Összekapargattam magam, lementünk reggelizni. Harcolni kellett a zsömléért a kedves magyaros gyűjtögető hajlamait kiélő bizonyos utitársakkal.
Vadásztam magamnak egy espresso-t is tejjel, hátha kicsit magamhoz térek. Megettem a szokásos marék vitamint, meg a nurofen cold & flu-t is teszteltem. Egész jó.
Pisa nem volt messze, bementünk a checkpointra a busszal, kiperkálták a horribilis összeget a parkolásért, közben a buszt megrohamozták a négerek, akik mindig az aktuális időjárásnak megfelelő termékeket árulták. Most épp különböző méretű, színű esernyőket, mert hogy szakadt az eső.
Kénytelen voltam felvenni a bőr, gördülős cipőm, amit direkt azért vettünk, hogy ne ázzon be. Nem is ázott be, de a csodabetét nagyon bántotta a talpam, és majd hanyatt estem a gördülőtalppal.
Jól felfegyverkeztünk víz ellen, és kiküzdöttük magunkat a buszból, vigyázva értékeinkre.
Kis buszra szálltunk, az elvitt nem messze, innen a vásáron és újabb négerek tömkelegén át beértünk a fallal körülvett térre, és hirtelen ott termett előttünk a zöld fűvel gyönyörű kontrasztot alkotó épületegyüttes: keresztelőkápolna, dóm, ferdetorony, temető. Elég meghökkentő volt ilyen hirtelen felbukkanásunk. Kicsit tátottuk a szánkat, és elmentünk jegyet venni.
Először a dómba mentünk be, ahol akadt egy kis nézeteltérésünk a beengedő csajjal, mert rosszul számolt, az idegenvezetőnk meg nem hagyta annyiban, visszaterelt minket, hogy számolja újra, a csaj meg bepöccent, és már rendőrökkel fenyegetőzött, amúgy tényleg ő számolt rosszul.
Körbecsodáltuk a hatalmas épületet, aztán a keresztelőkápolnát is, itt felmentem a felső szintre, jó kilátás nyílt a dómra, meg a belső térre. Utána közösen elmentünk a toronyig, és fakultatívan be lehetett menni a temetőbe.
Mi nem mentünk be, mert a tényleges temetőbe úgysem engednek be, csak pár érdekes kő meg festmény van kiállítva.
Anyuval lődörögtünk, beoldalogtunk egy udvarra, ahol volt egy szobor, valami apostoli palota féle volt mint utóbb kiderült.
Utána leültünk a keresztelőkápolna oldalára, mert már kivolt nagyon a derekam meg a patám, ettünk, nézelődtünk, még kicsit lődörögtünk a temető fele, és mentünk a találkozóhelyre időre némi suvenir vásárlás után.
2 kedves utitárs elnézte az órát, így majd 3/4 órát kellett tök feleslegesen álldogálnunk a kapunál rájuk várva. Már a halálomon voltam a kényelmetlen, dudortalpú cipőben, a derekam is a végét járta, de addig is nézegethettem a kutyákat meg a rendőröket.
Nagy nehezen előkerültek az eltűntek, visszamentünk a buszhoz, és megszabadultam a cipőmtől.
Lucca eléréséig gyorsan teletömtem magam csokival. Leszállva a buszról egyből megakadt tekintetünk a városfalon.
Átmentünk alatta, elsétáltunk az első templomig, természetesen bementünk, kijőve át kellett verekednünk magunkat egy kupac német turistán. Vezetőjük olyan randán beszélt németül, hogy beletelt pár percbe, mire felismertem.
Mentünk a következő templomhoz, hogy úgy mondjam a fő templomhoz. ide is bementünk. Ha jól emlékszem itt volt egy Hello Kitty-s lufi a mennyezeten. Elég vicces volt.
Volt pár torony, sok szép, hangulatos utca, tér. Buszhoz menet engedélyezte az idegenvezető, hogy felfussak a falra, ha gyors vagyok.
A csoport megszavazta, hogy kihagyjuk Montecarlo-t, borkóstolást, kajálást, inkább felmegyünk a szállásunk (Montecatini Terme) fölött található szépséges (mind épületekben, mind kilátásban) kis városkába, Montecatini Alto-ba.
Egy meredeken közlekedő kis vasutacska vitt fel is meg le is minket. Ha nem kellett volna sietni vissza a vacsira, lefele szívesen jöttem volna gyalog.
Tényleg csodásak voltak a szűk kis utcák, itt már a nap is kisütött, gyönyörű volt, ahogy a domboldalt meg a házakat megsütötte.
Épp a kilátásban gyönyörködtem és fotóztam, mikor megjelent mellettem egy orosz srác, leválva csapatától, és tökéletesen érthetően megkérdezte angolul, hogy csinálnék -e róluk képet. Mondtam persze. Csináltam, kért mégegyet, megköszönte szépen, és cseverésztek tovább oroszul.
Mi levonatkáztunk, és kiéhezve letámadtuk a vacsizóhelyet a szálláson.
Pont 1 asztalhoz kerültünk az idegenvezetővel, a férjével, meg a sofőrrel. Mint kiterült utóbbi is lovazós, persze közel sem olyan fanatikusan mint én :)
Megint volt pasta, aztán valami trutyis hús párolt karfiollal, és fagyi szerű desszert.
Aztán odamerészkedtem a recepcióra, és ki mertem nyögni a 311-es számot angolul, és oda is adták a kulcsunkat.
Szokásos harc a zuhannyal, gyógyszer, és forgolódós alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése