldogan, a póni olyan mártír arrcal, nem értve most miért akarok az ellenkező irányba menni mint addig.
Nagy nehezen lyukasztottam, mert Bona nem volt túl együttműködő, és egyfolytában izgett mozgott.
Nem akartam átvágni csak úgy az erdőn, úgyhogy hosszasan visszaereszkedtem amerről jöttem. Közben egy másik versenyző épp arra szaladt amerről jöttem. Bona nem csinált jelenetet a másik ló felbukkanása és elszaladása miatt, úgyhogy megdicsérgettem.
Lefele menet nem voltam benne biztos jó úton jöttem -e le, de aztán megnyugtattam magam: minden út Rómába vezet, ami jelen esetben a völgy.
Le is értem, és elindultam felfelé, hogy majd jól lemegyek balra a 6-os pont fele. Ez is nyiladék néven futott ha jól emlékszem.
A hosszas völgyséta közben tanakodtam, hogy már rég itt kellett volna lennie az útnak. Visszább ereszkedtem (Bona megint felvette a savanyú, értetlen ábrázatot), találtam egy csapást fel egy jó meredeken. Oda felmásztunk, közben térképeztem, de megakadtunk egy sziklás meredeken, közben rájöttem mégsem ez a jó út, úgyhogy befordítottam Bonát egy viszonylag vízszintes sziklára, visszanéztem a völgyre, és a túloldalt megláttam egy bóját.
Közben befutott G a völgyben, kérdeztem itt kéne -e lennie pontnak? Mondta igen, de még jóval beljebb. Mondtam mert ott fönt van egy, de nem igazán tudom az melyik.
G felszaladt a völgyfalon, én meg gondoltam menjünk mi is át a másik magaslatra.
Nem volt túl szimpi az a meredek amin feljöttünk, a póni sem akart moccanni, úgyhogy inkább leugrottam róla, és levezettem. Lent felszálltam rá, és felszaladtunk G után. G sehol sem volt, viszont tényleg bóját láttam. Odamentem reménykedve, és jött a pofára esés: 14-es. Ááááááá, innen mentem le egy csomót az előbb, meg vissza a völgybe.
Na mindegy, ilyen az én formám, de legalább tudtam, hogy nagyon nem arra sikerült jönni amerre akartam.
Megint ereszkedés a völgybe, és felmentem egy másik úton.
Elmentem egy kereszteződésnél balra, de eltűnt az út, úgyhogy visszamentem egy másik útra, és meg voltam róla győződve, hogy nemsokára keresztben lesz előttem egy főbb erdei út.
Jó sokára tényleg kiértem egy vaskosabb útra, ami végre határozottan követhető volt. Vidáman nézegettem a térképet, erre Bona húzott be a fák közé. Na mondom nem megyünk összevagdalni engem, tessék csak az úton haladni, a térképet nem tettem le. Pár másodperc múlva még határozottabban húzott be a fák közé Bona, és lassított is. Mi a szösz? Ledobtam a térképet, és hirtelen egy jó mély, vízzel töltött, dagonyás gödöregyüttes szélén találtam magam. Hű, még jó hogy ilyen gondolkodó lovat hoztam ki, aki helyettem is nézi az utat.
Megdicsérgettem, mentünk tovább.
Még mindig nagy meggyőződéssel a nyiladék völgy mivoltáról, lementem egy nagy völgybe bóját keresni, mert ott kell lenni a 6-osnak.
Egy idő után feladtam, kimásztunk a völgyből, Bona bosszúból nekivitt pár fának és eltépte a nyeregtáskámat, de csak azért is tovább mentünk.
Úgy véltem, ez az út kivisz egy másikra, amin visszajutok Csabrendekre, és akkor onnan próbálom megközelíteni a 6-os pontot.
Szépen bandukoltunk, hol ügettünk, hol vágtattunk, és kezdett gyanús lenni, hogy már réges rég Csabrendeken kéne lenni, de minimum lakott terület jeleit kellene látni (szemét, kerítés...), de semmi ilyen nem volt.
Aztán megint egy szép erdős részen előttünk termett egy jó vastag kidőlt fenyő, tökéletes pozícióba, tökéletes talajjal, legallyazva ahogy kell... na Bona ezen átugrunk. Bona is hasonlóképp gondolkodhatott, mert már hegyezte a fülecskéit, fej fent, és rákoncentrált a fára. Szépen beugrattam vágtába, de elkövettem azt a hibát, hogy rábíztam az elugrást, elvégre ugró versenyző volt, jobban tudja honnan kell ugrani, mint én. Kissé benézte a távot, nagyon rövidre hagyta az elugrást, így inkább ilyen helyből macska ugrást produkált, de legalább már tudom, hogy illene nekem elugratni még terepen is.
Tovább haladva kezdett gyanús lenni, hogy ez az út nem Csabrendekre vezet. Nem sokkal később, egy mély szakadék szélén haladtunk el, és sok autó, motor, meg ilyenek zaját hallottam. Na mondom ez nem Csabrendek, rossz oldalon van, és rossz irányból süt a nap.
Még odébb sziklás szakadék széléről kitekintés nyílt, Sümegre. Hogy kerültünk ide?
A várral 1 vonalban voltunk, kissé a vár fölött, gyanítottam, hogy a fehér sziklák környékén, de nem tudtam pontosan melyik út lehet a térképen.
Már rettentően kellett pisilni, és még volt vagy 1.5 órám kizárásig, gondoltam ha már ilyen jól eltévedtem, biztos nem jön erre más, lehet pipilni.
Odébb mentem egy kis mellékútra, bementem a bokrokhoz, Bona addig álldogált mellettem, és mivel nem fülelt semerre, biztos lehettem benne, hogy nincs itt senki más.
Végezvén visszapattantam, és elindultam vissza.
Elnéztem egy kis ösvényre, de hamar visszafordultam, mikor pónistul egy irgalmatlan szakadék szélén találtam magam, ahonnan keskeny kis sziklalépcsők vezettek le. Egyből rám tört a tériszony is, úgyhogy hátra arc, ez lóval járhatatlan.
Nem ugyan azon az úton mentem lefele, gondoltam ha már eltévedtem, fedezzünk föl más helyeket is. Sokáig követtem egy piros bogaras zöld csíkos turista utat.
Egy másik völgyön kezdtem el leereszkedni, feltételeztem Csabrendek felé, erre jött szembe 2 nő, ők csapatban indultak. Még köszönő távolságba sem értem, erre kiabálnak: Hol vagyunk???
Mondom fogalmam sincs, mert eltévedtem, de Csabrendek felé szándékoztam menni. Akkor jönnek ők is, mert nem találják azokat a pontokat amiket még erdei kalandom elején összeszedtem.
Mondtam pedig azok nem olyan vészesek, elvégre én főbéna megtaláltam.
Visszaértünk, mondtam nekik én még keresgélek 63-ast a temető mellett, hátha meglesz. Ok, ők is oda indultak.
Megint vágtattunk a szőlőhegyen, szépen kulturáltan mentem, nem tudtam milyen sebességgel szoktak haladni, erre mondja a nő mögöttem, hogy nem tud rendesen vágtázni, mert kicsiket lép a pónim. Mondom ezen könnyen segíthetünk, oldalba böktem Bonát, jó gyorsan beugrott vágtába, meglengettem oldalt a pálcámat, és egyből felkapcsolt turbóra, úgyhogy a délelőttinél jóval gyorsabban suhantunk át mindenen, a célpontnál latba is kellett vetnem nem kevés súlyt meg erőt, hogy megfogjam a megtáltosodott kis tehénkét.
Mondtam nekik, hogy merre kell lennie a pontnak, erre elindultak az ellenkező irányba. Követtem őket, hátha én vagyok a hülye, erre bementek a jól láthatóan kőfallal körülvett temetőbe. Bementem utánuk, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem illik temetőben lóval lófrálni, még ha ilyen régi is.
A nők elmentek tök rossz irányba, úgyhogy ott hagytam őket, hátul átmásztam a kőfalon ahol viszonylag alacsony volt, kimentem még a dzsindzsába, aztán inkább elindultam vissza, hátha még van időm felmenni a másik erdőbe.
Nem messze jött egy másik csapat, az egyik fő versenyző vezette őket, mondta menjek vissza, megkeressük a pontot. Na ő 2 perc alatt bement a fenyves bevágásába, aminek a végén ott volt a pont, és közölte: a nyiladék az ilyen bevágás az erdőben, ahol ki van irtva a fa, vagy nem is ültettek. Jó tudni.
Elindultam velük vissza, de ők más fele mentek, mint én akartam, úgyhogy vágta közben másik útra kanyarodtam, Bona megdöbbentően könnyen hagyta ott a kis foltos cimboráját.
Végigszáguldottunk a 2 km-es fenyvesen, és Sümegre kiérve mérlegeltem: fél órám van, ami nem elég arra, hogy felmenjek a másik erdőbe, nem kéne kockáztatni, hogy kizárjanak, így inkább a lovarda felé vettem az irányt.
A Hotel kapitány előtt még vágtattam egyet a kedvenc füves részemen, Bona jól megnézett magának egy kék piros sátrat, ott nyomott egy kis ijedezést, oldalazást, fújtatást. A parkolóknál sétáltunk a loviig az aszfalton.
Bent megállapítottam, hogy nem volt nálam tájoló, és nagyon szétszakadt a nyeregtáskám :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése