Boldog nyulat!

A verseny óta 1x voltam lovagolni osztályban. Kemír nem tűnt túl dinnyénak, úgyhogy kengyel nélkül mentem rajta. 1x ijedt meg mind a 3 ló, Kemír duplán ugrott meg, mert a hátsó ló kis fázis késéssel ugrott meg, Kem meg azt hitte megint jött valami ijesztő dolog.
Tök jó, hogy kengyel nélkül is fent tudok ilyennél maradni. Régebben el se tudtam képzelni, hogy ilyen lehetséges.
Vágtánál is kengyeltelenül mentem, 2x majdnem orraesett, de annál sem volt semmi gondom.

A héten párszor gyalogoltam, mert rendesen behavazódtunk. Hétfő este állt neki szakadni, abba sem hagyta hosszabb időre pár napig. Utána jött az eső, azóta ázunk.

De most itthagyjuk ezt a szép tavaszi időt, és elhúzunk kicsit délebre, de nem nagyon, úgyhogy még ott is lesz bőven ázási esélyünk, és pólóra sem lesz szükség sajna. 1 hét múlva érkezem.

Addig is pár hét eleji kép (2013.03.26.). Kellemes Húsvétot!

Sümegi tájékozódási tereplovaglás 2013 tavasz II.

Vasárnap is kellemes ködre ébredtünk. Éjjel esett az eső, de reméltem, hogy a versenyt kibírja.
A lovardában a többiek még reggeliztek, én G-vel beszélgettem kint a kanapén, amikor jött a tulaj, hogy valaki segítsen neki számítógépen megcsinálni a lyukasztókártyákat, meg kinyomtatni.
Elég sokáig tartott a dolog, a többiek már a lovakat osztották, én meg még sehol nem voltam.

Mikor befejeztük, lerohantam, pucoltam, apu behordta a nyergem és egyéb alkatrészeket, lovász segített nyergelni, közben szaladtam öltözni, kénytelen voltam a hosszú, nehéz esőkabátom is felvenni, mert nekiállt esni az eső.
Az istállóban másztam fel a lóra, nem akartam eláztatni a nyergem.

Apu közben megkérte a szintén későn lejövő T-t és K-t, hogy várjanak meg, így együtt mentünk ki a borókás felé, de már a szőlőhegyen utolértük a többieket.

Az erdőben még jobban rájött az eső, úgyhogy nem sokáig kísérleteztem a mozgó lóról telefonnal fotózni, amúgy is homályos képeket csinált, nem kell hogy még el is ázzon.
Szokásosan ketté vált a banda, én a G vezette csapatban maradtam. Szegény Bonát képen csapta egy nagy borókaág, de nagy sunnyogás közepette csak átjutott rajta.
A padokig elügettünk, vágtáztunk.

Bonát leparkoltam egy vékonyabb fához vagy bokorhoz, végig ott sunnyogott. Olyan kis antiszoc tud lenni néha. Vagy az esővel volt jobban baja?

A nyergemre rádobtam a kis kabátom, hogy ne ázzon, gyorsan ettem, ittam, nemsokára kaptunk kártyát. Aztán hamar térképet is, de felfedeződött, hogy nem jól van számozva kb. 3-4 pont. Akkor ment az átírás filccel.
Hamarosan lóra szálltunk, és start.
Én hagytam kibontakozni a többieket, már kinéztem magamnak egy utat, de nem szabad ragadni, úgyhogy megvártam míg eltűnnek. Bona közben szeretett volna valaki után menni, én nem hagytam, ő csak nézte a távolodókat, így megint majdnem orra esett.

Elkormányoztam balra, a közeli, 30-as pont fele. Gödör széle névre hallgatott volna, 2 pontért. Na mondom ez biztos könnyű, legalacsonyabb pontszám... Mikor már 10 perce bóklásztam az irtáson, és nem találtam 1 nyomorult gödröt sem ott, ahol a térkép jelölte, akkor úgy döntöttem haladjunk.

Elvágtattam félig meddig haza irányba, aztán Bona nagy szomorúságára lekanyarodtam balra, ami kiváltotta a sunnyogós, makacskodós, lecövekelős hisztit. Picit megpöcköltem pálcával, akkor nagy mártír arccal sértődötten levonult a kereszteződésig.
Ott megálltam vele, mert hirtelen elbizonytalanodtam melyik kereszteződésben is állok, és még inkább milyen irányban.
Épp meglett a kiszemelt út, mikor lentről vágtatott G. Kérdezte melyikre megyek? Mondtam 18. Ő is, menjek vele ha akarok.
Így együtt mentünk fel a 2. bekötő úton, örvendtem, hogy én is pont erre akartam jönni, ez már haladás.
G suhant tova lyukasztás után, én leszálltam, kicsit megigazgattam az esőkabátom, lyukasztottam, visszamásztam, és elindultam az erdő fele.

1 út helyett viszont 2 volt, úgyhogy domborzat alapján kellett eldöntenem melyik legyen. Jobbra mentem, át a dombon. Itt jó volt a talaj, gondoltam vágtázzunk fel, 2 órás beérési határidővel nem tökölhet az ember sokat.
Vidáman vágtattam, mikor átszaladt előttünk egy őzcsapat, amit Bona nagy érdeklődéssel nyomon követett, közben majdnem pofára esett. Visszarendeztem, az őzikék elugráltak, mi meg leügettünk. A kis tisztásra érve nagyon rákezdett az eső, közben belegabalyodtam pár szúrós ágba, mikor a ponthoz próbáltam bevergődni.
A ló nagyon nem volt együttműködő, úgyhogy le kellett róla szállnom, odavontattam, de alig tudtam lyukasztani, mert rángatta a szárat. Visszamásztam a vizes nyeregbe, és elindultam, amerre ő nem óhajtott menni. Jött megint a durcizás, megállt, forgott, húzott be az erdőbe... kezdtem begurulni, párszor megpöcköltem a vállát pálcával, és akkor nagy sértődötten levonult a dombról.

A szőlőhegyes részen lehetett vágtázni, úgyhogy itt végigmentünk, be az erdősebb részre, jöttek a kicsit köves utak, útelágazás, én hajtottam tovább egyenesen, ő meg nézett balra, hogy miért nem arra megyünk?! és megint a figyelemmegoszlástól térdre esett. Nagyon mérges lettem szegényre, rányomtam 2 rendesebbet, hogy figyeljen már oda, és jééé, a verseny alatt nem volt több ennyire durva pofáraesési kísérlete.
Lementünk a magasfeszültségig, ott kellett valahol a sarki dzsindzsában lennie egy pontnak, jellegfa névvel. Mikor már 2.x mentem el egy kapálgató bácsi előtt, kérdezte mit keresek? Mondtam neki, hogy itt van bent egy pont valahol. Kérdi az a zsák az? Felnéztem, és tényleg ott lógott a fán a pont. Megköszöntem, felmásztam, lyukasztottam, közben Bona harapott pár falat füvet.

Visszamentünk az útra, át a vezetékek alatt, és végigügettünk valami lakatlannak tűnő kis részen.
Kiérve a borókásba vágtába ugrattam Bonát, nagy részt lehetett menni, itt-ott kellett csak pár dagonya miatt sétálni. Egy másik versenyző jött szembe, köszöntünk egymásnak, a lovak is, és haladtunk tova.
A fenyves elején, a kevésbé fenyős irtásos részen messziről megláttam a pontot, addig be kellett botorkálni, itt is botlott párat, de most legalább volt miért megbotlani.
Lyukasztottam, visszamentünk az útra, vágta a 2. elágazóig.

Lementem jobbra egy vadászlesnél, szépen ügettünk, egy kunkorral be a fák közé, néztem hol kell majd lemenni, és megjelent volt társam, L. Ő is egyetértett, hogy itt valahol hatoljunk be a susnyába.
Bolyongtunk kicsit az erdőben, de nem jutottunk messzire, mindenhol nehezen áthatolható dzsindzsába botlottunk, sok sok babafa. Hamarosan szétváltunk, aztán L kiabált valahonnan balról. Azt hittem megtalálta a pontot, úgyhogy mint a tank, gázoltunk át mindenen, erre megláttam, hogy L már jóval odébb gázol az erdőben.
Elindultam arra, még párszor láttam felvillanni a szürke lovát, aztán elvesztettem szem elől. Mendegéltem mindenféle ösvényeken, alig győztem ráfeküdni a ló nyakára, hogy ne szedjenek le az ágak. Egyik ágsimogatás után a póni nagyon zaklatott lett. Oldalra néztem, semmi ijesztő. De akkor ő mitől fél?
Mentünk tovább, egyre csak nézett oldalra hátra. Nem láttam semmit. Mikor már nekiállt fújtatni és szemet dülleszteni, akkor teljesen hátrafordultam a nyeregben, és jééé, az esőkabátom felcsatolható váll része ott himbálódzott a fán :)
Tehát ez olyan rettentő félelmetes.
Visszakanyarodtam a vonakodó állattal. Nem nagyon akart a közelébe menni, alig tudtam olyan közel hajtani, hogy ne kelljen leszállnom róla.
Magamhoz vettem az alkatrészt, és bolyongtunk tovább az erdőben. Egy idő után a vadcsapások is eltűntek, tehát csak úgy mentünk az erdőben. Már épp kezdett ijesztő lenni a dolog, mikor láttam előttünk ritkulnak a fák, ki is értünk egy kis földútra.
Leszálltam, begyömöszöltem a kabátdarabot a nyeregtáskába, felszálltam, és elindultam az úton remélve, hogy a fenyvesbe vagy a betonútra vezet.

A fenyveses útra vezetett, innen már térkép nélkül kitaláltam a betonúthoz. A betonút melletti pici fűsávon elvágtattam a bekötőútig, bementem, és meg is tévesztődtem, mert máris volt egy olyan ív, amiről a pont elérhető. De ennek nem itt kéne lennie, és térkép szerint nagyobb.
Séta a kis fenyők mellett, bámultam a térképet, akkor jött K és T szemből. Kérdezték megvan -e? Mondtam nem, még csak most érkeztem.
Mutatták, hogy menjek föl arra, ahonnan jöttek, és a kanyarban a töltés mögött lesz. Megköszöntem, elváltunk.
Ahhoz képest, hogy 10 pontos pont, már az útról látszott. Leszálltam, átvezettem a töltésen a póneszt, már elég jól csúszott a folyamaros esőben, úgyhogy óvatosan kellett menni. Én is csúszkáltam, meg a ló is szánkázott lefele velem együtt.
Lyuk után vissza, felmásztam, és ki ügettem / vágtáztam a betonútig.

Beton mellett vágta végig a füvön, közben ki kellett ugrani oldalra pár hófolttól, végén jött szembe G, aki kedvesen kikerült.
A kis fenyves mellett elügettem, bekanyarodtam az elhagyott ipartelepes mezős szántóra, aminek a felső végében előző nap besüllyedtünk.
Az ipartelep egyik sarkával szemben volt egy bevezető út a kis fás sűrűbe, bementem, a jobboson tovább, jött szembe K és T, ügyesen elfértünk egymás mellett, és a pont is hamar meglett.

Kijöttem a fák közül, balra indultam a mezőn, jó volt a talaj, úgyhogy vágtáztam. Egyszer csak messze az erdőből ismerős alak jött le gyalog. Közelebb érek, ja ez apám, egy szarvas aganccsal a hóna alatt.
Közel érve felvettem a lovat, kérdezte hogy honnan indultunk, mert szokásától eltérően eltévedt.
Elmagyaráztam neki hogy jut vissza a padokhoz. Én is épp arra mentem, úgyhogy előre vágtattam, mire utolért már megtaláltam mégegy pontot egy nagy, benőtt fa mögött.
Mutattam neki hol menjen fel, mondta, hogy már képben van, úgyhogy elvágtattam a következő pontra.

Ez ugyan az volt, mint az előző napi 6-os, az íven lévő jelleghatár. Gyorsan lyukasztottam, és még volt vagy 20 percem, úgyhogy visszamentem 30-as gödör szélét keresni.
Ismét bejártam az irtást, lementem a bánya mellé, vissza, mindent megnéztem, sehol semmi. Hogy lehetek ilyen béna?
Kb. 8 perccel idő előtt visszamentem a padokhoz. A tulaj mondta, hogy még menjek 1 kört, de mondtam nem, annyi idő már nincs, és amúgy is hol van az a gödör, mert nem találom?
Mondta/mutatta, hogy annak a nagyon nagy gödörnek a túlfelén.
Na gondoltam akkor vagy én néztem nagyon rosszul a térképet, vagy rossz helyen van a jelölés.

Mire elkezdtek a többiek a körzetben nyargalászni, én már épp egy banánt majszoltam. Ittam is, bár jó hideg volt a víz is, de nagyon szomjas voltam.
Közben láttam, hogy G és I, az egyénis lány elindulnak le arra, amerre a 30-asnak kéne lenni. Utánuk kiabáltam, hogy oda mennek? Oda. Akkor jövök én is.
Kioldoztam a pónit és vittem magammal vezetve, hogy lejáratódjon kicsit. Átbotladoztunk az irtáson, nagy nehezen utolértem őket. Ők is ott keresték ahol én, tehát tényleg ide volt jelölve.
Mondtam nekik, hogy a főnök merre mutogatott, mondták az kizárt.
Nem lett meg, úgyhogy visszamentünk, és mondták a főnöknek, hogy mutassa meg, hol a pont.

Főnök kocsival lerobogott, G utána lóval, én még gyorsan hevedert húztam, felmásztam, és elvágtattam utánuk. Bona átugrált pár bokorcsonkocskát. Olyan ari volt.
A nagy gödör szélén volt tényleg a pont, de a közelében nem volt annak, ami a térképen volt jelölve, úgyhogy nekünk lett igazunk, de nem volt mit tenni.
Nekem nem számított amúgy, mert úgyis utolsó vagy a körüli szoktam lenni, de G-nek azért nem mindegy.

A főnök még megengedte, hogy beszedjem hazafele a 7-est, de G-ék már nem mentek vissza a padokhoz, én mentem velük, de aztán gyanúsan nem arra mentünk amerre nekem a 7-es útba eshet.
A legutolsó elágazónál mondtam nekik, hogy ha én 7-est akarok szedni, akkor itt felmegyek, majd bent találkozunk. Elváltunk.

Szépen átsétáltunk az erdőn, furcsa volt egyedül nyugodtan sétálgatni, néha már már ijesztő.
A 7-est leszedve belefutottam a csapat nagyobbik felébe, ők is sétáltak haza. Mondták hogy VG is a 7-esért ment, de akkor utána szólnak, hogy ne keresse.
A többiek előresiettek, L meg hátramaradt velem, így a lovardáig megtárgyaltuk a pontokat meg a lovakat.

Már nagyon fáztam, úgyhogy a lovardában bemenekültem a jó meleg fürdőszobába, átöltöztem, a tulaj feleségétől kértem hajszárítót, mert természetesen a hajam is tiszta víz lett.
Utána kaja, díjkiosztó, és irány haza.

Elvileg Pécselyre is megkapom a pónit. Nagyon jó lenne.

Sümegi tájékozódási verseny 2013 tavasz I.

Pénteken meló után mentünk le Sümegre. Sötét volt már mire leértünk, de bementem a lovardába köszönni, meg megbizonyosodni róla, hogy akkor ugye megkapom Bona-Vistát. Az istállóba lépve ott beszélgetett a tulaj meg régi társam, L.
Közben jöttek még páran, megbeszéltük ki melyik lovon megy. Megdögönyöztem Bonát, aki már gyanakodva nézett rám.
Jeleztem nekik, hogy kicsit később jön a fickó, akivel egy lovardában lovagolok, I. Mondták ok, és valószínű M. féle csapatban fog menni, mert nem nagyon van más csapat.
Elköszöntem, felmentünk a szállásra, vacsiztunk, aludtunk.

Másnap reggel tejföl szerű ködre ébredtem. Na, gondoltam, egy kis plusz izgalom ha megmarad a versenyig. Sajna nem maradt meg.

Lovardába érve vettem észre, hogy fent hagytam a szobában a táskám, amiben a tájoló, telefon, meg ilyesmik vannak. Autókázás vissza.
L mesélte, hogy errefelé milyen brutális tél volt, olyan nagy hóval, hogy az istállót is alig tudták kinyitni, úgyhogy egész télen nem lovagoltak, mert nem tudtak. (amúgy ahogy jöttünk autóval, láttuk, hogy még sok helyen megmaradtak vastag hófoltok)
Megvolt a szokásos eligazítás, sorszámhúzás, én lettem a 4.

Lepucoltam a póneszt, felnyergeltem, nekiálltam készülődni, a tulaj már rám szólt, hogy szálljak lóra, gyorsan összekaptam magam, és kimentem a pályára.
Most nem volt olyan dinnye egyedül, mint ősszel. Szépen sétálgattunk, kicsit ügettünk, aztán nemsokára mehettem térképért.

Az udvarból könnyen kiment a ló, bár néha éreztem a visszafordulási szándékot, de nem hagytam. Átmentem a parkolón, ki a kedvenc vágtás mezőmre, na ott hisztizett kicsit, meg akart fordulni, lecövekelt... de továbbnoszogattam.
Átkeltünk a főúton, lementem a homokos bányás részbe, fel a fenyvesbe, ott nemsokára beugrattam vágtába.
Próbált kicsit sztrájkolni Bona, de nem hagytam, akkor mű megijesésekkel próbálkozott, kiugrott oldalra, de rájött, hogy ilyen kis dolgokkal nem tud tőlem megszabadulni. A köves részen sétáltam vele, aztán megint vágta, nekiállt sunnyogni, és kirúgott egy szépet. Nem olyan gonosz módon, fent volt a feje, meg nem is billentett meg nagyon, de tőle szokatlan ez, mert nem szokott rugdalózni.
Hajtottam tovább, megint előadott egy kis ugri bugrit, de utána úgy tűnt kezd beletörődni, hogy megint velem kell kint bóklásznia.

Végignyargaltunk Csabrendeken a szőlőhegyen, felmentem arra amerre tavaly is, egy kis betonos utca végén lehet bemenni az erdőbe. Most nem kellett annyira, mint legutóbb, a nagy elágazásnál már nézegettem hol lehet a pont.
Szikla teteje névre hallgatott, lentről nem láttam, de tutdtam, hogy arra a magas sziklás dombra kell felmenni. Megdöbbenve láttam 2 felvezető lónyomot is, gondoltam az egyik tuti L volt, az mindenhova lóval megy fel, de a másik ki lehetett?
Leparkoltam Bonát egy fához, szépen álldogált, én meg önbizalommal telve: na mindjárt felfutok azért a pontocskáért. Első feladat: olyan helyet találni, ahol nem csúszok egyből vissza. Sikerült, elindultam fel, de sokszor megcsúsztam a sárban, megbotlottam a kövekben, és még a domb felénél sem voltam, mikor kezdtem erősen lihegni. Kicsit megálltam, visszanéztem a pónira, és belegondoltam: ha most valaki elkötné, semmit sem tudnék csinálni.
Másztam tovább, kicsit kilihegtem magam lyukasztás előtt, aztán elindultam leszánkázni.

Kötött sorrend volt a bójáknál, úgyhogy a 2-esre kellett tovább mennem. A térképet böngészve úgy döntöttem: itt tavaly nagyon csúnyán eltévedtem az erdőben, inkább kerülök egyet a biztos úton.
Visszamentem Csabrendekre, közben jött az utánam következő csapat, K és T. Mentek az 1-esre.
Átügettem Csabrendeken, a végén megdöbbenve láttam, hogy csomó udvarból zubog ki a víz az árokba, fűre, útra... Bona több helyen vonakodott átmenni a mozgó vízen, 1-et át is ugrott.
Ez már számomra ismeretlen terület volt, úgyhogy csak léptünk, pici ügetés helyenként, ahol jó volt a talaj. Feljebb a dombon már sziklákon is kellett mászni, Bona nagyon ügyesen ment.
Mikor abba a kanyarba értem, ahonnan elvileg közel van a pont az erdőben, kikötöttem Bonát egy fához, és átverekedtem amagam a dzsindzsán. Bent már jó volt, lehetett haladni, elkocogtam a meredek domboldal fele, mert gondoltam, hogy ott lesz a pont. Közben átmásztam pár kidőlt fán, néhány nagy kő megpróbálta kitörtni a bokám, de így legalább észrevettem, hogy rengeteg hóvirág meg kis kék virág van az aljnövényzetben.
Meg lett a sziklás pont.
Lyukasztás után elkezdtem visszafutni, és akkor jött a szokásos: őőő, honnan is jöttem? De most legalább volt egy völgy irányzéknak, utána a dzsindzsához közeledve megláttam a kis tehénfoltost a fánál, és csak 20 m-rel voltam lejjebb mint kéne :)
Visszamentem hozzá, kiszabadítottam, eltettem a kötelet, ittam, erre mikor szállnék fel, lekiabál a dombról K, hogy megvan? Visszakiabáltam, hogy meg, úgyhogy odavágtattak. Addig én felmásztam, K és T bement az erdőbe, még elmagyaráztam milyen irányba és hol a bója, aztán elvágtattam, bár Bona szeretett volna a másik lovak után menni.

A domb széléhez közeledvén felvettem lépésbe, mert gyanús volt, hogy nem látom az utat, csak ott lent mélyen a végét. A szélén megálltam, úgy döntöttem én nem szeretnék ezen a meredek úton lemenni, úgyhogy inkább a fák közt botorkáltunk le kevésbé meredeken.
Felmentem egy dombon, követtem a kinézett utat, aztán úgy véltem már itt kéne lennie a pontnak, de nem láttam.  Bevágtam a kis növények közé, de nemsokára Bona sztrájkba lépett, és ha tovább akartam hajtani, nagyon sunyított. Félretettem a térképet, és azt kellett látnom, hogy a szúrós aljnövényzet közepén állunk. Kinéztem egy kevésbé sűrű részt, és ott lemenekültünk.
Az úton lődörögve tanakodtam tovább, amikor megérkezett G, az egyik fő egyénis. Ő nagyon kedves, tudja, hogy béna vagyok, úgyhogy mindig segít. Most is kérdezte melyiket keresem? Mondtam a 3-ast, kis tisztás. Hát akkor nem jó helyen vagyok, menjek arra 400 m-t. Ő pedig elvágtatott a 4-es felé.
Felmentem kb. a mutatott irányba, de nem lett pontom. Vártam hátha jön K és T, és együtt bóklászhatunk, de egy dombról ereszkedés közben láttam őket vadul vágtatni egy másik úton. Gondoltam ők biztos megtalálták a 3-ast, és mentek a 4-esre, jó, akkor én meg visszamegyek a beton útra, mint biztos pont.
Hirtelen nagy mozgásra lettem figyelmes a ló lépésének ütemére. Hátranéztem, és egy hatalmas, szúrós bokor rész követett minket Bona farkára akadva. Leszálltam, kiszabadítottam, aztán magamat is nagy nehezen kiszabadítottam, beszedve sok szúrást, és lemenekültünk az útra.
Visszamásztam, nézegettem melyik úton menjek ki, ekkor futólag felbukkant VG, szintén fő egyénis, de hamar eltűnt egy völgyben.

Bonival elindultam vissza, de egy másik úton. Vidáman vágtattam az erdőben, erre majdnem teljesen elesett. Na mondom hé, te nem szoktál orra esni.
1 darabban kiértünk az útra, az út melletti fűsávon levágtáztam a bekötőútig, ott beügettem a bányáig, ami mellől indult egy út fel, ami elvileg az 5-ös pont környékére visz.
Felsétáltunk, vadul nézelődtem az erdőbe, a póni csigasági sztrájkba kezdett, alig lehetett odébb noszogatni.
Már kezdtem feladni a reményt, amikor hátra nézve 2 színes bokorcsoport közt megláttam a bóját. Odabökdöstem a lovat, leszálltam, lyukasztottam, és a lovat magam után vonszolva kimentem a bányáig az erdőből.

A kereszteződésben visszamásztam a foltosra, elvágtattam a fenyves fele, aztán rossz helyen másztuk meg a dombot, mert egy szakadék szélére kerültünk. Mondtam neki bocs, elnéztem az utat, vissza az egész, és egyel odébb próbálkozzunk.
Az már a jó út volt, beugrattam vágtába, de nagyon nem akart menni, állandóan megállt, és fordult volna meg, mert ugye arra van a haza. Csak nem hagytam magam, jól megböktem, és megpöccintettem a pálcámmal is, így végre hajlandó volt normálisan menni, de egy kirúgással jelezte, hogy cseppet sem tetszik neki a dolog.
Végigügettem a kicsit kövecskés út szélén, bekanyarodtam az erdőbe, feléig vágtáztam, onnan dagonya volt, úgyhogy séta.
A vadászlesnél kicsörtettünk az erdőből, vágta a szántás szélén, de megriadt tőlünk pár őz, elvágtáztak messzire a szántáson a bokrok felé, amit muszáj volt Bonának nyomon követnie, így többször is majdnem elesett.
Megint jött sár, úgyhogy sétáltunk körbe, közben térképeztem van -e rövidebb út. Nem volt, úgyhogy maradtunk itt.
Átcaplattunk a havas részen, a hó után jött a dagonya, ami egyre durvább lett az úton, úgyhogy bekormányoztam Bonát a szántásba. Egy ideig működött a dolog, aztán hirtelen tocsogós részre értünk, és besüllyedtünk. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, de Bona pár szökkenéssel megoldotta a dolgot, és visszatértünk inkább a letaposott útra dagonyázni, ott kisebb eséllyel tűnik el a ló a sárban.
Felvágtattam a kellemes kis domboldalon, lekanyarodtam a jelleghatár nevű pont irányába, először rossz íven kerestem, és nagyon elcsigult a ló, megint alig bírtam odébb noszogatni. Kezdtem megijedni, hogy valami baja van. Leszálltam, húztam magammal, közben néztem, nem sántított, nem dagadt a lába, nem volt jobban sebes, mint én... nem tudtam elképzelni mi van.
Közben meglett a 6-os pont, lyukasztottam, felvonszoltam a lovat az útra, rámásztam, beálltunk haza irányba, és jé, a póni magától nekiállt felszegett fejjel, előre álló fülekkel vidáman ügetni. Na mondom jól van, én frászt kapok hogy baja van, közben csak makacskodott, ha nem haza irányba mentünk.

Innen hagytam a ló GPS-t érvényesülni, laza száron mehetett ahogy akart, közben nézegettem a térképet, hogy mégis lássam merre megyünk.
Végigügetett az erdőn, a mezőre kiérve nekiállt széllel szemben vágtázni, nagyon élvezte, azért az erdőnél már felvettem lépésbe, mert jött a dagonya.
Az erdőben léptünk, ügettünk, volt 1-2 kis vágtázható szakasz, aztán a nagy dagonya. Az elég szenvedős volt, ott éreztem hogy egyre fáradtabb vagyok, a ló is kicsit lassult.
1x elhaladtunk egy út szélére dobott rongyos bőrönd mellett. Azt fújtatva, oldalazva ki kellett kerülni.
Mikor a nagyon haza vezető meredekhez értünk kénytelen voltam szegény Bonát elkeseríteni, mert innen kellett egy kis útra lemenni, nem messze volt a 7-es pont, ha jól emlékszem töltés vége névre hallgatott. Elég könnyen megtaláltam, csak a lovat alig bírtam odébb hajtani, úgyhogy a végén már leszálltam és felvezettem a köves kis dombocskára.

Tetszett a hely, úgyhogy telefonnal megpróbáltam pár képet csinálni. Telót eltéve néztem a csatakos, szaporán szuszogó lovat, én is fáradt voltam, szerintem ő is kezdett, úgyhogy mondtam neki, hagyjuk a francba a 8, 9, 10-et, menjünk haza. A térképen is láttam, hogy csupa völgy és meredek, a ló is kipurcan tőle, meg én is.

Levezettem a dombról, visszaültem, és szépen lesétáltunk a meredeken haza, szőlőhegyen lógó száron, nézelődve séta.
Már majdnem leértem a szőlőhegyről, mikor Bona riadtan kiugrott kicsit és hátrakapta a fejét. Én is hátranéztem, VG érkezett csurom víz, fáradt lovával, és épp vadul rugdalta, hogy ne álljon meg, mert vágtából ügetésbe merészelt kapcsolni, mikor meglátott minket. A ló nem nagyon akart menni, úgyhogy elkérte a pálcám és hajtotta az istállóig.
Mi szépen slattyogtunk tovább. Egy pici kerülőt tettem, mert nem szeretek a szokásos átjárónál átmenni az úton, nem jól belátható, meg így még vágtathattam kicsit a kapitány melletti mezőcskén, csak az ijedező turisták hiányoztak :)
Utána szépen besétáltunk, odadobtam neki a szárat, itt már nem valószínű, hogy bármit is akciózna.
Bent monta VG, hiába hajtott, 3 perccel megverték. Lova épp vidáman panírozott a homokban.
Meginterjúvoltam M-éket, hogy I, aki a lovardámból jött hogy bírta. Mondták hogy ahogy beértek lefordult a lóról, olyan fáradt volt szegény, de amúgy tetszett neki. Izgultam miatta, mert még csak 1 éva lovagol, de ahhoz képest elég jól, viszont sosem járt normális terepen.
Most nagyon belelkesült, tervezi, hogy megy az összes versenyre. Jó neki. Nekem sajna csak 4 fér bele, ha van mindegyiken Bona. Ha nincs akkor kevesebb.

Egyébként megtudtam Bona és a 2 kis haverja honnan származik: anyukájuk valami szürke deres foltos náluk kicsit kisebb póniféle volt, apjuk pedig egy sárga arab mén, akit ismertem is még első táborozásomból.
Szóval így születtek a csoda pónik, gyorsak, és nagyon strapabíróak.

ezen a képen valami ijesztő hangú madár szólott, és azt figyeli nagyon:

 

 

Folyt. köv.

Youtube-on böngészve megtaláltam azt a Kassai által tanított "táncikálós" lövéstechnikát, ami meghaladta képességeimet a mi edzésünkön. Azért a videóból is kitűnik: nem mindenki tudja megcsinálni 2 szökkenésből.
De mindenképp gyakorlom majd.

4.05-4.30-ig van az a rész, ahol ezt mutatják:

Böngészés közben meglepődtem: a japánok is lovasíjaznak még ma is, nem is akárhogy.

Mostanában volt egy kis íjászati összetűzés, ki akartam lépni a csapatból, de aztán a vezér is felismerte, hogy ebből bomlás lessz, ha nem viselem el a gonoszkodásait és kilépek, így most visszaállt kedvesre, és maradhatok az "örömíjász" csoportban, aki meg profibb, és vágyik a szadizásra, annak tart külön is.
Tegnap voltam az összetűzés óta először. Elég jó volt, csináltunk új dolgokat, mivel már rég nem lőttem, bénázgattam kicsit, meg még mindig lassabb vagyok picit a többieknél. Az egyik új feladat egy táncikálós lövés. A Kassai völgyről készült videóban láttam ilyet, már akkor is megdöbbentett, hogy lehet ezt csinálni. Természetesen én szerencsétlenkedtem a legtöbbet, de nem keseredtem nagyon el, mert a többiek is bénáztak, kivéve azt, aki néptáncol, mert neki ez jól megy.
Nekem ütemérzékem 0, táncolni sem tudok, úgyhogy ezt itthon majd gyakorlom.

Lovagolni voltam 2x osztályban az előző 2 hétvégén. Egyiknél sem volt nagyon gyagya Kemír, de nem mertem megkockáztatni a kengyel nélkülizést a múltkori kedveskedése óta.
Párszor megugrott, főleg vágtánál, de durva dolgot nem csinált.

Most már teljesen eluralkodott rajtam a verseny előtti izgalom. Jövő hétvégén megyünk le Sümegre a tájékozódási versenyre. Nagyon várom. Minden lefekvés előtt a térképet bújom, és próbálom felidézni melyik versenyen merre mentem, ha eltévedtem hol lehettem, melyik út hova visz...

A lovardából egy fickó is lejön. Mondtam neki, hogy én a kis tehén foltossal megyek egyedül, de biztos tud csapathoz csapódni. Mivel még nem lovagol nagyon régen, de amúgy jó, csak nem járt ilyen terepen, javasoltam neki, hogy kérjen az edzőnktől egy wesco nyerget. Az jól ültet, nehéz belőle leesni, és ott a joystick vészkapaszkodónak. Meg Bogit ajánlottam neki, én egyedül megszenvedtem a makacsságával, de csapatban nagyon jó kis ló, barátságos, kényelmes, és nem rosszindulatú.

Remélem jó időnk lesz.

Ja, és még mindig türelmetlenül várom Django kiadását DVD-n :) Tudom, még messze van, de nem reménytelen.
Egyébként felfedeztem, hogy Christoph Waltz benne volt egy Rex felügyelő részben :))) Nem semmi, a Rex felügyelőtől eljutni 2 Oscar-ig.
Amúgy fel vagyok háborodva. Megrendeltem az első évedot a Rexből, és már 1 hónapja nem tudják beszerezni.