Neveztünk, megbeszéltük, hogy Gazsin megyek megint, aztán jött az értekezlet.
A tulaj külön kihangsúlyozta, hogy ne gázoljunk bele a vetésekbe, ha kikerülhetetlen, akkor is a szélén haladjunk, minél kisebb kárt okozva.
L elhozta a kislányát, aki 10 éves, de nagyon ügyesen mozog a lovak körül, Gazsival is szépen ellovagolgatott még verseny előtt. Segített pucolni, legeltetni, fürdetni... mindent.
10 órától indították a lovasokat, 20-as rajtszámot kaptuk, úgyhogy 12.15-kor indultunk.
Mikor a lovakat itattuk meg szerszámoltuk, hirtelen az alsó karámból 2 ló veszettül vágtázott fölfele. Én nem vagyok ilyen száguldó ló elé kiugráló típus, de L kirohant, a 2. lovat megzavarta, közben az istállók ajtajait is becsukták, ami az első lovat zavarta meg, megálltak szépen egymáshoz bújva, közben odaért L, és elkapta őket. Mikor közelebb ért velük, akkor ismertem fel őket, sümegi lovak voltak, Tekila, akivel első versenyemen szenvedtem, meg Bogi, akivel a 2.-on :)
Előttünk még kiment egy hatalmas csapat, pónik is voltak köztük többen, meg egy nagyon édes kiscsikó. 1 hónapos volt, én furcsálltam, hogy ilyen nagyobb távú versenyre kiviszik, de azt mondták a szemtanúk, hogy sose maradt le 1 lóhossznál jobban az anyukájától, és jól bírta.
Start előtt 5 perccel megkaptuk a térképet meg a lyukasztókártyát. Szokásosan L volt a térképész, én meg a kártyát szíjaztam magamhoz. L mutogatta nekem a térképet, de mivel számomra ismeretlen terület, csak bőszen bólogattam.
Fura mód izgultam indulás előtt, nem tudom miért. Mikor végre elindultunk, egyből végigügettünk a kis térköves részen, ahogy fűre értünk, gyors vágta végig a melegítő pályán, és ki a mezők fele. A földút fel volt kicsit ázva, rengeteg föld és kő röpült felém, néha már nem is tudtam az utat nézni, csak lehajtott fejjel a ló nyakát, a kobakomon meg kopogtak a kövek.
A bozótos végén L bevett egy derékszögű kanyart, engem kissé váratlanul ért ilyen rossz látási viszonyok közt, úgyhogy megbillenésnél majdnem kiestem egy kengyelemből, de visszanyertem hamar egyensúlyom a vágtató lovon, és suhantam L után. A mező felénél hátranézett L, hogy még élek -e, de látta, hogy kitartóan lobogok utána, így még jobban rákapcsolt.
Mikor kiértünk az autóút közelébe, meglepő módon visszakapcsolt ügetésbe, felmásztunk az útra, átkeltünk rajta, átmásztunk az árpa vagy valamilyen nagyon szép búza szerű táblába, és ott folytattuk száguldásunk fel a dombra. A domb tetején gyönyörködtem az alattunk elterülő szántó folytatásán, ahogy lengette a szél, és azok a szép színek... mi meg jól végigvágtáztunk a közepén. Olyan pofátlannak éreztem magam, de követni kellett L-t. Időnként találtam keréknyomokat, ahol nem volt növény, akkor ott mentem Gazsival.
Átvágtáztunk még pár réten, Gazsi már kezdett lihegni, de akkor szerencsére megálltunk egy bozótos dombon, mert L szerint ott a pont valahol. Próbáltuk lefülelni a többi lovast, akik az áthatolhatatlan bozótosban kóvályogtak és szépeket mondtak a tüskés bokrokról.
1 perc múlva lementünk egy úton, L talált egy bejárót a dzsindzsába, be is mentünk, aztán jött szemben egy csapat lovas. Elmentünk arra ahonnan jöttek, és L hamar megtalálta a pontot, csak még át kellett vergődnünk pár nagyon tüskés bokron amik jól megszurkáltak.
Lepattantam Gazsiról, L utasításai szerint kikötöttem, felfutottam a kőkupacra, és lyukasztottam. Gyorsan visszacsatoltam Gazsi szárát, megmásztam nagy nehezen, és már ügettünk is le, vissza a szúrós bokrokon át a vadászleshez. A vadászlestől át akart vágni a következő pont fele, de olyan áthatolhatatlan szúrós bokor tömörületbe keveredtünk, hogy alig tudtunk kivergődni, és már én is meg a ló is több sebből véreztünk. L rosszabbul járt, mert ő pólóban volt, én meg pulcsiban.
Mikor végre kivergődtünk az útra, levágtattunk az erdőig, 1 percnyi hallgatózás után L mondta, hogy menjünk tovább, mert a másik csapat már vagy 10 - 15 perce keresi a 2-es pontot és nem találja. Majd visszafele bejövünk körülnézni.
Megint hosszú vágta következett, egy dombnál Gazsi lefulladt ügetésbe, hagytam kicsit szusszanni, aztán L után szaladtuk.
Az erdőben néha kicsit léptünk meg ügettünk, aztán átvágtunk egy kis ösvényen, átverekedtünk egy bokros, fenyőfás részen, aztán L beintett az erdőbe, hogy ott kell keresni a pontot. Leparkoltunk a lihegő lovakkal, mire én végeztem Gazsi kikötésével, L eltűnt. 1x láttam a túlsó dombra felmenni, úgyhogy elindultam arra, de mire lebotorkáltam a köves, fatörzses domboldalba, oldalról kiáltott, hogy ott a pont. Mire odaértem a mohás kőhöz, már ment a lovak fele és nézte a térképet. Lyukasztottam gyorsan, és felfutottam a lovakhoz.
Visszaszáraztam Gazsit, megmásztam, és már mentünk is. Az erdei ösvényre kiérve, megint jó hosszan vágtáztunk, jó pár km-t lenyomtunk, mikor kiértünk egy nagy, dombocskás mezőre. L visszakapcsolt ügetésbe, mert megláttunk 2 lovast. Elég céltalanul kerülgettek egy bokrot, aztán mikor lesétáltunk egy kicsit meredek dombról, aminek a tetején álltak, ők is észrevettek minket, és odakiabáltak, hogy a 3-ast keresitek? Furcsálltuk a kérdést, mert a 3-asról jöttünk, ami pár kilcsivel beljebb van az erdő közepén, ők meg itt bóklásztak a mező közepén mohás követ keresve. L visszakiabált, hogy nem, mi a 7-est (kis dagonya mellett északra). Ők teljesen megdöbbentek, és kérdezték merre van a 3-as. L inkább térképet olvasott, úgyhogy mutogattam a dombon túli erdő fele a távolba. Nem tudom végül sikerült -e megtalálniuk magukat a térképen.
Mi először bementünk egy erdőbe, de mondta L, hogy nem jó helyen vagyunk, 1 erdővel feljebb vágtáztunk, bementünk, és épp jött egy lovas a pontról. Lemásztam, lyukasztottam, visszamásztam, közben L térképezett, és már vágtattunk is tova.
Átrobogtunk pár mezőn, 1-2 szántón, aztán elértünk egy falut. Itt szépen leügettünk, átmásztunk egy kis árkon, ahol L szólt, hogy ne szembe menjek, mint normál esetben, hanem oldalra húzzam kicsit a lovat, mert imád átugrálni az árkokon, és az nem jó ha kiugrik az aszfaltra. Sikerült nem ugrani, fel léptünk/ügettünk egy kövecskésebb úton, aztán bementünk az erdőbe. Amit én bójának véltem az nem az volt, L útba igazított a madáretető fele, ő addig a további haladási irányt fontolgatta.
Lyukasztás után már ügettünk is le egy vadászleshez, ki egy mezőre, ott vágtázott szembe egy lovas, köszöntünk, és mikor elhaladtunk egymás mellett L sebességbe kapcsolt, és már robogtunk is le a mező túl felén lévő borókáshoz. L bement, de vissza is jött, hogy ott nem lehet átmenni. Közben felhívta figyelmem a csodás kilátásra, tényleg gyönyörűen rá lehetett látni a Balatonra, mellettünk erdő, mi a mezőn... csodás volt, de nem volt sok időm nézelődni, mert L már vágtatott le a mező alsó széléhez, hátha ott át tudunk menni.
Át tudtunk, újabb szántóföldeken vágtattunk át, megint valami búza szerű táblán is, ami a kengyelemet verdeste. Tök jó egyébként ilyen nagy búza/árpa fazonokban vágtatni, de jobban örültem volna, ha mondjuk lóhasig érő fű az, nem pedig mez. gazd. termény.
Egyszer visszavett L ügetésbe, hogy megnézze az iránytűt meg a térképet, mert ott voltunk egy rakás szántó közepén. Mikor megvolt a helyes irány, már száguldottunk is tovább. Átvágtáztunk egy kukorica táblán is, ott jó volt, mert a sorok közt szépen elfért a ló, a kukorica is még elég aprócska. Utána terményt váltottunk, jött a napraforgó, szerencsére oda is be lehetett sorolni, aztán jött valami, amit nem tudtam alaposan megfigyelni, de így elsuhanva uborka szerűnek tűnt, vagy egyéb hasonló levelű futó valami.
Végre kiértünk egy erdős szakaszra, itt már közel volt a pont, úgyhogy csak ügettünk, én lihegtem, és hirtelen ott volt az állatorvosi ellenőrző pont. Ajjaj, gondoltam, ez nem lesz jó.
Bent állt egy csapat, már épp indulni készültek, odajött az állatorvosnő, meghallgatta Norbi szívverését, és teljesen ledöbbent, hogy még nem is mértek ilyen magas pulzust. Gazsinak is majdnem olyan magas volt.
Álltunk, vártunk, néha kicsit sétáltunk velük, közben minket is megitattak. 10 perc a minimum idő amit ott kell tölteni az állatorvosnál, Gazsi mehetett is volna, de Norbinak még mindig 84 volt a pulzusa, Gazsinak 54. Már levitte L Norbit a nagy dagonyához, hogy igyon, ha akar, de csak belesétált és kapált a a vizet, én lyukasztottam is, mert ott volt a bója.
Olyan jó 25-30 percet vártunk, mire sikerült meggyőzni az állatorvost, hogy bőven 60 alatt van a ló pulzusa. Közben valami tüdőzörejeket emlegetett. L már azon volt, hogy odaadja a térképet, menjek végig egyedül, ő meg visszamegy Pécselyre Norbival, de végül megkegyelmezett a doki, és elengedett minket. Mint megtudtam bent, más lovasokat is ott fogott a doki +15 - 20 percre.
Nagy nehezen elindultunk, a kanyarban már vágtattunk is tovább. Átügettünk egy aszfalt úton, aztán vágta tovább. Jöttek szembe más lovasok is, szólt nekik L, hogy ne hajtsák meg a lovakat, mert ők is ott fognak ragadni a dokinál.
Kicsit eltévelyegtünk, de aztán pár szántóföld mellett, meg egy erdőn átvágtázva L megtalálta a dombocska nevű pontot. Felküldött lyukasztani, mentem is, de mire visszamásztam a lóra és megfordultam, nem láttam L-t sehol az erdőben. Lemásztam a dombról, Gazsi semmi jelét nem mutatta, hogy tudná merre van Norbi, úgyhogy elindultam az erdőben tovább. Szólongattam L-t, semmi. Visszamentem a másik irányba, ahonnan jöttünk eredetileg, L ott állt, és kérdezte hova mentem?! Mondtam őt kerestem. Még mindig morci volt kicsit az állatorvos miatt.
Jött közben egy egyénis is a ponthoz.
Mi elvágtattunk vissza a szántók mellett az erdőig, de először rossz helyen mentünk, mert kerítést találtunk, utána végigvágtáztunk egy fenyvesen, kiértünk valami kis épület mellé, ott elügettünk a köves úton, be a szántóra, és megint jött a végtelennek tűnő száguldás a különböző termények közt. Rendesen megeresztette L Norbit, Gazsi nagy örömmel száguldott utána. L néha hátranézett, hogy még megvagyok -e. Mikor kerítéses tábla jött, kimentünk a sáros földútra, ott már egész az erdőig pocsolyákon és sáron vágtáztunk. Az erdőben ügettünk meg léptünk kicsit, hogy szusszanjanak a pacik.
Megint vágtáztunk, aztán ügettünk, L az utat kereste, nekem már fogalmam nem volt merre járhatunk. Egy ismerős részen belebotlottunk egy egyéni versenyzőbe meg egy csapatba, a csapat érdeklődött erre van -e a 3-as pont, de L mondta, hogy szépen egyedül keressék meg. Tovább ügettünk, és megint elkönyveltem, hogy utálok terepen ügetni, mert zötyögök össze vissza, szegény ló ahogy lépked az egyenetlen talajon, főleg ha lefele, meg ugye gyorsan rohan a másik ló után.... szörnyű.
Nagy nehezen kiértünk egy mezőhöz, felvágtattunk a dombra, aztán lépésre fogta L Norbit, és nézegette a térképet. Egyszer csak megkérdezte, hogy szerintem az Pécsely -e ott lent a völgyben?
Nekem annak tűnt, de nem vettem volna rá mérget. Felvágtáztunk az erdőig, ott is még egy darabig vágta, aztán ahogy sűrűsödött a növényzet, egyre lassabban haladtunk, végül egy dróthálónál álltunk meg, és fordulandusz.
Kivergődtünk egy útra, és hosszan vágtattunk át szántókon és mezőkön, míg ki nem lyukadtunk ahhoz a szőlőshöz, ahol a fenyőfa nevű pont nem lett meg, és az áthatolhatatlan tüskés bokor rengeteg van.
Most másik oldalról közelítettük meg a problémát, az erdő felőli kis úton, és L mutogatott jobbra a tüskés fele, hogy ott kell lennie a pontnak. El is indult le, de én ellenkező irányba nézve megláttam 1 szál fenyőfát a tüskés másik részének szélében. Mutattam L-nek, mondta akkor menjek gyorsan.
Odaügettem, ott is volt a bója. Lemásztam, lyukasztottam, és Gazsi szokás szerint nem óhajtott megállni, hogy megmásszam.
Visszavezettem L-hez, alig hasaltam át a nyergen, L elindult. Felültem, de béna voltam, nem találtam meg egyből a kengyelem, L meg már az erdő felé vágtatott. Szerencsére csak sikerült meglelnem a vasat, és tudtam suhanni L után.
Levágtáztunk a szőlők mellett, be egy bokros részre. Ott egy pillanatra megálltunk, hogy L betájolja magát, erre egy rettegő őz kiugrott a mellettünk lévő bokorból.
Megint sikerült egy búzatáblában haladnunk, de most szépen a búzátlan keréknyomokat követtük. Lefele L megeresztette Norbit, csak hogy én nem mögötte mentem, hanem a párhuzamos nyomon, így Gazsi is rendesen meglódult le. Kb. a felénél L berántotta Norbit jobbra derékszögben, mert hogy ott kell kimenni. Én nem szándékoztam leborulni a lóról, úgyhogy szépen egyenes vonalon fékeztem, még olyan jó 100 m-t mentünk le, mire fel tudtam venni a lovat, aztán visszakanyarodva felvágtáztam L-hez.
Átkeltünk az úttesten, felvágtáztunk mezőn, szőlőn. A dombtetőtől kiabált le egy csapat, hogy ott a pont, mi hittünk nekik, úgyhogy felküzdöttük magunkat oda. A szőlőn átérve egy nagy mezőre jutottunk, ami lényegében egy domboldal volt, körbe oszlopok. L mondta, hogy menjek Gazsival, ő meg addig pihenteti Norbit. El is ügettem, megnéztem minden oszlopot, és néhány után felfedeztem, hogy számozva vannak, így kikövetkeztettem, merre van a 43-as. Felmentem a dombon, és tényleg ott volt. Nem látott L, úgyhogy lóról lyukasztottam. Elindultam a domb közepe fele, ahol teraszosra volt megcsinálva a domboldal, de látszott, hogy nincs bevetve semmivel. Odébb egy srác nyírta a füvet, őt nem akartam zavarni, de látta, hogy ott szerencsétlenkedek, mert a ló nem akar lemenni a teraszra, úgyhogy leállította a fűnyírót, és morcosan közölte, hogy arra jobban járok. 2x megköszöntem, de nem reagált. Mikor elmentem mellette mondta, hogy a mező jobb oldala fele tartsak, akkor jobban járok. Gyanítom nem én voltam az első lovas aki keresztülcsörtet a birtokán, és azért lehetett olyan morcos.
A domb felénél feltűnt, hogy nincs ott L ahol hagytam. Körülnéztem, már a mező túlsó felén sétált Norbi mellett, és a térképet nézte. Mondtam megvan a pont, úgyhogy indultunk vissza.
Leügettünk a földúton, levágtáztunk egy másikon, átmásztunk egy árkon, aztán vágta megint hatalmas mezőkön, szántók szélén. Kezdtem elfáradni, mikor L hirtelen fékezett, és hátrakiáltott, hogy álljak meg. Mire sikerült megállnom, egy jó mély árok szélén találtam magam. L simán lemászott a majd függőleges, kb. 3-4 m magas falon, én inkább feljebb mentem, és az alacsonyabb részen másztam le.
A lovardáig még vágtáztunk meg ügettünk, közben letámadott 3 marha nagy kutya, de szerencsére nem mertek fél méternél közelebb jönni a lóhoz, csak ugatva körülvettek, morogtak, vicsorogtak, de Gazsi nem méltatta őket figyelemre. Mivel a ló nem törődött velük, inkább elvágtáztam, nehogy meggondolják magukat és nekiessenek.
Beértünk, nagy lihegve lemásztam a lóról. A szervező kérdezte, hogy nem volt jó? Biztos morci fejet vágtam. Mondtam hogy jó volt, csak nagyon elfáradtam.
Utána sétáltam Gazsival kicsit, de aztán L kivitte a kislányát terepezni, és ott lesétáltatták őket.
Utána volt vacsi, díjkiosztó, és jöttünk haza. 6. -ak lettünk, ami nem olyan rossz, tekintve, hogy milyen sok induló volt.
Tetszett nagyon a verseny. Kevesebb tüskét és horzsolást szereztem, mint Sümegen, szúrásból hasonló mennyiséget, viszont több kék foltot. Kifejlesztettem egy új technikát, ha túl sok ág akart pofán csapni meg lesodorni vágta közben, akkor egyik kezemben szár, másikkal hárítottam. Előfordult, hogy hárítás után nem volt időm visszahúzni a kezem mert már jött a következő ág ami pofán csapott. Majd kialakul. Többször volt olyan is, hogy csak ráfeküdtem a lóra, és nem tudtam felnézni se, mert folyamatosan jöttek az ágak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése