Nagy nehezen összekapartam magam, levánszorogtam a bérelt kisbuszhoz, felültem, az első ülésen láttam, hogy van egy ridikül, de gondoltam a többiek sem akarják, hogy meg kelljen állni rókázni, csak odaengednek. 1 perc múlva jött egy öreglány felháborodva, hogy ő ott ül a férjével. Mondtam ok, de ha nem látom az utat, akkor gondok lesznek. Közben hátulról mondták, hogy azt az idegen vezetőnek kéne szabadon hagyni, én már épp hátra akartam vonulni a zacskó készletemmel, mikor a másik első ülésen az egyik nő mondta, hogy üljek oda nyugodtan, neki mindegy hol ül. Így kerültem a láncdohányos öreg néni mellé, de elvoltunk, nekem sem volt bajom, mert le tudtam követni a szerpentinek vonalait.
Olasz sofőrünk jól vezetett nagyon, mondjuk ő nap mint nap itt és hasonló helyeken kanyarog. Olyan helyeken mentünk, ahol nem gondoltam, hogy akár 1 busz is elférne, de 2 is elfért egymás mellett simán. A panoráma gyönyörű volt, a hegyek is fölfele, sok-sok narancs, és még több citrom liget.
Megálltunk egy nagyon drága boltnál, anyut sikerült lebeszélni a vásárlásról, mert még egy pindurka hűtőmágnes is 5 euró volt, amire csak egy nyomi citrom volt festve. Azért pár képet csináltam.
Amalfi felé menet láttunk szamarakat amiket teherhordásra használnak, egy szép fjordnak mindott dolgot is, meg belekerültünk egy 10 perces dugóba, mert épp temetési menet ment az egyik faluban.
Amalfihoz közeledve nagy dugóba kerültünk, úgyhogy a helyi vezetőnk kitalálta: ugráljunk le a buszról gyorsan, oldalt van egy lépcső, ami a tengerpartra visz, azon szépen lemegyünk, és sokkal előbb fogunk a városközpontba érni, mint a busz.
Levonultunk szépen, közösen megnéztük a dómot, aztán szélnek lettünk eresztve.
Nekem a derekam már nagyon kivolt, világfájdalmas képpel vonszoltam magam anyu meg a fiatal pár után, valami kajáldát vagy fagyizót keresve. A srác nagyon be akart menni a sikátorokba, úgyhogy felmentünk egy hosszú, szűk lépcsőn, be a szűk sikátorok rejtekébe, nem sok éttermet találtunk, de amit igen, annak horrorisztikus árai voltak, így hamar feladtuk és visszamentünk a fő utcára.
Nagy nehezen találtunk egy olyan pizzázó félét, ahol volt 4 szék, leültünk, aztán lejjebb ettünk egy fagyit. Ezután igyekeztünk le a buszpályaudvarra, nehogy itt hagyjon a busz, de végül mi vártunk a buszra 15-20 percet, mert rendesen beállt Amalfiban a közlekedés. Addig néztem a strandolókat a tengerparton, a sirályokat a sziklákon... nem unatkoztam.
Ezután felbuszoztunk Ravellóba. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert gyönyörű képeket láttam róla. Azt kell hogy mondjam, élőben még sokkal szebb. Hihetetlen volt az a kert, rengeteg virág, kilátás... Találtam egy gyíkot is, nem messze tőle jázmin szerűség illatozott. Csináltam jó pár képet, aztán sajnos vissza kellett menni a buszhoz, pedig még el lehetett volna ott gyönyörködni 1-2 napot.
Vissza másik úton mentünk a szállásra, közben kifaggattam az idegenvezetőket a lovaglási lehetőségekről. Azt mondták Olaszországban nem annyira jellemző a lovas turizmus, mint mondjuk nálunk, inkább Toscana-ban vannak lovardák, de ott is keresgélni kell, mire talál az ember + ki is viszik lovagolni.
Visszaérve az álomhotelbe elleptük az ebédlőt. Látták hogy farkas éhesek vagyunk, úgyhogy gyorsan hozták az előételt: valamiféle sajttal töltött süti, de nem édes, rajta paradicsom. Következő fogás: spagetti, volt rajta hús is. A fő kaja hal volt, babarépával, és citrom ízű rizzsel. A desszert torta, valami mennyei, tejszínes csokis krémmel, kívül is tejszín rajta, puha piskóta.
A srác előző nap próbált a desszertből repetát kérni, de abból (csak abból) sajnos nem adtak. A repeta osztogató pincér megjegyezte magának, úgyhogy a desszertnél is felénk kavargott. Én vágtam be elsőre a sütit, és mikor arra jött a fickó, a srác is meg én is repetáért kuncsorogtunk. Néztem ahogy visszament a tortás gurulós asztalkához, mutatta társának, hogy 2-t vágjon 1 tányérra, azt oda hozta és letette a srác elé, morci fejet vágva, aztán engem nézve elment a gurulós izéért, odaparkolt mellém, elvette a tányérom, a torta maradékát rákupacolta, letette elém, aztán elgurult, de hamar visszajött, és ott állt mellettünk nézve, hogy megesszük -e amit jól odapakolt nekünk. Anyu szerint csak előadta a morcost, mert közben mosolygott. Remélem nem sértettük meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése