Tájfutó verseny Gánton (Vértes), 2016.11.05-06.

Első nagyon csúnyán elrontott napom:
Már a starttól sikerült bénán átkelnem a dimbi-dombi bokros részen, uh nem oda jutottam, ahova akartam, közben a jelölésekbe is belezavarodtam, hogy mi bánya, mi sima letörés..... Szóval már ott szerencsétlenkedtem az erdőben, mire meglett a pont. A pontnál útbaigazítottam egy elveszett hölgyet, közben össze-vissza rohangáltak körülöttünk mások. Bevetettem magam én is az erdőbe, mert nem volt más lehetőség, szerencsére megláttam a dombon lévő vadászlest, így volt mihez viszonyítanom, viszont odébb a fák közt már nem látszott, uh csak tájolóval mentem, kerülgettem a fákat, persze sikerült is az irányt elveszítenem, nem teljesen oda jutottam, ahova akartam, de egy kis keresgéléssel meglett a 2-es pont. Innen szépen kocogtam a 3-as irányába az egyenes úton, de már az első harmadában elbizonytalanodtam, mert mindenki berohant jobbra az erdőbe, én viszont a jóval odébb lévő vadászlest tűztem ki azonosítandó tájékozódási pontnak. Végül csak tovább mentem az általam gondolt irányba, az utak nem igazán úgy voltak, ahogy látszott a térképen, viszont megtaláltam sunyin eldugva a vadászlest, erről tájoltam ki magam a füves, dombos részre. Itt viszont megint nem tudtam teljesen pontosan, hogy hol vagyok, uh lecsorogtam az úton a legközelebbi dombig, arról tájoltam be magam a pontra, meg is lett. A 4-es vadászles melletti pontra úton mentem, ezzel nem volt gond. A gond ott kezdődött, mikor megpróbáltam nem úton menni, a 4-esről az 5-ösre. :P :D :P Átvágtam egy bányán, előtte tájoltam, de a talaj és a növényzet miatt megint kerülgetnem kellett, és szépen el is mentem a kijelölt irányról, bár még jónak gondoltam nagyjából. (helytelenül) Gyanús volt, hogy többen elszaladtak jobbra, de én csak csörtettem át a dzsindzsán, és kiértem egy szép bányába. Ismét gyanakodtam, hogy a térkép nem jelöl egyértelmű nagy bányát, de gondoltam csak én nem tudom jól értelmezni a jeleket, meg amúgy is sunyi módon ott van levágva a térkép, biztos jó lesz ez..... Mindenki szembe jött, de még ez sem vehető rossz jelnek, hisz sok különböző pálya van. Az első útelágazásnál viszont határozottan felerősödött az az érzésem, hogy rossz helyen vagyok, mert nem volt jobbra elágazás. Mindegy, még ezt is kimagyaráztam, hogy biztos kicsit máshogy van a térképen az út, lefutottam még 1 bánya félébe, találtam nedves foltot az úton, ami a térképen is jelölve volt, jobbra bent ahol az 5-ös számú rókavárat kerestem, találtam is 2 rókavárat, minden stimmelt, de valahogy mégsem volt jó. Bebarangoltam vagy 2-3 dombot szúrós növények közt, aztán vissza az útra, kicsit elmentem még tovább, találtam egy kereszteződést, na itt már végképp beláttam, hogy nem vagyok jó helyen, viszont egy szép bányába jutottam, ezt meg is örökítettem .:)

Elindultam vissza a 4-es ponthoz, hogy a biztos helyről újra tájoljak. Út közben találtam 2 nénit, magyarul társalogtak, uh megkérdeztem hol vagyunk, nagyon kedvesen megmutatták; én megállapítottam, hogy nagyon elnéztem, és lementem a térképről. Közben kiderült, hogy Ők is arra a pontra mennek, és nekik olyan térképük volt, amiről nem voltak leszeletelve az azonosítható bányák és vadászlesek, mint az enyémről..... Szóval meglett Velük az 5-ös, innen egyedül mentem, a következő vadászlesnél útbaigazítottam egy 2 magyar és 1 svéd versenyzőből álló idősebb csoportot, és egy pici útelágazás elnézéssel megtaláltam a 6-ost. Na itt jött a dilemma, hogy jobbra vagy balra kerüljem -e meg ezt a dombos, dzsindzsás részt. Azt kizártam, hogy ilyen sokat átmenjek keresztben mindenen, hisz még rövid távon sem nagyon tudok irányt tartani, ennyinél valahol tök máshol fogok kikötni. Végül is ezen az úton mentem tovább, mindenféle levágás nélkül, mert nem tudtam hol van áthatolhatatlan szúrós dzsindzsa. Nagyon elfáradtam, mire végre elértem a 8-asra, ettől még feljebb kellett menni a 7-esre, amit természetesen túlkomplikáltam, tutira vettem, hogy ott lesz fent a domboldalban valamelyik szikla, kínlódtam a meredeken csomót, mire elértem egy sziklás letöréshez, és akkor láttam, hogy milyen hülye vagyok, az útról simán csak be kellett volna ide jönni, nem is kellett volna dombot mászni. Viszont ebből az irányból alig bírtam leküzdeni magam a sűrű bokrok és fák közt a pontra. A 8-ast már ugye megtaláltam korábban, most dugókáztam is. A 9-es meglett jól, közben már felhívott barátosném, hogy élek -e még, mert Ő már megfagy a célban.:D A 10-es már közel volt, és innen csak be kellett szaladni, de olyan hülye meredeken oldalvást, hogy nem voltam hajlandó futni, még lépésben is veszélyes volt, uh mindig félre is álltam, mikor valaki robogott hátulról.


2. nap egész jól mentem:
A start után mellém szegődött egy kisfiú, kérdezte melyikre megyek. Mondtam 121, mondta Ő is, és elszaladt előre. Én is kocogtam kicsit, és elértem azt az elágazást, ahol balra terveztem kanyarodni. Oké, de a kisfiú már egész messze elszaladt egyenesen. Megnéztem megint a térképen, ez kellett, hogy legyen az elágazás, uh bementem balra, az erdőben megláttam szemben a vadászlest is, tehát jó helyen voltam, a pont is hamar meglett.
A 2-es pontra is szépen elkocogtam az úton.
A 3-asnál a nyiladék nagyon sunyin be volt nőve, alig látszott, de átvergődtem a pontra.
Onnan vissza a nyiladékon a 4-es irányába, de itt is annyira be volt nőve, hogy nem lehetett végigmenni rajta. Volt egy kis ösvény, de az nagyon kerülő lett volna, gondoltam itt az ideje ismét a dzsindzsán átvergődést próbálgatni, itt nincs olyan nagy táv, nem tudok nagyon elkeveredni, úgyhogy nekivágtam.
A kis tisztásokhoz tudtam magam viszonyítani, bár többször le kellett térnem az irányvonalról, mert áthatolhatatlan bokortömegbe jutottam, csak bizonyos helyeken volt csapás, viszont a ponttól kb. 10 m-re értem ki az út mellé, úgyhogy nem is néztem el nagyon :)

Az 5-ösre úton mentem, az könnyű pont volt.
A 6-os már rafináltabb, mert a kis dimbes-dombos, füves részen volt több becsapós ösvény, de a vadászlesekhez meg fás részekhez jól lehetett igazodni.
A 7-esre először úton indultam el, és ahol a két mező összeért, ott felmentem a dombra egy vadászleshez, gondoltam majd innen lemegyek a vastag útra át mindenen, így rövidebb leszek. Igen ám, de egy teljesen áthatolhatatlan, széles bokorfalhoz értem, pinduri vadcsapások voltak benne, de még guggolva is esélytelen volt azon át törpejárásozni, úgyhogy kicsit mennem kellett, mire találtam egy részt, ahol át tudtam verekedni magam. az úton már nem volt gond elmenni a 7-esig.

Innen is betájoltam, hogy jó irányba menjek, mert majdnem ellenkező irányba indultam el :) , felmásztam még egy meredek dombra a 8-ashoz, ami egy vadászles tövében volt,

a 9-es a cél mellett, és aztán töprengtem vagy fél percig, hogy vajon merre kell bemenni a célba, de bejutottam :D

Mindent összevetve a 2. nap jobb volt, nem tévedtem el, magamhoz képest egész sokat futottam, az időm is egész jó lett :)

Tájfutó verseny a Vértesben 2016.10.16. (orienteering competition)

Mivel ez egy OB volt, és nincs versenyengedélyem, így 2 kategóriából tudtam csak választani: N21Br vagy nyílt technikás.
21 Br mellett döntöttem, bár aggasztott, hogy túl nehéz lesz, hisz eddig csak C-ben mentem (ami viszont elég könnyű még számomra is). Valahol a kettő közti lenne jó :)  3.8 km, 130 m szint, 11 pont. Hirtelen ránézésre nem tűnt vészesnek az adatok alapján, de elkeveredéseimmel elég rendesen rápakoltam a szintre főleg, de a távra is.

Már az egyes pont is majdnem kifogott rajtam. A rajthoz közel, egy sziklás völgyben kellett lennie. Gondoltam majd fentről szépen rámegyek, hogy ne kelljen hegyoldalt mászni. Aha, csak a völgy tele volt bójákkal, le is szaladtam egyre, de nem az enyém volt. Visszamásztam föl, és ott haladtam tovább, a sík rész végén lent a sziklák közt találtam egy bóját. Gondoltam ez biztos az enyém lesz, óvatosan lemásztam a sziklákon, közben rám szaladt egy másik versenyző, kérdezte mi a szám, megnéztem amíg lemászott, de sajnos ez nem az én bójám volt. Ő elszaladt, én visszafordultam, de most a völgy oldalában mentem, megnézve az összes bóját.
Jött szembe egy fiatalabbnak tűnő fiú, kérdezte hogy hol vagyunk. Mutattam, hogy kb hol, és felsoroltam Neki, eddig milyen bójákat találtam meg. Az egyik az övé volt, nagyon örült, elmondtam hogy jut oda, és kóvályogtam tovább.
Már 2x visszamentem a főútra, majdnem a rajtig, újra tájoltam, már kezdtem azt hinni, hogy elromlott a tájolóm, bejártam a völgyet többször, már-már a feladást fontolgattam, mire megláttam, hogy az enyém nem a völgyben van, hanem a völgy túlsó tetején, fent a sziklák/bokrok közt.

Azután gondoltam megpróbálok nem az úton közlekedni, hanem kicsit tájfutóbb módon a növényzet és domborzat mintázatát követni, de ismét jól elnéztem a dolgot, 102-es helyett 101-est találtam.Viszont egy nagyon szép kis gerinc kinyúlásra jutottam, amit muszáj volt lefotózni :)
Megint bejártam egy völgyet több irányból, épp arra jutottam, hogy visszamegyek a főútra, megkeresem a vadászlest ami a térképen van, és onnan a tájolót követve talán megtalálom.
Kifelé mendegélvén megláttam egy srácot, aki ugyan ott kevergett, mint én, és fél óra alatt 3.x láttam. Megkérdeztem, hogy melyiket keresi, persze, hogy ugyan azt, mint én :D Ő profibbnak tűnt, úgyhogy megnyugodtam, h nem csak én kevergek időnként.
Együtt elmentünk a vadászles felé, Ő kívülről keresgélt, én meg tájoló vonalon bementem a dzsindzsába. Egyszer csak hallom, szépeket mond a bozótos széle, ott volt már a srác a pontnál, aztán hallotta neszeimet, bekukkantott a dzsindzsába, és mondta menjek, ott a pont.

A 3-as ponttal nem voltak különösebb gondjaim. Kicsit elbámészkodtam a hegytetőn, annyira szép volt minden. Itt is fotóztam, mert tele volt a fák alja ezzel a szépségesen pirosodó növénykével, és benne a bója :)

Nagy bátran elindultam a 4-es pontra, gondolván h milyen közel van, biztos hamar megtalálom.
Na ja, megint egy nyomorult völgy, tele kővel meg kidőlt fákkal, kitaposott ösvények mindenhol, és megint nem esett le, hogy a völgy túl felén van a pont. Párszor lementem, mire rájöttem tévedésemre, úgyhogy kimentem egy úthoz, tájoltam, megkerültem a völgyet, és a túlsó, felső szélén sétáltam végig, vélhetően jó irányba.
Itt megint találtam egy eltévedt versenyzőt, kérdezte a férfi, hogy hol vagyunk?? Mondtam h én is most találtam meg magam, és elvileg a 128-as pontra megyek, aminek itt kéne lenni nemsokára. Nagyon örült, mert ő megtalálta a 128-as pontot amerre megyek, Ő onnan jött, uh megmutattam nekem az hol van, betájolta a saját térképén, nagyon köszönte, és ment tovább. Én is így már biztosabban vonultam, tudván: jó felé megyek.
Ez a pont is sunyin be volt dugva a gödörbe, bokrokkal övezve.

Nem volt kedvem völgyet kerülni, uh átmásztam rajta, indulván az 5-ös pontra. Ez hamar meglett, viszont itt jött a dilemma: ha az utakat követem, akkor nagyon sokat kell kerülnöm, és lehet el is tévedek. Ha átvágok, akkor viszont le kell mennem egy nagyon meredek hegyoldalon a következő völgybe.
A leereszkedés mellett döntöttem, stírölgettem hol kevésbé meredek, de mindenhol durvának tűnt. Találtam egy kis ösvénykét, azon elindultam le óvatosan.
Minden igyekezetem ellenére a lejtő kb. felénél kicsúsztak alólam a kövek és elzakóztam fenékre, persze a jobb kezem is letettem, nehogy csak a fenekem meg a derekam fájjon. A kezem iszonyúan fájt, hirtelen meg sem bírtam mozdítani.
Ücsörögtem ott egy percet, gondolkodva, hogy tudom -e folytatni, de egyáltalán fel bírok -e állni??? Ez az egy perc elég volt, h a kezem kevésbé fájjon, kicsit meggyötörtem, mozgott minden irányba, uh gondoltam nincs nagy gáz. Feltápászkodtam, lekecmeregtem a völgy aljába, és ott ereszkedtem lefelé az úton. Kicsit visszarázódtam a mozgásba, elkezdtem kocogni, a kezem is tűrhető lett, így már koncentrálhattam újra a térképre.
Sem kedvem, sem erőm nem volt újabb hegygerincek megmászására, úgyhogy szépen az utakon csorogtam lefelé.

Összefutottam más versenyzőkkel is, volt aki már befelé tartott, de Nekem még a fele hátra volt.
Elvergődtem jó messzire a 6-os ponthoz, persze kellően sárosan, fájdogálva. Kimentem a meredek széléhez, na gondoltam ha itt van lent valahol a 6-os, én le nem megyek. Sétáltam egy kicsit tovább, és ott volt, szerencsére csak kb. 2-3m-t kellett leereszkedni, meg onnan visszajönni.

A 7-esig megkockáztattam a kis pöttyös vonallal jelölt ösvénykét, tele gonosz, öklömnyi kövekkel, közben néztem a térképet, természetesen kigurult a lábam alól egy kő, majdnem kibicsaklott a bokám, és elvágódtam. Ó, és végül megint egy baromi meredek szélére jutottam. :P
Fáradt voltam, fájtam, nézelődtem le a meredekről, hogy most komolyan ott van lent valahol a pont? Ha én itt lemegyek, lehet nem bírok feljönni.
Egy kicsit nézelődtem lefelé, de gyanítottam, hogy odébb kéne lennie, ott viszont nagyon meredek volt, inkább kerültem. Leereszkedtem, megkerültem a peremet lentről, és ott volt a a bója, de nem ám szépen, hanem kis nudlira összetekerve. Nem tudom kinek jó ez, h ilyennel szórakozik.
Visszamásztam a meredeken, és elindultam a fenyves melletti kis pöttyös ösvényen.

Annyira fáradt voltam, h nem is figyeltem semmire, szét voltam esve, csak mentem az ösvényen.
Egyszer csak jobbra 15 m-re megláttam egy bóját. Hoppá, mondom nekem még meg kell keresnem 4 pontot. Megnéztem a térképet, kis ösvénytől balra bent lenne a pontom, de lehet túljöttem. Elindultam balra le, de pár lépés után gondoltam megnézem ez milyen pont, bár kizárt, hogy az enyém legyen, az balra van messzebb.
Természetesen ez volt a pontom, uh nagy zombiságomban elkeveredtem az erdőben, és nagyon nagy szerencsém volt, hogy véletlenül megláttam bal helyett jobb oldalon a pontot.

Szerencsémen felbuzdulva összekapartam magam, a 9-est gond nélkül megtaláltam az árokban.
Egy túrázó család elég érdekesen nézett, hogy hol itt, hol ott csörtetek elő a dzsindzsából :)

A 10-esre úton mentem vissza, úgyhogy megint kerültem, még bírtam valamennyit futni is, de éreztem, hogy kipurcantam. A vadászlest már csak így érzésre kerestem, mert be voltak nőve az utak, de gyakran jók a megérzéseim, most is meglett a pont elsőre, onnan pedig már csak be kellett futni 1 pont érintésével.
146 percet voltam kint :D

Mindent összevetve jó volt, csodás helyen voltunk, végre nem zuhogott az eső,
a Br meghaladta a szintemet mind térképészetileg, mind fizikailag, de végül is így fejlődök, ha nehezebb pályán is indulok, nem csak a könnyűn.

A következő verseny 3 hét múlva lesz, de az 2 napos, úgyhogy nem hiszem, hogy megkísérelek Br-ben menni, mert 1 napot kibírok, de 2-t... Jó lesz a C. :) (már ha lesz ilyen kategória)

Tájékozódási tereplovas verseny, Sümeg, 2016.10.1-2.

Megvolt az újabb sümegi verseny. Már nagyon vártam, és szuper is volt, főleg az első nap.
Magamhoz képest elképesztően jól mentem. Jött velem egy új versenyző, még nem volt tájékozódási versenyen, úgyhogy többnyire én kerestem meg térképeztem, de Ő is besegített, főleg ha elbizonytalanodtam.
Megdöbbentő módon 2 olyan csapatot megelőztünk, akiket sosem gondoltam, hogy lehetséges :)
A pontokat egy volt tájfutó rakta ki, ami meg is látszott a nehézségen.
Ezek szerint fejlődtem már a tájfutó versenyeken valamennyit :)

Első nap fellovagoltunk naplementét nézni a Fehér szikláktól, úgyhogy az erdőben más sötétben jöttünk le.
Utolsó nap reggelén pedig szivárványt fotóztam.

tájékozódási tereplovas verseny, Kisapáti; kirándulás Csókakőn, Szt. György-hegyen

Hirtelen ötlettől vezérelve lementem az augusztus végén, Kisapátiban rendezett lovas tájékozódási versenyre barátnémmal. Vittük Gyagyást is, meg egy másik lovat lovassal együtt.
Sok sok komplikáció következtében nagyon későn értünk le pénteken, uh csak pár órát tudtam aludni a versenyig.

A versenyen a sümegi imádott kis foltos pónival mentem. Jött velem egy lány is, uh együtt kóricáltunk a mesés helyeken. Néha azért tévedtünk el kicsit, mert bámészkodtam térkép nézés helyett :)
A végén viszont mindketten elnéztük a térképet, és Kisapáti helyett Szigliget felé sikerült elindulni a lovakkal. Amikor még jónak hittük az irányt az autóút melletti füvön vágtáztunk a lovakkal, és hirtelen lealáztak minket: többen elbicikliztek mellettünk :P

Verseny után utazótársaimmal felmentünk a Szt György-hegyre, párszor eltévedtünk, és bekeveredtünk szúrós dzsindzsákba, de azért jó volt.
Az orgonákon álldogálva G. megálmodta, hogy vasárnap ne siessünk, haza, hanem menjünk fel Csókakőre.

8 óra tájt lementünk Szigligetre, meg G. mindenáron úszni akart a Balatonban. Én a lábfejemet is csak 5 perc alatt tudtam belemártani, és 2 perc múlva gyorsan ki is szedtem, kb. 20 fokos volt a víz. G. jót úszott a sötétségben.
Megvacsiztunk, és visszamentünk a Szt. György-hegy oldalában lévő, szépséges kilátású szállásunkra.

Vasárnap korán keltünk, és elindultunk Csókakőre, 3-an 2 lóval :)
Mivel az én általam lovagolt ló gazdája nagyon sportos, vele szoktam tájfutni is (de ő rendesen csinálja), így Ő bevállalta, hogy fut.
Út közben egy patakon is át kellett kelnünk, nagyon tetszett.
Csókakő meg egyszerűen csodás volt. Mármint főleg a kilátás :)

újabb katasztrofális tájfutó verseny, Vértes

A következő megcélzott verseny egy 2 napos volt, a Vértesben.
Jó előre jeleztem a munkahelyen, úgy csinálták a beosztást, hogy tudjak menni, 1 hónappal előre neveztem... és verseny előtt 1 héttel már kezdtem elkeseredni, mert nagyon rossz időt ígértek. Kicsit reménykedtem, hogy július közepén csak nem lesz annyira durva idő, meg ha meleg van, végül is nem számít egy kis eső....
Verseny előtti napon országos riasztás mindenhol, senki ne induljon útnak, ha nem muszáj, hideg, felhőszakadás, orkános szél.... kétséges volt, hogy egyáltalán lesz -e aki elvisz a versenyre, de szerencsére barátném hasonlóan makacs és elszánt, mint én, így ketten elmentünk.
Meglepően sokan voltak már a jelentkező sátornál is, meg a "parkolóban" sok autó - nem csak mi vagyunk ilyen hülyék, hogy zuhogó esőben, 10 fokban, szélben megyünk futni :)

Készültem a katasztrófára, vittem nagy pondzsós esőkabátot, abban "futottam" (már ahol tudtam).
Elég messze volt a rajt, mire oda értünk tocsogott a cipőm, meg a nadrágom térdig, sáros is lettem rendesen, pedig ez még semmi volt.
Sokan 1 pólóban futottak, már a rajt előtt rommá ázva vacogtak, volt sok gyerek, ők is vacogtak, akiken nem volt esőkabát.

Egész jól eljutottam az első pontig, kicsit beleakadt lobogó batman kabátom a tüskés vadszedrekbe, de itt még tudtam haladni.
Kimentem egy főbb erdei útra, ami olyan szinten sáros volt, hogy sétálva szinte minden lépésnél megcsúsztam, futni képtelenség volt. Pár kisgyerek stoplisban elkocogott mellettem, de én haladni is alig tudtam.
Végtelennek tűnő ideig csúszkáltam, mikor végre sűrűbb fás részre értem, mellékebb útra, itt már kicsit lehetett kocogni, de megállított egy aranyos kisfiú, hogy melyik pontos keresem, mert ő egy másikat, és nem tudja hol van.
Sajnos én sem tudtam pontosan hol vagyok, mert elmentem egy elég vastag leágazó mellett, ami nem volt a térképen, és azt hittem rossz irányba jöttem, fontolgattam a visszafordulást.
Kicsit még mentem az úton, és megleltem a keresett pontot, uh innen már tudtam merre kell menni.
Volt pár összetűzésem a szedrekkel, az eső szakadatlanul ömlött, a kezem kezdett lefagyni, amúgy semmi izgi.
Volt a pályámon egy elég meredek völgy, ide izgalmas volt lecsuszamlani, de sikerült talpon maradnom. Találtam helytelenül számozott bóját, később egy csapat eltévedt kislány, útbaigazítást tartottam, és megint kiértem arra a gonosz, csúszkálós útra. Sokat romlott az út állapota, mióta nem jártam arra, úgyhogy kezdtem kétségbe vonni, visszaérek -e még ma a célba?
Elszerencsétlenkedtem a végére, itt találtam egy idős tájfutó bácsit, aki elég idegesen állt az Y elágazásban. Nem mertem hozzá szólni, gondoltam majd kérdez, ha akar valamit. Elmentem mellette, már épp bementem volna a fák közé arra, amerre a bóját sejtettem, akkor nagy nehezen megszólított, és megkérdezte hol vagyunk. Visszamentem, megmutattam Neki, hogy szerintem hol vagyunk, de váltig állította, hogy ott nem lehetünk.
Elmutogattam merről jöttem én végig, és csak itt lehetünk, mert más ilyen elágazás nincs, mutattam, hogy szerintem hol kéne kb. lennie a bójának. Elindultam a fák közé, nagy bosszankodva jött Ő is, de előre szaladt, meg is találta a bóját amerre mutattam. Gyorsan dugókázott, megköszönte, és továbbra is bosszankodva elszaladt.

A cél a mező közepén volt, a szervezők sátra ott lengedezett a süvítő szélben és változatlanul ömlő esőben. Élmény volt így rommá ázva, fázva visszagyalogolni majdnem 2 km-t.

A kocsiban próbáltam átöltözni, de annyira meg voltak fagyva a kezeim, hogy kb. 5 percbe telt, mire meg bírtam valamit fogni, és nagy kínkeservesen átvedlettem a vizes gönceimből, és felpulcsiztam, kabátoztam magam.

Mire mentünk haza, elég szép tó lett a rendezők sátra előtt a völgyecskében. Vidám bácsik fagyival kínáltak, de mondtam, h eddig is meg voltam fázva kicsit, de most még össze is fagytam, valahogy nem vágyom fagyira :)

Ahogy hazaértem, hajszárítós kezelésben részesítettem a durván sáros cipőmet, de elég reménytelen vállalkozásnak tűnt. Barátnőm mondta is minek megszárítani? Másnap ugyan olyan vizes lesz, ahogy elindulunk :) Ez valóban így volt.

Az eső nem tágított a 2. versenynapon sem, a hideg és a szél is megmaradt. Újra felöltöttem batman esőkabátom, és 5 perc múlva már csurom vizesen cuppogtunk a rajt felé.
Ezen a versenyen 3 embert is sikerült eligazítanom, és nagyon sunyin voltak a pontok, mert különböző pályák pontjai 15-20 m-re voltak egymástól, volt is több hibázás.

Ezt a napot még nehezítette, hogy az erdőben köd keletkezett, uh erősen bekorlátozódott a látótávolság.
Megint volt csúszkálós út, ahol alig bírtam megállni a lábamon, nem hogy érdemben haladni...
A vége felé elnéztem egy pontot, sokkal bonyolultabbnak gondoltam, és bent rohangáltam a bokrok közt a derékig érő fűben, közben az út mellett volt.... feleslegesen vizeztem össze magam még jobban.

Visszaérve ment a szokásos kiolvadozás, vizes cuccokkal kínlódás, viszont nagy meglepetésemre kihullottak mellőlem a többi versenyzők, így kategóriámban első, és egyben egyetlen lettem :D Úgysem lesz ilyen többet, hogy helyezést érjek el.
De szerintem mindenki megérdemelt volna egy kis díjazást, hogy ilyen kegyetlen időben képes volt 2 napot végigcsinálni.

tájfutás

2. tájfutó versenyem nem vehető igazi versenynek, mert 3 napos összetett lett volna, de csak 1 napra mentünk a Cuha-völgybe.
Inkább edzésnek tekintettem, és kipróbáltam új cipellőmet, hátha ebben nem zúgok el :)

Mivel előtte 2 nap is 12 óráztam, és a lábfájásom nem múlt teljesen el, megint nem futottam sokat, inkább nézelődtem, meg bevallom az elején el is tévedtem :D
Az első pont után kicsit elnéztem az irányt. Mikor elbizonytalanodtam, megálltam a hegygerincen tájolni. A tájoló szerint nagyon jobbra kellett volna mennem, mások is szaladgáltak arra, de én szentül meg voltam győződve, hogy nem arra kell menni, biztos elromlott a tájoló.... és a többiek is tuti más pályán mennek, azért arra rohangálnak.
Szóval elmentem arra, amerre gondoltam, hogy menni kell, és meg is találtam a 4-es pontot a 2-es helyett. Itt elismertem tájoló igazát és a saját makacsságom / hülyeségem. Kocoghattam vissza elég sokat, átvergődtem pár dzsindzsán, és eljutottam a 2-es ponthoz.
Innentől már nem volt tévelygés, de sokat nézelődtem. Útbaigazítottam egy nagyon-nagyon eltévedt lányt.
Amúgy ez nem tetszik, hogy a többség vérre menő harcnak tekinti a versenyt, nem köszön, nem segít, nem kérdez.... és ha valaki nagyon el van keveredve, legalább annyit mondhatna, hogy itt vagyunk, oda mutat, veszített 10 másodpercet, és rohanhat tovább.
Előtte láttam, hogy több futó elment a lány mellett, pedig látszott, hogy totál el van veszve, próbálta őket leszólítani, kezdett meg is ijedni, mivel senki nem segített neki. Fura egy népség. Kevés, aki segít, meg nem nézi le a bénábbakat.

Amúgy jó verseny volt, jó időnk volt, utána felmentünk a csókakői várhoz, mert még nem jártam ott.

tájfutás a Gaja-völgyben

Életem első tájfutó versenye egyszerűen katasztrófa volt, viszont szép helyen (Gaja-völgy).
Néztem időjárás előrejelzést, miszerint zápor, zivatar várható. Készültem rövidke kis esőkabáttal, de mikor odaértünk, tűzött a nap, pára volt....
Barátosném, akivel mentem, mondta is h Ő tuti nem hoz kabátot, úgysem fog esni az eső...
A starthoz még meg kellett mászni egy kis hegyecskét, uh tűző napon elindultunk fel. Mire felértünk, eltűnt a nap. Mire én kerültem indításra, kegyetlenül zuhogott az eső, dörgött az ég, villámlott...
Egy darabig próbáltam "gólyalábazni" a susnyában, de rövid úton felhagytam ezzel a fárasztó és értelmetlen tevékenységgel.
Közben egy morcos nő többször elrobogott mellettem, össze-vissza szaladgált, aztán csak rám ragadt, mert én nem futottam, de legalább jó irányba mentem :)
Leszánkáztam egy sziklás domboldalon, szó szerint, mivel kezdett rendesen sár lenni. Megtaláltam a pontot, és haladtam tovább.

Felkeveregtem egy kereszthez, innen szép volt a kilátás még úgy is, hogy alig lehetett átlátni az esőfüggönyön. Nem gondoltam, hogy ennél még eshet jobban, és mégis, mikor eljöttem a kereszttől, totális felhőszakadás jelleggel zuhogott, mindenhonnan folyt a víz meg a sár....

A hegygerincen még csak csak végigbotorkáltam, de leszánkázni nem volt egyszerű.
Átkeltem egy hidacskán, közben komolyan fontolóra vettem, hogy bemegyek a célba, mert ide nagyon közel volt, és totál eláztam; de végül arra jutottam, hogy ennél vizesebb már úgysem leszek, kár lenne feladni.

Gondoltam már futni is illene valamennyit, uh elkezdtem felkocogni egy völgyön. Közben kerestem az utamat, semmit nem láttam, mert mindenhonnan ömlött le a víz. Megálltam tanakodni, hogy tulajdonképpen úton vagyok, vagy egy patakban kaptatok felfelé???
Aztán mások is jöttek lefelé az új keletű "patakmederben", megnyugodtam, hogy nem én vétettem el az utat, és kocogtam tovább felfelé.

Az erdőből kiérve gondoltam, hogy na most már sima ügy lesz.
Aha, a kinti földút sokkal rosszabb volt, mint az erdei utak, konkrétan még a szöges cipőben lévők is csúszkáltak össze-vissza, én meg alig bírtam megállni a lábamon. Így az az út, ami száraz időben szép, egyenes, 2 perc alatt lefutja az ember, kb. fél órába telt, mire a nekem kellő leágazásig elcsúszkáltam rajta.
Itt végre volt egy kis fű, lehúzkodtam a cipőm helyén keletkezett sárgombócokat.
A fűben futva belecsobbantam egy mély tócsába, de már azon a szinten voltam, hogy tök mindegy, eddig is tocsogott a cipőm, most csak átmenetileg nagyobb lett a víz kiáramlása :)

Közben enyhült kicsit az eső, mire a cél közelébe értem, szinte már csak simán esett :P
Viszont a cél előtti utolsó bójánál fordultam sarkon egy kis földkupacon, gondolván, hogy na innen már bekocogok... amikor is hirtelen a földön találtam magam egy bazi nagy tócsa társaságában.
Nem is értettem, hogy sikerült elvágódnom. Gyorsan felpattantam, reméltem h nem látott senki, na de sáros lettem, és csak 1 oldalon, jól láthatóvá téve, hogy elestem.
Ott merengtem, hogy hogy futhatnék így be??? Mindenki látni fogja, hogy milyen béna vagyok.
Végül arra jutottam, hogy biztos mások is elesnek néha, főleg ilyen körülmények közt, csak nem olyan gáz.

Amíg barátnőm vártam a célban megbizonyosodhattam róla, hogy mások valószínűleg nem 1x estek el, mert sokan csurom sárosak voltak. Barátném is mondta, hogy ő már nem is számolta hánynál tart.

Az eső természetesen elállt, a verseny vége előtt kb. 10 perccel. Mire eredményhirdetés lett, már majdnem sütött a nap.

Szóval a verseny időjárás szempontjából kegyetlen volt, kaptunk egy kis ízelítőt abból, milyen lehet a sparten race :P
Viszont utána tettünk egy csodás sétát a Gaja-patak mentén.

összefoglaló

Igencsak elmaradtam a blog írással :)

2015 október óta ápolóként dolgozom. Legelső jelentkezésemmel sikerült bejutnom oda, amit teljesen esélytelennek gondoltam.
Nehéz volt full kezdőként bekerülni egy ilyen leterhelt, pörgős, bonyolult osztályra, de túléltem. Természetesen a kolléganők közt vannak nagyon aranyosak, vannak gonoszak, de ez mindenhol így van. Az arány nem mindegy :)
Mostanra kezdem magam nagyjából magabiztosnak érezni. Sok szituációval találkoztam már, a vérvételbe hamar belejöttem, a branülszúrás nagyon kínlódós volt. Most már a normális vénákat meg bírom szúrni, a rafináltabbakat nem mindig.

Voltak hullámvölgyek, a munkában is időnként megcsömörlöttem, hogy ez rengeteg és nem fog menni, de a rosszabb az volt, mikor rám szálltak bizonyos kollégák. Előző munkahelyemen eléggé megedződtem, de néha már sok volt a szemétségből. Párszor fontolóra vettem, hogy tovább lépek, hisz van hova, de csak sikerült kitartanom.
És minél kevésbé vagyok rájuk szorulva, annál kevésbé érdekel, hogy mikor kivel vagyok.


Új hobbim is lett, a tájfutás. Engem a tájékozódós része vonz főleg, mivel soha nem futottam, max a vonatra, vagy ha siettem valahova... szóval sokkal többet nem futok, mint amit igen, de nagyon élvezem.