félvad cicák:
2013. április 26., péntek
Toscana 5. nap, La Spezia, Cinque Terre, Carrara (2013.04.05)
4. nap éjszakájára már templomtúladagolásban szenvedtem, mert csíkos templomokkal rémálmodtam.
Reggel még mindig nem jól voltam, szakadt az eső is. Na gondoltam, jó lesz így hajókázni. Szokásosan megreggeliztünk, a biztonság kedvéért emeltem a daedalon adagomon.
La Spezia nem épp a szomszéd település volt, sokat buszoztunk, dugóba is kerültünk, azt hittük lekéstük a hajót, de közben vártak minket, és vittek a következő hajóval.
Amíg az öbölben hajóztunk semmi bajom nem volt, még majdnem el is aludtam, aztán kiértünk a nyílt vízre, nagyobb sebességre is kapcsolt a hajó... először vicces volt ahogy dobált,
fotózgattam is, aztán gyomrom jelezte, hogy ne szimpatikus neki a dobálódás. Rém rosszul lettem mire elértük a kikötő körzetét, de aztán nagy örömmel siettem le a vadul ugrándozó korlátos kis lejárón a szilárd talajra. Már az esőcske sem zavart.
A korlátos lejárón páran remegve, kapaszkodva araszoltak le, az egyik lány aki velünk volt nagyon megijedt, elkezdett visszatolatni, de nem engedték visszaszállni a hajósok, intettek a lenti embernek, az felszaladt, és levezette a sírva remegő lányt. Szegény még utána is nagyon meg volt ijedve.
Aztán rájöttem, talán a ficánkoló lovak miatt nem veszek magamra ilyesmit, hogy mozgó dolgon kell haladni.
Alig kezdtünk el felkaptatni az utcácskán, belebotlottunk egy magyar orvoscsoportba. Ők vonattal jöttek. Jó nekik.
Sétáltunk a szép utcácskákon, szűk, meredek kis lépcsőkön, ámultunk és bámultunk, bementünk egy templomba, ahol meglepődtem. Kifele jövet az ajtó mellett ülő nagyon öreg, botos bácsi megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélünk? Vezetőnk megmondta, erre a bácsi angolul nekiállt magyarázni, hogy csak azért kérdi, mert nem tudta beazonosítani sem, valami szláv nyelvre gondolt.
Még feljebb haladtunk valami várhoz. Ha nem lettem volna még mindig kissé megviselt a hajózástól, szívesen felmentem volna, de így még eddig is alig akartam eljönni.
Szép lassan visszasétáltunk a kikötőbe, hiába tukmált anyu, nem voltam hajlandó enni sem kint, sem a hajón.
Következő városban is kikötöttünk, és tettünk egy kis sétát. Itt is megnéztünk 2 templomot, az egyik majdhogynem a sziklaszirten állt, gyönyörű helyen, az épület is aranyos volt.
Én még mindig gyötrődtem, úgyhogy csak lehuppantam egy padra, míg a többiek körbenéztek. A következőben is ezt játszottam, közben elméláztam, attól lenne most már hányingerem, hogy fél 8 óta egy falatot sem ettem, és már délután 3 körül járt az idő?
Mikor a főutcán sétáltunk le, és anyu lépten nyomon bement a vezetőnkkel fűszereket nézni/venni, észrevettem, hogy bár éhes nem vagyok, de határozottan remegek. Jééé.
Aztán a boltban nagy nehezen rámtukmáltak egy fincsi cukorkát, amit a boltos kínálgatott. Lentebb is teszteltem egy limonchellos nagyon finom bonbondarabot, amiből vettünk is.
Utána egy picit kezdtem magamhoz térni. A hajózásból már csak a negyede volt hátra, az öblös részen, úgyhogy a hajón még a kikötőben megkockáztattam egy negyed zsömlét. A hajót amúgy ellepték a németek, mozdulni sem lehetett tőlük, úgyhogy reméltem nem lesz semmi gond.
Nem lett. La Speziában már várt minket a busz, és mentünk Carrarába.
Carrarához az öregek ragaszkodtak nagyon, pedig semmi extra. A márvány múzeumot elég gyorsan letudtuk, aztán húztunk vissza a szállásra.
Reggel még mindig nem jól voltam, szakadt az eső is. Na gondoltam, jó lesz így hajókázni. Szokásosan megreggeliztünk, a biztonság kedvéért emeltem a daedalon adagomon.
La Spezia nem épp a szomszéd település volt, sokat buszoztunk, dugóba is kerültünk, azt hittük lekéstük a hajót, de közben vártak minket, és vittek a következő hajóval.
Amíg az öbölben hajóztunk semmi bajom nem volt, még majdnem el is aludtam, aztán kiértünk a nyílt vízre, nagyobb sebességre is kapcsolt a hajó... először vicces volt ahogy dobált,
fotózgattam is, aztán gyomrom jelezte, hogy ne szimpatikus neki a dobálódás. Rém rosszul lettem mire elértük a kikötő körzetét, de aztán nagy örömmel siettem le a vadul ugrándozó korlátos kis lejárón a szilárd talajra. Már az esőcske sem zavart.
A korlátos lejárón páran remegve, kapaszkodva araszoltak le, az egyik lány aki velünk volt nagyon megijedt, elkezdett visszatolatni, de nem engedték visszaszállni a hajósok, intettek a lenti embernek, az felszaladt, és levezette a sírva remegő lányt. Szegény még utána is nagyon meg volt ijedve.
Aztán rájöttem, talán a ficánkoló lovak miatt nem veszek magamra ilyesmit, hogy mozgó dolgon kell haladni.
Alig kezdtünk el felkaptatni az utcácskán, belebotlottunk egy magyar orvoscsoportba. Ők vonattal jöttek. Jó nekik.
Sétáltunk a szép utcácskákon, szűk, meredek kis lépcsőkön, ámultunk és bámultunk, bementünk egy templomba, ahol meglepődtem. Kifele jövet az ajtó mellett ülő nagyon öreg, botos bácsi megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélünk? Vezetőnk megmondta, erre a bácsi angolul nekiállt magyarázni, hogy csak azért kérdi, mert nem tudta beazonosítani sem, valami szláv nyelvre gondolt.
Még feljebb haladtunk valami várhoz. Ha nem lettem volna még mindig kissé megviselt a hajózástól, szívesen felmentem volna, de így még eddig is alig akartam eljönni.
Szép lassan visszasétáltunk a kikötőbe, hiába tukmált anyu, nem voltam hajlandó enni sem kint, sem a hajón.
Következő városban is kikötöttünk, és tettünk egy kis sétát. Itt is megnéztünk 2 templomot, az egyik majdhogynem a sziklaszirten állt, gyönyörű helyen, az épület is aranyos volt.
Én még mindig gyötrődtem, úgyhogy csak lehuppantam egy padra, míg a többiek körbenéztek. A következőben is ezt játszottam, közben elméláztam, attól lenne most már hányingerem, hogy fél 8 óta egy falatot sem ettem, és már délután 3 körül járt az idő?
Mikor a főutcán sétáltunk le, és anyu lépten nyomon bement a vezetőnkkel fűszereket nézni/venni, észrevettem, hogy bár éhes nem vagyok, de határozottan remegek. Jééé.
Aztán a boltban nagy nehezen rámtukmáltak egy fincsi cukorkát, amit a boltos kínálgatott. Lentebb is teszteltem egy limonchellos nagyon finom bonbondarabot, amiből vettünk is.
Utána egy picit kezdtem magamhoz térni. A hajózásból már csak a negyede volt hátra, az öblös részen, úgyhogy a hajón még a kikötőben megkockáztattam egy negyed zsömlét. A hajót amúgy ellepték a németek, mozdulni sem lehetett tőlük, úgyhogy reméltem nem lesz semmi gond.
Nem lett. La Speziában már várt minket a busz, és mentünk Carrarába.
Carrarához az öregek ragaszkodtak nagyon, pedig semmi extra. A márvány múzeumot elég gyorsan letudtuk, aztán húztunk vissza a szállásra.
2013. április 22., hétfő
Képek a 4. naphoz még
Ez az a gekkó szerű lény, akiről írtam. Valószínűleg korábban összefuthatott a napozó cicák egyikével.
Sienna, a főtéri kút, természetesen galambokkal
Toscana 4. nap: San Gimignano, Siena (2013.04.04.)
Szokásos reggel, buszra rohanás, indulás, gyönyörködős tájon át érkezés San Gimignano alsó parkolójába, kissé hideg, borús időben.
Nagyon nagyon sajnáltam, hogy nem süt a nap, mert úgy még gyönyörűbb lett volna a táj.
Bementünk a városfal kapuján, nagyon szimpi volt, aztán jöttek az imádni való szűk utcácskák, boltok, minden régi, szépséges... nem győztem betelni vele.
Nekiálltunk megnézni a tornyokat, persze itt is belefutottunk a szokásos vásárba, ami a néznivalókba rendesen belerondított.
Bementünk egy templomba is, amíg vezetőnk a jegyeket vásárolta, beterelt minket azt hiszem a városháza udvarára.
A templomban voltak szép festmények, és olyannyira tilos volt minden módon fotózni, hogy a nyakunkban loholt egy morci nőci, és nem győzött az öregekkel veszekedni, hogy no foto.
Templom után vezetőnk szélnek eresztett minket, nekem persze muszáj volt tornyot mászni. Odamentem a kasszához egy másik csoporttársammal, kaland vágyó öreg úrral, de jött a felesége is vele fizetés céljából. Na ez a momentum teljesen megzavarta szegény pénztároslányt, odahívta társnőjét, aki vadul magyarázott angolul. Kb. a felét megértettem. Tisztáztam vele, hogy csak a fickó és én akarunk felmenni, de ekkor a nej még odakotyogott, és mutogatott, úgyhogy megint elbizonytalanította a lányokat.
Aztán férje ősz haját mutogatva próbálta lealkudni az 5 eurós jegyet a 4 eurós nyugdíjasra. A lányok kezdték sejteni mit akar, és kérdezett valamit az angolos, de oly hadarva és olaszos akcenttel, hogy esélytelen volt megértenem, így közvetítettem a néni mire célozgat: férje 70 éves, igencsak nyugdíjas, és a 4 eurós jegyet szeretné. Még 1x elmondtam, hogy mi a bácsival megyünk tornyászni, a néni lenn vár.
Sikeres 10 perces angolozás, pislogás és activityzés után végre nekivághattunk.
A jegytépőlány betuszkolt minket valami kiállító helyiségbe, szép jó, de hol a torony?
Előrementem mint felderítő, egy sunyin visszacsukódó ajtó mögött bíztató csigalépcsőt leltem. Fent megint kiállítás, és tanácstalanul néztünk, hol a torony?
Tétován elindultam le, és a lépcső felénél felfedeztem egy nehezen nyíló tüskés ajtót, felette apró tábla hirdette: Tower. Ó, jó helyen járunk!
Elindultunk fel. Első lenézés után úgy döntöttem ezt többet nem ismétlem meg, úgyhogy felszegett fejjel, csak felelé nézve haladtunk a lyukacsos fém lépcsőcskéken.
Lehagytunk egy családot, próbálták apró porontyukat tovább noszogatni, de szegény alig járó baba egyre inkább fáradt és félt, úgyhogy hamar kiverte a hisztit. Nem is jutottak fel, amúgy a tető előtt úgyis megfordultak volna, ugyanis a tetőre egy szűk lyuk vezetett ki egy létrával, amin 2 irányú forgalom bonyolódott, attól függően ki volt erőszakosabb.
Pár perc alatt feljutottunk, és rádöbbentem, az eddigi Assassin's Creed feeling semmi volt ehhez képest. Imádtam a tornyokat, a tájat, az alattunk elterülő kis városkát. Egy csoda.
Napsütésben még jobb lenne, sóvárogtam, de be kell érnünk ezzel.
Miért is ne miost merülne le az elem? Félig fagyott kézzel gyorsan kicseréltem. Körbegyönyörködtem, fotóztam, és elindultunk le, nehogy elkéssünk a találkáról a városkapunál.
Lefele brutál tériszonnyal küzdöttem, mert a lyukacsos lépcsőn telibe magam alá láttam, de muszáj volt lepillantanom, hogy ne essek el, és guruljak le.
Kicsti remegve, de kibírtam. Megállapítottuk, hogy jókor jöttünk, mert lent tolongott a nép a bezárt lánc előtt, melyen Siesta tábla függött. Az olaszok nagyon betartják a siestát.
Lent megtaláltuk elhagyott hozzátartozóinkat, és szépen lassan, bámuldozva lecsorogtunk a kapuhoz.
Anyu vett egy pici táskát, amibe az értéket rejtheti övtasi helyett, mert zavarta, hogy lépten nyomon vemhesnek nézik.
A buszhoz menet még egy gekkó szerű élőlényt is leltünk.
Siennának még élénkebb vöröses barna színe volt, és nagyobb volt az eddigi kis toscan városkáknál. Itt is megvoltak a szűk utcácskák, csak itt lépten nyomon el akartak ütni, mert nem volt járda.
A parkolóból kis busszal, onnan mozgólépcsővel mentünk egy darabig. Utána kutyagoltunk.
Brutál derékfájásom feledtette félig a sok látnivaló.
Először egy templomba mentünk. Volt egy üvegpadlós részecske benne, erre ráálltam, küzdeni a tériszonnyal. A többiek furcsállták is.
A templom előtti találkáról késtünk pár percte, mert anyu félrevezetett az időpontot illetően.
Sétáltunk tova, itt ott megálltunk, a vezető magyarázott, én fotóztam.
Lementünk a városházához, tetszetős épület, a térrel és a szökőkúttal együtt. Innen még sétáltunk kicsit, derekam és vállam már nagyon a végét járta, úgyhogy mikor szélnek lettünk eresztve, beültünk egy pizzázóba fincsi pizzát enni.
Utána végtelennek tűnő, amúgy szép sétát tettünk a kapu előtti térig, ahova pár perc múlva megérkezett a busz, ekkor már egyre többet szórakozott a fényképezőgépem, így nem sikerült megörökítenem sofőrünk lendületes érkezését, ahogy futott előle 1-2 ember. Pedig vicces volt nagyon.
Vacsira az elmaradhatatlan pasta, valami trutyis hús, krumpli, és pafé vagy mi a szösz megint. Az előző alkalommal fagyinak gondoltam, de aztán a többiek javítottak. Torkom nem nyilatkozott róla, hogy tetszik -e neki, mert rendületlen erővel fájt, náthám sem akart alább hagyni.
Éjszakánkat megkeserítette egy franciának hallatszó diákcsapat. Hajnali 2-ig vircsaftoltak, a lifttel szórakoztak, törtek, zúztak, végigcsapkodták az ajtókat..... mire végre a panziós is meg a vendégek is megelégelték, a panziós srác magából kikelve leüvöltötte a tanárnőt, hogy csapjon rendet, vagy hívja a rendőrséget. Tanárnőt kizárták a kölykök, de némi fenyegetőzéssel beengedték a főhadiszállásra, és viszonylagos rendet vágott, így aludhattunk vagy 4 órát.
Nagyon nagyon sajnáltam, hogy nem süt a nap, mert úgy még gyönyörűbb lett volna a táj.
Bementünk a városfal kapuján, nagyon szimpi volt, aztán jöttek az imádni való szűk utcácskák, boltok, minden régi, szépséges... nem győztem betelni vele.
Nekiálltunk megnézni a tornyokat, persze itt is belefutottunk a szokásos vásárba, ami a néznivalókba rendesen belerondított.
Bementünk egy templomba is, amíg vezetőnk a jegyeket vásárolta, beterelt minket azt hiszem a városháza udvarára.
A templomban voltak szép festmények, és olyannyira tilos volt minden módon fotózni, hogy a nyakunkban loholt egy morci nőci, és nem győzött az öregekkel veszekedni, hogy no foto.
Templom után vezetőnk szélnek eresztett minket, nekem persze muszáj volt tornyot mászni. Odamentem a kasszához egy másik csoporttársammal, kaland vágyó öreg úrral, de jött a felesége is vele fizetés céljából. Na ez a momentum teljesen megzavarta szegény pénztároslányt, odahívta társnőjét, aki vadul magyarázott angolul. Kb. a felét megértettem. Tisztáztam vele, hogy csak a fickó és én akarunk felmenni, de ekkor a nej még odakotyogott, és mutogatott, úgyhogy megint elbizonytalanította a lányokat.
Aztán férje ősz haját mutogatva próbálta lealkudni az 5 eurós jegyet a 4 eurós nyugdíjasra. A lányok kezdték sejteni mit akar, és kérdezett valamit az angolos, de oly hadarva és olaszos akcenttel, hogy esélytelen volt megértenem, így közvetítettem a néni mire célozgat: férje 70 éves, igencsak nyugdíjas, és a 4 eurós jegyet szeretné. Még 1x elmondtam, hogy mi a bácsival megyünk tornyászni, a néni lenn vár.
Sikeres 10 perces angolozás, pislogás és activityzés után végre nekivághattunk.
A jegytépőlány betuszkolt minket valami kiállító helyiségbe, szép jó, de hol a torony?
Előrementem mint felderítő, egy sunyin visszacsukódó ajtó mögött bíztató csigalépcsőt leltem. Fent megint kiállítás, és tanácstalanul néztünk, hol a torony?
Tétován elindultam le, és a lépcső felénél felfedeztem egy nehezen nyíló tüskés ajtót, felette apró tábla hirdette: Tower. Ó, jó helyen járunk!
Elindultunk fel. Első lenézés után úgy döntöttem ezt többet nem ismétlem meg, úgyhogy felszegett fejjel, csak felelé nézve haladtunk a lyukacsos fém lépcsőcskéken.
Lehagytunk egy családot, próbálták apró porontyukat tovább noszogatni, de szegény alig járó baba egyre inkább fáradt és félt, úgyhogy hamar kiverte a hisztit. Nem is jutottak fel, amúgy a tető előtt úgyis megfordultak volna, ugyanis a tetőre egy szűk lyuk vezetett ki egy létrával, amin 2 irányú forgalom bonyolódott, attól függően ki volt erőszakosabb.
Pár perc alatt feljutottunk, és rádöbbentem, az eddigi Assassin's Creed feeling semmi volt ehhez képest. Imádtam a tornyokat, a tájat, az alattunk elterülő kis városkát. Egy csoda.
Napsütésben még jobb lenne, sóvárogtam, de be kell érnünk ezzel.
Miért is ne miost merülne le az elem? Félig fagyott kézzel gyorsan kicseréltem. Körbegyönyörködtem, fotóztam, és elindultunk le, nehogy elkéssünk a találkáról a városkapunál.
Lefele brutál tériszonnyal küzdöttem, mert a lyukacsos lépcsőn telibe magam alá láttam, de muszáj volt lepillantanom, hogy ne essek el, és guruljak le.
Kicsti remegve, de kibírtam. Megállapítottuk, hogy jókor jöttünk, mert lent tolongott a nép a bezárt lánc előtt, melyen Siesta tábla függött. Az olaszok nagyon betartják a siestát.
Lent megtaláltuk elhagyott hozzátartozóinkat, és szépen lassan, bámuldozva lecsorogtunk a kapuhoz.
Anyu vett egy pici táskát, amibe az értéket rejtheti övtasi helyett, mert zavarta, hogy lépten nyomon vemhesnek nézik.
A buszhoz menet még egy gekkó szerű élőlényt is leltünk.
Siennának még élénkebb vöröses barna színe volt, és nagyobb volt az eddigi kis toscan városkáknál. Itt is megvoltak a szűk utcácskák, csak itt lépten nyomon el akartak ütni, mert nem volt járda.
A parkolóból kis busszal, onnan mozgólépcsővel mentünk egy darabig. Utána kutyagoltunk.
Brutál derékfájásom feledtette félig a sok látnivaló.
Először egy templomba mentünk. Volt egy üvegpadlós részecske benne, erre ráálltam, küzdeni a tériszonnyal. A többiek furcsállták is.
A templom előtti találkáról késtünk pár percte, mert anyu félrevezetett az időpontot illetően.
Sétáltunk tova, itt ott megálltunk, a vezető magyarázott, én fotóztam.
Lementünk a városházához, tetszetős épület, a térrel és a szökőkúttal együtt. Innen még sétáltunk kicsit, derekam és vállam már nagyon a végét járta, úgyhogy mikor szélnek lettünk eresztve, beültünk egy pizzázóba fincsi pizzát enni.
Utána végtelennek tűnő, amúgy szép sétát tettünk a kapu előtti térig, ahova pár perc múlva megérkezett a busz, ekkor már egyre többet szórakozott a fényképezőgépem, így nem sikerült megörökítenem sofőrünk lendületes érkezését, ahogy futott előle 1-2 ember. Pedig vicces volt nagyon.
Vacsira az elmaradhatatlan pasta, valami trutyis hús, krumpli, és pafé vagy mi a szösz megint. Az előző alkalommal fagyinak gondoltam, de aztán a többiek javítottak. Torkom nem nyilatkozott róla, hogy tetszik -e neki, mert rendületlen erővel fájt, náthám sem akart alább hagyni.
Éjszakánkat megkeserítette egy franciának hallatszó diákcsapat. Hajnali 2-ig vircsaftoltak, a lifttel szórakoztak, törtek, zúztak, végigcsapkodták az ajtókat..... mire végre a panziós is meg a vendégek is megelégelték, a panziós srác magából kikelve leüvöltötte a tanárnőt, hogy csapjon rendet, vagy hívja a rendőrséget. Tanárnőt kizárták a kölykök, de némi fenyegetőzéssel beengedték a főhadiszállásra, és viszonylagos rendet vágott, így aludhattunk vagy 4 órát.
2013. április 19., péntek
pár + kép Firenzéhez
Városháza előtti tér
valamelyik templom kertje, ha emlékezetem nem csak ez is volt az AC-ben :)
az Arno folyó és a Ponde Vecchio az Uffizi képtár ablakából
Városházás téren szobrok
Városháza
Toscana 3. nap, Florence (2013.04.03)
Szokásosan indult a reggel, a busz elvitt minket egy Lidl parkolóba, ő ott várakozott, mi pedig elsétáltunk a közeli vasútállomásra. Vezetőnk megvette a jegyeket, és hamar jött is a vonat.
Nem olyan lepukkant, mocskos, szétesőfélben lévő, sínen zötyögő fémhulladék, mint erre mifelénk, hanem rendes vonat.
Rövid vonatozás után megérkeztünk a pályaudvarra. Innen gyalog mentünk a fő térre, ahol a közismert keresztelő kápolna, dóm, és harangtorony áll. Itt erőteljesen elkapott az Assassin's Creed feeling, és szegény anyut traktáltam a storykkal, hogy a játékban ez így volt, az úgy, ezt kellett csinálni, oda felmászni.....
Már ilyen kora délelőtti órában is rengeteg turista nyüzsgött mindenfelé. Én észrevettem 3 lovaskocsit, úgyhogy amíg beszélt a vezető, én eloldalogtam lovakat nézni/fotózni.
Utána megnéztük a kápolna paradicsom kapuját. Jól nézett ki.
Aztán bementünk a dómba, sajnos nem volt idő felkutyagolnom a harangtoronyba.
Tovább haladtunkban egy szép téren gyönyörűséges szürke lovakat leltem. Gyanítom valami hidegvérű féleségek lehettek.
A városháza előtti téren volt sok szobor, meg 2 db élő ló, azokat is megörökítettem.
Megnéztük a Dávid szobor másolatot, bementünk a városháza udvarára, mert volt sok szép virág, meg jó kis oroszlánszobrok.
Elsétáltunk egy másik dómhoz is, ezt is felismertem az Assassinból, a rácsos oldala is stimmelt, csak a játékban picit át volt szabva. Természetesen ide is bementünk. Itt volt sok híres síremlék. Vezetőnk felhívta figyelmünket, hogy van itt ugyan egy Dante síremlék, de ne higgyük el, hogy itt van eltemetve, csak szeretnék (Firenze), hogy itt legyen.
Az Arno partján sétáltunk vissza, megszemléltük a Ponde Vecchio-t, át is mentünk rajta a királyi palota előtti térig, aztán szaladtunk vissza, hogy odaérjünk időre az Uffizi képtárhoz.
Hiába voltunk ott időben, ácsorogtunk vagy fél órát.
Beérve átvilágítattunk cuccostul mindenestül, és felcaplattunk a kiállításhoz. Sok sok képet és egyéb tárgyat néztünk meg, felfogni sem lehetett mindet. A derekam már nagyon sztrájkolt, úgyhogy közös sétánk végén, mikor el lehetett menni nézelődni, körbeszaladtunk, és lerogytam egy padra. Fel sem keltem vagy 15 percig a csonka nőstényfarkas szobor elől.
Kicsit lébecoltunk a teraszon, lefotóztuk egymást, aztán kijöttünk a képtárból.
Mindenki megérkezett időre a gyűlőhelyre, visszasétáltunk az állomásra, rossz vonatra irányított minket egy kalauz meg egy műszaki ember is, de a kaller felszaladt szólni, hogy a szomszéd vonat lesz az.
Na futás, megkerülni a vonatot, át a másik vágányra, ahol már csukták volna az ajtót, de feltartottuk, hogy az öregebbek is oda tudjanak kocogni.
Vezetőnk még előtte szólt, hogy a 4. megállónál kell leszállnunk. Ok.
Első megállónál már gyanakodtam, a következő megállónál kinéztem az ablakon, jé, reggel ezt az angol táblát olvasgattam, és ezt a helységtáblát nézegettem. Kipattantak a szemeim, elkezdtem letolni anyut, hogy sebesen szálljunk le, mert itt vagyunk. Riasztottuk a többi csoporttagot is a közelben, az alsó szinten lévőket a vezérünk, úgyhogy mindenki sikeresen lemenekült a vonatról.
A busz hűségesen várt ránk. Fáradtan lerogytam az ülésre, amíg a többiek beugrottak a Lidl-be.
A szálláson most még éhesebben rohantuk le a vacsihelyet. Marhaszelet volt, párolt borsóval, előtte pasta, utána meg valami hihetetlenül finom süt.
Nem olyan lepukkant, mocskos, szétesőfélben lévő, sínen zötyögő fémhulladék, mint erre mifelénk, hanem rendes vonat.
Rövid vonatozás után megérkeztünk a pályaudvarra. Innen gyalog mentünk a fő térre, ahol a közismert keresztelő kápolna, dóm, és harangtorony áll. Itt erőteljesen elkapott az Assassin's Creed feeling, és szegény anyut traktáltam a storykkal, hogy a játékban ez így volt, az úgy, ezt kellett csinálni, oda felmászni.....
Már ilyen kora délelőtti órában is rengeteg turista nyüzsgött mindenfelé. Én észrevettem 3 lovaskocsit, úgyhogy amíg beszélt a vezető, én eloldalogtam lovakat nézni/fotózni.
Utána megnéztük a kápolna paradicsom kapuját. Jól nézett ki.
Aztán bementünk a dómba, sajnos nem volt idő felkutyagolnom a harangtoronyba.
Tovább haladtunkban egy szép téren gyönyörűséges szürke lovakat leltem. Gyanítom valami hidegvérű féleségek lehettek.
A városháza előtti téren volt sok szobor, meg 2 db élő ló, azokat is megörökítettem.
Megnéztük a Dávid szobor másolatot, bementünk a városháza udvarára, mert volt sok szép virág, meg jó kis oroszlánszobrok.
Elsétáltunk egy másik dómhoz is, ezt is felismertem az Assassinból, a rácsos oldala is stimmelt, csak a játékban picit át volt szabva. Természetesen ide is bementünk. Itt volt sok híres síremlék. Vezetőnk felhívta figyelmünket, hogy van itt ugyan egy Dante síremlék, de ne higgyük el, hogy itt van eltemetve, csak szeretnék (Firenze), hogy itt legyen.
Az Arno partján sétáltunk vissza, megszemléltük a Ponde Vecchio-t, át is mentünk rajta a királyi palota előtti térig, aztán szaladtunk vissza, hogy odaérjünk időre az Uffizi képtárhoz.
Hiába voltunk ott időben, ácsorogtunk vagy fél órát.
Beérve átvilágítattunk cuccostul mindenestül, és felcaplattunk a kiállításhoz. Sok sok képet és egyéb tárgyat néztünk meg, felfogni sem lehetett mindet. A derekam már nagyon sztrájkolt, úgyhogy közös sétánk végén, mikor el lehetett menni nézelődni, körbeszaladtunk, és lerogytam egy padra. Fel sem keltem vagy 15 percig a csonka nőstényfarkas szobor elől.
Kicsit lébecoltunk a teraszon, lefotóztuk egymást, aztán kijöttünk a képtárból.
Mindenki megérkezett időre a gyűlőhelyre, visszasétáltunk az állomásra, rossz vonatra irányított minket egy kalauz meg egy műszaki ember is, de a kaller felszaladt szólni, hogy a szomszéd vonat lesz az.
Na futás, megkerülni a vonatot, át a másik vágányra, ahol már csukták volna az ajtót, de feltartottuk, hogy az öregebbek is oda tudjanak kocogni.
Vezetőnk még előtte szólt, hogy a 4. megállónál kell leszállnunk. Ok.
Első megállónál már gyanakodtam, a következő megállónál kinéztem az ablakon, jé, reggel ezt az angol táblát olvasgattam, és ezt a helységtáblát nézegettem. Kipattantak a szemeim, elkezdtem letolni anyut, hogy sebesen szálljunk le, mert itt vagyunk. Riasztottuk a többi csoporttagot is a közelben, az alsó szinten lévőket a vezérünk, úgyhogy mindenki sikeresen lemenekült a vonatról.
A busz hűségesen várt ránk. Fáradtan lerogytam az ülésre, amíg a többiek beugrottak a Lidl-be.
A szálláson most még éhesebben rohantuk le a vacsihelyet. Marhaszelet volt, párolt borsóval, előtte pasta, utána meg valami hihetetlenül finom süt.
2013. április 18., csütörtök
pár kép még a 2. naphoz
Pisa
Pisa, keresztelő kápolna belseje felülről:
Pisa és a hatalmas véreb. Egy kis csivava méretű kutyát kell elképzelni ilyen maci bundával.
Lucca, Hello Kitty-s templom
Lucca, tetszetős erkély
Montecatini Alto, templom mellől fotózva
Montecatini Alto, cica az ablakban.
Montecatini Alto és én
Montecatini Alto
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)