Pécsely, tájékozódási tereplovaglás, 2012.10.06.

Csütörtökön már nem bírtam tovább türtőztetni magam, letelefonáltam Sümegre, hogy akkor ugye nem felejtették el a pónit nekem? Nem, de most sok dolguk van, ott lesz a póni péntek este.
Kissé meglepődtem, mert szombatra számítottam hogy lehozzák, akkor nincs ló szállás költség, de sebaj, Bona megéri a + kiadásokat.
Péntek este 1/4 8 körül már tűkön ülve letelefonáltam Pécselyre, hogy megérkezett -e már a kis tarka póni. A tulaj meglepetten kérdezte, hogy persze, még délelőtt, nem szólt nekem senki? Mondom nem, kérdeztem minden rendben van -e vele, van -e helye... mondta persze, minden maximálisan rendben van.

Szombat reggel Pécsely felé haladván megláttam Szőlős és Pécsely közt egy bóját egy bokron, de a többi versenyzővel való konzultáció után lelomboztak, hogy az tuti kezdő pálya, túl könnyű helyen van.
Pécselyre érve megkerestem G-t, ő meg bemutatta a társát, J-t, meg előkeresték az én leendő csapattársamat, Zolit. Ismerkedés után mentem nevezni, húztam sorszámot, aztán elszörnyedve kérdeztem Zolit, van -e elemlámpája? Nem, miért? 28-as rajtszám, ha tényleg annyian vagyunk, akkor délután 3-kor start, 4 órás lovaglás, sötétben érünk vissza, ha meg eltévedünk vak sötét.
Végül minden nevezés után kitették a start listát, 12.45-ös indulás, úgyhogy nem vadásztunk elemlámpát.

12 óra körül felnyergeltem Bonát, rápróbáltam az új hevedert, amit direkt miatta vettem, tök jó volt rá, meg az új, banán alakú nyeregtáskát is rászíjjaztam, az is sokkal jobban passzolt, mint gondoltam.
Mivel Bona világ életében állásban állt, nem mertem a boxban nyereggel elengedni, úgyhogy kikötve hagytam. Elkezdtem kutatni társam után, aki nagy nehezen visszaért Veszprémből egy zsák szénával a lovának. Mondtam neki, hogy én kész vagyok, mehetnénk melegíteni, meg össze kéne haverkodtatni a két antiszoc kancácskát. Az ő lova Carmen, rühelli a pónikat, főleg a szürke meg a foltos pónikat, Bona póni pedig utál minden lovat aki nem a foltos kis póni haverja.
Én lényegesen előbb kiértem, Bona már mindent körbenézett, mire kiért Zoli. Egy darabig tisztes távolságra sétáltunk egymástól, aztán egyre közelebb, eleinte mindkettő sunnyogott, de nem vadultak.

Lassan elérkezett az indulás ideje, odacsoportosultunk a starthoz, térképet is kaptunk nemsokára, indulásig jól elvoltam azzal.

Kint az út széli fűben leügettem a főbb útig, onnan meg vágta majdnem végig, ki egy mezőre, a mező felénél be az erdőbe, végig suhantunk az erdőn, ki egy másik mezőre, leügettünk a dombon, és onnan menjünk fel a ponthoz. Korhadt fatörzs névre hallgatott, amiből jó sok volt, és jól be kellett menni a sunyi, lógáncsoló bokrok közé, úgyhogy 2 durva botlás után mondtam Zolinak, fogja meg a lovakat, és elszaladok gyalog.
Befutottam a környéket, dombot, dzsindzsát, de nem leltem a bóját. Jó fél órát elszenvedtünk, de mondtam hagyjuk, nem állhatunk itt végig.
Visszamentünk a mezőre, felvágtattunk egy másik úthoz, de az még inkább nem úgy festett, mint ami nekünk kell. A meredek felénél mondtam Zolinak, menjünk vissza, mert ez tuti nem az. Én a pónival könnyen megfordultam helyben, de ő a naaaagy lovával nem. Visszavergődtünk a mezőre, és ebből a szögből az amúgy is szép mezőcske még szebb lett, mert látszott a Balaton, úgyhogy kattintottam párat.

 
Visszavágtáztunk az erdőn, ki a mezőre, el a másik irányba, végig jól lehetett vágtázni, mert jó fajta földút volt, mellette szép zöld fű.
Bevágtáztunk a szőlőhegyig, ahol természetesen nem találtam meg a keresett utat, eltévedtünk, végig gonosz köves út volt, amin sajnálom Bona mezitlábas kis patáit, úgyhogy inkább leszállva vezettem.
Levezényeltem magunkat a sejtett irányba, hogy menjünk a következő pontra. A földúton visszaszálltam a lóra, így le tudtunk ügetni meg vágtázni az erdőig, ott bevettem a T elágazásnál a jobb kanyart, és ügettünk tovább.
Mondtam Zolinak, hogy balra nézegessen, mert ott lesz a pont, ha ott vagyunk ahol kéne. Egyszer csak a térképből felnézve megleltem a pontot. Zolinak hiába mutogattam nem látta. Lepattantam, megfogta a lovakat, oda szaladtam a kettős tölgyhöz, lyukasztottam, és már robogtunk is vissza, el egy másik útra.

Itt is tudtunk jó darabon vágtázni, egy kereszteződésnél megálltam térképezni, nem igazodtam el rajta, úgyhogy mentünk tovább a kitűzött irányba.
Ereszkedtünk köves lejtőn, aztán másztunk köves meredeket, vágtattunk erdőn, szántón, felügettünk egy kisebb szőlőhegyen, és elértünk oda, ahol a kettős fenyős pontnak kellett lennie.
Javasoltam, hogy a tisztásról másszunk fel, mert bent van a pont a dzsindzsában.
A fenyőcskék közt átmásztunk egy kőfalon, és kb. 5 percnyi kóválygás után megleltem a pontot. Lyukasztottam, visszafutottam a lovamért, mindketten újra nyergeltünk, mert a meredekeken elcsúsztak nyergeink.
Visszamásztunk, bevetettük magunkat az erdőbe, és jól elbizonytalanodtam.

Visszamentünk a tisztásig, be az úton, ami némi eltűnés után ugyan oda vezetett vissza, mint ahol az előbb voltunk.
Jobbra akartam menni, de társam balra akart, mondtam menjünk, mindegy, mert ez is egy olyan minden út Rómába vezet jellegű rész, és ha rossz úton vagyunk, akkor is oda lyukadunk ki egy kis kerülővel.
Rossz úton voltunk, de nem baj, meg lett az út amit akartam.
Meglett a tisztás is az erdei vágta után, felügettünk a domboldalon, kerestük a bokros mezőre kinyúló fanyelvet, de nem lett meg.

Itt következett egy durvább eltévedésünk, mikor már teljesen bekeveredtünk a fák, bokrok közé, szegény Zolit úgy képen csapta egy fa, hogy vérzett a szája meg horzsolásokból az arca több helyen, mondtam hogy szálljunk le, ő lovat fog, én meg lefutok körül nézni.
Panorámás tölgyet kerestünk egyébként, panoráma az volt nagyon szép, de a pont nem látszódott.
Leszaladtam a szép, pirosló levelű aljnövényzeten, át pár facsoporton egy vadcsapást követve, és kiértem megint a panoráma részre. Kerestem a villany vezetéket, amit jelöl a térkép, de nem igazán láttam.
A panorámás úton elfutottam egy darabig, semmi biztató, megfordultam, hogy visszajövök, és rádöbbentem, hogy fogalmam sincs, mennyit futottam le az úton.
Elkezdtem visszafutni, de egyre ijedtebben. Egy ismerősnek tűnő részen bevágtam a szép pirosló levelű aljnövényzettel megáldott fák közé, fel az első tisztás részig, itt rájöttem, hogy minden ugyan olyan. Ugyan olyan kis piros aljas facsoportok veszik körül a tök egyforma mezőket, még a fák is ugyan olyan girbe gurbák minden felé. Na itt jött a pánik, és a felismerés: nincs nálam telefon + nem tudom Zoli számát.
Aztán jött a nyugi, gondolkodjunk. Mi lenne ha kiabálnék?
Zoliztam egyet, semmi, jobban Zoliztam, semmi. Itt már elértem a sírás közeli rémület szintjére, ez meghozta a hangerőt, Zoliztam mégegyet, és végre felcsendült a korábban gyakorolt jelző hangja elég messziről, de határozottan balról és fentről.
Megkönnyebbült vigyorral a képemen vágtattam fel a fák és mezőcskék közt, kérdezte is mit vigyorgok?: mondtam hogy majdnem nem találtam ide vissza, és rájöttem, hogy nincs nálam telefon.
(egyébként a sümegi verseny előtt többször álmodtam, hogy kikötöm a lovam, megyek bóját keresni, eltévedek, és nem találom meg a lovat)

Mondtam neki, hogy vezessük le a lovakat, mert ott van egy kevésbé dzsindzsa út, megpróbálhatnánk leereszkedni a dombról.
Ez a leereszkedős dolog nem volt egyszerű, mert több helyen nagyon mély, meredek volt a domboldal, olyan "még gyalog se" jellegű, de aztán találtunk egy jót.

Leértünk egy újabb szőlőhegyre, és megálltunk tanakodni. Volt balra alattunk egy település templommal, jobb előre a Balaton, sok sok vitorlással, Tihanyi apátság, minden ami kell, de akkor sem tudtam eldöntetni, hogy az ott lent Aszófő vagy nem.
Elindultunk le, egy hölgy épp büdöskemagot szedegetett, és megkérdeztük, hogy az ott lent Aszófő -e? Mondta az, de jelenleg is Aszófőn vagyunk. Elkérte a térképünket, és megmutatta hol vagyunk most kb. mutattam neki hova szeretnénk eljutni, erről kaptunk egy 10-15 perces felvilágosítást, hogy hogy kell eljutni a lovardáig, ami mellett akartunk bemenni, de mondta, hogy van ott egy patak, aminek nagyon meredek mindkét partja, úgyhogy nagyon sokat kell vissza jönni, ha el akarjuk érni azt a sunyi kis erdei utat.

Mielőtt indultunk volna, társam kapott egy telefon hívást G-től, hogy a másik lova, akin J ment, valószínű bekólikázott, gyalog vezetik vissza a lovakat, egyébként már csak mi vagyunk kint, még nem szerveztek mentő csapatot értünk, amúgy hol vagyunk?
Hát az jó kérdés, az biztos, hogy az 5-ösnél tévedtünk el, és onnan jöttünk le.

Lementünk amerre a néni mondta, elvágtattunk az út szélén a lovardáig, bementünk a földútra, megint vágta a magas feszültségig. Alatta az irtáson átvágtunk nagy magabiztossággal, hogy mi majd megmutatjuk annak a kis patak völgyikének, hogy le lehet ott menni.
Ja, aztán megláttuk a völgyet egy kis sűrű erdős vergődés után, megint előjött a tériszonyom, a póni is csak lecövekelve düllesztgette a szemeit. Na mondom itt nem hogy lóval, de lehet még gyalog se mennék le.
Leszálltam térképet olvasni, meg közelebb merészkedtem a völgy széléhez, nem volt szimpi. Mondtam menjünk vissza, próbáljuk meg odébb, hátha kevésbé gyilkos a meredek.
Épp fordítottam meg a póneszt, mikor előttem termett egy szarvas láb. Alsó lábrész volt, jó nagy patával, szőrösen, fönt meg csak a csupasz csont. Váratlanul ért a kissé morbid látvány, így majdnem sikkantottam egyet, amit nem szoktam, de sikerült egy visszafogott jáááaaajjj kiáltásra finomítani a dolgot. Szegény Bona nem értette mitől hőköltem hátra, de aztán őt is elvonszoltam a helyszínről, nem szerettem volna megtalálni az oszló szarvas tetemet.

Visszamentünk a magasfeszkó alá, bekeveredtünk egy tüskés bokros dzsindzsába, 1x szegény Bonát pofán csapta egy tüskés ág, ott besunyított és lecövekelt, szépen megvárta amíg lefeszegetem róla a tüskés ágat. Nem is akartam, hogy csak úgy átmenjen rajta, mert még megvágja.

Kivergődtünk, és felvágtattunk az irtáson a dombtetőre. Egy darabig őzek vágtattak mellettünk, beugráltak a bokorba, 1 meg elénk vágott be, és eltűnt az erdőben.
Benéztünk arra, de nem volt szimpi a terep, mentünk tovább, találtunk egy utacskát, ami talán az, amit kerestem. Bementünk, találtunk egy szarvas agancsot, mentünk tovább, aztán a szakadék szélén eltűnt az út.
Menjünk -e le, vagy ne? Zoli: döntsem el én.
Mondtam megpróbálhatjuk, aztán meglátjuk.
Elkezdtünk levezetni a lovakat a brutál meredeken. Szokásosan sziklákkal, kövekkel, kidőlt fákkal, faágakkal tarkítva. Először Carmen esett át majdnem 2 kidőlt fán, aztán én csúsztam meg kb. fél m-t lefele, alig hogy megálltam stabilan, Bona indult meg leszánkázva vagy 1 m-t, majdnem nekem csúszott. Na akkor megvetettük lábainkat, hátranéztem, mondtam Zolinak, hogy inkább hagyjuk, mert ha még le is vergődünk, semmi sem garantálja, hogy át tudunk menni a patakon, megtaláljuk a pontot, meg az utat, és ha ezek nem teljesülnek, itt kell visszajönnünk, márpedig ez lefele is egyre rosszabb, felfele sem lesz jó.
Szóval inkább visszamásztunk amíg még lehet és nem esett kár sem a pacikban, sem bennünk.

Egész a magasfeszkóig kivezettük a lovakat, ott nézegettem a térképet, pontosan nem tudtam hol vagyunk, úgyhogy arra jutottunk: valahogy vergődjünk ki az autóútig, aminek a hangja messziről hallatszik,  és menjünk vissza a lovardába még mielőtt kizárnak.

Nemsokára visszamásztunk a pacikra, és találomra elvágtázgattunk különböző utakon.
Bekeveredtünk megint valami mini szőlőhegyre, ahol nem volt kint senki. Láttam villany vezetékeket, úgyhogy ledobtam a szárat a póni nyakára, és két kézzel kezdtem a teljes térkép tanulmányozásába, Zoli jött mögöttem.
Bona egyszer csak nagyon határozottan behúzott jobbra a dzsindzsába. Meglepődve letettem a térképet, azt hittem csak szórakozik a ló, de kb. olyan hévvel gyalogolt a bokrok közt, mintha meglátta volna a zabos tálat. Zoli épp tiltakozott, hogy ez az ösvény nem vezet sehova, és inkább menjünk vissza, de mondtam hogy úgysem tudom hol vagyunk, a póninak meg látszólag határozott elképzelései vannak, csak azt nem tudom miről, úgyhogy akár követhetjük is.
Belement Zoli, bár még mindig mondta hogy ez csak valami házhoz vezet biztos.

Bona szépen követte a csapást, nem irányítottam, csak lazán fogtam a szár végét ha netalántán el találna szaladni, meg lehessen fogni pár mozdulattal. Aztán szemrevételezte a szúrós bokrokból álló falat előttünk, nem ment arra, inkább balra, megkerülte, talált egy másik csapást, és levitt egy szántóföldre.
Mondtam Zolinak, hogy rotyózzunk ki a dombtetőig, onnan már látni fogunk valamit. Még mindig kicsit kétkedett, de kimentünk az útig, a tetőre érve nekiállt röhögni: tudja hol vagyunk.
Furán néztem rá, erre közölte, hogy pénteken itt lovagoltak át, mert ők lábon hozták a lovaikat, 5 percre sem vagyunk a lovardától.
Nekem még mindig fogalma nem volt hol vagyunk, de a póniban is bíztam, Zoli is magabiztosnak tűnt, úgyhogy leszáguldottunk még egy szántón, átmentünk az aszfalt autóúton, leügettünk egy szántón, és már ott is voltunk a lovarda karámjainál.
Innen már csak sétáltunk.
Számomra elképesztő, hogy egy ló, aki életében először van Pécselyen, ennyi kevergés után visszatalál a lovardába, ahonnan indultunk, és csak 1 éjszakát töltött ott.

Előző társam, L jött vigyorogva, hogy már nemzetközi körözést adtak ki ellenünk. Mondom miért, még van 10 percünk :P

Beértünk, lenyergeltünk, kicsit vezetgettük a lovakat, de hirtelen megakadt a szár. Azt hittem Bona makacskodik, de mire hátranéztem, épp feküdt le, jól bepanírozta magát, mindenki ott nevetett, milyen kis ari. Aztán feltápászkodott, és kivittük őket legelni.

Legelés közben láttuk hogy küzdenek szegény kólikás lóért, már nem is voltak biztosak a kólikában, úgyhogy kimosták minden irányból, sétáltatták, de szegénynek olyan fájdalmai voltak, hogy ha egy pillanatra megálltak vele, azonnal feküdt le, meg séta közben is rogyott össze.
Este sötétben egy sikertelen lószállítóra rakási kísérlet után kénytelen volt itt maradni a lovardában, kicsit jobban nézett ki már éjjelre.
Reggel ablakomon kinézve láttam, hogy megint lent sétálnak vele, nem evett, nem ivott, belenyomtak megint 2 injekciót, de meg megállt, végül hagyták egy kis időre lefeküdni.
Nem tudom mi lesz szegénnyel, remélem megmarad. Próbálták volna kórházba vinni, de nem találtak még akkor se lószállító kamiont, mikor mi eljöttünk haza.
Egyébként a ló gazdája lett a bajnok.

képek még

Ezen úgy tűnik, mintha apu nagy magabiztossággal, stabilan tartaná a lovat, pedig nem, össze vissza mászkált, és még csak lelassítani sem tudta :)  én meg valószínűleg a térképet készülök a nyakamba akasztani

Itt épp elindultam. A fák közt látszik a huszár szobor.

Itt álltam meg a bányánál lyukasztani meg vetkőzni, és épp a hajammal birkóztam mikor jöttek a másik lovasok. Azt nem is vettem észre, hogy lefotózott a srác miközben vagy hozzá vagy a barátnőjéhez beszéltem épp.

Itt is épp velük futottam össze, és megint nem vettem észre, hogy lekaptak :)

Első versenyem III. (Sümeg, 2011. márc. 3-4-5)

Vasárnap ismét 6-kor ébresztettem magam. Már kezdett világosodni kint, gondoltam ez is biztos egy szép nap lesz, ekkor meghallottam hogy süvít a szél. Előző nap kérdeztem a lovászt, azt mondta hogy bírja a szelet Tekila.
Az előző napi térkép - haj összeakadásból okulva anyu befonta a sörényemet.
Reggeli után mentünk is a lovardába. A lovászlány már pucolta Tekit, és közben beszélgettem vele. Mondta hogy ő fel nem ülne egy ilyen telivérezett izére még bent sem, nem hogy kimenjen vele terepre... Nagyon biztató, de gondoltam ha a tegnapit kibírtam, a mai már sima ügy lesz, mert nem lesz egyedül.
A szél miatt jól beöltöztem (sapka, 2 naci, vastag kesztyű, kabát), de nem bántam meg, mert néhol úgy fújt a hideg szél, hogy majd leszedett a lóról. Mikor felültem Tekilára, éreztem, hogy remeg, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a széltől vagy az izgalomtól teszi -e mindezt. Reméltem hogy az előbbitől.

Kb. 10 percnyi várakozás után végre elindultunk csapatban a borókás felé. Végig sétáltunk, hogy ne fáradjanak már a verseny előtt ki a lovak.
A dombon már ott gyűltek a többiek, mindenki izgatottan várt. Elég hamar megkaptunk a térképeket meg a kártyákat, és onnantól volt 5 perc indulásig. Mindenki lázasan kutatta, hogy hol vannak a legtöbbet érő pontok, és merre kéne indulni. Én csak nézegettem a térképet, mivel azzal a csapattal mentem, akikhez tegnap ragadtam hazafelé, és nem szándékoztam lyukasztani, csak lovagolni.

Startkor mindenki vágtában megindult le a dombról, kivéve minket, mi csak ügettünk és szlalomoztunk a borókák közt. A nagyon győzni akaró fickó gyors vágtában akarta bevenni a derékszögű kanyart így dombról lefelé, úgyhogy szépen el is taknyolt lóval együtt, de aztán a ló feltápászkodása után visszapattant és száguldott tova.
Lent az úton mis is egyből gyors vágtára fogtuk a lovakat, durva iramot diktált a fickó, a nő közben nézte a térképet, a lánya meg kiabált, hogy álljunk meg mert zavarja a nyakában lobogó kártya. Nekem egy kártya, egy térkép meg egy tájoló lobogott a nyakamban, és elviseltem.
Kb. 500 m múlva meg is álltunk, elszedték tőle a kártyát, és suhantunk tovább. Hamar meglett az első pont, bár jól el volt dugva, és ha nem lyukaszt épp egy másik lovas, kereshettük volta pár percig.

Utána megint gyors vágta, aztán satu fék, mert le kellett kanyarodni egy több mint derékszögben az útra csatlakozó ösvényre. Ott is végig vágta, Tekila nagyon élvezte, hogy szaladgálhat össze-vissza, és elég jól csinálta a satu fékeket is a sárban. Mindig berogyasztott a hátuljával és csúsztunk kicsit, erről persze folyton a Gyűrűk Ura jutott eszembe, mikor a Nazgúl befékez a mólón...
Utána egy borókás, fás térségben kellett keresni a pontot, ezzel elszöszöltünk vagy 5-6 percig, nagyon sunyin be volt dugva egy bokor mögé.
Ezután vágta végig fel a "hegyre" a köves sáros úton a legtöbbet érő ponthoz. Út közben kaptam egy adag sarat a szemembe, de sikerült hamar kipislogni.
A sok pontos bójánál már volt egy lovas, pontosabban ahol kellett volna lennie, és ő is kereste. Bementünk egész mélyen az erdőbe, meredek kis dombocskákra másztunk fel, ahova soha nem jutott volna eszembe felmenni, ugyan ilyen meredeken le, az aljzat meg tiszta száraz levél, szikla, kidőlt fa és letört ág. Mikor egy nagyobb kidőlt fa tetején akartam átléptetni, Tekila az elejével átlépett rajta, a hátulja meg beakadt, mérges lett, és helyből előre ugrott egy marha nagyot. Itt is leestem volna simán ha nem ez a nyereg van alattam, még ezzel sem volt épp a legstabilabb a dolog.

Végül sok botorkálás után, mikor már vagy 10 lovas kereste a pontot, meg is lett. Gyors lyukasztás, és vágta tovább. Felfele vágtáztunk egy sziklás, sáros úton, amikor kaptam egy még nagyobb adag sarat teljesen a szemembe, azt időbe telt kipislogni, úgyhogy egy ideig lényegében vakon vágtáztam.
Aztán alig hogy kitisztult a szemem, láttam, hogy a nő oldalra billen, minden vágtaugrással lejjeb csúszik, és végül leesik. Ezzel még nem is lett volna gond, viszont nem mozdult meg, hanem olyan furán kitekert pózban maradt az út széli göröngyben. A fickó nem tudta egyből megfogni a lovát, én se Tekilát, úgyhogy félre rántottam, hogy ne ugorja át, mert elnézheti és esetleg rálép. Kb. 10 - 15 m-ren belül meg tudtunk állni, a fickó lepattant a lováról, ott hagyta és visszarohant, mondta hogy fogjam meg őket, de az ő lovához nem tudtam közel menni, mert nem csípte Tekilát, de nem mentek el, mert ott volt még a kislány lova is meg Teki is.
Valószínűleg a fejét is beverhette a nő, mert ájult volt. Közben jött 2 idősebb lovas, azok is azonnal leszálltak, kikötötték lovaikat és jöttek segíteni, mert rutinos lovasok lévén sok esést láttak meg átéltek már. Aztán magához tért a nő, mozgott mindene, úgyhogy félretették az avarra, szerencséje volt mert mindkét irányba fél méterre tőle sziklák voltak, ő meg simán a földre/sárba esett.
Közben hirtelen a fák közt felénk vágtázott egy üres ló, felismertem a nyergéről, hogy az e-mailos csajé. Az idősebbik fickó elkapta, és felhívták a lányt, hogy esett -e vagy mi történt? Mondta, hogy nem esett le, hanem kikötötte a lovat egy vékonyabb faághoz, amiről utóbb kiderült hogy korhadt is volt, és a ló meg a többi ló után vágyakozva kicsit meghúzta a kötelet, letört az ág, a ló meg elszaladt, és elindult haza, mi meg épp a hazavezető út közepén táboroztunk. Mire elindult a fickó a lány lovával visszafelé, a lány már szaladt az erdőn át, felugrott a lóra és már vágtatott is.
Hívták a lovarda tulajt, jött is egy idő után a pickup-al, besegítették a nőt a kocsiba, aztán észrevett, és rám szólt, hogy Ági, te miért vagy itt? Menjél versenyezni. Odamentem a 2 idősebb fickó lovaihoz, és mikor elment a tulaj, a nő bátyja és lánya mondta, hogy visszavezetik a másik lovat Sümegre.
Én még ott álltam a pacikkal, és mikor jöttek oda, megkérdeztem, hogy ragadhatok -e? Mondták, hogy persze, úgyhogy onnantól velük mentem.

Sokat kerestük azt a pontot amihez az előző csapattal is tartottunk. Nagyon durva meredekeken mentünk fel, és még durvább meredeken jöttünk le. Egész verseny alatt csak az ilyeneknél éreztem némi félelmet, de szerencsére egyszer sem csúsztam le a lóval. A meredekeken is voltak kidőlt fák meg sziklácskák, úgyhogy még azokban is botlott a ló, és közben seggen csúszott le, én meg már majdnem a nyakán ültem, annyira előre csúsztam.
Ez után elindultunk vissza a borókásba a célhoz, de csak szép lassan, mert kicsúsztak az időből, én meg eleve nem voltam érintett verseny ügyileg.
Megmutattam nekik még 2 pontot ahol ők nem voltak én meg igen, és felügettünk a dombra. Leadtuk a térképeket, kártyákat, és szusszantunk 2 percet.
A tulaj közben kiosztotta, hogy ki melyik bójákat szedi be hazafelé menet, a 2 fickó bevállalt 5-öt, én meg mondtam, hogy megyek velük.

Szépen elsétáltunk, de mivel csak térképünk volt, kártyánk megnevezéssel pedig nem, így találomra bóklásztunk, és mindent megnéztünk, ahol lehet bója.
Az elsőt kerestük vagy 10 percig, a 2. egész hamar meglett 3 perc alatt, bent volt a bokrok közt. Utána az idősebbik fickó mondta, hogy gyakoroljak, és a kezembe nyomta a térképet, hogy vezessek én. Közben magyarázta hogy mi milyen távolság, meg mire érdemes figyelni... úgyhogy nagyon rendes volt.
Meg lett a 3. pont is egy fenyőfán, azt én vettem észre, és onnantól már nem szóltak semmit, csak mentem elöl, ők meg jöttek utánam. Megtaláltam a 4. bóját, mondta a fiatalabbik, hogy tegyem el, mert neki már 3 van a kabátja alatt és nem fér több. Tekilával odaoldalaztam 3x a bokorhoz, mire hajlandó volt megállni és le tudtam szedni a bóját. Betettem a kabátom alá, és mentünk a következőhöz.
Nem akartak az úton menni, hanem átvágtunk a bokrok közt, így nem tudtam pontosan melyik kereszteződésnél vagyunk, néztem a térképet, erre kérdezik, na hol a bója? Én próbáltam azonosítani a helyet a térképen, mikor a fiatalabbik megszólalt, hogy 2 óránál, oda néztem, és tényleg ott volt a cserjés szélén, és akkor felismertem, hogy indulásnál itt voltunk először az első csapattal, csak a túloldalról jöttünk.

Bójamegszerzés után elindultunk fölfele egy dombon, de rájöttek, hogy rövidebb lenne lent, visszafordultunk, én kerültem előre, és mondtam, hogy adok szárat Tekilának, kíváncsi vagyok merre visz haza. Teki nagy örömmel lépdelt haza irányba, aztán mikor észrevette, hogy nem gátolom a haladásban, elkezdett ügetni, aztán éreztem, hogy vágtázni akar, mert itt azt szoktunk a tereplovaglásokon. Hátraszóltam, hogy menjünk gyorsabban? Mondták hogy nyugodtan, ha akarok, úgyhogy beugrattam vágtába, és vígan rohant az erdő felé. Közel az erdőhöz felvettem ügetésbe, mert ott már nagyon göröngyös, sáros volt a talaj, és az erdőben is ahol még lehetett ügetett. Utána léptünk, odaadtam neki a szárat, az első kereszteződésnél megtorpant, kicsit oldalra fordult, látta hogy nem csinálok semmit, úgyhogy elment szépen balra, amerre a legrövidebb úton lehet hazajutni.
Egy idő után elkezdett ügetni, azt is hagytam, aztán a sziklás köves lejtőn, ahol a baleset is volt, kérdeztem hogy akarnak -e vágtázni, mondták hogy jó ez a gyors ügetős tempó. Teki szépen levágta az utat ahol le szoktunk, a fickók is ott nevettek, hogy hogy tudja merre lehet lecsapni a sarkokat.
Ahol már sok faág volt felvettem lépésbe és szépen hazasétáltunk.

A lovardában nagy fájdalmak közt átöltöztem, és ettünk szarvas vadast. Volt díjkiosztó, amin meglepetten vettem át a 4. helyért járó oklevelet. Mivel első nap is indultam, a másodikra meg megfogyatkoztak az egyéni indulók, így sikerült 4.-nek lenni.
Utána jöttünk haza.

Esés nélkül sikerült zárni első tájékozódási versenyem, a nyergem is bizonyította, hogy milyen jó és milyen kemény, anyu is kedvére kiidegeskedhette magát... Én nagyon élveztem. Jobb lett volna ha nem a lóval kell birkóznom első nap, akkor nem tévedtem volna el az erdőben, és gyorsabbak is lehettünk volna, de így is nagy élmény volt.


Pár kép még az első napról:

melegítés indulás előtt

bánya

Első versenyem II. (Sümeg, 2011. márc. 3-4-5)

A verseny első napján sikerült egész időben odaesni a lovardába. Megtaláltam azt a lányt is, akivel e-mailoztam.

9-kor kezdődött a taktikai megbeszélés. A tulaj elmondta, hogy elég nagy méretarányú és jó régi katonai térképet kapunk sajnos, úgyhogy nem lesz egyszerű a feladat. Pl. van egy kőbánya, amit ő kézzel rajzolt be, mert az sem volt rajta... Utána húztuk a sorszámokat, persze hogy a kedvenc 2-esemet kellett húznom, és mivel nem húzták ki az 1-est, én lettem az első. Páran megszólaltak mellettem, hogy szívás. Ha egy profinak szívás, akkor nekem mint kezdő mi?
Utána rohantam nyergelni. A nyeregtáskát is sikeresen ráerősítettem a lóra, aztán kimentem a pályára melegíteni és megnézni, hogy sántít -e. Kb. fél órát ügetgettem, mikor jött a tulaj, és szólt, hogy idő van, menjek a térképért. Megkaptam a térképet, volt kb. 5 percem rá, hogy megnézzem és kitaláljam merre indulok, de ebből az 5 percből 4 azzal ment el, hogy mászkált a ló össze-vissza, mert senki se tudta lefogni. Végül már rám szólt a tulaj, hogy menjek, mert értékes perceket vesztek. Gondoltam majd menet közben nézegetem a térképet.

Ahogy a kapu felé közeledtem, Tekila észrevette, hogy nem jön velünk senki, nyerítgetett, és azonnal meg akart fordulni. A fordulást sikerült meghiusítani, de a ló teljesen felpörgött, hogy most mi lesz, egyedül kell menni. Kint az utcán is folyton meg akart fordulni és nyerített, aztán mikor nem engedtem nekiállt ügetni, és meg sem akart belőle állni.
Mikor a főúthoz értem, nagy nehezen megállítottam, mert jöttek autók, de hirtelen megfordult és megindult haza. Valahogy megforgattam, így ott hisztizett a főút szélén, az autók látták, hogy küzdök vele, így lelassítottak és nagy ívben kikerültek. Szerencsére nem kellett 2 percnél többet várni, és át tudtam kelni.
A térképet nem sikeredett nézegetni, mert ahányszor rápillantottam, a ló megfordult. Szépen mentem amerre szoktunk kimenni a borókásba.
Felkaptattunk lépésben a csúszós, meredek, sáros, sziklás lejtőn, meg is találtam az első pontot. Mire kilyukasztottam a kártyám, már vágtatott fel a meredeken Mandulával a fickó aki győzni akart. A kanyarban utol is ért, de Mandula nem akart menni Tekila nélkül, mondta a fickó, hogy vágta. Jó, gondoltam, vágtázzunk. Beugrattam Tekit, erre 50 m-után kiabált a fickó utánam, hogy hová mész!? és berántotta jobbra a lovát valami mellék ösvényre.
Mikor távolodott, Tekila teljesen megzakkant, és a fák közt vágtatott a másik ló után. Egy kidőlt fánál nagy nehezen megállítottam, de nagyon feszült volt, és ahogy irányt akartam váltani, a haza útra kanyarodott. Akkor vissza fordítottam, és ismét elkezdett vágtázni a másik után.
Nem tudtam megállítani, úgyhogy beforgattam a kis fák meg bokrok közé, ami nagyon nem tetszett neki, úgyhogy nekiállt rugdalózni. Mikor egy kicsit lehiggadt, elkezdett arrafelé ügetni, amerre a másik ló ment, és megálltam egy szikla kupacnál. Gondoltam megnézem a térképet, hátha kitalálom hol vagyok épp, de vágtató ló dobogását hallottam meg hirtelen, jött a következő lovas, mert jó sokáig birkóztam Tekivel.
 Az e-mailezős csaj volt, köszönt és rohant is tova, utána meg szeretett volna Tekila. Megint minden erőmet be kellett vetnem, hogy lefordítsam arról az irányról, de akkor ismét hazafelé fordultunk, ő teljesen begőzölt, és full vágtában rongyolt át az erdőn, nem bírtam sem megállítani, sem elfordítani, úgyhogy sorra ugrotta át a kidőlt fákat. Mikor már a 4.-et is átugrotta, kicsit lelassított, és sikerült berángatnom az egyik kidőlt fa gallyas részébe, ott megállt, de még hisztizett, ugrált, rúgott, vagdalta a fejét...
Eltelt megint pár perc, mire lenyugodott annyira, hogy a kesztyűmet ki tudjam kaparni a zsebemből és felvenni, mert már nagyon fájt a kezem (ekkor még nem tűnt fel, hogy vérzik is). Utána visszamentem a kőkupacig, és elindultam le arra, amerre a többiek. Gondoltam nem várok meg még egy lovast, mert már fogytán az erőm küzdeni a telivérrel, úgyhogy igyekeztem.
Mivel már fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok, inkább a nyomokat olvastam, mint a térképet. Az első kereszteződésnél láttam felfele nyomokat, felvágtáztam arra, aztán hirtelen egy ifát láttam az út végén. Felvettem lépésbe, erre odaszólt az egyik favágó, hogy ez zsákutca, és hogy egy hölgy is jött erre az előbb lóval, neki is mondta ezt, ő nézegette a térképét és visszafordult. Megköszöntem, és visszamentem a kereszteződéshez. Elindultam a köves részen lefele, meg is lettek a lónyomok.
Nem volt a legjobb az út, úgyhogy csak kevés szakaszon vágtáztam, többnyire inkább ügettem, és közben a földet lestem. Aztán jött egy autó szembe, megnehezítette a nyomolvasást, de azért még megtaláltam a patanyomokat. Végül kiértem az erdőből egy tisztásra, ahol kereszteződés volt.
Jobbra sorompó, balra vittek a lónyomok, de nekem a szemben lévő hegyecske-dombocska baromira tetszett. Elmentem balra, kivágtáztam egy aszfaltos útig, és ott elvesztettem a nyomokat. Gondoltam ha már úgysem tudom hol vagyok, legalább a hegyecskét szemrevételezem. Visszavágtattam a kereszteződéshez, és lementem balra. Nagyon szép volt a domboldal, sziklás, köves, füves, fás... és mögötte találtam egy fenyőerdőt. Fenyőrajongásom arra húzott, úgyhogy átügettem rajta. Mikor kiértem belőle, gondoltam megpróbálok a betonút mentén haladni, hátha valami felismerhetőt találok. Kivágtáztam az útig, ott meg a szélén ügettem, léptem a füvön.
Egy idő után kezdett ismerős lenni a táj, és tényleg, a térképen "Lapos tető"-ként megjelölt pontnál már jártam anno terepen, az út mellett kell felbaktatni a dombra, aminek a közepén van egy pici katlan féleség, és ott volt benne a pont egy fán. Sikeresen odamentem, lyukasztottam, és visszajöttem az úthoz, mert így már be tudtam magam tájolni.

ott lóg a bója egy fán a mélyedés közepe táján:

A térkép szerint az útról kellett volna egy levezetőnek lenni a bánya irányába. Lementem az egyiken, de valami rosszul járható mezőre jutottam, a végén meg mély árok, ott nem mertem átmenni, úgyhogy visszabotorkáltam az útra.
Közben Tekila meglátott 2 lovat, és az aszfalton nekiállt vágtázni. Nagy nehezen elfordítottam, de akkor meg hazafele szaladt. Így rohanás közben nézegettem a térképet, és rábukkantam a megfelelő útra, úgyhogy berántottam jobbra a lovat. Itt hajlandó volt végre megállni, és megpillantottam egy táblát, miszerint tilos a belépés, és veszélyes is, mert bánya süllyedék van arra. Kicsit gondolkodtam, végül arra mentem; a lovasok nem szoktak törődni a táblákkal.
Miközben az erdőben birkóztam Tekivel, hogy hajlandó legyen ügetés helyett lépni, egyszer csak a jobb oldali útról jött egy pickup. Mikor közel ért, láttam, hogy fehér, aztán megpillantottam a volánnál a lovarda tulajt, bekanyarodott felém, és kiszólt, hogy Hajrá hajrá, menjek. Én megilletődve mondtam hogy jó, és elügettem jobbra, ahonnan jött.
Elmentem a szép vöröslő kövecskés úton, de a bányadombnál le volt zárva. Visszamentem, az első úton lementem jobbra, ott meg mély árok volt a végén. Visszavágtáztam a vörös útra, és bekanyarodtam a 2. úton. Azon végig vágtáztam egy kereszteződésig. Mindkét irányba vittek nyomok, de mivel a bányához jelölték a pontot, lementem jobbra. Jól el volt dugva a bója egy kis töltés mögé, és egy bokorra volt kötve a bányagödör peremén. Oda lóval nem lehet bemenni, úgyhogy Tekit kikötöttem egy fához és lyukasztottam.

a bója a bányagödör szélén:

Visszaérve előkaptam a késem meg a madzagom a nyeregtáskából, mert melegem lett, úgyhogy rákötöttem a táskára a kabátomat. Szegény ló úgy nézett már ki mint valami málhás öszvér. Szusszantam egyet, adtam Tekinek répát, magamnak meg egy korty vizet.
Mikor levettem a kesztyűm, láttam, hogy tiszta rászáradt vér meg kosz a kezem. A ló nem vérzett, úgyhogy csak a kezem lehetett. Kicsit leöblítettem róla a dzsuvát, és akkor felfedeztem, hogy egy kis részen lejött a bőr, valószínűleg még a puszta kezes harc közben, és az vérengzett kissé.
Aztán még ácsorgásom alatt jött 2 lovas, Ők is lyukasztottak és elmentek, de Tekiben megint fellángolt a vágy, hogy menjen a másik lovakkal. Vártam egy kicsit, mert jobb volt így fához kötve kivárni eltűnésüket. Végül eloldoztam, fel akartam szállni, de ő meg menni akart a lovak után, úgyhogy szenvedtem vagy 5 percet mire fel tudtam annyira mászni, hogy áthasaljak a nyergen, ő közben fürge léptekkel elindult az úton, én meg menet közben másztam rá rendesen. Tök furi hogy nem estem le.

Utána elindultunk arra amerre szerintem menni kellett. Nanaá hogy szembe jött 2 kupac lovas. Teki jól felhúzta magát, de elvágtattam tőlük. A kereszteződésnél tudtam, hogy jobbra kell menni, persze hogy a ló elvitt balra, haza felé. Kicsit birkóztunk mire sikerült az én irányomra kormányozni.
Jó kis földút volt, a szántók közt, gondoltam felvágtázok. Beugrattam, elég gyorsan ment, fújt a szél is, a térkép a nyakamból hátul csapdosott, és a kapocs beleakadt a hajamba. Nem foglalkoztam vele, vágtáztam tovább, erre a domb felénél Tekila derékszögben beugrott a szántóföldre, és nem volt hajlandó az út fele menni; ha arra kormányoztam, ment még beljebb a megművelt területre. Nagy nehezen kirugdaltam az útra, de ahogy gyorsítottam, megint beugrott a szántóba. Megállítottam, pörgött kicsit, úgyhogy lépésben tovább hajtottam, de közben kellett a térkép, mert itt volt valahol a pont. Előre húztam, de nagyon össze volt akadva a hajammal, végül mérgemben jól ráharaptam a hajamra, és letéptem róla a térképet. Megkerestem a pontot, lyukasztottam, és mentünk a beton útra.

E mellett hosszan ügettem meg vágtázgattam lefele. Mikor elhagytuk a kanyart ügetésben nézegettem a térképet, hogy majd hol kell lekanyarodni a mezőre, aztán a távolba szemléltem, amikor Tekila hirtelen kiugrott az út közepére, és bakolt egy marha nagyot. Határozottan az az érzésem támadt, hogy le akar dobni. Bementünk a mezőre, de annyit hülyült, hogy a kártyácskán sem tudtam megnézni mit keresek, de aztán megláttam. Át kellett hozzá menni egy árkon, viszont a mező túl feléről már több csapat lovas érkezett vágtában, amitől teljesen megzakkant, semmivel sem törődve rohant hozzájuk.
Átkeltünk az árkon, a csapatok lyukasztottak, az egyik már el is húzott sebesen a mezőn, Teki kapálta a földet, a 2. csapat is készült menni, mikor az egyéni fickó kérdezte, hogy lyukasztok -e? A másik csapat is elrajtolt és sebesen száguldottak a mezőn.
Én a fickó felé fordultam lovastól, épp magyaráztam neki, hogy nem tudok leszállni a lóról, mert nem tudok utána visszamászni rá, mert húz a többi ló után..... ekkor Tekila hirtelen helyben 1 lendülettel 180 fokot fordult, és full vágtában elszáguldott a többi ló után. Nem láttam értelmét, hogy a mező közepén nekiálljak vele birkózni, úgyhogy mikor beértük a kisebbik csapatot, rájuk tapadtam. De ők hamarabb ügetésre kapcsoltak, ez nem tetszett Tekinek, és el akart vinni a távoli, gyorsan haladó csoport fele, de jól megrángattam a száját, hogy térjen már észre, én is itt vagyok! így még jobban megsértődött. Kérdeztem a hátul lévő nőt, hogy mehetek -e velük (a lánya volt még ott meg a bátyja), mondta persze. Kérdezte, hogy nem bírok Tekivel? Mondtam, hogy nem nagyon, és mintha Teki be akarta volna bizonyítani, nekiállt idegesen fejvagdalni, meg kaparni a földet.
Innentől már velük mentem végig, mondanom sem kell, hogy a nagy mezőn száguldásnál beleakadt megint a térkép a hajamba, és senki sem tudta kiszabadítani, úgyhogy a lovardába érkezéskor anyu ollóval választotta szét a hajamat meg a kapcsot. Anyu jó ideges volt már mire beértem a kis csapattal, 1 órát toporgott a kapuban és leste a lovasokat. Pedig csak 4.5 órát voltam kint :)

Első versenyem I. (Sümeg, 2011. márc. 3-4-5)

Az első versenyemről szóló beszámolót még nem mentettem át a másik portálról, úgyhogy most megteszem:


Megérkeztünk a panzióba, és lerobogtunk a lovardába, hogy le tudjam futó szárazni Tekilát.
Felmentem, köszöntem a tulajnak, mondta hogy persze vigyem csak ki. Már épp kantároztam a lovat mikor odajött a lovász, és kérdezte, hogy mit akarok én azzal a lóval? Mondom lefutószárazom, hogy holnap ne legyen túl idegbeteg. Erre közölte, hogy annak a lónak olyan szar a lába, hogy menni alig tud, 2 hónapja áll, azzal biztos nem fogok holnap menni.
Felszaladtam megkérdezni a tulajt, hogy van e másik ló, erre majdnem bekapott, hogy jó a Tekila, és mondjam meg a lovásznak, hogy ha nem, akkor a lovász szürke ménjén fogok menni. Már épp közbe akartam szólni, hogy én aztán csődörre fel nem ülök, de végül jobbnak láttam nem megszólalni.
Lesuhantam, közben jött utánam a tulaj, de sietett, mert még ki kellett tennie a bólyákat a másnapi versenyre, úgyhogy csak odakiabált, hogy vigyem ki a lovat, ha sánta ad másikat.
Ki is vittem, de én nem láttam, hogy sántítana, úgyhogy szóltam apunak, hozza ide a lovász szakértő szemét. Kijött, megnézte, mondta szerinte jó. Kérdeztem, hogy beugrassam -e vágtába? ő meg nézett egy nagyot, hogy az a ló még életében nem vágtázott futószáron. Mondom megpróbálom. Szóltam neki, hajtottam, szépen beugrott, és fél kör után úgy kitört oldalra, hogy kb. 10 m-t rángatott és közben pici ágaskodásokat produkált. Nem ültem rá mert nem volt nálam védő cucc, és már az ügetés elején rugdalózott futószáron, meg hiányolta a többi lovat és folyton nyerítve kereste őket.

Utána visszamentünk a panzióba, és kitalálták hogy menjünk el sétálni a fehér sziklához. Igen ám, de az erdőben meghallottak valami kutyaugatást, úgyhogy vissza kellett fordulni.

Mivel már eléggé sötétedett, levittem őket a fenyves fölé, ahol lovagolni is szoktunk. Mire visszaértünk már egész sötét lett, úgyhogy a kivilágított várat is lekaptam.

A vár a fenyves felett

kivilágított vár a panzió teraszáról, ami a domboldalon, az erdő szélén volt

Ez volt a szobám. 2 ágyasuk volt csak, úgyhogy az egyiken a cuccaimat tároltam, a másikon aludtam (jobb oldalin).

Pici vizsla az istállóban