Mondta, hogy ő 1 nap egyéniben akar menni, másnap lehet csapat.
Megint elkámpicsorodtam, mi lesz most? Elkezdtem keresni a lovászt, aki elment reggelizni, úgyhogy fel alá szaladgáltam. Közben be kellett menni a technikai értekezletre, sorszám húzásra. Természetesen megint kihúztam a 2-es számot, de legalább most volt előttem 1 induló. Volt még kb. 35 percem arra, hogy megtaláljam a lovászt, leinfózzam elmegy -e a ló egyedül, ha nem cseréért kuncsorogjak, lepucoljam a lovat, felnyergeljek, felvegyem a lovagló cuccomat, felszereljem a nyereg táskát, kimenjek a pályára melegíteni, indulás előtt 5 perccel nézzek térképet, aztán elinduljak.
Némi rohangálás után meglett a lovász, azt mondta elmegy egyedül Játék, a haverja úgysem lesz kint, akivel kocsiban megy, a többi ló meg nem érdekli. Hozzátette, hogy most lett megpatkolva, kocsiló lévén 4 cipője van, lehetőleg mindet hozzam vissza, és pálcát mindenképp vigyek hozzá, mert szeret makacskodni, meg lajhárt játszani. Játék amúgy egy fiatalabb, szürke, nem magas, zömök kis paci.
Ahogy kész lettem, kimentem a pályára. Sétában elég szépen elment minden fele, nem sokat mentem, 5 percet sétálgattam, aztán gondoltam meg kéne próbálni, mit csinál ügetésben.
Pár kört ment szépen, aztán elkezdett bal vállon elgurulni a kijárat fele. Hiába kormányoztam ellenkező irányba, és böködtem csizmával, gurult kifele. Megállítottam, noszogattam befele, nem akart, megint eltolódott ki, már alig 1.5-2 m-re voltam a karámtól, ott állt egy lovas, anyu, apu, pár méterre még 5 lovas.
Gondoltam ideje kipróbálni a lovász tanácsát, meglegyintettem pálcával (a légycsapó stílusú pálcával) a bal vállát, még csak nem is erősen. Reakció: fül lesuny, fej lecsap, fenék feldob.
Én úgy megdöbbentem. Semmi ilyenre nem számítottam, lazán punnyadtam a nyeregben, úgyhogy simán ki tudtam ülni, éreztem ahogy az ugró nyereg térdtámaszai megakasztanak, szóval nem volt semmi gond. Anyura kissé ráhoztam a frászt, de legalább a ló hajlandó volt végre arra menni, amerre én akartam. Léptem még 2-3 kört, és máris hívott a főnök, hogy nézzek térképet.
Néztem én bőszen, 1 pontot azonnal beazonosítottam, hogy hol van, azt térkép nélkül is megtaláltam volna, de a többiről fogalmam nem volt.
Elindultam, a kinti parkoló felé fél úton rádöbbent a ló, hogy egyedül vagyunk, kicsit megállt, visszatekintett, nyerített, böködtem tovább, és elindult. Nem csapott nagy hisztit, párszor még megpróbált hazamenni, de könnyen meg lehetett győzni, hogy nem akarunk haza menni.
Az autóútnál nagy volt a forgalom, ott ácsorogtam vele pár percet, eldübörgött egy kamion is előttünk, a ló meg sem rezdült. Nagy nehezen átjutottunk, mentünk fel szokásosan a szőlők közt az erdőbe. A sziklás kaptatón is szépen felmászott, mire felértünk a dombra, jött hátulról a következő lovas gyors ügetésben. Kérdezte megvagyok? Mondtam meg. Megelőzött, és vártam Játék reakcióját a másik lóra. Akart volna ügetni utána, én nem akartam, megállítottam, akkor elfogadta, hogy nem megyünk utána, cammogott tovább. Na, gondoltam, végre egy olyan ló, aki nem visz el a többi után.
Lementem a fő erdei útra, fogalmam nem volt, hogy térképészetileg hol vagyok, úgyhogy elindultam amerre kedvem volt. Az egyik útra rákanyarodtam, ez vajon hova visz? Séta közben láttunk favágókat, elég zajosak voltak, de Játékot nem zavarta. Közben próbáltam a térképen azonosítani, hol lehetek, erre egyszer csak levágta a fejét a ló. Térkép letesz; hoppá, a ló, rábukott a kukorica szórásra. Felrángattam a fejét, elhaladtunk a közeli vadászles mellett, elkezdtem ügetni. Ahol már göröngyösebb volt a talaj, megállítottam lépésbe.
Elsétáltunk egy kis fairtásos rész mellett, volt ott egy halom felvágott fa. Játék sosem nézett a lába elé, sokat csetlett botlott, most pedig ügyesen rálépett egy vastagabb faágra, ami eltört alatta, a fele, legalább fél méteres darab, szép ívben repült vagy 2 m-t, neki nagy csattanással a fakupacnak, amitől úgy megijedt, hogy kilőtt, mintha valaki farba harapta volna. Röhögés közben sikerült megállítanom 20 m-en belül, és elkönyveltem, hogy ennél bénább lóval sem jöttem még ki sose. Mindegy, örültem, hogy arra megy, amerre akarom, minden vágyam nem teljesülhet egyszerre.
Elügettem a jobb talajon, aztán sétáltunk a fenyves mellett, ahol Játék belsőségei hirtelen mordultak egyet, a ló riadtan hátrakapta a fejét, és kiugrott oldalra, nem túl durván. Megint röhögtem magamban, azért ez már túlzás, hogy a kamiontól nem, de a saját bélhangjától megijed.
Kiértem egy beton úthoz, itt már tudtam, hol vagyok, csak a térképen nem, mert azon nem volt rajta ez az út. Elügettem a lapos tetőhöz, felmentem rá, aztán megláttam a meredek lejtőt. Úgy döntöttem, ezzel a kellőképp ügyetlen lóval inkább nem botorkálok le, visszamentem le az úthoz, megkerültem a dombot, és elmentem mellette, be az elboronált szántóföld szélébe.
Az erdő mellett felügettem, jó volt a talaj, de bevallom, nem mertem beugratni ennyire nyílt területen vágtába, mert itt aztán van hova vinnie, 2 hatalmas szántóföld van egymás mellett, utacskákkal az erdőbe, ahova vágta közben is simán beránthat...
A szántók végén bementem az erdőbe, és kimentem a borókásba. Ott is ügetgettem, ismerkedtem az utakkal, aztán találtam egy kellemes dombot, enyhén ívelő úttal, jó talajjal, kisebb bokrokkal. Most vagy soha, megpróbálom a vágtát, a nagyobb dombon favágók irtják a borókát, ha lepakol a ló, talán észrevesznek és felkaparnak, ha meg csak elvisz, akkor beviszem egy bokorba, vagy a favágók fele, hátha megáll a zajtól..... ilyen gondolatok kavarogtak bennem, miközben vágtára utasítottam paripámat. Be is ugrott szépen, ment, mint egy lajhár, aztán 50 m után noszogatásom ellenére visszaesett ügetésbe. De jó, ez se fog elvinni!
Felbarangoltam a favágók fele, de nagyon elállták az utat, és nem óhajtották leállítani irgalmatlan zajt csapó járműveiket, úgyhogy 20 m-re tőlük visszafordultam. Elmentem más irányba, amerre régebben is jártam, ott is jó volt a talaj, úgyhogy vágtáztam egy hosszabbat, fel az enyhe lejtőn.
Addig barangoltam míg nem tudtam hol vagyok. Akkor átkapcsoltam ló GPS-re, pár perc alatt elnavigált olyan helyre, ahol megint tudtam hol vagyok, akkor visszavettem az irányítást. Ismét elkavarodtunk a favágók fele, de most a domb túloldalán, úgyhogy nem voltak útban, viszont Játékot nagyon izgatta, hogy mit csinálnak, folyton arra nézelődött, nem az útra, így jól megijedt, mikor kibukkant egy fatörzs a bokrok közül. Felvágtattam az erdőig, lementünk szőlők fele, ott rettegtünk egy letámasztott cross motortól, olyan fenyegetően nézett... Ezek után 2 elágazásnál is szükségeltetett a lóféle navigációs rendszer, ami hibátlanul működött is. Lebotorkáltunk egy sziklás lejtőn, kiértünk a haza vezető jó kis vágtás domb szakaszra, a ló is tudta, hogy itt nyargalni szoktak, úgyhogy kérés nélkül elkezdett ügetni, a kanyarban beugrattam, és csak úgy száguldott fel a dombon, legalábbis magához képest. A teteje fele felvettem ügetésbe majd lépésbe, mert jött szembe egy versenyző. Köszöntünk, mentünk tovább. Mikor az utálatos, sziklás kaptatóhoz, jelen esetben lejtőhöz értünk, pont mászott fel egy csapat, úgyhogy félrehúzódtam és megálltam. Ismerősök voltak, kérdezte a vezetőjük, hogy hogy ment, mondtam jót lovagoltam, a fenyvesbe még lemegyek, mert ott van 1 pont amit sejtek hol van.
Elköszöntünk, lebotorkáltunk Játékkal, becaplattunk Sümegre, és eljött a kritikus elágazás, ahol tavaly keményen meg kellett küzdenem Bogival.
Játék ment volna lefele a lovarda irányába, felkanyarintottam, és különösebb ellenkezés nélkül elfogadta, hogy még nem megyünk egyből haza. Végighaladtunk az utcán, a fenyves fele már nem ennyire szívesen kanyarodott le, de nem ellenkezett durván. A fenyvesnél felkanyarodtam egy útra, és ott nagyon becsigult a ló, meg akart fordulni, hiába böködtem, alig ment előre, és akkor rádöbbentem: tök igaza van a lónak, rossz úton vagyunk. Fordulandusz, le a jó útra, ott már némileg nagyobb kedvvel haladt.
A levezető ösvényt sikerült meglelnem, itt furamód nem segített a ló, lehet nem járt még arra sokat. Megtaláltam a pontot is, a fenyves közepén lévő, szép, sziklás, dombos, nagy kivágás egyik dombjának közepén. Na jó, én oda aztán lóval le nem megyek, a kis meredek dombocskára meg főleg nem megyek fel, kikötni meg nem akarom, úgyhogy lemondtam a lyukasztásról. Nekem így is öröm, hogy egyedül megleltem egy pontot.
Kimentem a fenyves fő útjára, ott jó kis talaj van, helyenként homokos, úgyhogy végig vágtáztam a maradék 700 m-t. A fenyvesből kiérve felvettem lépésbe, de ahogy áthaladtunk egy köves bekötőúton keresztbe, veszettül nekiállt ügetni, alig akart megállni. Nem tudtam mi lelte, folyton nekiállt ügetni. Lementem a homokos , pici bánya szerű részbe, ahol át szoktunk járni lovakkal, ahogy leértem a lejtőn, azonnal nekiállt vágtázni, elég gyorsan, és meg sem akart állni. Az emelkedőn nagyon bevadult, annak a tetejénél meg ott van a főút pár m-re, mondom most muszáj megfogni, mert kiszalad az útra ez a hülye.
A lejtőn végig durván beleültem a hátába, téptem a száját, és így az utolsó méteren sikerült ügetésre kényszeríteni, ahogy felért megint kapott egy adag szárrángatást, és végre megállt. Pár perc múlva még az úton is átjutottunk.
A Hotel Kapitány melletti réten szokásosan végig vágtáztam, most szerencsére nem volt annyi bamba, kerülgetni való turista. A parkolónál léptem az aszfalton, erre a ló hirtelen hátra kapta a fejét, és nagyon zaklatott lett. Hátra néztem, a fő egyéni versenyző nagy kurjongatások közepette száguldott át a réten. Az aszfalton ügetőre fogta, köszöntünk egymásnak, Játék akart utána ügetni, de meggyőztem, hogy nem jó aszfalton ügetni, és besétáltunk a parkolókon át a lovardába.
4 óra után zárják ki az ember, az a dupla szint idő, én 3 óra 37 perc alatt értem be, úgyhogy nagyon jó voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése