Az előző napi térkép - haj összeakadásból okulva anyu befonta a sörényemet.
Reggeli után mentünk is a lovardába. A lovászlány már pucolta Tekit, és közben beszélgettem vele. Mondta hogy ő fel nem ülne egy ilyen telivérezett izére még bent sem, nem hogy kimenjen vele terepre... Nagyon biztató, de gondoltam ha a tegnapit kibírtam, a mai már sima ügy lesz, mert nem lesz egyedül.
A szél miatt jól beöltöztem (sapka, 2 naci, vastag kesztyű, kabát), de nem bántam meg, mert néhol úgy fújt a hideg szél, hogy majd leszedett a lóról. Mikor felültem Tekilára, éreztem, hogy remeg, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a széltől vagy az izgalomtól teszi -e mindezt. Reméltem hogy az előbbitől.
Kb. 10 percnyi várakozás után végre elindultunk csapatban a borókás felé. Végig sétáltunk, hogy ne fáradjanak már a verseny előtt ki a lovak.
A dombon már ott gyűltek a többiek, mindenki izgatottan várt. Elég hamar megkaptunk a térképeket meg a kártyákat, és onnantól volt 5 perc indulásig. Mindenki lázasan kutatta, hogy hol vannak a legtöbbet érő pontok, és merre kéne indulni. Én csak nézegettem a térképet, mivel azzal a csapattal mentem, akikhez tegnap ragadtam hazafelé, és nem szándékoztam lyukasztani, csak lovagolni.
Startkor mindenki vágtában megindult le a dombról, kivéve minket, mi csak ügettünk és szlalomoztunk a borókák közt. A nagyon győzni akaró fickó gyors vágtában akarta bevenni a derékszögű kanyart így dombról lefelé, úgyhogy szépen el is taknyolt lóval együtt, de aztán a ló feltápászkodása után visszapattant és száguldott tova.
Lent az úton mis is egyből gyors vágtára fogtuk a lovakat, durva iramot diktált a fickó, a nő közben nézte a térképet, a lánya meg kiabált, hogy álljunk meg mert zavarja a nyakában lobogó kártya. Nekem egy kártya, egy térkép meg egy tájoló lobogott a nyakamban, és elviseltem.
Kb. 500 m múlva meg is álltunk, elszedték tőle a kártyát, és suhantunk tovább. Hamar meglett az első pont, bár jól el volt dugva, és ha nem lyukaszt épp egy másik lovas, kereshettük volta pár percig.
Utána megint gyors vágta, aztán satu fék, mert le kellett kanyarodni egy több mint derékszögben az útra csatlakozó ösvényre. Ott is végig vágta, Tekila nagyon élvezte, hogy szaladgálhat össze-vissza, és elég jól csinálta a satu fékeket is a sárban. Mindig berogyasztott a hátuljával és csúsztunk kicsit, erről persze folyton a Gyűrűk Ura jutott eszembe, mikor a Nazgúl befékez a mólón...
Utána egy borókás, fás térségben kellett keresni a pontot, ezzel elszöszöltünk vagy 5-6 percig, nagyon sunyin be volt dugva egy bokor mögé.
Ezután vágta végig fel a "hegyre" a köves sáros úton a legtöbbet érő ponthoz. Út közben kaptam egy adag sarat a szemembe, de sikerült hamar kipislogni.
A sok pontos bójánál már volt egy lovas, pontosabban ahol kellett volna lennie, és ő is kereste. Bementünk egész mélyen az erdőbe, meredek kis dombocskákra másztunk fel, ahova soha nem jutott volna eszembe felmenni, ugyan ilyen meredeken le, az aljzat meg tiszta száraz levél, szikla, kidőlt fa és letört ág. Mikor egy nagyobb kidőlt fa tetején akartam átléptetni, Tekila az elejével átlépett rajta, a hátulja meg beakadt, mérges lett, és helyből előre ugrott egy marha nagyot. Itt is leestem volna simán ha nem ez a nyereg van alattam, még ezzel sem volt épp a legstabilabb a dolog.
Végül sok botorkálás után, mikor már vagy 10 lovas kereste a pontot, meg is lett. Gyors lyukasztás, és vágta tovább. Felfele vágtáztunk egy sziklás, sáros úton, amikor kaptam egy még nagyobb adag sarat teljesen a szemembe, azt időbe telt kipislogni, úgyhogy egy ideig lényegében vakon vágtáztam.
Aztán alig hogy kitisztult a szemem, láttam, hogy a nő oldalra billen, minden vágtaugrással lejjeb csúszik, és végül leesik. Ezzel még nem is lett volna gond, viszont nem mozdult meg, hanem olyan furán kitekert pózban maradt az út széli göröngyben. A fickó nem tudta egyből megfogni a lovát, én se Tekilát, úgyhogy félre rántottam, hogy ne ugorja át, mert elnézheti és esetleg rálép. Kb. 10 - 15 m-ren belül meg tudtunk állni, a fickó lepattant a lováról, ott hagyta és visszarohant, mondta hogy fogjam meg őket, de az ő lovához nem tudtam közel menni, mert nem csípte Tekilát, de nem mentek el, mert ott volt még a kislány lova is meg Teki is.
Valószínűleg a fejét is beverhette a nő, mert ájult volt. Közben jött 2 idősebb lovas, azok is azonnal leszálltak, kikötötték lovaikat és jöttek segíteni, mert rutinos lovasok lévén sok esést láttak meg átéltek már. Aztán magához tért a nő, mozgott mindene, úgyhogy félretették az avarra, szerencséje volt mert mindkét irányba fél méterre tőle sziklák voltak, ő meg simán a földre/sárba esett.
Közben hirtelen a fák közt felénk vágtázott egy üres ló, felismertem a nyergéről, hogy az e-mailos csajé. Az idősebbik fickó elkapta, és felhívták a lányt, hogy esett -e vagy mi történt? Mondta, hogy nem esett le, hanem kikötötte a lovat egy vékonyabb faághoz, amiről utóbb kiderült hogy korhadt is volt, és a ló meg a többi ló után vágyakozva kicsit meghúzta a kötelet, letört az ág, a ló meg elszaladt, és elindult haza, mi meg épp a hazavezető út közepén táboroztunk. Mire elindult a fickó a lány lovával visszafelé, a lány már szaladt az erdőn át, felugrott a lóra és már vágtatott is.
Hívták a lovarda tulajt, jött is egy idő után a pickup-al, besegítették a nőt a kocsiba, aztán észrevett, és rám szólt, hogy Ági, te miért vagy itt? Menjél versenyezni. Odamentem a 2 idősebb fickó lovaihoz, és mikor elment a tulaj, a nő bátyja és lánya mondta, hogy visszavezetik a másik lovat Sümegre.
Én még ott álltam a pacikkal, és mikor jöttek oda, megkérdeztem, hogy ragadhatok -e? Mondták, hogy persze, úgyhogy onnantól velük mentem.
Sokat kerestük azt a pontot amihez az előző csapattal is tartottunk. Nagyon durva meredekeken mentünk fel, és még durvább meredeken jöttünk le. Egész verseny alatt csak az ilyeneknél éreztem némi félelmet, de szerencsére egyszer sem csúsztam le a lóval. A meredekeken is voltak kidőlt fák meg sziklácskák, úgyhogy még azokban is botlott a ló, és közben seggen csúszott le, én meg már majdnem a nyakán ültem, annyira előre csúsztam.
Ez után elindultunk vissza a borókásba a célhoz, de csak szép lassan, mert kicsúsztak az időből, én meg eleve nem voltam érintett verseny ügyileg.
Megmutattam nekik még 2 pontot ahol ők nem voltak én meg igen, és felügettünk a dombra. Leadtuk a térképeket, kártyákat, és szusszantunk 2 percet.
A tulaj közben kiosztotta, hogy ki melyik bójákat szedi be hazafelé menet, a 2 fickó bevállalt 5-öt, én meg mondtam, hogy megyek velük.
Szépen elsétáltunk, de mivel csak térképünk volt, kártyánk megnevezéssel pedig nem, így találomra bóklásztunk, és mindent megnéztünk, ahol lehet bója.
Az elsőt kerestük vagy 10 percig, a 2. egész hamar meglett 3 perc alatt, bent volt a bokrok közt. Utána az idősebbik fickó mondta, hogy gyakoroljak, és a kezembe nyomta a térképet, hogy vezessek én. Közben magyarázta hogy mi milyen távolság, meg mire érdemes figyelni... úgyhogy nagyon rendes volt.
Meg lett a 3. pont is egy fenyőfán, azt én vettem észre, és onnantól már nem szóltak semmit, csak mentem elöl, ők meg jöttek utánam. Megtaláltam a 4. bóját, mondta a fiatalabbik, hogy tegyem el, mert neki már 3 van a kabátja alatt és nem fér több. Tekilával odaoldalaztam 3x a bokorhoz, mire hajlandó volt megállni és le tudtam szedni a bóját. Betettem a kabátom alá, és mentünk a következőhöz.
Nem akartak az úton menni, hanem átvágtunk a bokrok közt, így nem tudtam pontosan melyik kereszteződésnél vagyunk, néztem a térképet, erre kérdezik, na hol a bója? Én próbáltam azonosítani a helyet a térképen, mikor a fiatalabbik megszólalt, hogy 2 óránál, oda néztem, és tényleg ott volt a cserjés szélén, és akkor felismertem, hogy indulásnál itt voltunk először az első csapattal, csak a túloldalról jöttünk.
Bójamegszerzés után elindultunk fölfele egy dombon, de rájöttek, hogy rövidebb lenne lent, visszafordultunk, én kerültem előre, és mondtam, hogy adok szárat Tekilának, kíváncsi vagyok merre visz haza. Teki nagy örömmel lépdelt haza irányba, aztán mikor észrevette, hogy nem gátolom a haladásban, elkezdett ügetni, aztán éreztem, hogy vágtázni akar, mert itt azt szoktunk a tereplovaglásokon. Hátraszóltam, hogy menjünk gyorsabban? Mondták hogy nyugodtan, ha akarok, úgyhogy beugrattam vágtába, és vígan rohant az erdő felé. Közel az erdőhöz felvettem ügetésbe, mert ott már nagyon göröngyös, sáros volt a talaj, és az erdőben is ahol még lehetett ügetett. Utána léptünk, odaadtam neki a szárat, az első kereszteződésnél megtorpant, kicsit oldalra fordult, látta hogy nem csinálok semmit, úgyhogy elment szépen balra, amerre a legrövidebb úton lehet hazajutni.
Egy idő után elkezdett ügetni, azt is hagytam, aztán a sziklás köves lejtőn, ahol a baleset is volt, kérdeztem hogy akarnak -e vágtázni, mondták hogy jó ez a gyors ügetős tempó. Teki szépen levágta az utat ahol le szoktunk, a fickók is ott nevettek, hogy hogy tudja merre lehet lecsapni a sarkokat.
Ahol már sok faág volt felvettem lépésbe és szépen hazasétáltunk.
A lovardában nagy fájdalmak közt átöltöztem, és ettünk szarvas vadast. Volt díjkiosztó, amin meglepetten vettem át a 4. helyért járó oklevelet. Mivel első nap is indultam, a másodikra meg megfogyatkoztak az egyéni indulók, így sikerült 4.-nek lenni.
Utána jöttünk haza.
Esés nélkül sikerült zárni első tájékozódási versenyem, a nyergem is bizonyította, hogy milyen jó és milyen kemény, anyu is kedvére kiidegeskedhette magát... Én nagyon élveztem. Jobb lett volna ha nem a lóval kell birkóznom első nap, akkor nem tévedtem volna el az erdőben, és gyorsabbak is lehettünk volna, de így is nagy élmény volt.
Pár kép még az első napról:
melegítés indulás előtt
bánya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése