Reggeli után gyorsan felszerelkeztünk, és mentünk a buszhoz.
Indulás után nem sokkal anyunak eszébe jutott, hogy a naptejet a szálláson hagyta. Mondanom sem kell milyen szépen szétégtem a nap végére.
A busz elvitt minket a közeli vasút állomásra, ahol vártuk a vonatunkat. Állítólag magas vasút, én nem tudom ez mit takar, nekem sima vonatnak tűnt. Miközben vártunk, vezetőnk mondta, hogy az olaszok szerint nagyon elmaradott a vasútjuk, hát én nagyon örülnék, ha a miénk lenne ilyen elmaradott.
Pár percet késett a vonat szerencsére, így elértük. Helyet is sikerült szerezni, úgyhogy nem kellett 11 megállót, kb. 3/4 órát állni.
Vonat után metróra szálltunk, a metró is nagyon tetszett. A beléptetős rendszere, a kocsik, a tisztaság... Át is kellett szállni 1x, és úgy érkeztünk Róma belvárosába.
Hamar elértük a Szt. Péter teret, ahol hosszú sor kígyózott. Idegenvezetőnk nagyon megörült, mikor meglátta a sort, gyorsan odaterelgette a csoportot a végére, és közölte, hogy ritkán sikerült ilyen rövid sort kifogni. Mi hüledeztünk, hogy miért rövid? A Szt. Péter tér felén kígyózik. Elmesélte, hogy általában visszakunkorodó, akár csiga szerű sor szokott itt kanyarogni.
10- 15 percnyi sorban állás után elértük a kapukat, jól átvilágították a táskáinkat, nekünk is valami csipogó kapun kellett átmenni.
Innen nem messze már volt egy svájci gárdista, az egyik oldalsó bejáratot őrizte, úgyhogy azonnal odavonultam fotózni. Sajnos volt korlát, így messzebbről lehetett csak megörökíteni.
Kicsit álltunk még, az idegenvezető magyarázott, végül megkérdezte ki akar felmenni Szt. Péter bazilika kupolájának tetején lévő kilátóba. Feltettem a kezem, és nagy megkönnyebbülésemre még a fiatal pár is. Próbáltak minket elrettenteni, hogy milyen szűk csigalépcsőkön meg járatokon kell gyalogolni sokat föl, de nem hagytuk magunkat. Mivel arra nem lett volna idő, hogy megvárjanak minket, így szétváltunk, a többiek mentek a templomba, mi meg föl.
2 féle jegyet lehetett kapni, 5 euró, ha végig lépcsőn megy az ember, 7 euró, ha a tetőig lifttel. A lánnyal megszavaztuk, hogy jó nekünk a lépcső, de nem értettem ők hogy kérték a jegyet. És ott álltam bambán a pénztárnál, de rájöttem, hogy ha az összeget mutatom és mondom neki, akkor csak rájön, hogy nem 5 jegyet kérek, hanem az 5 euróst, és be is jött a számításom. Megszokták már a sok turistát, úgyhogy minimális angol használattal, meg némi activityvel tök jól el lehet boldogulni. Amúgy sok helyen németül és franciául is értenek, de angolul szinte mind, legalábbis ilyen alapvető dolgokat.
Szóval így 3-an elindultunk fel. Ahol megy a lift, ott kellemes, széles csigalépcső volt, időnként ablakok.
A tetőre kiérve láttam, hogy már innen is nagyon jó a kilátás, és maga a tető is jópofa. Felmásztunk a kupolához vezető lépcsőn, körbementünk egy zárt, de még széles folyosón, és akkor felértünk a kupola belső szélére. Ott körbe lehetett menni, és lenézni a hatalmas templom belsejére. Na először és utoljára itt jött rám némi tériszony, de nem volt vészes. Körbementünk, megtaláltuk a tovább vezető utat, és lementünk pár lépcsőcskén.
A további út egy zárt, már lányegesen szűkebb folyosón kanyarodott fel. Ennek végén indult a normál csigalépcső, itt a férfi tag azt mondta, hogy jó, ő innen nem megy tovább, ez már túl szűk és bezárt, úgyhogy visszafordult.
A lánnyal szépen caplattunk fel a tömeggel, volt pár idióta aki szembe jött, szerencsére nem sok, de aztán megláttuk miért: hosszú csigalépcsőzés után az ember egy nagyon keskeny, teljesen zárt kis lépcsősorhoz ér, ahol pl. az én vállaim épp hogy nem súrolták a falakat, ott már lapjával sem nagyon tud elmenni 2 ember egymás mellett.
Ez a cuki kis szűk, kanyarodó lépcsőzés eltartott még egy kis ideig, és a vége még szűkebb lett, + ott már a kupola ívelt befele, úgyhogy oldalra kellett dőlni, hasalni kicsit, és kézzel megtámasztva araszolni előre.
Utána jöttek cikcakkban fém lépcsők, és legvégül egy nagyon nagyon szűk kis csigalépcső, ott tényleg csak 1 ember fért be, és egy kötélbe kellett kapaszkodni.
Felfele nem győztem vigyorogni és csodálkozni, milyen jó kis helyeken megyünk, úgyhogy lefele fotóztam többet.
A kilátás gyönyörű volt, nagyon megérte felmenni. A vatikáni kertekre is jól rá lehetett látni, de sikerült kiszúrnom a Pantheont, az Angyalvárat, és a hídját is.
Lassan indultunk lefele, hogy odaérjünk 12-re a találkozóhelyre. Kiderült, hogy az idegenvezető állításával ellentétben nem kell szembeforgalomnak menni ahol feljöttünk, hanem van egy másik, majdnem ugyan olyan lejáró.
Lent még volt időnk, úgyhogy körbeszaladtunk a templomban, meg találtam másik gárdistákat. Sajnos fotózkodni nem lehetett velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése