Tájékozódási tereplovaglás, Sümeg, 2012 ősz III.

Vasárnap felnyergeltünk, és együtt kivonultunk a borókásba.
Az út elején, még a meredek, sziklás lejtő előtt akartam húzni a hevederen, de a jó öreg szétesőfélben lévő hevedercsat pöcke elhagyta helyét, és beszorult a heveder alá. Akárhogy piszkáltam, nem sikerült kibányásznom, úgyhogy félrehúzódtam, hogy a többiek el tudjanak vonulni mellettünk, és megálltam küzdeni a hevederrel.
D. elhaladtában megkérdezte segítsen -e, mondtam nem, köszi, megoldom, csak a heveder szórakozik.
Mire kibányásztam a pöcköt, már mindenki elment, kivéve G-t, aki megállt, hogy Bona ne csapjon nagy patáriát, hogy eltűnt a lótömeg, és ő magára maradt.
Gyorsan megcsináltam, felpattantam, így még a szőlősök előtt beértük a csapatot.

Az erdőben meg a borókáshoz közeledve kattintottam pár képet.

A kiindulópontra érve mondta a főnök, hogy 6 perc térképosztásig. Meglepően hamar.
Gyorsan összeszedtem magam, rögzítettem a lyukasztókártyát, ledobtam a pulcsim... na de akkor a telefont hova tegyem? Végül a nyakamba akasztottam, de egész idő alatt küzdöttem vele, mert vágtában mindig verdeste a hasam.

Indulás előtt anyu mellettünk álldogált, hátha még akarok inni, erre G odaszaladt a lovával, mondta anyunak, hogy fogja meg egy pillanatra a lovát, mert elszalad valamiért, anyu kezébe nyomta a szárakat, és eltűnt. Anyu elkerekedett szemekkel, riadtan nézett rám, hogy ő most mit csináljon? Úgy fogta a szárat, mintha valami rettentő veszélyes dolog lenne a végére kötve. Közben a fekete pacc nekiállt legelészni, mondtam anyunak, hogy csak arra figyeljen ne lépjen a ló a szárra, semmi különöset nem fog csinálni. G hamar visszatért, úgyhogy nem kellett anyunak tovább rettegnie a vérszomjas paripától.
Hamar kaptunk térképet is, először elhatároztam, hogy a 7-esre megyek először, de rájöttem, hogy a többség oda fog menni, úgyhogy inkább mást néztem ki ellenkező irányban.

Indulásnál a tömeg tényleg a 7-es fele lódult meg, én elkaptam Bonát, hogy ne menjen el a többi, sietősen távozó ló után, és szépen leereszkedtem vele a domb túloldalán.
2 csapat már lent száguldozott a borókásban arra felé amerre én is menni szándékoztam, de Bonát könnyen meg lehetett győzni, hogy nem szaladunk utánuk.
Mikor én is nekiiramodtam, hamar kioldódott a kikötő kötél, meg kellett állnom felkötni, ami nem egyszerű nyeregből egy önálló elképzelésekkel rendelkező pónin. Megoldottam ezt is, és már vágtattunk is tova.
Az erdőbe bevágtam, kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó helyen -e, a kereszteződésnél meg akartam állni nézelődni, de nem kellett, mert ott volt a 14-es pont. Na így már tudtam hol vagyok.

Visszaszaladtam az útra, végig vágtattam a 2-vel odébb lévő bekötőig, ott beügettem, ott volt a pont ahol kerestem (29). Ismételt sikerélmény.

Vissza az útra, vágta tova. Megtaláltam a fura Y elágazást, hamar meg lett a pont is (9). Egyébként minden pontnál forgolódtam egy darabig, mire sikerült Bonát pár másodpercre megállítani, hogy tudjak lyukasztani.

Kivágtattam a betonútig, ott átslattyogtunk, kicsit térképészkedtem, és elvágtattam a pont feltételezett helyére. Hülye voltam, mert jó helyen mentem le az útról a bokrok közé, de elkövettem egy nagy hibát: megláttam az egyik fő versenyzőt, és odakiáltottam megvan -e a pont, mondta meg.
Odaküzdöttem magam a szúrós dzsindzsán át, mondta szaladjak fel lyukasztani a dombra, a társa ott találta meg a pontot, addig megfogja a lovam. Elindultam, erre valami kis vadcsapáson felküldtek a vörös dombra, fent mindenhol fák, bokrok, kiabáltak, hogy sréhen menjek jobbra. Oké, de hol a pont?
Aztán visszajött a lány, és elkezdett sprintelve átvezetni a dzsindzsán. Elképesztő sebességgel tört magának utat, én nem győztem sziszegni meg auzni a sok szúrás miatt, folyton megbotlottam, 1x majdnem elestem, csak sikerült megragadnom egy faágat, ő meg sürgetett, hogy menjek.
Sok sok dzsindzsa után lemutatott a dombról, hogy ott a pont. Én szentségeltem magamban, hogy ha nem M-ék fele nézek, hanem hátra, akkor meglett volna a pont, mert ott jöttem le az útról nem messze a ponttól.
Csaj sürgetett, hogy menjek lyukasztani, én kérdőn néztem rá, most komolyan seggencsússzak le a köves bauxitos meredeken?
Igen, menjek már, ő is gatyafékkel ment le, aztán fussak vissza.
Elindultam le, kapaszkodó, támaszték 0, hamar meggurultak a kövek a szép sima talpú lovas cipő alatt, de szerencsére van annyi egyensúlyozó készségem, hogy nem taknyoltam el, inkább leszörföltem.
Leérve elgondolkodtam: komolyan vissza akar itt mászatni engem?
Elnavigált a bokorig fentről, aztán lyukasztás után intettem neki, hogy én inkább lent jövök, mert amúgy itt jöttem be a bokrok közé, úgyhogy tudom hol vagyok.
Ok, ő megy fönt. Lent 1 perc alatt visszaértem M-hez, már azt is megvitattuk, hogy ugyan azt a pontot tűztük ki célul, úgyhogy addig elmegyek velük, ott szétválunk, és akkor befutott szegény csaj, aki újra végigvergődött a dombi dzsindzsán.

M navigációjával simán meglett a 6-os, ez is egy bauxitos részen volt, ők elindultak miután lyukasztottak, ott Bona csapott egy kis hisztit, hogy elment a foltos cimbi. Mikor épp szünetet tartott 2 hiszti közt gyorsan leugrottam róla, lyukasztottam, nézegettem térképet, addig ő is lehiggadt, akkor visszamásztam rá, és elindultam ügetésben a betonút fele.
Az ösvényemre épp kicsörtetett G, láttam nagyon szugerálja a térképet, észre se vett, úgyhogy odaszóltam, hogy 6-os?
Mondta igen, és veszettül ügetni kezdett felém. Mondtam menjen végig az úton, és a piros foltnál nézzen balra. Megköszönte és elsuhant.
Bonával kiügettem az útig, M-ék épp az aszfalton vágtattak balról, intettünk, és el akartam indulni balra a kövi pontra, de itt ismét rájött Bonára a vágy, hogy elmenjen a foltos haver után.
Megint rövid szár, csizma, pálca, letereltem az út melletti fűre, ott beugrattam vágtába, így elég hamar lehiggadt.
Közben G beért, ő is pont arra a pontra jött (63), úgyhogy majdnem egyszerre értünk oda. Lyukasztott és elvágtatott, én leszálltam, hogy Bona ne hisztizzen, lyukasztottam, térképeztem, és mikor már nem hallottam G patadobogásait, akkor elindultam.

Visszavágtáztam az út mellett, tovább azon ahol jöttem, lekanyarodtam a bauxit bányához, körbeügettem, és mikor már néztem volna hol a pont, megleltem M-éket. Ők is azt keresték.
Tekeregtünk kicsit együtt, befutott G. Ő inkább odébb ment, mert látta hogy itt reménytelen.
Egyszer csak G kiabál valahonnan messziről az erdőből, hogy ott a pont.
Odaszaladtunk, M-ék lyukasztottak, én leszálltam, ők elvágtattak, Bona hisztizett, de azért lyukasztottam, térképeztem, kicsit vártam, mert most nagyon zaklatott volt a pónesz.
Mikor már csak lépésbe indult el felszállásnál, akkor rámásztam, és egyből szaladt is ügetésben arra, amerre a foltos eltűnt; mikor elhelyezkedtem átkapcsolt vágtára. Hagytam, mert arra akartam menni, és nem árt, ha sietünk, mert kicsúszunk az időből, ha sokat tökölünk.

Kinavigáltam az aszfalt út melletti fűsávra, és belekezdtem hosszadalmas vágtánkba. 2 oldalt erdő, időnként rápillantottam a térképre, de többnyire csak előre bambultam. Egyszer csak nagy recsegés, én frászt kaptam, hogy mi ez, erre kiugrott elénk kb. 10m -re egy hatalmas, nagy ágas bogas agancsú szarvas. Én teljesen ledöbbentem ahogy átvágtázott előttünk a túloldali erdőbe, Bona meg sem rezdült, sőt, mintha felbuzdult volna a szarvastól, még gyorsabb vágtára kapcsolt, szépen előre fülelt...
Megláttam egy ismerős csapatot, épp beverekedték magukat a susnyásba, odaköszöntem nekik , Bona odanyerített a hazai lovaknak.
Nemsokára megint beért G hátulról vágtában, menet közben megvitattuk, hogy ő még egyszer megpróbálja a 17-est, én meg megyek a 8-asra a fenyvesbe.
Szétváltunk, én beügettem a fenyők közé, aztán mikor megvolt a biztos út, bevágtáztam a pontig. Lyuk, út keres, és már vágtattam is tova a 7-esre.

A fiatal fás részen nem volt jó a talaj, úgyhogy ott csak léptem, ügettem, de kint a kihalt épületek mellett szépen lassan elvágtáztam fel a faültetvényig. Itt kellett volna lennie a bójának.
Megkerültem az egyik ültetvényt, semmi, kimentem az útig, semmi, vissza, semmi. Megkerültem a nagyobbikat félig, semmi. Visszafordulva megláttam valami sárgát, bevágtáztam, erre csak egy száraz leveles ág volt.
Felháborodtam, gondoltam itt hagyom a francba, nem fogok az összes bokorba bemászni... így dúltam fúltam, mikor leendő utam felé fordulva megláttam a bóját. Jót bosszankodtam hogy 2x elmentem mellette, csak pont nem jó szögből.
Lyuk, és már vágtattam is a mező szélen, be az erdőbe.

A vadászleses pont is meglett, visszamentem, megközelítettem a célt, de még volt időm, gondoltam megpróbálom a gödör névre hallgató 18-ast.
Elég hamar megtaláltam, már csak azt kellett megálmodnom hogy ereszkedek oda le?
Találtam egy normálisabb utat, ott mentünk lefele, de egyre durvábban meredek lett, úgyhogy inkább leugrottam Bonáról, levezettem, lyukasztottam, és visszakaptattunk.

Na talán még belefér a 11-es, ha megtalálom elsőre.
Sok csalóka út futott erre össze, úgyhogy sikerült jól eltévednem, órámra pillantva láttam, már csak 15 perc, na gyorsan menjünk vissza.
Vágtattam és vágtattam, azt hittem arra amerről jöttem, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Eltévedtem. Enyhén bepánikolva megálltam a 3. ugyan olyan 4 ágú kereszteződésnél, a póni balra akart menni, mondom akkor arra van a haza, menjünk egyenesen. Szerencsére visszajutottam a gödrös ponthoz, ott meg már tudtam merre van a cél, a rosszabb részen leügettem, onnan pedig bevágtáztam.

Lesétáltattam Bonát, kicsit ettem ittam, Bona is legelészett, de hamar elindultunk vissza. Én elmentem G-vel begyűjteni pár bóját. 2 olyat amit lyukasztottam, viszont 2 erdeinél nem jártam, de megállapítottam, hogy ezeket nem találtam volna meg egyedül, meg az időmbe se fért volna bele, mert én nem robogtam úgy végig mint a többi rutinos.

Eredményhirdetésen meglepetten láttam, hogy mégiscsak külön értékelte a főnök az egyénit meg a csapatot, így kaptam egy kupát meg oklevelet, mint 3. helyezett egyéni. Örülök nagyon, mert mikor sokkal többen vagyunk, esélyem sincs kupát szerezni. Meg magamhoz képest már első nap is, de főleg 2. nap elképesztő teljesítményt nyújtottam. 2.-on 15-ből 11 pont meglett :)
És mindez nagyon nagy mértékben köszönhető annak, hogy végre egy normális lovon mentem. Bona nem akart állandó jelleggel haza menni, nem voltak túl durva hisztirohamai, nem akart minden ló után elszaladni, és nagyon ügyesen közlekedik hülye helyeken felügyelet nélkül is.

Ezentúl Bona lesz a tiszti hátasom, és mindig megpróbálom őt megszerezni. Pécselyre is megpróbálom őt áthozatni.

Tájékozódási tereplovaglás, Sümeg, 2012 ősz II.

Szombaton hideg napra ébredtünk.
A lovardánál még senkit nem láttam, úgyhogy 2 pulcsiban és egy kabátban felfedezőútra indultam. Meg is találtam G-t, akinek az ismerősével fogok menni Pécselyen ha minden igaz. Mondta, hogy a fickó már nagyon készül a versenyre, trenírozza a paciját, hogy kibírja a pár órás terepet. Mivel valami vágóról mentett pacc, nem teljesen egészséges, úgyhogy van rá némi esély, h verseny előtt vagy alatt lesérül a ló. Mondtam G-nek, hogy akkor olyan lovat kell szereznem, aki egyedül is elmegy.

Előkerültek lassacskán a többiek is, nekiálltunk lovat pucolni. Hirtelen betoppant a tulaj, hogy menjünk a technikai értekezletre.
Elmondta az elmondani valót, de csak röviden, mert mindenki tudta miről van szó. Húztunk sorszámot, én az 5-öst. Úgy festett a dolog, hogy nem lesz külön egyéni kategória, mert csak 3-an indultunk egyéniben, és 4 induló kell egy kategória indításához. Csapat az volt bőven.

Értekezlet után még kóricáltam kicsit, felnyergeltem Bonát, rászereltem a nyeregtáskám, ettem, ittam, aztán lassan kivittem a pályára melegíteni. Nem sokat voltam ott, már szólított is a tulaj.
Kimentem, megkaptam a lyukasztókártyám, nemsokára a térképet, és 5 percig gondolkodhattam merre megyek. Közben a másik versenyző lányok buzdítottak, hogy csak keményen, ha szenyózik a póni, oda kell csapni neki, és akkor nem fog tovább hülyülni.

Indulás pillanatában megböktem Bonát, de ő makacsul rátapadt egy fűcsomóra. Nekiálltunk röhögni, aztán nagy nehezen felrángattam a fejét, és kiügettünk. A kapuban volt egy megtorpanása, de keményen oldalba böktem, így zavarodottan felszaladt az útra, és egyfolytában tekintgetett vissza, hogy hol vannak a többiek.

Párszor meg akart fordulni, de nem hagytam, a füves mezőn leügettem, közben szemétkedett, megállt, forgolódott, úgyhogy vállon pöcköltem keményebben, és megint sértetten vonult tovább.
Az úton átérve beletörődött, hogy be kell érnie a társaságommal, így már nem genyózott sokat.

Némi kerülővel kimentem a fenyves fölé, eldiskurálgattam 2 kedves biciklissel, 1x elvétettem a levezető utat, de aztán lejutottam a tegnap látogatott gödör mellé. A 19-es pont a nagy gödör kis tesójánál volt jelölve, kis út névvel. Le is ereszkedtem a kis gödörbe, volt pár ösvény, már majdnem az összes bokrot megkerültem, amikor egy óvatlan pillanatban felnéztem a sziklafal fölé, és jé, ott lógott az egyik fenyőn a bója.
Oldalba böktem paripámat, és sebesen felsuhantunk a fenyőig. Bona már volt ilyen versenyen, tudta mit akarok (kilyukasztani a kártyámat), úgyhogy előadta, milyen ijesztő az a rikító narancssárga fehér valami, és nem volt hajlandó oda menni.
Kicsit begurultam, úgyhogy keményebbre vettem a figurát, feszes szár, nem hagytam elfordulni, és addig hajtottam, amíg végre leparkolt a fa mellé, lyukasztottam, és jééé, nem halt bele a makacs kis póni.

Innen leügettem a fenyves fő útjára, itt is előadta a "haza akarok menni" számot, de nem hagytam magam, beugrattam vágtába, és elnyargaltunk a hazával ellentétes irányba. Megint egy darabig szemétkedett, megállt, kiugrált, de aztán feladta a harcot.
Csabrendek mellett jelölte a következő pontot a térkép. Valami kis bekerített terület mellett kellett volna lennie a nyiladék nevű pontnak. Én szentül meg voltam róla győződve, hogy a nyiladék, az valami völgy, vízmosás, vagy ilyesmi.
A bekerített terület egy szép régi temető volt, végigjártam az összes dzsindzsát, szegény Bona már nem tudta mire vélni ezt az össze-vissza mászkálást. Sajnos nem jártam sikerrel, sok időm elment, úgyhogy inkább hagytam a fenébe.

Végigrongyoltam a szőlőhegyen (csak 1.5 km), persze mindenki pont akkor szüretelt meg préselt, viszont mindenki visszaköszönt akinek így vágta közben odaköszöntem. (bezzeg erre felénk ritka ha valaki visszaköszön)
Csabrendeken léptem, mert aszfalton nem akartam a mezitlábas pónival sem ügetni sem vágtázni. Az erdőben felvágtattam a keresett elágazásig, és akkor elbizonytalanodtam. Egy fenyő volt rádőlve az útra, mi egy völgyben futott, de nagyon nem látszott út, részben az irdatlan levéltakarónak köszönhetően. Aztán feléledő nyomolvasó képességemmel megállapítottam, hogy itt előttem járt ló. Lehet nem ma, de tuti jött erre. Na akkor próbáljuk meg.
Feldöcögtünk a völgyön, kerestem a jobbos leágazó kis utat. Volt 1-2 vadcsapás fölfele, de nagyon sziklás és nagyon meredek, gondoltam az nem lehet az út. Aztán találtam egyet, ami szintén nem szűkölködött kidőlt fákban, viszont inkább lehetett ösvénynek nevezni, mint az eddigieket.
Nem túl nagy meggyőződéssel felmásztunk a dombon. Nézegettem a térképet, egyre inkább úgy éreztem, hogy csak úgy gázolunk az erdőben, sziklák és kidőlt fák közt, és baromira nem úton vagyunk.
Végül annyira elbizonytalanodtam, hogy meg akartam fordulni, de akkor megláttam a 42-es pontot, az útelágazást. Odaügettem, lyukasztottam, és követtem tovább az útnak nem nevezhető sejtelmes valamit. Bona nagyon ügyesen lépdelt át az akadályokon, amit kellett kikerült, nem is kellett mindig beleszólnom, hogy min hogy menjünk át.

Láttam mellettünk a völgyet, néha inkább ehhez igazodtam, mert eltűnt az út, aztán 1x tényleg eltűnt és jól bementem a bokrok közé tévesen, de sikerült visszavergődni az ösvénykére. Már épp azon gondolkodtam, hogy rossz csapásra jöttem vissza, és nem kéne felmenni, hátranéztem a völgyre, és jééé, ott volt a 14-es keresett pont, lapos gödör.
Nagy boldogan leereszkedtünk, mármint én boldogan, a póni olyan mártír arrcal, nem értve most miért akarok az ellenkező irányba menni mint addig.
Nagy nehezen lyukasztottam, mert Bona nem volt túl együttműködő, és egyfolytában izgett mozgott.
Nem akartam átvágni csak úgy az erdőn, úgyhogy hosszasan visszaereszkedtem amerről jöttem. Közben egy másik versenyző épp arra szaladt amerről jöttem. Bona nem csinált jelenetet a másik ló felbukkanása és elszaladása miatt, úgyhogy megdicsérgettem.

Lefele menet nem voltam benne biztos jó úton jöttem -e le, de aztán megnyugtattam magam: minden út Rómába vezet, ami jelen esetben a völgy.
Le is értem, és elindultam felfelé, hogy majd jól lemegyek balra a 6-os pont fele. Ez is nyiladék néven futott ha jól emlékszem.
A hosszas völgyséta közben tanakodtam, hogy már rég itt kellett volna lennie az útnak. Visszább ereszkedtem (Bona megint felvette a savanyú, értetlen ábrázatot), találtam egy csapást fel egy jó meredeken. Oda felmásztunk, közben térképeztem, de megakadtunk egy sziklás meredeken, közben rájöttem mégsem ez a jó út, úgyhogy befordítottam Bonát egy viszonylag vízszintes sziklára, visszanéztem a völgyre, és a túloldalt megláttam egy bóját.
Közben befutott G a völgyben, kérdeztem itt kéne -e lennie pontnak? Mondta igen, de még jóval beljebb. Mondtam mert ott fönt van egy, de nem igazán tudom az melyik.
G felszaladt a völgyfalon, én meg gondoltam menjünk mi is át a másik magaslatra.
Nem volt túl szimpi az a meredek amin feljöttünk, a póni sem akart moccanni, úgyhogy inkább leugrottam róla, és levezettem. Lent felszálltam rá, és felszaladtunk G után. G sehol sem volt, viszont tényleg bóját láttam. Odamentem reménykedve, és jött a pofára esés: 14-es. Ááááááá, innen mentem le egy csomót az előbb, meg vissza a völgybe.
Na mindegy, ilyen az én formám, de legalább tudtam, hogy nagyon nem arra sikerült jönni amerre akartam.
Megint ereszkedés a völgybe, és felmentem egy másik úton.

Elmentem egy kereszteződésnél balra, de eltűnt az út, úgyhogy visszamentem egy másik útra, és meg voltam róla győződve, hogy nemsokára keresztben lesz előttem egy főbb erdei út.
Jó sokára tényleg kiértem egy vaskosabb útra, ami végre határozottan követhető volt. Vidáman nézegettem a térképet, erre Bona húzott be a fák közé. Na mondom nem megyünk összevagdalni engem, tessék csak az úton haladni, a térképet nem tettem le. Pár másodperc múlva még határozottabban húzott be a fák közé Bona, és lassított is. Mi a szösz? Ledobtam a térképet, és hirtelen egy jó mély, vízzel töltött, dagonyás gödöregyüttes szélén találtam magam. Hű, még jó hogy ilyen gondolkodó lovat hoztam ki, aki helyettem is nézi az utat.
Megdicsérgettem, mentünk tovább.
Még mindig nagy meggyőződéssel a nyiladék völgy mivoltáról, lementem egy nagy völgybe bóját keresni, mert ott kell lenni a 6-osnak.
Egy idő után feladtam, kimásztunk a völgyből, Bona bosszúból nekivitt pár fának és eltépte a nyeregtáskámat, de csak azért is tovább mentünk.
Úgy véltem, ez az út kivisz egy másikra, amin visszajutok Csabrendekre, és akkor onnan próbálom megközelíteni a 6-os pontot.
Szépen bandukoltunk, hol ügettünk, hol vágtattunk, és kezdett gyanús lenni, hogy már réges rég Csabrendeken kéne lenni, de minimum lakott terület jeleit kellene látni (szemét, kerítés...), de semmi ilyen nem volt.
Aztán megint egy szép erdős részen előttünk termett egy jó vastag kidőlt fenyő, tökéletes pozícióba, tökéletes talajjal, legallyazva ahogy kell... na Bona ezen átugrunk. Bona is hasonlóképp gondolkodhatott, mert már hegyezte a fülecskéit, fej fent, és rákoncentrált a fára. Szépen beugrattam vágtába, de elkövettem azt a hibát, hogy rábíztam az elugrást, elvégre ugró versenyző volt, jobban tudja honnan kell ugrani, mint én. Kissé benézte a távot, nagyon rövidre hagyta az elugrást, így inkább ilyen helyből macska ugrást produkált, de legalább már tudom, hogy illene nekem elugratni még terepen is.

Tovább haladva kezdett gyanús lenni, hogy ez az út nem Csabrendekre vezet. Nem sokkal később, egy mély szakadék szélén haladtunk el, és sok autó, motor, meg ilyenek zaját hallottam. Na mondom ez nem Csabrendek, rossz oldalon van, és rossz irányból süt a nap.
Még odébb sziklás szakadék széléről kitekintés nyílt, Sümegre. Hogy kerültünk ide?
A várral 1 vonalban voltunk, kissé a vár fölött, gyanítottam, hogy a fehér sziklák környékén, de nem tudtam pontosan melyik út lehet a térképen. 
Már rettentően kellett pisilni, és még volt vagy 1.5 órám kizárásig, gondoltam ha már ilyen jól eltévedtem, biztos nem jön erre más, lehet pipilni.
Odébb mentem egy kis mellékútra, bementem a bokrokhoz, Bona addig álldogált mellettem, és mivel nem fülelt semerre, biztos lehettem benne, hogy nincs itt senki más.
Végezvén visszapattantam, és elindultam vissza.

Elnéztem egy kis ösvényre, de hamar visszafordultam, mikor pónistul egy irgalmatlan szakadék szélén találtam magam, ahonnan keskeny kis sziklalépcsők vezettek le. Egyből rám tört a tériszony is, úgyhogy hátra arc, ez lóval járhatatlan.
Nem ugyan azon az úton mentem lefele, gondoltam ha már eltévedtem, fedezzünk föl más helyeket is. Sokáig követtem egy piros bogaras zöld csíkos turista utat.
Egy másik völgyön kezdtem el leereszkedni, feltételeztem Csabrendek felé, erre jött szembe 2 nő, ők csapatban indultak. Még köszönő távolságba sem értem, erre kiabálnak: Hol vagyunk???
Mondom fogalmam sincs, mert eltévedtem, de Csabrendek felé szándékoztam menni. Akkor jönnek ők is, mert nem találják azokat a pontokat amiket még erdei kalandom elején összeszedtem.
Mondtam pedig azok nem olyan vészesek, elvégre én főbéna megtaláltam.
Visszaértünk, mondtam nekik én még keresgélek 63-ast a temető mellett, hátha meglesz. Ok, ők is oda indultak.
Megint vágtattunk a szőlőhegyen, szépen kulturáltan mentem, nem tudtam milyen sebességgel szoktak haladni, erre mondja a nő mögöttem, hogy nem tud rendesen vágtázni, mert kicsiket lép a pónim. Mondom ezen könnyen segíthetünk, oldalba böktem Bonát, jó gyorsan beugrott vágtába, meglengettem oldalt a pálcámat, és egyből felkapcsolt turbóra, úgyhogy a délelőttinél jóval gyorsabban suhantunk át mindenen, a célpontnál latba is kellett vetnem nem kevés súlyt meg erőt, hogy megfogjam a megtáltosodott kis tehénkét.

Mondtam nekik, hogy merre kell lennie a pontnak, erre elindultak az ellenkező irányba. Követtem őket, hátha én vagyok a hülye, erre bementek a jól láthatóan kőfallal körülvett temetőbe. Bementem utánuk, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem illik temetőben lóval lófrálni, még ha ilyen régi is.
A nők elmentek tök rossz irányba, úgyhogy ott hagytam őket, hátul átmásztam a kőfalon ahol viszonylag alacsony volt, kimentem még a dzsindzsába, aztán inkább elindultam vissza, hátha még van időm felmenni a másik erdőbe.
Nem messze jött egy másik csapat, az egyik fő versenyző vezette őket, mondta menjek vissza, megkeressük a pontot. Na ő 2 perc alatt bement a fenyves bevágásába, aminek a végén ott volt a pont, és közölte: a nyiladék az ilyen bevágás az erdőben, ahol ki van irtva a fa, vagy nem is ültettek.  Jó tudni.

Elindultam velük vissza, de ők más fele mentek, mint én akartam, úgyhogy vágta közben másik útra kanyarodtam, Bona megdöbbentően könnyen hagyta ott a kis foltos cimboráját.
Végigszáguldottunk a 2 km-es fenyvesen, és Sümegre kiérve mérlegeltem: fél órám van, ami nem elég arra, hogy felmenjek a másik erdőbe, nem kéne kockáztatni, hogy kizárjanak, így inkább a lovarda felé vettem az irányt.
A Hotel kapitány előtt még vágtattam egyet a kedvenc füves részemen, Bona jól megnézett magának egy kék piros sátrat, ott nyomott egy kis ijedezést, oldalazást, fújtatást. A parkolóknál sétáltunk a loviig az aszfalton.

Bent megállapítottam, hogy nem volt nálam tájoló, és nagyon szétszakadt a nyeregtáskám :(

Tájékozódási tereplovaglás, Sümeg, 2012 ősz I.

Pénteken lementünk Sümegre, hogy tudjak kaparni még a kiszemelt foltos póniért, hátha más is őt akarja.
Természetesen végig izgultam az utazást, első utunk a lovardába vezetett. A kocsiból kipattanva berongyoltam az istállóba, nagy megdöbbenésemre még nem volt kitéve a lólista. (ki melyik lovon megy a versenyen)
Elkaptam a lovászt, mondta majd este lesz az értekezlet lóügyben, a tulaj most itt sincs. Látta elszörnyedésemet, úgyhogy mondta ne aggódjak, majd ő kiharcolja nekem a pónit ha valaki keresztbe akar tenni.

Elmentünk kései ebédelni egy közeli étterembe, mire visszaértünk a lovardánál hagyott kocsinkhoz, már ott volt a tulaj. Gyorsan felrobogtam az irodába, megtaláltam, és letámadtam, hogy akkor megkaptam -e Bona-Vistát? Persze, megkaptam.
Aztán Cicóka felől érdeklődtem, merre van? Rámutat a báránybőrökkel borított kanapéra, hogy ott. Közelebb lépek, hol? Hát ott, mutat a kanapé közepe fele. Na mondom ezt látnom kell, odamentem, és tényleg ott volt, a bőrök közé beékelődve Cicó, a hosszú, fehér szőrű, nem tudom milyen fajta, de valami spéci cica. Óvatosan megsimiztem, akkor előkerült a cicafej, nyervantott egyet, egyből állt is fel üdvözölni meg dörgölőzni. Olyan édes a kis öreg.
A tulaj mondta, hogy ki is próbálhatom a lovat ha van kedvem, akár most is. Én persze egyből fellelkesültem, mikor ne akarnék én lovagolni ?! Megbeszéltük visszajövünk.
Még megtárgyaltuk, hogy holnap 9-kor technikai értekezlet, és eljöttünk.

Felmentünk a szállásunkra, lepakoltunk, átvedlettünk, és levittem anyuékat a fenyvesben lévő szép gödörhöz, ahol tavasszal volt egy bója. Nekik is elnyerte tetszésüket a már színesedő mélyedés. Nekem persze muszáj volt lemásznom, mert még nem jártam lent.

Utána mentünk lózni. Lepucoltam a póneszt, mikor nyergeltem, kezdett gyanakodni, hogy itt valami készül.
Elég hamar végeztem, kivittem a pályára, apu becsukta a kaput, és leesett Bonának, hogy nem jönnek a többiek. Volt nagy nézelődés. Felmásztam  rá, megállapítottam, hogy még a saját hevedere is kicsit nagy rá, úgyhogy a versenyre alá kell pokrócolni, hogy ne forduljon el a nyereg minden felszállásnál.
Elindultam, Bona vadul forgolódott és fújtatott. Lépésben mást nem csinált, de amikor el akartam indulni ügetésbe, jött a hiszti. Ő aztán nem fog itt velem egyedül körözgetni, a sarokban befarolt, oldalazott, nem akart tovább menni. Gyengéden meglegyintettem a pálcámmal, akkor sértődötten, sunyítva tovább vonult.

 1 kör múlva a bejártnál próbálkozott, ott is tovább küzdöttem, saroknál megint, most még durvábban. Szóval elvoltam vele, közben kihoztak pár arabot a másik karámba, azok is nagyon felzaklatták ahogy ugri bugriztak.
Sok szenvedés után eljött a pillanat: próbáljunk meg vágtázni. Rákészültem a nagy pónihisztire, esetleg pár bakolásra.
Elindítottam ügetésbe, ő is megérezte, hogy nem csak ügetős terveim vannak, úgyhogy elrohant mint a fene, nem győztem összeszedni, ha sikerült, akkor jött az oldalazás, ugri bugri, toporzékolást, 1x azt hittem ki fog rúgni, de végül nem tette. Mikor már úgy véltem uralom a helyzetet, beugrattam vágtába. Természetesen száguldott ezerrel, először nem is tudtam lelassítani, úgyhogy hagytam had fussa ki magát, mikor lehiggadt, akkor összeszedtem, ment szépen, felvettem, és leléptettem.

Összességében sokkal jobban ment mint számítottam rá, de még mindig izgultam a másnap miatt.

Vacsizóhelyünkön összehavrekodtam egy jópofa vizslával, akit eddig még nem is láttam.

pár BV-s kép

A modern csikós:

Büntetés Végrehajtás - találkozó, Szt. Adorján nap

Tegnap voltunk a BV-s találkozón. Ahhoz képest, hogy kétséges volt az elmenetelünk, nagyon élveztem, és több szempontból is megérte elmenni.

Odaérve feliratkoztunk a 12.15-ös börtön látogatásra, vettünk ebédjegyet, aztán oda csoportosultunk a nemsokára kezdődő csikós bemutató helyszínére. Viszonylag hamar el is kezdődött, szép volt jó volt, a szokásos elemekkel. Eleve nyereg nélkül lovagoltak, de aztán a fickó az idősebbik lóval kantár nélkül is megcsinált mindent, nagyon jó volt. + elemként a ló leült enni egy asztalhoz. Nagyon ari volt.

A bemutatójuk után fel lehetett ülni. Én tipródtam, hogy felüljek -e egy kör lépésre, és koszoljam össze a nacimat. Közben hagytam érvényesülni a kölyköket, mert persze odaözönlöttek. Az akciócsoport már nagyon akart jönni bemutatózni, aztán fogyatkoztak a lóra vágyók, a bemondó fickó még hívogatta az ifjú hölgyeket, szüzeket, ilyesmiket, aztán úgy döntöttem, jó megyek.
Átmásztam a lezáró madzagon, odaadtam anyunak a gépet meg a tatyóm, odamentem a fickóhoz (gondoltam nem a kislányt kéne a feldobással terhelni), felhúztam a lábam ahogy kell, ez már gyanús volt neki, feldobott, épp el akarta kezdeni mondani, hogy fogjam meg a sörényét, de én addigra már épp felvettem a szárat, és a számomra megszokott pozícióba fogtam, erre megkérdezte: ültél már lovon? Mondom igen. Jó akkor mehetsz egyedül.
A bemondó fickó, ahogy mindenkit, engem is megállított. Először kb. 2 m-re álltam meg tőle, de aztán intett, hogy menjek oda elé. Odaléptem, kérte a nevet, mondtam, kérdezte ültem -e már lovon, hát bevallottam már 8 éve paccozok, akkor feltette a kérdést a közönségnek, ki az aki legalább 2 éve lovagol? senki. Na akkor vágtázzak egy kört. Neeeem, mondom. Elindultam lépésben, közben a csikós is utánam szólt, hogy nyugodtan mehetek vele. Na akkor tanakodtam, érdemes ennyi ember előtt megkockáztatni egy zakózást tekintve, hogy még normálisan nem vágtáztam szőrén?
Na gondoltam egy ügetésből nem lehet baj, elindítottam. Meglepően kényelmes volt, úgyhogy megpróbáltam beugratni csizma, kattogó hang adással, persze nem ugrott be, a közönségből valaki kedvesen lehurrogott, akkor felbuzdultam, odaszóltam a paccnak, hogy vágta, megböktem, szépen beugrott, a gazdiig el is vágtattunk (kemény 1/4 kör), ott befékeztünk, és visszaszolgáltattam a patást.

Kimentem a helyemre, hogy fotózhassam az akciócsoportot meg a kutyásokat. Hasonló dolgok voltak mint 2 éve, de most kicsit bővebb és viccesebb, mert a bemondó mindig poénkodott valamit, vagy az előadók.

Utána bementünk börtönt látogatni, a csikósok is pont abba a csapatba kerültek mint mi, pár szót beszélgettünk.
Most a börtönlátogatás is bővebb volt, anno kb. 2 épületet néztünk meg, és alig mondtak valamit, most meg 4 helyen voltunk, és a néni részletesen végig beszélt mindent.

 Kijőve ettünk valamit, közben elszaladtam megnézni a tűzoltók hogy kapnak szét egy autót.

Ezt követően az lett volna a terv, hogy megnézzük az íjászatot, és jövünk haza. Kicsit sorba kellett állni, de csak odakerültem, itt is ki lett szúrva, hogy nem először van íj a kezemben. Megnyugtattam a bácsit, hogy csak nemrég kezdtem tisztességesebben lőni, úgyhogy elég béna vagyok. Ellátott 1-2 tanáccsal.

Mikor épp indultunk volna haza, apu előkerült valami régi ismerősökkel, velük elbeszélgettek annyi ideig, hogy mondtam, akkor már megvárhatnánk a rendőrkutyás bemutatót is.
Odamentünk időre, de 1 órát csúszott az egész. Nagy nehezen elkezdődött, nagyon tetszett. Először bemutatták milyen fegyelmezettek és szófogadóak az ebek, aztán ügyességi, drogkeresés, ember keresés, ember letámadás, végül a legcukibb: a foxi letépte a biciklitolvajt a bicikliről. Annyira édes volt.

Mikor már azt hittem vége, megint jöttek a csikósok. Na akkor már maradjunk ezen is.
Lement a rövidített bemutatójuk, utána jött a lovaglás. Megint odacsoportosultam, megvártam amíg a rendőrök kiélik lovazási hajlamaikat, és jókat nevettem, meg ők is.
Mikor már mindenki elszállingózott, megint feldobott a fickó a 3 éves kisbéri kancácskára. Mondta hogy vigyázzak vele, mert szeret elszaladni, megindulni. Oké, így szőrén biztos sok mindent tudok vele kezdeni.
Nem tudom honnan jönnek ezek a veszélyes dolgok iránti késztetések, de ismét bevállaltam a vágtázást szőröcskén a csikón. Első körben egyedül mentem, kicsit kezdett elrohanni, én próbáltam lelassítani, erre besatuzott a gazdi előbb. Jó röhögtem, aztán elindult előttem a lány a másik lóval. Na az után egyből megindult, első 1-2 körben tudtam fogni, de aztán meglódult, elkezdte megelőzni a másik lovat, így menet közben átszóltam a lánynak, hogy légyszi álljon meg, ő meg is állt, mi megelőztük, de így felvezető ló nélkül sikerült visszafognom és megállítanom a pacit. Meleg helyzet volt, gőzöm sincs hogy maradtam fent rajta, de mindent összevetve tetszett a szőröcske vágtácska.

Visszaszolgáltattam a pacit, felpattant rá a fickó, de megkért, hogy vigyem oda az ostorát. Odavittem, mondta a nyaka alatt tegyem át a lónak, és kantározzam le. Megtettem, és akkor a csikasszal is megpróbálta kantár nélkül a műsorszámot. Elég sokat szenvedett vele, de csak nem akarta a ló. Visszakantároztam, de állandóan elakadt vagy az orrszíj, vagy a zabla, és csak sikerült úgy feltenni, hogy a zabla nem volt a ló szájában. (jól van na, sosem láttam csikós kantárt közelről, és nem is kantároztam vele). De mondta a fickó, hogy ne igazítsam meg, jobb is így, mert nem teljesen kantár, de be tudja húzni a fejét jobban, mert nem akart kantár nélkül lefeküdni a ló. Így sikerült lefektetnie, úgyhogy fél siker. 

Közben jött még pár lovaglásra jelentkező, a lány vezetgette őket, engem meg elkapott a csikós, hogy tudok -e ostorozni? Mondtam még nem mertem kipróbálni, mert féltem, hogy pofán csapom magam.
Na akkor majd ő megtanít. Kezembe nyomta az ostort, először ő lengette a kezem, megmutatta a 2 féle csatttintást, aztán ott hagyott, hogy gyakoroljak. Néha adta az instrukciókat, de hamar lefáradtam, mert nagyon nehéz volt a karikás ostor. 

Csak haza jutottunk este felé, és nagyon örülök, hogy elmentünk.

pár kép még

Mecsek, Orfű 6. nap

Reggeli után autókáztunk 1 órát Bikalra, ahol jól nem volt nyitva az élménybirtok. Tengtünk lengtünk, mit csináljunk? Nincs itt semmi, de még csak a környéken sem.
Elindultunk vissza. Közben megterveztük, hogy Magyarhertelenden fürödhetnénk egyet. Én eléggé ingadoztam, hol volt kedvem hol nem, végül a nem mellett voksoltam, és kitaláltam, hogy Orfűről átbringázok a Magyarhertelend fölötti napszentély kilátóhoz, ami mellett ellovagoltunk. Anyu persze nem örült az ismeretlen területen egyedül bringázós ötletemnek, de aztán sikerült meggyőznöm.

Még bőven Orfűn tekertem a tó melletti autóúton, nagy lihegve felküzdöttem magam a dombra, már majdnem felértem, erre elsuhant mellettem egy versenybringás. Gondolom jót röhögött magában, hogy itt töketlenkedek.
Átmentem a gáton, el balra a szép mezők fele, és fel a kocsiból fel sem tűnő, hosszú, sunyi kis kanyargós dombokon. Mire az első hosszú sunyin felértem, már nagyon durván lihegtem, és patakokban folyt rólam a víz, úgyhogy megálltam térképet nézni és tájolni. Ha már így álldogáltam, ittam is egy kicsit, és mentem tova.
Szerencsére lejtő következett, közben próbáltam megtalálni a kinézett földutakat, ami nem jött össze, úgyhogy csak azon mentem amin nem akartam.

A kilátóhoz érve megállapítottam, hogy tényleg hülye vagyok, tűző napon, délután 2-kor, 40 fokban ismeretlen pusztákon, földutakon küzdöm fel magam egy kilátóhoz egyedül ahelyett hogy mentem volna lubickolni, de valahogy mégis nagyobb öröm töltött el, hogy sikerült felérnem.
Azt kell hogy mondjam: sosem voltam még ilyen vizes bringázástól, de legalább ledolgoztam már előre a vacsit.

Felmentem a kilátóra, ami gyanúsan nyikorgott és ingott a szélben, de felfelé caplatva azzal győzködtem magam, hogy már itt áll jó ideje ez az építmény, és viharos szeleket is átélt már, most meg lent alig fúj, csak nem fog hirtelen felborulni. Közben a tériszony is rám tört, de ha már eddig eljöttem, nem adtam fel, és felreszkettem a tetejére.

Utána minden gond nélkül visszaértem a panzióba, vacsi, másnap reggeli után indulás haza.

Mecsek, Orfű 5. nap

Reggeli után elmentünk Orfű túlsó végére kocsival. Anyu is erősködött, hogy jön velünk, úgyhogy elindultunk 3-an a templomtól.
Az első füves részen csatakosra áztattam a cipőmet a reggeli harmattal, sebaj majd megszárad. Anyu itt mondta azt hogy ő inkább visszamegy, mert meglátta hol kell felmenni, pedig az tényleg még csak egy bemelegítő lejtőcske volt csúszós kövekkel.

Apuval mentünk tovább, néztünk pár víznyelőt, az erdő is nagyon szép volt, főleg ott ahol a sátorozóktól nem tudtam fotózni.
Találtunk egy vélhetően fészekből kipottyant madárkát, ami hirtelen felindulásból meg is akart támadni, de rájött hogy nem érdemes ilyen nagy izével kezdeni.

2. kísérletre megtaláltam az utat amin fel kellett mennünk, a nem találás oka: nagyobb csalánnal volt benőve, mint én.
Apu nem örült a rövid nacijában, de azért átjött. Bolyongtunk még jó kis erdőkben, vízmosta utakon, fairtásokon. Visszakutyagoltunk Orfűn át a szállásig, gondoltuk ne autókázzon értünk anyu.

Mecsek, Orfű 4. nap

Szokásos reggeli, készülődés, jó korán kimentünk a lovardába, de már ott volt a csaj aki vitt kis terepre.
Mondta, hogy az ő lovain megyünk, ő a szürke arabon, Mokányon, én meg egy nagy benga Délceg nevű talán sötét pejnek mondható lovon. Segített pucolni, nyergelni, rátettük szent nyergem is.
Sikerült megmásznom a paccot, a csaj is felszállt, és már indultunk is.

A főúton haladva az én pacim megszeppent egy kutyától, de ez már nem mondható nagy eseménynek életemben. Az erdőben mondta a csaj, hogy ne ijedjek meg ha pofára esik a lova, mert mostanában hajlamos rá.
Azt is mondta, hogy amin én ülök, vágtában le fogja tenni a fejét, de bátran szedjem fel, semmi mást nem csinál a fejletevés mellett. Ha meg nem bírok vele, akkor cserélünk.
Kicsit ügettünk, aztán egy kellemes dombon felvágtáztunk szép lassan. Délceg leszorította a fejét a lábai közé, de szép lendülettel, és így vágtázott. Én miután visszanyertem egyensúlyom a lerántás után, fel akartam szedni a fejét, de ettől nekiállta dobálni magát, meg mintha ki is rúgott volna, én meg kiestem az egyik kengyelből. Szerencsére megálltunk, úgyhogy nem lett komolyabb akció a dologból.

Haladtunk tovább egy tó mellett, jól meg kellett ijedni a horgászoktól, de a csaj mellett sikerült megállítanom a lovat, aztán felügettünk a túloldalon egy erdei dombocskán. Egy mezőn újabb vágtakísérletet tettünk. Pacim megint letette a fejét, és megpróbált elszaladni, de most sikerült felrángatnom a buciját, és összeszedtem, onnantól ment szépen, és csak 1x-2x csapkodta le.

Egy erdős szakaszon ügetésnél előre küldött a csaj, hogy vágtázhatunk ahol akarok, csak próbáljam meg elöl hogy megy a ló.
Vágtáztunk egy darabon, de aztán a lejtőn megbotlott a ló, visszaesett ügetésbe, nem is ugrattam vissza, mert én sem szeretek ilyen kis lejtőn sem levágtázni.
Sétáltunk szőlőhegyen is, beszélgettünk sokat, aztán egy jó hosszú erdei dombon nyomtunk egy full vágtát. Persze előtte megkérdezte a csaj zavar e ha elengedi arabkáját, mert úgy szeret szaladni, mondtam nyugodtan, ilyen jó kis dombokon nem zavar a száguldozás, csak a nyílt mezőkön nem mindig vagyok ráhangolódva.

Sétáltunk tovább a szép erdőben, a kilátás is időnként káprázatos volt, elmentünk egy kilátó mellett, amihez a későbbiekben fel is bicikliztem Orfűről.
Haladtunk út mellett füves részen, ahol a sok bögölytől Délceg egyre jobban felhúzta magát, így mikor jött egy motoros, nem csak szimplán megugrott, hanem utána bemutatott egy hisztizős, toporzékolós mini kirúgós elemet. Nem volt vészes amúgy, simán rajta maradtam, csak meglepődtem, de a csaj is, mert mindezt mellette adta elő, és nem szokott ilyeneket.
Az úton átkelve végre földútra értünk, elkezdtünk vágtázni, erre Délcegem bakolt egy szép nagyot fejlevágva, teljesen váratlanul, aztán elszaladt és megpróbálta megelőzni a másik lovat. Összeszedtem, de volt egy kis "jajj majdnem leestem" érzésem, meg is döbbentem, úgyhogy elhatároztam: ha mégegyet bakolni merészel, szégyen szemre megálljt fogok kérni. Szerencsére úgy tűnt inkább a böglyöknek szólt a bakolás, és utána már nem csinált semmi rosszat, csak időnként el akart szaladni, de hagyta magát megfogni.
Egy jó nagy kaszálós mezőn még nyomtunk egy hosszú vágtát, a végén már fej fej mellett, nem épp lassan, de mindkét ló kezelhető maradt.
Lesétáltunk a dübörgő kaszálós traktorok mellett, az egyik egész Orfűig követett minket nagy örömömre.
A díjugrató pálya mellett ahogy leértem a töltésről, hirtelen lekezdett vágtázni, de az valószínűleg az lehet a hülye lábtartásom miatt, mert ezek nem ilyen befásult bérlovak, és reagálnak arra, ha az ember hozzáér a lábával.
Kicsit még hisztizett, aztán átsétáltunk a gáton, vissza a lovardához.

Délután még csónakáztunk kicsit, én is kipróbáltam magam az evezőknél. Nem lennék jó evezős :)

Este vacsi után pedig mentünk a szokásos bringázásra, megtaláltuk a hattyúkat ismét, jól megtömködtem őket kenyérrel, ennek ellenére fújtatott az egyik rendesen, de így legalább több maradt a kicsiknek.

Mecsek, Orfű 3. nap

Megreggeliztünk, ami tovább tartott mint kellett volna, ugyanis nem voltam hajlandó megenni a minőségi bőrös virslit, mind megnyúztam, de ezzel elvoltam egy darabig.
Utána összecuccoltunk a túránkhoz, bementünk a Tescoba venni innivalót meg pár apróságot, egy kedves hölgy megkérdezte tőlem merre van a tarhonya, mert így farmerban, piros pólóban Tesco munkásnak vélt. Mondtam neki nem csak hogy nem dolgozom itt, de életemben először vagyok a pécsi Tescoban, úgyhogy sajnos nem tudom.
Utána tankolás és irány Kővágószőlős.

Apuval nekivágtunk a nyaralás alatti legjobb túránknak. Anyut lent hagytuk, mert szegény a rossz derekával úgysem tudott jönni.
Találkoztunk gombászokkal, első megállónk egy köves rész volt, ahol egy kereszt is állott. Itt szusszantunk kicsit, aztán pár percnyi tájolózás és térképbűvölés után mentünk tovább, ráadásul a jó úton :)

Nem sokkal odébb meglettek a babás szerkövek. Ezekre muszáj volt rámásznom, az egyikre ki is feküdtem, de csak óvatosan mentem oda, mindig befelé nézve, mert tériszonyomnak nem tett volna jót, ha látom mi van a másik oldalon.

Továbbhaladva szép meredekeken másztunk fel, aztán jött a "hé, merre tovább?". Egy Sasfészek nevű helyen álldogáltunk, előttünk sziklák, alattunk meredek lejtő.
Elindultunk le a meredeken kapaszkodva, csúszva, mászva, oldalazva, de gyanús volt, hogy nem erre kell jönni. Apu már lement vagy 30 m-t, én csak 10-et, amikor apu megszólal, hogy az nem turistajelzés ott fenn a sziklán?
Visszamásztam, elkezdtem felmászni a sziklán, és sanda gyanúm támadt, hogy előttem itt már többen is jártak. És jé, tényleg ott volt a jel.  Apu visszaküzdötte magát, én addig megcsodáltam a szikla élővilágát, és másztunk tova.

Vártak még ránk kedves kőlépcsők, megtaláltuk a dombocskákat, megsaccoltam melyik pukli akar lenni a földvár, és elértünk a legjobb helyre: a kolostorromhoz. Itt előbújt gyermeki énem, ami amúgy sincs túl mélyre temetve, és muszáj volt végigmászkálnom / ugrálnom a szimpatikus falakon.
Az egyik magasabb falnál felfele négykézláb másztam, lefele meg hernyózva, mert itt már elég durván tériszonyom volt.

Miután kiörömködtem magam, nagy nehezen megtaláltuk a kilátót, kölcsönadtam egy bringás srácnak a térképet nézésre, mert ő csak úgy térkép nélkül vágott neki az erdőnek. 
A kilátóba nem mertem felmenni, mert egy szűk torony volt a feljáró, ami nem zavart volna, ha nem egy függőleges, enyhén ingó fémlétrán kellett volna felmászni. Pár létrafok után már remegtek csekély karizmaim, és rájöttem, hogy már fölfele se nagyon fogom tudni megtartani magam, lefele meg már biztos nem, úgyhogy inkább passzoltam.

Visszafele már nem volt semmi érdekes, pár fa megpróbált elgáncsolni, de sikerült nem orra esni.

Mecsek, Orfű 2. nap

Másnap megreggeliztünk, útvonalat terveztünk, és mentünk Abaligetre.
Nagyon szép utakon haladtunk, úgyhogy el is könyveltem: itt visszafelé meg kell állni. A felhők is nagyon fotózáshoz pózoltak.

Abaligeten a parkolóban anyu elütött egy kukát, de szerencsére kemény fából faragták szó szerint, így nem lett nagy baja, a kocsinak is csak kisebb.
Utána odamentünk a pénztárhoz, anyu kérdezte mennyire szűk a cseppkő barlang. A pénztáros mondta, hogy tessék odamenni a rácshoz és bekukucskálni. Anyu távolról szemügyre vette, jó az. Megvettük a 3 kombinált belépőt a barlangba meg a denevérmúzeumba, és vártuk az indulási időt. Addig apuval a kis és nagy kacsákat nézegettük a tavon, erre odajön anyu lesápadva, hogy ő közelebbről is benézett a barlangba, és az a 40 m ahol lehajolva kell menni az elején az annyira szűk, hogy ő már itt kint remeg, úgyhogy nem mer bemenni. Na akkor visszament a pénztárhoz, persze nem váltják vissza a jegyet, de jött egy fickó, aki meg csak a barlangba akart menni, így lebeszélték a jegy ügyet.

Végre megérkezett a jófej barlangvezető, meg egy halom neveletlen iskolás könyök, és nekivágtunk a barlangnak.
Szép volt, jó volt, voltak vidra nyomok, a vezetőnek pedig néha sikerült annyira lecseszni a kölyköket, hogy pár percig kussban maradjanak.
A barlangban nem lehetett fotózni, úgyhogy erről nincsenek képek.

Kijőve kiültünk a napra kicsit melegedni, fotóztam, denevér múzeomoztunk, ettünk fagyit, aztán indultunk vissza Orfűre.

Megálltunk az általam kijelölt helyeken, hogy gyönyörködjünk és kattintgassak.

 

Visszaérve ettünk egy kis kekszet, csokit, ilyeneket, aztán szundiztam egy fél órát - órát.
Kinéztem egy közeli barlangot, aminek a neve valami lyuk volt, úgyhogy nem számítottam rendes barlangra.
Elindultunk, a kocsit letettük Tekeres végén, és alig mentünk pár 100 m-r a teljesen sík, jó darabon lebetonozott, odébb már csak kitaposott kis erdős részen, amikor anyu bejelentette, hogy neki nagyon fáj a dereka (volt / van valami idegbecsipődése vagy valamije).
Felajánlottam, hogy elmegyek egyedül, úgy úgyis gyorsabban haladok, és akkor majd a kocsinál találkozunk. Erről szó sem lehetett anyu szerint, úgyhogy apu jött velem, anyu meg visszament a kocsihoz.
Akkor még voltak nagy esők arra, aminek maradványaként nem kevés dagonyán kellett átmennünk. Egy zsilipen is áthaladtunk, ahol nyüzsögtek a kis halak. Innen nem messze kellett volna a lyuknak lennie, de csak nemrég leomlott hatalmas sziklákat és sáros, meredek lejtőket találtunk, úgyhogy 10-15 percnyi keresgélés után feladtuk és visszamentünk.

Vacsi után megint bicóztam anyuval, ekkor szembesültem a díjugrató pálya lekaszálásával, úgyhogy bánatomban átmentem a gát mögötti völgybe tekerni egyet. Nagy örömömre találtam itt lovakat, birkákat, teheneket, meg ismét szépen estek a fények, úgyhogy jó sokáig elszöszöltem itt.

Hazafele menet pedig találkoztunk a hattyúkkal.