Utána összecuccoltunk a túránkhoz, bementünk a Tescoba venni innivalót meg pár apróságot, egy kedves hölgy megkérdezte tőlem merre van a tarhonya, mert így farmerban, piros pólóban Tesco munkásnak vélt. Mondtam neki nem csak hogy nem dolgozom itt, de életemben először vagyok a pécsi Tescoban, úgyhogy sajnos nem tudom.
Utána tankolás és irány Kővágószőlős.
Apuval nekivágtunk a nyaralás alatti legjobb túránknak. Anyut lent hagytuk, mert szegény a rossz derekával úgysem tudott jönni.
Találkoztunk gombászokkal, első megállónk egy köves rész volt, ahol egy kereszt is állott. Itt szusszantunk kicsit, aztán pár percnyi tájolózás és térképbűvölés után mentünk tovább, ráadásul a jó úton :)
Nem sokkal odébb meglettek a babás szerkövek. Ezekre muszáj volt rámásznom, az egyikre ki is feküdtem, de csak óvatosan mentem oda, mindig befelé nézve, mert tériszonyomnak nem tett volna jót, ha látom mi van a másik oldalon.
Továbbhaladva szép meredekeken másztunk fel, aztán jött a "hé, merre tovább?". Egy Sasfészek nevű helyen álldogáltunk, előttünk sziklák, alattunk meredek lejtő.
Elindultunk le a meredeken kapaszkodva, csúszva, mászva, oldalazva, de gyanús volt, hogy nem erre kell jönni. Apu már lement vagy 30 m-t, én csak 10-et, amikor apu megszólal, hogy az nem turistajelzés ott fenn a sziklán?
Visszamásztam, elkezdtem felmászni a sziklán, és sanda gyanúm támadt, hogy előttem itt már többen is jártak. És jé, tényleg ott volt a jel. Apu visszaküzdötte magát, én addig megcsodáltam a szikla élővilágát, és másztunk tova.
Vártak még ránk kedves kőlépcsők, megtaláltuk a dombocskákat, megsaccoltam melyik pukli akar lenni a földvár, és elértünk a legjobb helyre: a kolostorromhoz. Itt előbújt gyermeki énem, ami amúgy sincs túl mélyre temetve, és muszáj volt végigmászkálnom / ugrálnom a szimpatikus falakon.
Az egyik magasabb falnál felfele négykézláb másztam, lefele meg hernyózva, mert itt már elég durván tériszonyom volt.
Miután kiörömködtem magam, nagy nehezen megtaláltuk a kilátót, kölcsönadtam egy bringás srácnak a térképet nézésre, mert ő csak úgy térkép nélkül vágott neki az erdőnek.
A kilátóba nem mertem felmenni, mert egy szűk torony volt a feljáró, ami nem zavart volna, ha nem egy függőleges, enyhén ingó fémlétrán kellett volna felmászni. Pár létrafok után már remegtek csekély karizmaim, és rájöttem, hogy már fölfele se nagyon fogom tudni megtartani magam, lefele meg már biztos nem, úgyhogy inkább passzoltam.
Visszafele már nem volt semmi érdekes, pár fa megpróbált elgáncsolni, de sikerült nem orra esni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése