Természetesen végig izgultam az utazást, első utunk a lovardába vezetett. A kocsiból kipattanva berongyoltam az istállóba, nagy megdöbbenésemre még nem volt kitéve a lólista. (ki melyik lovon megy a versenyen)
Elkaptam a lovászt, mondta majd este lesz az értekezlet lóügyben, a tulaj most itt sincs. Látta elszörnyedésemet, úgyhogy mondta ne aggódjak, majd ő kiharcolja nekem a pónit ha valaki keresztbe akar tenni.
Elmentünk kései ebédelni egy közeli étterembe, mire visszaértünk a lovardánál hagyott kocsinkhoz, már ott volt a tulaj. Gyorsan felrobogtam az irodába, megtaláltam, és letámadtam, hogy akkor megkaptam -e Bona-Vistát? Persze, megkaptam.
Aztán Cicóka felől érdeklődtem, merre van? Rámutat a báránybőrökkel borított kanapéra, hogy ott. Közelebb lépek, hol? Hát ott, mutat a kanapé közepe fele. Na mondom ezt látnom kell, odamentem, és tényleg ott volt, a bőrök közé beékelődve Cicó, a hosszú, fehér szőrű, nem tudom milyen fajta, de valami spéci cica. Óvatosan megsimiztem, akkor előkerült a cicafej, nyervantott egyet, egyből állt is fel üdvözölni meg dörgölőzni. Olyan édes a kis öreg.
A tulaj mondta, hogy ki is próbálhatom a lovat ha van kedvem, akár most is. Én persze egyből fellelkesültem, mikor ne akarnék én lovagolni ?! Megbeszéltük visszajövünk.
Még megtárgyaltuk, hogy holnap 9-kor technikai értekezlet, és eljöttünk.
Felmentünk a szállásunkra, lepakoltunk, átvedlettünk, és levittem anyuékat a fenyvesben lévő szép gödörhöz, ahol tavasszal volt egy bója. Nekik is elnyerte tetszésüket a már színesedő mélyedés. Nekem persze muszáj volt lemásznom, mert még nem jártam lent.
Utána mentünk lózni. Lepucoltam a póneszt, mikor nyergeltem, kezdett gyanakodni, hogy itt valami készül.
Elég hamar végeztem, kivittem a pályára, apu becsukta a kaput, és leesett Bonának, hogy nem jönnek a többiek. Volt nagy nézelődés. Felmásztam rá, megállapítottam, hogy még a saját hevedere is kicsit nagy rá, úgyhogy a versenyre alá kell pokrócolni, hogy ne forduljon el a nyereg minden felszállásnál.
Elindultam, Bona vadul forgolódott és fújtatott. Lépésben mást nem csinált, de amikor el akartam indulni ügetésbe, jött a hiszti. Ő aztán nem fog itt velem egyedül körözgetni, a sarokban befarolt, oldalazott, nem akart tovább menni. Gyengéden meglegyintettem a pálcámmal, akkor sértődötten, sunyítva tovább vonult.
1 kör múlva a bejártnál próbálkozott, ott is tovább küzdöttem, saroknál megint, most még durvábban. Szóval elvoltam vele, közben kihoztak pár arabot a másik karámba, azok is nagyon felzaklatták ahogy ugri bugriztak.
Sok szenvedés után eljött a pillanat: próbáljunk meg vágtázni. Rákészültem a nagy pónihisztire, esetleg pár bakolásra.
Elindítottam ügetésbe, ő is megérezte, hogy nem csak ügetős terveim vannak, úgyhogy elrohant mint a fene, nem győztem összeszedni, ha sikerült, akkor jött az oldalazás, ugri bugri, toporzékolást, 1x azt hittem ki fog rúgni, de végül nem tette. Mikor már úgy véltem uralom a helyzetet, beugrattam vágtába. Természetesen száguldott ezerrel, először nem is tudtam lelassítani, úgyhogy hagytam had fussa ki magát, mikor lehiggadt, akkor összeszedtem, ment szépen, felvettem, és leléptettem.
Összességében sokkal jobban ment mint számítottam rá, de még mindig izgultam a másnap miatt.
Vacsizóhelyünkön összehavrekodtam egy jópofa vizslával, akit eddig még nem is láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése