tájékozódási tereplovas verseny, Kisapáti; kirándulás Csókakőn, Szt. György-hegyen

Hirtelen ötlettől vezérelve lementem az augusztus végén, Kisapátiban rendezett lovas tájékozódási versenyre barátnémmal. Vittük Gyagyást is, meg egy másik lovat lovassal együtt.
Sok sok komplikáció következtében nagyon későn értünk le pénteken, uh csak pár órát tudtam aludni a versenyig.

A versenyen a sümegi imádott kis foltos pónival mentem. Jött velem egy lány is, uh együtt kóricáltunk a mesés helyeken. Néha azért tévedtünk el kicsit, mert bámészkodtam térkép nézés helyett :)
A végén viszont mindketten elnéztük a térképet, és Kisapáti helyett Szigliget felé sikerült elindulni a lovakkal. Amikor még jónak hittük az irányt az autóút melletti füvön vágtáztunk a lovakkal, és hirtelen lealáztak minket: többen elbicikliztek mellettünk :P

Verseny után utazótársaimmal felmentünk a Szt György-hegyre, párszor eltévedtünk, és bekeveredtünk szúrós dzsindzsákba, de azért jó volt.
Az orgonákon álldogálva G. megálmodta, hogy vasárnap ne siessünk, haza, hanem menjünk fel Csókakőre.

8 óra tájt lementünk Szigligetre, meg G. mindenáron úszni akart a Balatonban. Én a lábfejemet is csak 5 perc alatt tudtam belemártani, és 2 perc múlva gyorsan ki is szedtem, kb. 20 fokos volt a víz. G. jót úszott a sötétségben.
Megvacsiztunk, és visszamentünk a Szt. György-hegy oldalában lévő, szépséges kilátású szállásunkra.

Vasárnap korán keltünk, és elindultunk Csókakőre, 3-an 2 lóval :)
Mivel az én általam lovagolt ló gazdája nagyon sportos, vele szoktam tájfutni is (de ő rendesen csinálja), így Ő bevállalta, hogy fut.
Út közben egy patakon is át kellett kelnünk, nagyon tetszett.
Csókakő meg egyszerűen csodás volt. Mármint főleg a kilátás :)

újabb katasztrofális tájfutó verseny, Vértes

A következő megcélzott verseny egy 2 napos volt, a Vértesben.
Jó előre jeleztem a munkahelyen, úgy csinálták a beosztást, hogy tudjak menni, 1 hónappal előre neveztem... és verseny előtt 1 héttel már kezdtem elkeseredni, mert nagyon rossz időt ígértek. Kicsit reménykedtem, hogy július közepén csak nem lesz annyira durva idő, meg ha meleg van, végül is nem számít egy kis eső....
Verseny előtti napon országos riasztás mindenhol, senki ne induljon útnak, ha nem muszáj, hideg, felhőszakadás, orkános szél.... kétséges volt, hogy egyáltalán lesz -e aki elvisz a versenyre, de szerencsére barátném hasonlóan makacs és elszánt, mint én, így ketten elmentünk.
Meglepően sokan voltak már a jelentkező sátornál is, meg a "parkolóban" sok autó - nem csak mi vagyunk ilyen hülyék, hogy zuhogó esőben, 10 fokban, szélben megyünk futni :)

Készültem a katasztrófára, vittem nagy pondzsós esőkabátot, abban "futottam" (már ahol tudtam).
Elég messze volt a rajt, mire oda értünk tocsogott a cipőm, meg a nadrágom térdig, sáros is lettem rendesen, pedig ez még semmi volt.
Sokan 1 pólóban futottak, már a rajt előtt rommá ázva vacogtak, volt sok gyerek, ők is vacogtak, akiken nem volt esőkabát.

Egész jól eljutottam az első pontig, kicsit beleakadt lobogó batman kabátom a tüskés vadszedrekbe, de itt még tudtam haladni.
Kimentem egy főbb erdei útra, ami olyan szinten sáros volt, hogy sétálva szinte minden lépésnél megcsúsztam, futni képtelenség volt. Pár kisgyerek stoplisban elkocogott mellettem, de én haladni is alig tudtam.
Végtelennek tűnő ideig csúszkáltam, mikor végre sűrűbb fás részre értem, mellékebb útra, itt már kicsit lehetett kocogni, de megállított egy aranyos kisfiú, hogy melyik pontos keresem, mert ő egy másikat, és nem tudja hol van.
Sajnos én sem tudtam pontosan hol vagyok, mert elmentem egy elég vastag leágazó mellett, ami nem volt a térképen, és azt hittem rossz irányba jöttem, fontolgattam a visszafordulást.
Kicsit még mentem az úton, és megleltem a keresett pontot, uh innen már tudtam merre kell menni.
Volt pár összetűzésem a szedrekkel, az eső szakadatlanul ömlött, a kezem kezdett lefagyni, amúgy semmi izgi.
Volt a pályámon egy elég meredek völgy, ide izgalmas volt lecsuszamlani, de sikerült talpon maradnom. Találtam helytelenül számozott bóját, később egy csapat eltévedt kislány, útbaigazítást tartottam, és megint kiértem arra a gonosz, csúszkálós útra. Sokat romlott az út állapota, mióta nem jártam arra, úgyhogy kezdtem kétségbe vonni, visszaérek -e még ma a célba?
Elszerencsétlenkedtem a végére, itt találtam egy idős tájfutó bácsit, aki elég idegesen állt az Y elágazásban. Nem mertem hozzá szólni, gondoltam majd kérdez, ha akar valamit. Elmentem mellette, már épp bementem volna a fák közé arra, amerre a bóját sejtettem, akkor nagy nehezen megszólított, és megkérdezte hol vagyunk. Visszamentem, megmutattam Neki, hogy szerintem hol vagyunk, de váltig állította, hogy ott nem lehetünk.
Elmutogattam merről jöttem én végig, és csak itt lehetünk, mert más ilyen elágazás nincs, mutattam, hogy szerintem hol kéne kb. lennie a bójának. Elindultam a fák közé, nagy bosszankodva jött Ő is, de előre szaladt, meg is találta a bóját amerre mutattam. Gyorsan dugókázott, megköszönte, és továbbra is bosszankodva elszaladt.

A cél a mező közepén volt, a szervezők sátra ott lengedezett a süvítő szélben és változatlanul ömlő esőben. Élmény volt így rommá ázva, fázva visszagyalogolni majdnem 2 km-t.

A kocsiban próbáltam átöltözni, de annyira meg voltak fagyva a kezeim, hogy kb. 5 percbe telt, mire meg bírtam valamit fogni, és nagy kínkeservesen átvedlettem a vizes gönceimből, és felpulcsiztam, kabátoztam magam.

Mire mentünk haza, elég szép tó lett a rendezők sátra előtt a völgyecskében. Vidám bácsik fagyival kínáltak, de mondtam, h eddig is meg voltam fázva kicsit, de most még össze is fagytam, valahogy nem vágyom fagyira :)

Ahogy hazaértem, hajszárítós kezelésben részesítettem a durván sáros cipőmet, de elég reménytelen vállalkozásnak tűnt. Barátnőm mondta is minek megszárítani? Másnap ugyan olyan vizes lesz, ahogy elindulunk :) Ez valóban így volt.

Az eső nem tágított a 2. versenynapon sem, a hideg és a szél is megmaradt. Újra felöltöttem batman esőkabátom, és 5 perc múlva már csurom vizesen cuppogtunk a rajt felé.
Ezen a versenyen 3 embert is sikerült eligazítanom, és nagyon sunyin voltak a pontok, mert különböző pályák pontjai 15-20 m-re voltak egymástól, volt is több hibázás.

Ezt a napot még nehezítette, hogy az erdőben köd keletkezett, uh erősen bekorlátozódott a látótávolság.
Megint volt csúszkálós út, ahol alig bírtam megállni a lábamon, nem hogy érdemben haladni...
A vége felé elnéztem egy pontot, sokkal bonyolultabbnak gondoltam, és bent rohangáltam a bokrok közt a derékig érő fűben, közben az út mellett volt.... feleslegesen vizeztem össze magam még jobban.

Visszaérve ment a szokásos kiolvadozás, vizes cuccokkal kínlódás, viszont nagy meglepetésemre kihullottak mellőlem a többi versenyzők, így kategóriámban első, és egyben egyetlen lettem :D Úgysem lesz ilyen többet, hogy helyezést érjek el.
De szerintem mindenki megérdemelt volna egy kis díjazást, hogy ilyen kegyetlen időben képes volt 2 napot végigcsinálni.

tájfutás

2. tájfutó versenyem nem vehető igazi versenynek, mert 3 napos összetett lett volna, de csak 1 napra mentünk a Cuha-völgybe.
Inkább edzésnek tekintettem, és kipróbáltam új cipellőmet, hátha ebben nem zúgok el :)

Mivel előtte 2 nap is 12 óráztam, és a lábfájásom nem múlt teljesen el, megint nem futottam sokat, inkább nézelődtem, meg bevallom az elején el is tévedtem :D
Az első pont után kicsit elnéztem az irányt. Mikor elbizonytalanodtam, megálltam a hegygerincen tájolni. A tájoló szerint nagyon jobbra kellett volna mennem, mások is szaladgáltak arra, de én szentül meg voltam győződve, hogy nem arra kell menni, biztos elromlott a tájoló.... és a többiek is tuti más pályán mennek, azért arra rohangálnak.
Szóval elmentem arra, amerre gondoltam, hogy menni kell, és meg is találtam a 4-es pontot a 2-es helyett. Itt elismertem tájoló igazát és a saját makacsságom / hülyeségem. Kocoghattam vissza elég sokat, átvergődtem pár dzsindzsán, és eljutottam a 2-es ponthoz.
Innentől már nem volt tévelygés, de sokat nézelődtem. Útbaigazítottam egy nagyon-nagyon eltévedt lányt.
Amúgy ez nem tetszik, hogy a többség vérre menő harcnak tekinti a versenyt, nem köszön, nem segít, nem kérdez.... és ha valaki nagyon el van keveredve, legalább annyit mondhatna, hogy itt vagyunk, oda mutat, veszített 10 másodpercet, és rohanhat tovább.
Előtte láttam, hogy több futó elment a lány mellett, pedig látszott, hogy totál el van veszve, próbálta őket leszólítani, kezdett meg is ijedni, mivel senki nem segített neki. Fura egy népség. Kevés, aki segít, meg nem nézi le a bénábbakat.

Amúgy jó verseny volt, jó időnk volt, utána felmentünk a csókakői várhoz, mert még nem jártam ott.

tájfutás a Gaja-völgyben

Életem első tájfutó versenye egyszerűen katasztrófa volt, viszont szép helyen (Gaja-völgy).
Néztem időjárás előrejelzést, miszerint zápor, zivatar várható. Készültem rövidke kis esőkabáttal, de mikor odaértünk, tűzött a nap, pára volt....
Barátosném, akivel mentem, mondta is h Ő tuti nem hoz kabátot, úgysem fog esni az eső...
A starthoz még meg kellett mászni egy kis hegyecskét, uh tűző napon elindultunk fel. Mire felértünk, eltűnt a nap. Mire én kerültem indításra, kegyetlenül zuhogott az eső, dörgött az ég, villámlott...
Egy darabig próbáltam "gólyalábazni" a susnyában, de rövid úton felhagytam ezzel a fárasztó és értelmetlen tevékenységgel.
Közben egy morcos nő többször elrobogott mellettem, össze-vissza szaladgált, aztán csak rám ragadt, mert én nem futottam, de legalább jó irányba mentem :)
Leszánkáztam egy sziklás domboldalon, szó szerint, mivel kezdett rendesen sár lenni. Megtaláltam a pontot, és haladtam tovább.

Felkeveregtem egy kereszthez, innen szép volt a kilátás még úgy is, hogy alig lehetett átlátni az esőfüggönyön. Nem gondoltam, hogy ennél még eshet jobban, és mégis, mikor eljöttem a kereszttől, totális felhőszakadás jelleggel zuhogott, mindenhonnan folyt a víz meg a sár....

A hegygerincen még csak csak végigbotorkáltam, de leszánkázni nem volt egyszerű.
Átkeltem egy hidacskán, közben komolyan fontolóra vettem, hogy bemegyek a célba, mert ide nagyon közel volt, és totál eláztam; de végül arra jutottam, hogy ennél vizesebb már úgysem leszek, kár lenne feladni.

Gondoltam már futni is illene valamennyit, uh elkezdtem felkocogni egy völgyön. Közben kerestem az utamat, semmit nem láttam, mert mindenhonnan ömlött le a víz. Megálltam tanakodni, hogy tulajdonképpen úton vagyok, vagy egy patakban kaptatok felfelé???
Aztán mások is jöttek lefelé az új keletű "patakmederben", megnyugodtam, hogy nem én vétettem el az utat, és kocogtam tovább felfelé.

Az erdőből kiérve gondoltam, hogy na most már sima ügy lesz.
Aha, a kinti földút sokkal rosszabb volt, mint az erdei utak, konkrétan még a szöges cipőben lévők is csúszkáltak össze-vissza, én meg alig bírtam megállni a lábamon. Így az az út, ami száraz időben szép, egyenes, 2 perc alatt lefutja az ember, kb. fél órába telt, mire a nekem kellő leágazásig elcsúszkáltam rajta.
Itt végre volt egy kis fű, lehúzkodtam a cipőm helyén keletkezett sárgombócokat.
A fűben futva belecsobbantam egy mély tócsába, de már azon a szinten voltam, hogy tök mindegy, eddig is tocsogott a cipőm, most csak átmenetileg nagyobb lett a víz kiáramlása :)

Közben enyhült kicsit az eső, mire a cél közelébe értem, szinte már csak simán esett :P
Viszont a cél előtti utolsó bójánál fordultam sarkon egy kis földkupacon, gondolván, hogy na innen már bekocogok... amikor is hirtelen a földön találtam magam egy bazi nagy tócsa társaságában.
Nem is értettem, hogy sikerült elvágódnom. Gyorsan felpattantam, reméltem h nem látott senki, na de sáros lettem, és csak 1 oldalon, jól láthatóvá téve, hogy elestem.
Ott merengtem, hogy hogy futhatnék így be??? Mindenki látni fogja, hogy milyen béna vagyok.
Végül arra jutottam, hogy biztos mások is elesnek néha, főleg ilyen körülmények közt, csak nem olyan gáz.

Amíg barátnőm vártam a célban megbizonyosodhattam róla, hogy mások valószínűleg nem 1x estek el, mert sokan csurom sárosak voltak. Barátném is mondta, hogy ő már nem is számolta hánynál tart.

Az eső természetesen elállt, a verseny vége előtt kb. 10 perccel. Mire eredményhirdetés lett, már majdnem sütött a nap.

Szóval a verseny időjárás szempontjából kegyetlen volt, kaptunk egy kis ízelítőt abból, milyen lehet a sparten race :P
Viszont utána tettünk egy csodás sétát a Gaja-patak mentén.

összefoglaló

Igencsak elmaradtam a blog írással :)

2015 október óta ápolóként dolgozom. Legelső jelentkezésemmel sikerült bejutnom oda, amit teljesen esélytelennek gondoltam.
Nehéz volt full kezdőként bekerülni egy ilyen leterhelt, pörgős, bonyolult osztályra, de túléltem. Természetesen a kolléganők közt vannak nagyon aranyosak, vannak gonoszak, de ez mindenhol így van. Az arány nem mindegy :)
Mostanra kezdem magam nagyjából magabiztosnak érezni. Sok szituációval találkoztam már, a vérvételbe hamar belejöttem, a branülszúrás nagyon kínlódós volt. Most már a normális vénákat meg bírom szúrni, a rafináltabbakat nem mindig.

Voltak hullámvölgyek, a munkában is időnként megcsömörlöttem, hogy ez rengeteg és nem fog menni, de a rosszabb az volt, mikor rám szálltak bizonyos kollégák. Előző munkahelyemen eléggé megedződtem, de néha már sok volt a szemétségből. Párszor fontolóra vettem, hogy tovább lépek, hisz van hova, de csak sikerült kitartanom.
És minél kevésbé vagyok rájuk szorulva, annál kevésbé érdekel, hogy mikor kivel vagyok.


Új hobbim is lett, a tájfutás. Engem a tájékozódós része vonz főleg, mivel soha nem futottam, max a vonatra, vagy ha siettem valahova... szóval sokkal többet nem futok, mint amit igen, de nagyon élvezem.