Egyik nap, talán pénteken, a reggeli zombi mód cammogásom közben sikerült megfigyelni ahogy a mentősök felkaparnak egy motorost a Délinél. Nem értettem a dolgot, aztán arra jutottam: a kukás autó valami módon félig kikerült az útra, a mocis gondolom nem épp lassan suhant lefele az Alkotáson, vélhetően próbált korrigálni, felborult, csúszott vagy 12 m-t, és még a csúszás végeztével is a moci szépen beszorult a kukás autó alá, a srác meg ko volt. Remélem túlélte.

Sokat bicikliztem a hétvégén. Le kellett mozognom az elmaradt lovaglás adagot is.
Pénteken a  hosszabbik úton mentem. Néha muszáj volt megállnom lefotózni a felhőket, olyan szépek voltak. Igaz, csak mobil volt nálam, de a semminél az is jobb.
Szombaton a Decathlonozás után később értünk haza, úgyhogy már az út negyedénél lement a nap, előjöttek az állatok, így láttam 1 nyulat, egy kupac fácánt (voltak vagy 5-6-an egy kupacban), 2 őzt.

Csütörtökön elutazok pár napra, itt hagyom ezt a fantasztikus országot, és kicsit kikapcsolódok.  Remélem sikerül majd lekapnom pár svájci gárdást, sajna csak a vicces ruhájukban, mert a páncélt csak nagy eseményekkor öltik fel :( Mindegy, már a vicces ruhásnak is örülni fogok. Persze aztán lehet, hogy a gárdisták fognak legkevésbé érdekelni, ha kellően szép a hely...
Megyünk még sok szép helyre. Majd írok arról is regényt.
Kérek némi szurkolást, hogy: szép idő legyen, és ennél jobban ne betegedjek meg.
Nem tesz jót a vonatozás meg a korai munkába menés. Mindig megfázok.

Úgy látszik "Ezt miért nem láttam eddig?!" korszakomat élem. Hétvégén előszedtem egy porosodó DVD-m, nevezetesen a Spílert (RocknRolla). Nagyon tetszett, nem is sikerült eldönteni, hogy ez tetszik -e jobban, vagy a Blöff. Hasonló, mégis más...  Azt hiszem meg kell néznem azt a 3 Guy Ritchie filmet is, amit még nem láttam.

Nem csak filmeztem ám hétvégén. Voltam lovagolni szombaton. Nagyon jó volt.
Az egyik lány segített felnyergelni a fenevadat. A fején csüngött amíg én felszereltem, és így nem tudott széttépni.
Terepen ment minden a szokásos rendben, de a 2. nagy mezőn nagyon fel voltak pörögve a pacik, Kemír bement az apja, Bütyök mellé, azon ült az edző. Kem egyre gyorsabban akart menni, de próbáltam tartani, az edző megszólalt, hogy csak kulturáltan és kontrolláltan, azt hittem arra céloz, hogy ne előzzem meg. Visszahúztam Kemírt, egy nyak hosszal Bütyök mögé került, erre az edző nekiállt vigyorogni, karlengetni és teljesen elengedte a lovát. Kemírnek sem kellett több, látta, hogy verseny van, és azonnal kilőtt. Hihetetlen sebességgel száguldott, pedig próbáltam lassítani, de így is simán otthagyta még apu lovat is, nem hogy az átlag iskolalovakat. Nagyon fürgék ezek az arab pacik.
Pillanatok alatt a mező végére értünk, ahol természetesen meg kellett ijedni 2x, én meg nem győztem kapaszkodni, hogy full vágtából ne boruljak le mikor sávot vált meg oldalra ugrik.
Utána már nem volt semmi érdekes. Egy másik lovas csapat is volt kint a szomszéd lovardából, de ügetésnél gyorsabban nem láttuk őket haladni, úgyhogy hamar elhagytuk őket.

Biciklizni is voltam szokásosan. Most kivételesen nem ismerős lovassal találkoztam, hanem egy nagyon szép szürke lóval rendelkezővel, eddig még nem láttam. Irigylem a saját lóval rendelkező embereket. Olyan jó lehet, hogy kimegy a lovardába, felcuccol, aztán elbarangol amerre akar, annyit megy amennyit akar, akkor amikor akar...
Úgy látszik nekem csak a drótszamár marad barangolni a környékben. Bár egész kedvemre való drótszamár :) Az öreget is eltettem, ő is jól szolgált, jó lesz még kutyát sétáltatni.

Drótszamaragolás közben szoktam látni őzeket, nyulakat, ritkán rókát, gyakran fácánokat, és azt vettem észre, hogy csak fiú fácánt látok. De pl. tereplovaglás közben sem rémlik, hogy valaha is lány fácánt láttam volna, pedig már rengeteggel találkoztam.

A minap egy nagyon buta hím példány keveredett elém az erdőben. Gurultam békésen, láttam ott sétálgat az úton, gondoltam majd elmegy, de nem vett észre. Alig voltam 4-5 m-re, már a csengő használatot fontolgattam, amikor észrevette drótszamaras jelenségemet, és fejvesztve elfutott oldalra, be egy faiskola szerű helyre, de annyira hülye volt szegény, hogy a némelyik fánál lelassított, és nem tudta eldönteni, hogy melyik oldalról kerülje ki. Megszívta volna, ha vadász vagyok, de így is furcsa, hogy ennyire csökkent képességű állat még életben van.

 

Patrick Dempsey-vel álmodtam. Pontosabban Dr. Shepherddel :) Erről eszembe jutott, milyen rég néztem Grace klinikát. Pótolni kéne a hiányosságot.

Viszont már megy a Trónok Harca II. évad!!!! Megint függéség lesz, már látom előre.

Amúgy nincs semmi izgi. Volt lovaglás, szép volt, jó volt, Kemír szokásosan meg akart enni, a kényszerpihenőtől tele volt a hátsója, úgyhogy rendesen be volt sózva vágtáknál, de elbírtam vele. Amikor meg a lovardába sétáltunk be, a falnál fekvő, napozó kutya tüsszentett egyet, Kemír meg jól megijedt. Olyan édes volt.

Holnap fogdoki :( És meló :((((( Rövid volt ez a hétvége.

Nővérem mutatott egy tök jó reklámot. Miért nem láttam én már ezt??? Bírom Clive-ot, és ebben haláli fejeket vág.

Regény a Sümegi tájékozódási tereplovaglásról II. rész (2012. márc. 25.)

Másnap reggel már kezdtem összepakolni a cuccaimat. Reggeli, megint volt protekciós joghurt, reggeli után összecuccoltunk, bepakoltunk, elköszöntünk a panzióstól, és mentünk a lovardába. Lepucoltam Játékot, lovász segített nyergelni, aztán mászkáltam az istállóban, várva az indulást.
Egyszer csak megjelent L, kérdeztem, hogy akkor ma mehetek Veled? Kérdezte megyek -e a többi versenyre? Mondtam igen, ha van ló, Z beígért egyet, úgyhogy elvileg lesz. Mondta jó, akkor mehetek vele. Elment, én épp mentem a cuccaimért, erre visszajött, és mondta, hogy most menjek az ő lován.
 Furán néztem, erre közölte: 2 lova van itt. Felmentünk egy hátsó karámhoz, ott voltak kikötve az arabok. A szürkét már láttam többször, azon szokott menni L, de a pejt nem. Nagyon szép volt a pej is, de látszott rajta, hogy jobban kéne vele küzdenem, mint az angol telivérezett Tekilával anno, és valahogy nem vágytam a hajtós versenyt végig birkózni egy gyagya lóval.
2 lány pucolta őket, mondták ők is, hogy a pej rohanósabb. L látta hezitálásomat, és felajánlotta, hogy mehetek a szürkén is, ha akarok, neki mindegy. Persze a szürkét kértem, az nyugodtabb is, meg ment pénteken, versenyzett szombaton is, úgyhogy bőven le volt mozgatva, ellenben a pej lószállítóval érkezett, és túltengett benne az energia. A szürkének papíron Hadfi a neve, de csak Gazsinak szólítják, a pej Karafa vagy mi, de L elnevezte Norbinak.
Leszaladtam az istállóba, lekaptam a nyergem Játékról, felvittem, beszélgettünk, aztán elindultam le szólni a lovásznak meg a tulajnak. Jött is szembe a lovász, hogy hova lett a nyergem? mondtam másik lóval megyek, mondta ok. Tulaj is pont jött, neki is jeleztem, mondta nagyon jó, hogy L-el megyek. Mire felnyergelték a lovam és összeszedtem magam, addigra már indultak a többiek, felpattantunk mi is, és az utcán értünk utol a sok lovast.
Együtt vonultunk ki a borókásba, mert onnan indul, és ott ér véget a verseny. Az erdő végén levált a csapatról a fő egyéni versenyző, L is elment utána, én követtem, egyből nekiálltak vágtázni, nem épp lassan. Én ekkor még ismerkedtem Gazsival, próbálgattam lehet -e lassítani, hogy veszi a kanyart... Azt észleltem, hogy fájnak neki a kövek, mivel mezítláb van, úgyhogy köves részeken mindig visszakapcsolt ügetésbe, de próbáltam ilyenkor fűre húzódni.
A kiinduló pontnál már ott volt apu, jól le is fotózott minket, ahogy suhanunk fel a dombra.

  Az utolsó kanyarnál Gazsi majdnem nekivitt egy bokornak, ott vicces fejet vágtam, és próbáltam elkormányozni. Kilihegtük magunkat, jöttek a többiek, vártunk, aztán egyszer csak kiosztották a térképeket meg a lyukasztó kártyákat, és indultunk.

A nagy dombról ügetésben mentünk le, de a lightosabb lejtőn L lesuhant az arab rakétával, nem is értem utol. Norbi nagyon begerjedt, úgyhogy berángatta a bokrok közé, egy másik lovas is megállt, és így sikerült Norbit megállítania. Addigra már én is odaértem. Mondta L, hogy itt kell lennie egy bójának feljebb, bementünk keresni, hamar meg is találta, rám szólt, hogy hamar fussak lyukasztani (nálam volt a lyukasztó kártya). Leugrottam a lóról, kérdeztem, hogy megfogja? Dehogy fogja, vigyem magammal. Gazsit magam után húzva odasiettem a bójához, lyukasztottam, visszamásztam, kisiettünk a bokrok közül, és már suhantunk is tova.
Lent a kanyarban megvárt L, mert megint lemaradtam. Az erdőig repesztettünk rendesen, az erdőben minimális ügetés a dzsindzsás részen, aztán megint gyors vágta. Norbi nem akarta bevenni a kanyart, L birkózott vele, aztán én elmentem Gazsival arra, amerre kellett volna, és akkor Norbi is hajlandó volt jönni. L visszament előre, vágtattunk tovább. Hirtelen vettünk egy derékszögű kanyart, közben láttam egy másik versenyzőt. A sarkon hirtelen lefékezett L, ott volt a pont, mondta, hogy siessek. Odamentem lóval, megpróbáltam lóról, de rám szólt, hogy szálljak le, mert Gazsi nem áll meg. Mire leugrottam a másik fickó lyukasztott, aztán én, kivezettem a lovat az útra, addigra L már áttanulmányozta a térképet, mikor másztam fel a lóra mondta, hogy szóljak, ha kengyelben vagyok. Felültem, megvolt, szóltam, full vágta fel a hegyre állásból.
Utána kicsit mentünk a fák között, a többi lovas is arra kóválygott, de L találta meg a pontot. Egy mélyedésben volt, egy fára akasztva. Megint nem akarta megfogni a lovat, úgyhogy magam után vonszoltam a nem kicsit szúrós aljnövényzetbe, a szikla, kidőlt fa, letört ág akadályokon keresztül. Lementünk a mélyedésbe, Gazsi csak az első felével, lyukasztottam, aztán elcsesztem 1 percet mire sikerült lóval megfordulni és kimenni a mélyedésből, vissza a szúrós bokrokon át, ki az útra, ott felmásztam, és már vágtattunk is tovább. Az egyik úton L hirtelen megállt, hogy itt kell felmenni. Norbi nem óhajtott ott felmenni, úgyhogy megindultam Gazsival fel a meredeken. L beállt mögém, és mondta, hogy küldjem neki. Elkezdtem felvágtázni, a feléig ment is, de aztán Gazsi kezdett fáradni, lekapcsolt ügetésbe. Nem erőltettem a vágtát, menjen ahogy tud. Az utolsó 20 m-en már lépésben mászott fel nagy lihegve.
Felérve láttam, hogy van alattunk egy nagyon nagyon meredek falú völgy. Eszembe ötlött anno L miken lement, reméltem, hogy ezen nem jut eszébe. Kerestük a pontot, és ő egyre csak a völgy szélén sétált, én bent a gerincen. Elküldött beljebb, de csak lovasokat találtam, pontot nem. Elindultam vissza, erre intett L, hogy menjek, ő meg elindult le azon a félelmetesen nagyon meredeken, ami hosszú is. Nem kicsit ijedtem meg. Odamerészkedtem a széléhez, lenéztem, L már majdnem leért, engem meg a tériszony kerülgetett. Egy pillanatig gondolkodtam, hogy megkerüljem -e a völgyet, de azzal időt veszítünk, hátráltatom L-t + bénának fogok tűnni.
Nincs más hátra, mint előre, elindultam le. Gazsi nagyon ügyesen ment, de aztán meglátta, hogy Norbi a mező fele távolodik ügetésben, ezen felbuzdulva elkezdet LEÜGETNI azon a rémületen. Visszarángattam a fejét, és rászóltam, hogy NORMÁLIS VAGY?!?! Araszoltunk tovább, de megsértettem az érzéseit, úgyhogy párszor lecsapta a fejét, gondolta nem áll fenn eléggé annak a veszélye, hogy átcsúszok a nyergen és legurulok a lejtőn. Még nem voltunk a felénél, jöttek a szikla és kidőlt fa akadályok, akkor már ő is érezte a helyzet súlyosságát, és nem szívózott tovább, és arra is tett magasról, hogy Norbi eltűnt a látóterünkből.
Enyhén remegve leértünk 1 darabban (mármint én remegtem), párszor fenéken csúszott, de nem lett baja Gazsinak. Előre néztem, L épp visszanézett a mezőcske végéről, látta, hogy lent vagyunk, úgyhogy vágtába ugratta lovát, és egy éles kanyarnál eltűnt az erdőben. Én is elkezdtem vágtázni, hajtottam Gazsit, mert jól le voltunk maradva. Az erdei út kanyargott össze vissza, de a fákon át sem láttam sehol L-t. Egy éles kanyarban a domboldalban egy bácsi bámult kissé riadtan, de húztam tovább. Az akácosnál szétágazott az út, de fantasztikus nyomolvasási képességeimmel megállapítottam, hogy balra vannak lónyomok, jobbra nincsenek, úgyhogy balra mentem :D
Csak úgy repültek mellettünk a fák, gondoltam jól itt hagyott L, de hogy fogjuk megtalálni egymást? Még a számát se tudom, se azt, hogy hol vagyok. De akkor megláttam, a beton út mellett várt rám, mikor látta, hogy közeledünk, elkezdett balra vágtázni az út szélén. Gazsi fellelkesült Norbi láttán, úgyhogy az út széli fűben full vágtában száguldott utána. Hirtelen lefékezett L, közölte, hogy elhagytuk a bekötőutat. Én magamban: miért, volt bekötőút?
Visszavágtattunk, közben jó pár lovas már vágtatott be rajta. Mire odaértünk eltűntek. Felvágtáztunk az úton, L lelassított, bekanyarodott a fák közé, és elkezdett felmászni a dombon. Hűségesen mentem utána, megláttuk a pontot egy fán, a jó meredek lejtő szélén. Leugrottam, odamentem, de Gazsi olyannyira nem volt együttműködő, hogy 3x kiverte a lyukasztót a kezemből, 2x felkent a fára, aztán mikor feljebb vezettem, és fel akartam szállni, elkezdett menni, lépésben elrugaszkodtam, mire a nyergen áthasaltam, már ügetett. Valami csoda folytán nem csak hogy nem estem le, de sikerült nyeregbe lendülnöm, persze eközben a ló irányítatlan maradt, és ahogy a seggem a nyereghez ért, hirtelen ott termett egy vastag fa, és a ló ügetésben szépségesen nekivágta a fának a térdem. Fájt, de komoly károk nem keletkeztek, viszont felfedeztem egy nagyon idióta reflexemet: ahogy jött a fa, nem a szárat kaptam félre, hanem a fát akartam odébb tolni hasztalan. Ez a terepen még többször előfordult a nap során, úgyhogy erről le kell szoknom, mert tényleg teljesen értelmetlen.
Szóval nekivitt Gazsi a fának, eközben Norbi büszkén lépdelt le a sziklákkal tarkított lejtőn, már az alsó felénél járt, én meg leeső állal bámultam a mellettünk 10m -re, a hegygerincen végigvágtató szarvascsordát. Ilyet se láttam még szabadban.
Gazsi leügetett Norbi után, de felvettem lépésbe ahogy közeledtünk. Jól belegabalyodtunk a sűrű növényzetbe, közben jött egy csapat lovas, együtt mentünk ki az úthoz, az út 2 szélén vágtattunk, mi hátul. Láttam, hogy Norbit elragadja a hév, de azt hittem L direkt eresztette meg, aztán láttam, hogy birkózik vele, és a ló nevét kiabálja, aztán hátra kiáltott, hogy bekanyarodunk, mert nem bír a lóval.
 Az első úton be is vágtak derékszögben, mi utánuk, aztán a bokrok közt lehiggadt Norbi. Picit vártunk, visszamentünk az útra, addigra eltűntek a lovasok. Felvágtattunk a dombon, átmentünk egy bekötőre, és már ügetett szembe egy lovas. Bementünk, egy régi, kidőlt oszlopnál volt a bója. Más csapatok is épp lyukasztottak. Leszálltam, Norbi távolabb állt, odavezettem Gazsit, lyukasztottam, közben megint tekergett, aztán ki akartam vezetni, erre rátiport a lábamra. Most örültem neki, hogy nincs rajta cipő. Szerencsére nem akart nagyon gonoszkodni, úgyhogy csak simán átsétált a lábamon, és nem állt meg rajta.
Visszaszaladtam L-hez, és megkértem, hogy ne induljon el, amíg fel nem másztam, mert nehezemre esik a mozgó állatot megmászni. Állt is szépen, addig nézte a térképet, ahogy felszálltam már suhantunk is.
Megint mentünk a beton út mellett, L a következő pontot is meglátta, mondta menjek gyorsan. Erre én: de hol a pont? Hát ott! mutat a fák fele. Én nagyon vaksi voltam, úgyhogy nem láttam, így L bejött kicsit a fák közé, onnan végre észrevettem én is, odaügettem, lepattantam, lyukasztottam, szerencsére jött egy másik ló, úgyhogy fel tudtam szállni Gazsira, mert nem mozdult.
Elvágtáztunk a nem túl messze lévő faluig, Nyírespusztáig. Itt tovább, végig a fő és nagyjából egyetlen utcán, ki hátul a kövecskés úton, a fák mellett, a dombok fele. Egyszer csak meglett a pont, egy távolabbi dombocskán lévő bokron fityegett. Odaügettem a vonakodó lóval, nem akart Norbitól nagyon elmenni. Leugrottam, lyukasztottam, aztán futottam vissza L-hez, Gazsi mögöttem ügetett. Szembeállítottam Norbival, lihegve felmásztam, aztán megmásztunk egy dombot. Onnan levágtáztunk egy nem túl szimpi lejtőn, de túl mentünk, vissza kicsit, vágta fel egy dombra, és akkor most merre? Árok nevű pontot kerestünk, de több ároknak látszó hely is akadt. Lementünk egy sűrű erdőbe, elverekedtünk egy majdnem függőleges meredekig, amin természetesen lementünk.
Szerencsére ez csak pár m hosszú volt, Gazsi nagyon ügyesen le fenékcsúszott rajta, lebotorkáltunk egy árokba, és ott szétváltunk keresni. Én felmentem egész a dombig, semmi, L le, semmi. Végül még lejjebb mentünk, L felugratott egy majd méteres falon, én lejjebb mentem, ahol alacsonyabb, de Gazsi nem vitte túlzásba, inkább mászott, mint ugrott. Követtük Norbi nyomvonalát, egyszer csak lemásztak a bányába. Kissé vonakodva követtem, az alja fele belecuppantunk valami sárba, a lovak lábának feléig ért, átmásztunk a sáron, megint fel a másik szélén, de az is félelmetesen meredek volt. Megint hiába reméltem, hogy L nem akar felmenni a brutál meredeken, persze felment. Követtem egy darabig, de a peremtől pár m-re megálltam, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem lehet lemenni a túloldalon. L felment, a peremen hirtelen megtorpant, fordul: Menjünk vissza, ez nagyon meredek, és még egy bánya van ott. Azt hiszem jobb, hogy nem láttam milyen, ha még L-nek is meredek.
Szépen visszaaraszoltunk Gazsival le, L visszavette a vezetést, megint átcuppantunk a sáron, és olyan ferde kis domboldali ösvényen kanyarogtunk le, ahol még gyalog sem jutott volna eszembe lemenni. A völgyben felvágtáztunk a dombra, a nádasban vágtázást kimondottan élveztem. A domb túl felén megint leereszkedtünk, és találtunk egy versenyzőt. Ő is már 10 perce kereste a pontot. A sűrű borókák közti mászkálásban valamelyik bokortól kaptam ajándékba sok tüskét, úgy nézett ki a gatyám, mint egy sündisznó, leszedegettem, jól megszúrtak, és mire felnéztem jött egy csapat is keresni.
Végül L látta meg a pontot, de a csapat beelőzött. Én is szaladtam lyukasztani, L hátramaradt térképet olvasni. Leugrottam, lyukasztott egy lány, odaadta a lyukasztót, lyukasztottam én, körbevettek a csapattagok, beálltam Gazsi mellé, erre hallom L-t a bozótos túl feléről, hogy arra menjek. Mondtam jó, csak előbb felszállok. Alig ért a nyereghez a hátsóm, láttam L már vágtat le a dombon. Kicsit bunkó voltam, de nem volt mit tenni, addig meg tudtam fogni a lovat, amíg kengyelt kerestem, lemaradni nem akartam, úgyhogy közvetlenül a csapat mellől lőttem ki vágtába állásból. Hallottam, hogy csitítgatják lovaikat, de nem csesztek le, úgyhogy biztos elbírtak velük.
Vágtáztunk egy füves csapáson, L már a beton út fele közeledett, én le voltam maradva kicsit, de láttam, hogy nagyon furán ért ki az útra, gondoltam biztos csak Norbi ugrál, de akkor megfordította a lovat, és elkezdett kiabálni, hogy: Árok, árok!
Hirtelen az árok nevű pont jutott eszembe, de rögtön leesett, hogy nem, akkor nem kiabálna, inkább egy árok lehet előttem. Elkezdtem fékezni, de túl gyorsan mentünk, esélyem sem volt megállni, lassult valamennyit a ló, úgyhogy mikor megláttam a sunyin megbúvó kis árkot, akkor a lovon is láttam ahogy ráfókuszált és vágtából átugrott rajta.
A betonútnál vágtattunk egy darabig, kerestük a bányát, mint kiderült, az lett volna a jó, ahonnan a másik lovas jött, mi rossz helyen vágtuk be magunkat az erdőbe. Itt is kaptam egy adag borókatüskét, karcolásokat, kiszakadt a nadrágom. Az erdőben vágtattunk kicsit, aztán L megállt nézni hol lehetünk, mert megint egy bányánál voltunk. Kérdezte nem -e ebben voltunk, mondom biztos nem, mert az sárga volt, ez meg piros, mondtam még a lovak lába is sárga az előzőtől. Elhitte, visszabolyongtunk, és kereste a levezető utat a bányába.
Ez annyira mély és meredek volt, hogy nem mertem 10 m-nél közelebb menni a széléhez, ő meg ott mászkált fent Norbival. Egyszer megszólalt, hogy itt le lehet menni, lemenjünk -e? Mondtam menj, ha akarsz, én fent maradok. Végül inkább ő is lejött, főleg, hogy 8 percünk volt visszaérni a borókásba a kiindulópontra, ami onnan nem kicsit volt messze (5-6 km kb).
Mikor mondtam neki a 8 percet, gyorsan visszavágtattunk oda ahol bejöttünk, levágtattunk egy kellemesebb lejtőn egy füves völgyben, derékszögben bekanyarodtunk, átügettünk az úton, és ott végig, nagyon hosszú szakaszon gyors vágta a borókásig. Gazsi már nagyon ki volt, Norbi egyre távolabb került, néha megböktem Gazsit, hogy ne álljon meg, de nem hajszoltam agyon. Én is nagyon ki voltam, már nem bírtam kiállni a vágtát, a kiüléshez meg nagyon gyorsan mentünk, levegőt is alig kaptam, csak úgy a ló ütemére rázkódott belém... sosem éreztem még magam ennyire fáradtnak lovon.
A borókásban L megállt egy vadászlesnél, és megvárta, hogy beérjük. Nem rohant egyből tovább, úgyhogy volt fél perce Gazsinak is meg nekem is szuszogni. Kérdezte idő? Mondom kb. 2 percünk van (én már magamban lemondtam az időben beérkezésről). Mennyi?! Beugratta Norbit, full vágtában elkezdett átszáguldani a borókáson. Gazsi utána vetette magát, de megint leszakadt, fáradt volt már szegény. Elénk került hirtelen egy száraz bokor akadály, de nagyon benézte, majdnem átesett rajta, bezzeg azon a bokron átugrott, amit ki akartam kerülni...
Végül nagy lihegve beérkeztünk fél perccel idő előtt.
Ahogy leszálltam Gazsiról, elkezdett kaparni. Jajj, mondom ez mindjárt lefekszik. Arra keveredett apu, én a ló fejét rángattam felfele, gyorsan kicsatoltam a hevedert, mondtam apunak, hogy sebesen kapja le a nyerget, mert mindjárt elfekszik a ló. Levette, de akkor már nem akart elfeküdni. A másik lovat is lenyergelték a lányok, akik reggel pucolták őket, és elvittük a lovakat lesétáltatni.

Közben beszélgettem a lánnyal, megtudtam, hogy az a ló, amit Z kínálgatott nekem, 2 éve nem dolgozott, senki sem ült rajta, és van egy 1 hónapos csikója, tehát tuti nem versenyezhet. Utána megkérdeztem L-t, hogy ő adna -e lovat, mert mint megtudtam a felajánlott ló kilőve. Azt mondta megoldható. Remélem összejön.
Miután mindenki beért, megtörtént az adminisztráció, kiosztották ki milyen bójákat szed be, sokan elindultak vissza. L bevállalta az 5 legtávolabbi bóját, én még ücsörögtem kicsit a fűben Gazsi mellett, aztán összevakartam magam, nyergeltem, és mentünk.
Lebotorkáltunk a dombról, kiértünk a villanyvezetékek alá, erre L elkezdett levágtázni. Gazsi szívott magába némi energiát, és tudott menni elég jól. A fenyvesbe nem sikerült bejutni, úgyhogy megkerültük a betonút felől.
Meglett a pont, leügyeskedtem a fáról, betűztem a gerincvédőm tépőzárja alá, visszamásztam, és mentünk tovább. Innentől jobban rám volt bízva a térkép nézés, elindultam be egy úton, L le akart menni, mondtam neki, hogy mehetünk arra, de akkor Te vezetsz, mert ha lemegyünk az útról, én eltévedek. Mondta akkor nem megyünk le, úgyhogy caplattunk a köves út mellett. Már majdnem a végén voltunk, mikor mondta, hogy ha tényleg olyan fáradt Gazsi, akkor ő elmegy Norbival a másik pontért, én meg induljak el a következő fele.
A kereszteződésnél szétváltunk, ő sebesen elsuhant Norbival, Gazsi megindult volna utána, de elfordítottam és megfogtam, úgyhogy nem is küzdött tovább. A faluhoz közeledve valami szaladt a bokrok közt, nagyon nagy zajt csapva. Először megszeppentem, mi lehet az, a ló még a fülét se fordította arra, aztán hirtelen kiröpült elénk egy fácán, én kissé megijedtem, Gazsi meg sem rezdült.
Még a falu feléig sem értünk, mikor láttam, hogy L már az út végén vár. Kiértünk, sétáltunk együtt, lementem a következő pontért, aztán bementünk arra a szántóföldre, ahol előző nap nem mertem vágtázni Játékkal. A sarkon volt egy pont, azt L szedte le, visszamentünk a beton útra. Az erdőnél megint szétvágtunk, L elrohant egy pontért, én meg elindultam haza, megbeszéltük, hogy úgysem jutok messzire mire utolér.
Valóba, alig mentem el a fenyves mellett, már hallottam, hogy hátulról vágtázik. Utána sétáltunk, beszélgettünk. Egyszer csak a Játék megugrós farakásos irtásnál megláttam egy bóját. L felhívta a főnököt, hogy vigyük -e be? Mondták igen. Leszálltam, levezettem a lovat, de hiába ágaskodtam, nem értem el földről a csomót, a késem meg nem volt nálam. L nevetett, odajött, de Norbi ficánkolt, úgyhogy földről megfogtam Norbit, így L Norbiról elérte a csomót, és ki tudta kötni.
Visszamásztam, sétáltunk tovább. Elmentünk egy bánya mellett, be az erdőbe, fel egy meredeken, és mikor lefele mentünk, Gazsi úgy felbuzdult, hogy nekiállt ügetni, ennek hatására L is ügetett a kanyarig, onnan meg nyomott egy megeresztős vágtát fel a dombon. Gazsi is először megeresztődött, száguldott Norbi után, aztán félúton a kanyarban már visszaesett ügetésbe, nem hajtottam, menjen ahogy akar, aztán innen fél úton már csak lépett. L fent várt minket a dombon.
Lebotorkáltunk a sziklás meredeken, le a szőlők közt, utcákon, L tört nekem egy virágzó faágat, úgyhogy felvirágozva, felbójázva érkeztünk a lovardába.

A lovász segédek voltak oly kedvesek, hogy elvették lovainkat, én meg bemásztam kezet, arcot mosni. Akkor láttam, hogy milyen szépen leégtem, és szép karcolások vannak az arcomon. Mancsot mostam, felmásztam a pince elé, és vártam, hogy megmelegítsék a kaját. Mire megmelegedett, lent kiabált a főnök, hogy menjünk eredményhirdetésre. Én nem hagytam magam, gyorsan szedtem egy kis rizses húst, dobáltam rá savanyút, öntöttem egy pohár vizet, és így vonultam le a hirdetésre. A háttérben állva végig kajáltam. Egy ari kutya meg folyton jött, és kuncsorgó pillantásokat vetett a tányéromra, de mondtam neki, hogy szerintem én éhesebb vagyok, mint Te.
Utána mindenki lelépett, én átvedlettem, megtömtem répával Gazsit, Norbit és Játékot. Elköszöntünk, és jöttünk haza.

Így záródott a hétvége, nagyon jó volt L-el lovagolni, főleg azon a jó kis arab lovon. Kicsit megterhelő volt ez az első nap 3 és 3/4 óra lovaglás, 2. nap kb. 6, de minden perce megérte. Szerdán már egész jól tudtam mozogni, a hétfő kedd nagyon szenvedős volt.
Szépen gyógyulnak a vágásaim, horzsolásaim, kék foltjaim...

Nagyon remélem, hogy összejön a többi verseny is L-el, és lehetőleg Gazsin.

Regény a Sümegi tájékozódási tereplovaglásról I. rész (2012. márc. 24.)

Reggel 6.15 körül ébresztő, készülődés, reggeli, kaptam protekciós joghurtot :), aztán irány a lovarda. Nézegettem a lovakat, mászkáltam az istállóban, és előkerült L, az egyik csapattársam. Kérdeztem, hogy hol van Z? Furán néz rám, közli: Z nem jön. Ledöbbenek; hogyhogy nem jön? Tegnap este telefonált neki, hogy nem jön. Mondom az gáz. Néz rám, miért? Mondom mert úgy volt, csapatban megyünk 3-an.
Mondta, hogy ő 1 nap egyéniben akar menni, másnap lehet csapat.
Megint elkámpicsorodtam, mi lesz most? Elkezdtem keresni a lovászt, aki elment reggelizni, úgyhogy fel alá szaladgáltam. Közben be kellett menni a technikai értekezletre, sorszám húzásra. Természetesen megint kihúztam a 2-es számot, de legalább most volt előttem 1 induló. Volt még kb. 35 percem arra, hogy megtaláljam a lovászt, leinfózzam elmegy -e a ló egyedül, ha nem cseréért kuncsorogjak, lepucoljam a lovat, felnyergeljek, felvegyem a lovagló cuccomat, felszereljem a nyereg táskát, kimenjek a pályára melegíteni, indulás előtt 5 perccel nézzek térképet, aztán elinduljak.
Némi rohangálás után meglett a lovász, azt mondta elmegy egyedül Játék, a haverja úgysem lesz kint, akivel kocsiban megy, a többi ló meg nem érdekli. Hozzátette, hogy most lett megpatkolva, kocsiló lévén 4 cipője van, lehetőleg mindet hozzam vissza, és pálcát mindenképp vigyek hozzá, mert szeret makacskodni, meg lajhárt játszani. Játék amúgy egy fiatalabb, szürke, nem magas, zömök kis paci.

Ahogy kész lettem, kimentem a pályára. Sétában elég szépen elment minden fele, nem sokat mentem, 5 percet sétálgattam, aztán gondoltam meg kéne próbálni, mit csinál ügetésben.
Pár kört ment szépen, aztán elkezdett bal vállon elgurulni a kijárat fele. Hiába kormányoztam ellenkező irányba, és böködtem csizmával, gurult kifele. Megállítottam, noszogattam befele, nem akart, megint eltolódott ki, már alig 1.5-2 m-re voltam a karámtól, ott állt egy lovas, anyu, apu, pár méterre még 5 lovas.

 Gondoltam ideje kipróbálni a lovász tanácsát, meglegyintettem pálcával (a légycsapó stílusú pálcával) a bal vállát, még csak nem is erősen. Reakció: fül lesuny, fej lecsap, fenék feldob.
Én úgy megdöbbentem. Semmi ilyenre nem számítottam, lazán punnyadtam a nyeregben, úgyhogy simán ki tudtam ülni, éreztem ahogy az ugró nyereg térdtámaszai megakasztanak, szóval nem volt semmi gond. Anyura kissé ráhoztam a frászt, de legalább a ló hajlandó volt végre arra menni, amerre én akartam. Léptem még 2-3 kört, és máris hívott a főnök, hogy nézzek térképet.

Néztem én bőszen, 1 pontot azonnal beazonosítottam, hogy hol van, azt térkép nélkül is megtaláltam volna, de a többiről fogalmam nem volt.
Elindultam, a kinti parkoló felé fél úton rádöbbent a ló, hogy egyedül vagyunk, kicsit megállt, visszatekintett, nyerített, böködtem tovább, és elindult. Nem csapott nagy hisztit, párszor még megpróbált hazamenni, de könnyen meg lehetett győzni, hogy nem akarunk haza menni.
Az autóútnál nagy volt a forgalom, ott ácsorogtam vele pár percet, eldübörgött egy kamion is előttünk, a ló meg sem rezdült. Nagy nehezen átjutottunk, mentünk fel szokásosan a szőlők közt az erdőbe. A sziklás kaptatón is szépen felmászott, mire felértünk a dombra, jött hátulról a következő lovas gyors ügetésben. Kérdezte megvagyok? Mondtam meg. Megelőzött, és vártam Játék reakcióját a másik lóra. Akart volna ügetni utána, én nem akartam, megállítottam, akkor elfogadta, hogy nem megyünk utána, cammogott tovább. Na, gondoltam, végre egy olyan ló, aki nem visz el a többi után.
Lementem a fő erdei útra, fogalmam nem volt, hogy térképészetileg hol vagyok, úgyhogy elindultam amerre kedvem volt. Az egyik útra rákanyarodtam, ez vajon hova visz? Séta közben láttunk favágókat, elég zajosak voltak, de Játékot nem zavarta. Közben próbáltam a térképen azonosítani, hol lehetek, erre egyszer csak levágta a fejét a ló. Térkép letesz; hoppá, a ló, rábukott a kukorica szórásra. Felrángattam a fejét, elhaladtunk a közeli vadászles mellett, elkezdtem ügetni. Ahol már göröngyösebb volt a talaj, megállítottam lépésbe.
Elsétáltunk egy kis fairtásos rész mellett, volt ott egy halom felvágott fa. Játék sosem nézett a lába elé, sokat csetlett botlott, most pedig ügyesen rálépett egy vastagabb faágra, ami eltört alatta, a fele, legalább fél méteres darab, szép ívben repült vagy 2 m-t, neki nagy csattanással a fakupacnak, amitől úgy megijedt, hogy kilőtt, mintha valaki farba harapta volna. Röhögés közben sikerült megállítanom 20 m-en belül, és elkönyveltem, hogy ennél bénább lóval sem jöttem még ki sose. Mindegy, örültem, hogy arra megy, amerre akarom, minden vágyam nem teljesülhet egyszerre.
Elügettem a jobb talajon, aztán sétáltunk a fenyves mellett, ahol Játék belsőségei hirtelen mordultak egyet, a ló riadtan hátrakapta a fejét, és kiugrott oldalra, nem túl durván. Megint röhögtem magamban, azért ez már túlzás, hogy a kamiontól nem, de a saját bélhangjától megijed.
Kiértem egy beton úthoz, itt már tudtam, hol vagyok, csak a térképen nem, mert azon nem volt rajta ez az út. Elügettem a lapos tetőhöz, felmentem rá, aztán megláttam a meredek lejtőt. Úgy döntöttem, ezzel a kellőképp ügyetlen lóval inkább nem botorkálok le, visszamentem le az úthoz, megkerültem a dombot, és elmentem mellette, be az elboronált szántóföld szélébe.
Az erdő mellett felügettem, jó volt a talaj, de bevallom, nem mertem beugratni ennyire nyílt területen vágtába, mert itt aztán van hova vinnie, 2 hatalmas szántóföld van egymás mellett, utacskákkal az erdőbe, ahova vágta közben is simán beránthat...
A szántók végén bementem az erdőbe, és kimentem a borókásba. Ott is ügetgettem, ismerkedtem az utakkal, aztán találtam egy kellemes dombot, enyhén ívelő úttal, jó talajjal, kisebb bokrokkal. Most vagy soha, megpróbálom a vágtát, a nagyobb dombon favágók irtják a borókát, ha lepakol a ló, talán észrevesznek és felkaparnak, ha meg csak elvisz, akkor beviszem egy bokorba, vagy a favágók fele, hátha megáll a zajtól..... ilyen gondolatok kavarogtak bennem, miközben vágtára utasítottam paripámat. Be is ugrott szépen, ment, mint egy lajhár, aztán 50 m után noszogatásom ellenére visszaesett ügetésbe. De jó, ez se fog elvinni!
Felbarangoltam a favágók fele, de nagyon elállták az utat, és nem óhajtották leállítani irgalmatlan zajt csapó járműveiket, úgyhogy 20 m-re tőlük visszafordultam. Elmentem más irányba, amerre régebben is jártam, ott is jó volt a talaj, úgyhogy vágtáztam egy hosszabbat, fel az enyhe lejtőn.
Addig barangoltam míg nem tudtam hol vagyok. Akkor átkapcsoltam ló GPS-re, pár perc alatt elnavigált olyan helyre, ahol megint tudtam hol vagyok, akkor visszavettem az irányítást. Ismét elkavarodtunk a favágók fele, de most a domb túloldalán, úgyhogy nem voltak útban, viszont Játékot nagyon izgatta, hogy mit csinálnak, folyton arra nézelődött, nem az útra, így jól megijedt, mikor kibukkant egy fatörzs a bokrok közül. Felvágtattam az erdőig, lementünk szőlők fele, ott rettegtünk egy letámasztott cross motortól, olyan fenyegetően nézett... Ezek után 2 elágazásnál is szükségeltetett a lóféle navigációs rendszer, ami hibátlanul működött is. Lebotorkáltunk egy sziklás lejtőn, kiértünk a haza vezető jó kis vágtás domb szakaszra, a ló is tudta, hogy itt nyargalni szoktak, úgyhogy kérés nélkül elkezdett ügetni, a kanyarban beugrattam, és csak úgy száguldott fel a dombon, legalábbis magához képest. A teteje fele felvettem ügetésbe majd lépésbe, mert jött szembe egy versenyző. Köszöntünk, mentünk tovább. Mikor az utálatos, sziklás kaptatóhoz, jelen esetben lejtőhöz értünk, pont mászott fel egy csapat, úgyhogy félrehúzódtam és megálltam. Ismerősök voltak, kérdezte a vezetőjük, hogy hogy ment, mondtam jót lovagoltam, a fenyvesbe még lemegyek, mert ott van 1 pont amit sejtek hol van.

Elköszöntünk, lebotorkáltunk Játékkal, becaplattunk Sümegre, és eljött a kritikus elágazás, ahol tavaly keményen meg kellett küzdenem Bogival.
Játék ment volna lefele a lovarda irányába, felkanyarintottam, és különösebb ellenkezés nélkül elfogadta, hogy még nem megyünk egyből haza. Végighaladtunk az utcán, a fenyves fele már nem ennyire szívesen kanyarodott le, de nem ellenkezett durván. A fenyvesnél felkanyarodtam egy útra, és ott nagyon becsigult a ló, meg akart fordulni, hiába böködtem, alig ment előre, és akkor rádöbbentem: tök igaza van a lónak, rossz úton vagyunk. Fordulandusz, le a jó útra, ott már némileg nagyobb kedvvel haladt.
A levezető ösvényt sikerült meglelnem, itt furamód nem segített a ló, lehet nem járt még arra sokat. Megtaláltam a pontot is, a fenyves közepén lévő, szép, sziklás, dombos, nagy kivágás egyik dombjának közepén. Na jó, én oda aztán lóval le nem megyek, a kis meredek dombocskára meg főleg nem megyek fel, kikötni meg nem akarom, úgyhogy lemondtam a lyukasztásról. Nekem így is öröm, hogy egyedül megleltem egy pontot.
Kimentem a fenyves fő útjára, ott jó kis talaj van, helyenként homokos, úgyhogy végig vágtáztam a maradék 700 m-t. A fenyvesből kiérve felvettem lépésbe, de ahogy áthaladtunk egy köves bekötőúton keresztbe, veszettül nekiállt ügetni, alig akart megállni. Nem tudtam mi lelte, folyton nekiállt ügetni. Lementem a homokos , pici bánya szerű részbe, ahol át szoktunk járni lovakkal, ahogy leértem a lejtőn, azonnal nekiállt vágtázni, elég gyorsan, és meg sem akart állni. Az emelkedőn nagyon bevadult, annak a tetejénél meg ott van a főút pár m-re, mondom most muszáj megfogni, mert kiszalad az útra ez a hülye.
A lejtőn végig durván beleültem a hátába, téptem a száját, és így az utolsó méteren sikerült ügetésre kényszeríteni, ahogy felért megint kapott egy adag szárrángatást, és végre megállt. Pár perc múlva még az úton is átjutottunk.
A Hotel Kapitány melletti réten szokásosan végig vágtáztam, most szerencsére nem volt annyi bamba, kerülgetni való turista. A parkolónál léptem az aszfalton, erre a ló hirtelen hátra kapta a fejét, és nagyon zaklatott lett. Hátra néztem, a fő egyéni versenyző nagy kurjongatások közepette száguldott át a réten. Az aszfalton ügetőre fogta, köszöntünk egymásnak, Játék akart utána ügetni, de meggyőztem, hogy nem jó aszfalton ügetni, és besétáltunk a parkolókon át a lovardába.
4 óra után zárják ki az ember, az a dupla szint idő, én 3 óra 37 perc alatt értem be, úgyhogy nagyon jó voltam.

Sümeg, 2012. márc. 23., várrom túra, bejelentkezés

Első nap, pénteken nem sokkal 12 után érkeztünk a szállásra. Nagyon kedves volt a vendéglátónk, a szobák is szépek voltak. Lecuccolás és némi evés, öltözés után elindultunk megkeresni a Tátika várromot.

Mivel már voltam ott lóval, így emlékképek alapján könnyen felismertem a helyszínt, ahonnan el kell indulni fel. Leparkoltunk, és már kaptattunk is fel a dombon. Anyura néha várni kellett, de elég jól tudtunk haladni. Felérve megnéztük a panorámát, szusszantunk, felderítettünk, találtunk egy geo ládát, aztán elindultunk vissza Sümegre, de nem a szállásra, hanem a lovardába.

Lovardában kocsiból kiszállva megindultam az istálló fele, fél úton szembe jött a lovász, gyorsan el is kaptam, kérdeztem tudja -e a lóbeosztást. Mondja menjek vele, ki van függesztve az istállóban. Bementünk, nézzük a névsort, nem csak hogy nem voltam rajta, de Bogira, akit kértem, más volt beírva. Kellőképp elkámpicsorodtam, elkezdtük nézegetni a szabad lovakat. 1. Virág, a félvak, öreg, iskolaló. 2. Bona-Vista, a kedvenc foltos pónim, de úgy vélem kicsit nehéz vagyok már egy póninak. 3. Játék, akin 1x ültem osztályban, és gondolkodtam, hogy kipróbálnám terepen.
Megbeszéltem a lovásszal, hogy akkor Játékozok, be is írtam magam. Felmentem azért a tulajnak is jelezni, hogy itt vagyok, és a Játékon megyek. Mondta rendeben, nem is számítottak rám, ha akarom megcserélhetjük a másik lóval, nem probléma... Mondtam neki, hogy jó a játék is, úgyis csapatban megyek, és nem érdekes elmegy -e egyedül. Kiderült, hogy azért maradtam ki, mert korábban jelentkeztem, mint hogy kiküldték a meghívókat, és így elfelejtődtem. Cicóka után is érdeklődtem, a tulaj megtalálta nekem, egy kupac birka bőrön feküdt. Jól megdögönyöztem, amit hangos dorombolással, és vad dörgölőzéssel értékelt. Nem tudom milyen márkájú macska, de hosszú, fehér szőre van, és felemás színű szeme, egyik kék, másik zöld.
Visszamentünk a szállásra. A vacsoránk a szomszédos borozóban volt, egy hangulatos pincében. Pont egy borkóstolós vacsorába csöppentünk, úgyhogy evés után, mikor jobban beindult a bor dolog, én leléptem. Sajnos a szálláson érkezett egy baráti társaság, öregek, fiatalok, hülye kisgyerekek, ugató kutya... éjjel 11 utánig randalíroztak. Miután elkussoltak végre, és elaludtam, fél 1 körül egy részeg idiótára ébredtem, aki artikulálatlanul óbégatott végig a házon, az asszony meg folyamatosan vihogott, utána a szobájukban is folytatták eme tevékenységeket, tök jól áthallatszott, úgyhogy megint csak nem aludtam egy darabig.