Reggel még mindig nem jól voltam, szakadt az eső is. Na gondoltam, jó lesz így hajókázni. Szokásosan megreggeliztünk, a biztonság kedvéért emeltem a daedalon adagomon.
La Spezia nem épp a szomszéd település volt, sokat buszoztunk, dugóba is kerültünk, azt hittük lekéstük a hajót, de közben vártak minket, és vittek a következő hajóval.
Amíg az öbölben hajóztunk semmi bajom nem volt, még majdnem el is aludtam, aztán kiértünk a nyílt vízre, nagyobb sebességre is kapcsolt a hajó... először vicces volt ahogy dobált,
fotózgattam is, aztán gyomrom jelezte, hogy ne szimpatikus neki a dobálódás. Rém rosszul lettem mire elértük a kikötő körzetét, de aztán nagy örömmel siettem le a vadul ugrándozó korlátos kis lejárón a szilárd talajra. Már az esőcske sem zavart.
A korlátos lejárón páran remegve, kapaszkodva araszoltak le, az egyik lány aki velünk volt nagyon megijedt, elkezdett visszatolatni, de nem engedték visszaszállni a hajósok, intettek a lenti embernek, az felszaladt, és levezette a sírva remegő lányt. Szegény még utána is nagyon meg volt ijedve.
Aztán rájöttem, talán a ficánkoló lovak miatt nem veszek magamra ilyesmit, hogy mozgó dolgon kell haladni.
Alig kezdtünk el felkaptatni az utcácskán, belebotlottunk egy magyar orvoscsoportba. Ők vonattal jöttek. Jó nekik.
Sétáltunk a szép utcácskákon, szűk, meredek kis lépcsőkön, ámultunk és bámultunk, bementünk egy templomba, ahol meglepődtem. Kifele jövet az ajtó mellett ülő nagyon öreg, botos bácsi megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélünk? Vezetőnk megmondta, erre a bácsi angolul nekiállt magyarázni, hogy csak azért kérdi, mert nem tudta beazonosítani sem, valami szláv nyelvre gondolt.
Még feljebb haladtunk valami várhoz. Ha nem lettem volna még mindig kissé megviselt a hajózástól, szívesen felmentem volna, de így még eddig is alig akartam eljönni.
Szép lassan visszasétáltunk a kikötőbe, hiába tukmált anyu, nem voltam hajlandó enni sem kint, sem a hajón.
Következő városban is kikötöttünk, és tettünk egy kis sétát. Itt is megnéztünk 2 templomot, az egyik majdhogynem a sziklaszirten állt, gyönyörű helyen, az épület is aranyos volt.
Én még mindig gyötrődtem, úgyhogy csak lehuppantam egy padra, míg a többiek körbenéztek. A következőben is ezt játszottam, közben elméláztam, attól lenne most már hányingerem, hogy fél 8 óta egy falatot sem ettem, és már délután 3 körül járt az idő?
Mikor a főutcán sétáltunk le, és anyu lépten nyomon bement a vezetőnkkel fűszereket nézni/venni, észrevettem, hogy bár éhes nem vagyok, de határozottan remegek. Jééé.
Aztán a boltban nagy nehezen rámtukmáltak egy fincsi cukorkát, amit a boltos kínálgatott. Lentebb is teszteltem egy limonchellos nagyon finom bonbondarabot, amiből vettünk is.
Utána egy picit kezdtem magamhoz térni. A hajózásból már csak a negyede volt hátra, az öblös részen, úgyhogy a hajón még a kikötőben megkockáztattam egy negyed zsömlét. A hajót amúgy ellepték a németek, mozdulni sem lehetett tőlük, úgyhogy reméltem nem lesz semmi gond.
Nem lett. La Speziában már várt minket a busz, és mentünk Carrarába.
Carrarához az öregek ragaszkodtak nagyon, pedig semmi extra. A márvány múzeumot elég gyorsan letudtuk, aztán húztunk vissza a szállásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése