Egyszer csak megjelent L, kérdeztem, hogy akkor ma mehetek Veled? Kérdezte megyek -e a többi versenyre? Mondtam igen, ha van ló, Z beígért egyet, úgyhogy elvileg lesz. Mondta jó, akkor mehetek vele. Elment, én épp mentem a cuccaimért, erre visszajött, és mondta, hogy most menjek az ő lován.
Furán néztem, erre közölte: 2 lova van itt. Felmentünk egy hátsó karámhoz, ott voltak kikötve az arabok. A szürkét már láttam többször, azon szokott menni L, de a pejt nem. Nagyon szép volt a pej is, de látszott rajta, hogy jobban kéne vele küzdenem, mint az angol telivérezett Tekilával anno, és valahogy nem vágytam a hajtós versenyt végig birkózni egy gyagya lóval.
2 lány pucolta őket, mondták ők is, hogy a pej rohanósabb. L látta hezitálásomat, és felajánlotta, hogy mehetek a szürkén is, ha akarok, neki mindegy. Persze a szürkét kértem, az nyugodtabb is, meg ment pénteken, versenyzett szombaton is, úgyhogy bőven le volt mozgatva, ellenben a pej lószállítóval érkezett, és túltengett benne az energia. A szürkének papíron Hadfi a neve, de csak Gazsinak szólítják, a pej Karafa vagy mi, de L elnevezte Norbinak.
Leszaladtam az istállóba, lekaptam a nyergem Játékról, felvittem, beszélgettünk, aztán elindultam le szólni a lovásznak meg a tulajnak. Jött is szembe a lovász, hogy hova lett a nyergem? mondtam másik lóval megyek, mondta ok. Tulaj is pont jött, neki is jeleztem, mondta nagyon jó, hogy L-el megyek. Mire felnyergelték a lovam és összeszedtem magam, addigra már indultak a többiek, felpattantunk mi is, és az utcán értünk utol a sok lovast.
Együtt vonultunk ki a borókásba, mert onnan indul, és ott ér véget a verseny. Az erdő végén levált a csapatról a fő egyéni versenyző, L is elment utána, én követtem, egyből nekiálltak vágtázni, nem épp lassan. Én ekkor még ismerkedtem Gazsival, próbálgattam lehet -e lassítani, hogy veszi a kanyart... Azt észleltem, hogy fájnak neki a kövek, mivel mezítláb van, úgyhogy köves részeken mindig visszakapcsolt ügetésbe, de próbáltam ilyenkor fűre húzódni.
A kiinduló pontnál már ott volt apu, jól le is fotózott minket, ahogy suhanunk fel a dombra.
Az utolsó kanyarnál Gazsi majdnem nekivitt egy bokornak, ott vicces fejet vágtam, és próbáltam elkormányozni. Kilihegtük magunkat, jöttek a többiek, vártunk, aztán egyszer csak kiosztották a térképeket meg a lyukasztó kártyákat, és indultunk.
A nagy dombról ügetésben mentünk le, de a lightosabb lejtőn L lesuhant az arab rakétával, nem is értem utol. Norbi nagyon begerjedt, úgyhogy berángatta a bokrok közé, egy másik lovas is megállt, és így sikerült Norbit megállítania. Addigra már én is odaértem. Mondta L, hogy itt kell lennie egy bójának feljebb, bementünk keresni, hamar meg is találta, rám szólt, hogy hamar fussak lyukasztani (nálam volt a lyukasztó kártya). Leugrottam a lóról, kérdeztem, hogy megfogja? Dehogy fogja, vigyem magammal. Gazsit magam után húzva odasiettem a bójához, lyukasztottam, visszamásztam, kisiettünk a bokrok közül, és már suhantunk is tova.
Lent a kanyarban megvárt L, mert megint lemaradtam. Az erdőig repesztettünk rendesen, az erdőben minimális ügetés a dzsindzsás részen, aztán megint gyors vágta. Norbi nem akarta bevenni a kanyart, L birkózott vele, aztán én elmentem Gazsival arra, amerre kellett volna, és akkor Norbi is hajlandó volt jönni. L visszament előre, vágtattunk tovább. Hirtelen vettünk egy derékszögű kanyart, közben láttam egy másik versenyzőt. A sarkon hirtelen lefékezett L, ott volt a pont, mondta, hogy siessek. Odamentem lóval, megpróbáltam lóról, de rám szólt, hogy szálljak le, mert Gazsi nem áll meg. Mire leugrottam a másik fickó lyukasztott, aztán én, kivezettem a lovat az útra, addigra L már áttanulmányozta a térképet, mikor másztam fel a lóra mondta, hogy szóljak, ha kengyelben vagyok. Felültem, megvolt, szóltam, full vágta fel a hegyre állásból.
Utána kicsit mentünk a fák között, a többi lovas is arra kóválygott, de L találta meg a pontot. Egy mélyedésben volt, egy fára akasztva. Megint nem akarta megfogni a lovat, úgyhogy magam után vonszoltam a nem kicsit szúrós aljnövényzetbe, a szikla, kidőlt fa, letört ág akadályokon keresztül. Lementünk a mélyedésbe, Gazsi csak az első felével, lyukasztottam, aztán elcsesztem 1 percet mire sikerült lóval megfordulni és kimenni a mélyedésből, vissza a szúrós bokrokon át, ki az útra, ott felmásztam, és már vágtattunk is tovább. Az egyik úton L hirtelen megállt, hogy itt kell felmenni. Norbi nem óhajtott ott felmenni, úgyhogy megindultam Gazsival fel a meredeken. L beállt mögém, és mondta, hogy küldjem neki. Elkezdtem felvágtázni, a feléig ment is, de aztán Gazsi kezdett fáradni, lekapcsolt ügetésbe. Nem erőltettem a vágtát, menjen ahogy tud. Az utolsó 20 m-en már lépésben mászott fel nagy lihegve.
Felérve láttam, hogy van alattunk egy nagyon nagyon meredek falú völgy. Eszembe ötlött anno L miken lement, reméltem, hogy ezen nem jut eszébe. Kerestük a pontot, és ő egyre csak a völgy szélén sétált, én bent a gerincen. Elküldött beljebb, de csak lovasokat találtam, pontot nem. Elindultam vissza, erre intett L, hogy menjek, ő meg elindult le azon a félelmetesen nagyon meredeken, ami hosszú is. Nem kicsit ijedtem meg. Odamerészkedtem a széléhez, lenéztem, L már majdnem leért, engem meg a tériszony kerülgetett. Egy pillanatig gondolkodtam, hogy megkerüljem -e a völgyet, de azzal időt veszítünk, hátráltatom L-t + bénának fogok tűnni.
Nincs más hátra, mint előre, elindultam le. Gazsi nagyon ügyesen ment, de aztán meglátta, hogy Norbi a mező fele távolodik ügetésben, ezen felbuzdulva elkezdet LEÜGETNI azon a rémületen. Visszarángattam a fejét, és rászóltam, hogy NORMÁLIS VAGY?!?! Araszoltunk tovább, de megsértettem az érzéseit, úgyhogy párszor lecsapta a fejét, gondolta nem áll fenn eléggé annak a veszélye, hogy átcsúszok a nyergen és legurulok a lejtőn. Még nem voltunk a felénél, jöttek a szikla és kidőlt fa akadályok, akkor már ő is érezte a helyzet súlyosságát, és nem szívózott tovább, és arra is tett magasról, hogy Norbi eltűnt a látóterünkből.
Enyhén remegve leértünk 1 darabban (mármint én remegtem), párszor fenéken csúszott, de nem lett baja Gazsinak. Előre néztem, L épp visszanézett a mezőcske végéről, látta, hogy lent vagyunk, úgyhogy vágtába ugratta lovát, és egy éles kanyarnál eltűnt az erdőben. Én is elkezdtem vágtázni, hajtottam Gazsit, mert jól le voltunk maradva. Az erdei út kanyargott össze vissza, de a fákon át sem láttam sehol L-t. Egy éles kanyarban a domboldalban egy bácsi bámult kissé riadtan, de húztam tovább. Az akácosnál szétágazott az út, de fantasztikus nyomolvasási képességeimmel megállapítottam, hogy balra vannak lónyomok, jobbra nincsenek, úgyhogy balra mentem :D
Csak úgy repültek mellettünk a fák, gondoltam jól itt hagyott L, de hogy fogjuk megtalálni egymást? Még a számát se tudom, se azt, hogy hol vagyok. De akkor megláttam, a beton út mellett várt rám, mikor látta, hogy közeledünk, elkezdett balra vágtázni az út szélén. Gazsi fellelkesült Norbi láttán, úgyhogy az út széli fűben full vágtában száguldott utána. Hirtelen lefékezett L, közölte, hogy elhagytuk a bekötőutat. Én magamban: miért, volt bekötőút?
Visszavágtattunk, közben jó pár lovas már vágtatott be rajta. Mire odaértünk eltűntek. Felvágtáztunk az úton, L lelassított, bekanyarodott a fák közé, és elkezdett felmászni a dombon. Hűségesen mentem utána, megláttuk a pontot egy fán, a jó meredek lejtő szélén. Leugrottam, odamentem, de Gazsi olyannyira nem volt együttműködő, hogy 3x kiverte a lyukasztót a kezemből, 2x felkent a fára, aztán mikor feljebb vezettem, és fel akartam szállni, elkezdett menni, lépésben elrugaszkodtam, mire a nyergen áthasaltam, már ügetett. Valami csoda folytán nem csak hogy nem estem le, de sikerült nyeregbe lendülnöm, persze eközben a ló irányítatlan maradt, és ahogy a seggem a nyereghez ért, hirtelen ott termett egy vastag fa, és a ló ügetésben szépségesen nekivágta a fának a térdem. Fájt, de komoly károk nem keletkeztek, viszont felfedeztem egy nagyon idióta reflexemet: ahogy jött a fa, nem a szárat kaptam félre, hanem a fát akartam odébb tolni hasztalan. Ez a terepen még többször előfordult a nap során, úgyhogy erről le kell szoknom, mert tényleg teljesen értelmetlen.
Szóval nekivitt Gazsi a fának, eközben Norbi büszkén lépdelt le a sziklákkal tarkított lejtőn, már az alsó felénél járt, én meg leeső állal bámultam a mellettünk 10m -re, a hegygerincen végigvágtató szarvascsordát. Ilyet se láttam még szabadban.
Gazsi leügetett Norbi után, de felvettem lépésbe ahogy közeledtünk. Jól belegabalyodtunk a sűrű növényzetbe, közben jött egy csapat lovas, együtt mentünk ki az úthoz, az út 2 szélén vágtattunk, mi hátul. Láttam, hogy Norbit elragadja a hév, de azt hittem L direkt eresztette meg, aztán láttam, hogy birkózik vele, és a ló nevét kiabálja, aztán hátra kiáltott, hogy bekanyarodunk, mert nem bír a lóval.
Az első úton be is vágtak derékszögben, mi utánuk, aztán a bokrok közt lehiggadt Norbi. Picit vártunk, visszamentünk az útra, addigra eltűntek a lovasok. Felvágtattunk a dombon, átmentünk egy bekötőre, és már ügetett szembe egy lovas. Bementünk, egy régi, kidőlt oszlopnál volt a bója. Más csapatok is épp lyukasztottak. Leszálltam, Norbi távolabb állt, odavezettem Gazsit, lyukasztottam, közben megint tekergett, aztán ki akartam vezetni, erre rátiport a lábamra. Most örültem neki, hogy nincs rajta cipő. Szerencsére nem akart nagyon gonoszkodni, úgyhogy csak simán átsétált a lábamon, és nem állt meg rajta.
Visszaszaladtam L-hez, és megkértem, hogy ne induljon el, amíg fel nem másztam, mert nehezemre esik a mozgó állatot megmászni. Állt is szépen, addig nézte a térképet, ahogy felszálltam már suhantunk is.
Megint mentünk a beton út mellett, L a következő pontot is meglátta, mondta menjek gyorsan. Erre én: de hol a pont? Hát ott! mutat a fák fele. Én nagyon vaksi voltam, úgyhogy nem láttam, így L bejött kicsit a fák közé, onnan végre észrevettem én is, odaügettem, lepattantam, lyukasztottam, szerencsére jött egy másik ló, úgyhogy fel tudtam szállni Gazsira, mert nem mozdult.
Elvágtáztunk a nem túl messze lévő faluig, Nyírespusztáig. Itt tovább, végig a fő és nagyjából egyetlen utcán, ki hátul a kövecskés úton, a fák mellett, a dombok fele. Egyszer csak meglett a pont, egy távolabbi dombocskán lévő bokron fityegett. Odaügettem a vonakodó lóval, nem akart Norbitól nagyon elmenni. Leugrottam, lyukasztottam, aztán futottam vissza L-hez, Gazsi mögöttem ügetett. Szembeállítottam Norbival, lihegve felmásztam, aztán megmásztunk egy dombot. Onnan levágtáztunk egy nem túl szimpi lejtőn, de túl mentünk, vissza kicsit, vágta fel egy dombra, és akkor most merre? Árok nevű pontot kerestünk, de több ároknak látszó hely is akadt. Lementünk egy sűrű erdőbe, elverekedtünk egy majdnem függőleges meredekig, amin természetesen lementünk.
Szerencsére ez csak pár m hosszú volt, Gazsi nagyon ügyesen le fenékcsúszott rajta, lebotorkáltunk egy árokba, és ott szétváltunk keresni. Én felmentem egész a dombig, semmi, L le, semmi. Végül még lejjebb mentünk, L felugratott egy majd méteres falon, én lejjebb mentem, ahol alacsonyabb, de Gazsi nem vitte túlzásba, inkább mászott, mint ugrott. Követtük Norbi nyomvonalát, egyszer csak lemásztak a bányába. Kissé vonakodva követtem, az alja fele belecuppantunk valami sárba, a lovak lábának feléig ért, átmásztunk a sáron, megint fel a másik szélén, de az is félelmetesen meredek volt. Megint hiába reméltem, hogy L nem akar felmenni a brutál meredeken, persze felment. Követtem egy darabig, de a peremtől pár m-re megálltam, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem lehet lemenni a túloldalon. L felment, a peremen hirtelen megtorpant, fordul: Menjünk vissza, ez nagyon meredek, és még egy bánya van ott. Azt hiszem jobb, hogy nem láttam milyen, ha még L-nek is meredek.
Szépen visszaaraszoltunk Gazsival le, L visszavette a vezetést, megint átcuppantunk a sáron, és olyan ferde kis domboldali ösvényen kanyarogtunk le, ahol még gyalog sem jutott volna eszembe lemenni. A völgyben felvágtáztunk a dombra, a nádasban vágtázást kimondottan élveztem. A domb túl felén megint leereszkedtünk, és találtunk egy versenyzőt. Ő is már 10 perce kereste a pontot. A sűrű borókák közti mászkálásban valamelyik bokortól kaptam ajándékba sok tüskét, úgy nézett ki a gatyám, mint egy sündisznó, leszedegettem, jól megszúrtak, és mire felnéztem jött egy csapat is keresni.
Végül L látta meg a pontot, de a csapat beelőzött. Én is szaladtam lyukasztani, L hátramaradt térképet olvasni. Leugrottam, lyukasztott egy lány, odaadta a lyukasztót, lyukasztottam én, körbevettek a csapattagok, beálltam Gazsi mellé, erre hallom L-t a bozótos túl feléről, hogy arra menjek. Mondtam jó, csak előbb felszállok. Alig ért a nyereghez a hátsóm, láttam L már vágtat le a dombon. Kicsit bunkó voltam, de nem volt mit tenni, addig meg tudtam fogni a lovat, amíg kengyelt kerestem, lemaradni nem akartam, úgyhogy közvetlenül a csapat mellől lőttem ki vágtába állásból. Hallottam, hogy csitítgatják lovaikat, de nem csesztek le, úgyhogy biztos elbírtak velük.
Vágtáztunk egy füves csapáson, L már a beton út fele közeledett, én le voltam maradva kicsit, de láttam, hogy nagyon furán ért ki az útra, gondoltam biztos csak Norbi ugrál, de akkor megfordította a lovat, és elkezdett kiabálni, hogy: Árok, árok!
Hirtelen az árok nevű pont jutott eszembe, de rögtön leesett, hogy nem, akkor nem kiabálna, inkább egy árok lehet előttem. Elkezdtem fékezni, de túl gyorsan mentünk, esélyem sem volt megállni, lassult valamennyit a ló, úgyhogy mikor megláttam a sunyin megbúvó kis árkot, akkor a lovon is láttam ahogy ráfókuszált és vágtából átugrott rajta.
A betonútnál vágtattunk egy darabig, kerestük a bányát, mint kiderült, az lett volna a jó, ahonnan a másik lovas jött, mi rossz helyen vágtuk be magunkat az erdőbe. Itt is kaptam egy adag borókatüskét, karcolásokat, kiszakadt a nadrágom. Az erdőben vágtattunk kicsit, aztán L megállt nézni hol lehetünk, mert megint egy bányánál voltunk. Kérdezte nem -e ebben voltunk, mondom biztos nem, mert az sárga volt, ez meg piros, mondtam még a lovak lába is sárga az előzőtől. Elhitte, visszabolyongtunk, és kereste a levezető utat a bányába.
Ez annyira mély és meredek volt, hogy nem mertem 10 m-nél közelebb menni a széléhez, ő meg ott mászkált fent Norbival. Egyszer megszólalt, hogy itt le lehet menni, lemenjünk -e? Mondtam menj, ha akarsz, én fent maradok. Végül inkább ő is lejött, főleg, hogy 8 percünk volt visszaérni a borókásba a kiindulópontra, ami onnan nem kicsit volt messze (5-6 km kb).
Mikor mondtam neki a 8 percet, gyorsan visszavágtattunk oda ahol bejöttünk, levágtattunk egy kellemesebb lejtőn egy füves völgyben, derékszögben bekanyarodtunk, átügettünk az úton, és ott végig, nagyon hosszú szakaszon gyors vágta a borókásig. Gazsi már nagyon ki volt, Norbi egyre távolabb került, néha megböktem Gazsit, hogy ne álljon meg, de nem hajszoltam agyon. Én is nagyon ki voltam, már nem bírtam kiállni a vágtát, a kiüléshez meg nagyon gyorsan mentünk, levegőt is alig kaptam, csak úgy a ló ütemére rázkódott belém... sosem éreztem még magam ennyire fáradtnak lovon.
A borókásban L megállt egy vadászlesnél, és megvárta, hogy beérjük. Nem rohant egyből tovább, úgyhogy volt fél perce Gazsinak is meg nekem is szuszogni. Kérdezte idő? Mondom kb. 2 percünk van (én már magamban lemondtam az időben beérkezésről). Mennyi?! Beugratta Norbit, full vágtában elkezdett átszáguldani a borókáson. Gazsi utána vetette magát, de megint leszakadt, fáradt volt már szegény. Elénk került hirtelen egy száraz bokor akadály, de nagyon benézte, majdnem átesett rajta, bezzeg azon a bokron átugrott, amit ki akartam kerülni...
Végül nagy lihegve beérkeztünk fél perccel idő előtt.
Ahogy leszálltam Gazsiról, elkezdett kaparni. Jajj, mondom ez mindjárt lefekszik. Arra keveredett apu, én a ló fejét rángattam felfele, gyorsan kicsatoltam a hevedert, mondtam apunak, hogy sebesen kapja le a nyerget, mert mindjárt elfekszik a ló. Levette, de akkor már nem akart elfeküdni. A másik lovat is lenyergelték a lányok, akik reggel pucolták őket, és elvittük a lovakat lesétáltatni.
Közben beszélgettem a lánnyal, megtudtam, hogy az a ló, amit Z kínálgatott nekem, 2 éve nem dolgozott, senki sem ült rajta, és van egy 1 hónapos csikója, tehát tuti nem versenyezhet. Utána megkérdeztem L-t, hogy ő adna -e lovat, mert mint megtudtam a felajánlott ló kilőve. Azt mondta megoldható. Remélem összejön.
Miután mindenki beért, megtörtént az adminisztráció, kiosztották ki milyen bójákat szed be, sokan elindultak vissza. L bevállalta az 5 legtávolabbi bóját, én még ücsörögtem kicsit a fűben Gazsi mellett, aztán összevakartam magam, nyergeltem, és mentünk.
Lebotorkáltunk a dombról, kiértünk a villanyvezetékek alá, erre L elkezdett levágtázni. Gazsi szívott magába némi energiát, és tudott menni elég jól. A fenyvesbe nem sikerült bejutni, úgyhogy megkerültük a betonút felől.
Meglett a pont, leügyeskedtem a fáról, betűztem a gerincvédőm tépőzárja alá, visszamásztam, és mentünk tovább. Innentől jobban rám volt bízva a térkép nézés, elindultam be egy úton, L le akart menni, mondtam neki, hogy mehetünk arra, de akkor Te vezetsz, mert ha lemegyünk az útról, én eltévedek. Mondta akkor nem megyünk le, úgyhogy caplattunk a köves út mellett. Már majdnem a végén voltunk, mikor mondta, hogy ha tényleg olyan fáradt Gazsi, akkor ő elmegy Norbival a másik pontért, én meg induljak el a következő fele.
A kereszteződésnél szétváltunk, ő sebesen elsuhant Norbival, Gazsi megindult volna utána, de elfordítottam és megfogtam, úgyhogy nem is küzdött tovább. A faluhoz közeledve valami szaladt a bokrok közt, nagyon nagy zajt csapva. Először megszeppentem, mi lehet az, a ló még a fülét se fordította arra, aztán hirtelen kiröpült elénk egy fácán, én kissé megijedtem, Gazsi meg sem rezdült.
Még a falu feléig sem értünk, mikor láttam, hogy L már az út végén vár. Kiértünk, sétáltunk együtt, lementem a következő pontért, aztán bementünk arra a szántóföldre, ahol előző nap nem mertem vágtázni Játékkal. A sarkon volt egy pont, azt L szedte le, visszamentünk a beton útra. Az erdőnél megint szétvágtunk, L elrohant egy pontért, én meg elindultam haza, megbeszéltük, hogy úgysem jutok messzire mire utolér.
Valóba, alig mentem el a fenyves mellett, már hallottam, hogy hátulról vágtázik. Utána sétáltunk, beszélgettünk. Egyszer csak a Játék megugrós farakásos irtásnál megláttam egy bóját. L felhívta a főnököt, hogy vigyük -e be? Mondták igen. Leszálltam, levezettem a lovat, de hiába ágaskodtam, nem értem el földről a csomót, a késem meg nem volt nálam. L nevetett, odajött, de Norbi ficánkolt, úgyhogy földről megfogtam Norbit, így L Norbiról elérte a csomót, és ki tudta kötni.
Visszamásztam, sétáltunk tovább. Elmentünk egy bánya mellett, be az erdőbe, fel egy meredeken, és mikor lefele mentünk, Gazsi úgy felbuzdult, hogy nekiállt ügetni, ennek hatására L is ügetett a kanyarig, onnan meg nyomott egy megeresztős vágtát fel a dombon. Gazsi is először megeresztődött, száguldott Norbi után, aztán félúton a kanyarban már visszaesett ügetésbe, nem hajtottam, menjen ahogy akar, aztán innen fél úton már csak lépett. L fent várt minket a dombon.
Lebotorkáltunk a sziklás meredeken, le a szőlők közt, utcákon, L tört nekem egy virágzó faágat, úgyhogy felvirágozva, felbójázva érkeztünk a lovardába.
A lovász segédek voltak oly kedvesek, hogy elvették lovainkat, én meg bemásztam kezet, arcot mosni. Akkor láttam, hogy milyen szépen leégtem, és szép karcolások vannak az arcomon. Mancsot mostam, felmásztam a pince elé, és vártam, hogy megmelegítsék a kaját. Mire megmelegedett, lent kiabált a főnök, hogy menjünk eredményhirdetésre. Én nem hagytam magam, gyorsan szedtem egy kis rizses húst, dobáltam rá savanyút, öntöttem egy pohár vizet, és így vonultam le a hirdetésre. A háttérben állva végig kajáltam. Egy ari kutya meg folyton jött, és kuncsorgó pillantásokat vetett a tányéromra, de mondtam neki, hogy szerintem én éhesebb vagyok, mint Te.
Utána mindenki lelépett, én átvedlettem, megtömtem répával Gazsit, Norbit és Játékot. Elköszöntünk, és jöttünk haza.
Így záródott a hétvége, nagyon jó volt L-el lovagolni, főleg azon a jó kis arab lovon. Kicsit megterhelő volt ez az első nap 3 és 3/4 óra lovaglás, 2. nap kb. 6, de minden perce megérte. Szerdán már egész jól tudtam mozogni, a hétfő kedd nagyon szenvedős volt.
Szépen gyógyulnak a vágásaim, horzsolásaim, kék foltjaim...
Nagyon remélem, hogy összejön a többi verseny is L-el, és lehetőleg Gazsin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése