Regény a Sümegi tájékozódási tereplovaglásról I. rész (ez a hosszabb :)

Pénteken még éppen sötétedés előtt megérkeztünk Sümegre. Nagyon hideg lett naplemente után, úgyhogy már készültem a reggeli reszketésre, amikor ki kell másznom a jó meleg takaró alól és felküzdeni a lovas cuccot magamra.
Reggeli után jó korán lementünk a lovardába, hogy tudjak kaparni Bogiért.
Technikai értekezlet előtt lepucoltam Bogit és odakészítettem a cuccomat hozzá.
Húztunk sorszámot, mivel sok induló volt, reméltem nem húzok túl nagyot, mert nem akartam sötétben visszabotorkálni a lóval.
Sikeresen kihúztam a 7-est, ami egész jó. Még van ideje enni az embernek, de nem ücsörög órákat mire mehet. 11.10-es indulást jelentett ez kb., a lókiosztásnál láttam, hogy a nevemnél át lett húzva Tekila, Bogira javítva.
Gyorsan elkezdtem a lovászoktól kérdezgetni hogy bírja e a nyeregtáskát, ment e egyedül már, jó kondiban van e... Mondák hogy igen, volt már rajta, egy nő nyáron mászkált ki vele egyedül és a kondija is jó fiatal korához képest.
Mivel a marján volt egy nagy varos seb, megkértem a lovászt, hogy ő nyergelje fel, nehogy szar nyergelés miatt újra feltörjön szegény.

megint apu volt a bátor vállalkozó, aki meg meri fogni a lovat

indulás

Indulási idő előtt kb. 20 perccel kivittem a lovat, bepakoltam a cuccokat a nyeregtáskába, közben a vezető lecseszett, hogy nekem már rég lovon kéne lennem.
Megmásztam Bogit, nem csinált semmit. Elindultam vele a pálya felé a kőfal mellett, ahol is félúton észlelte, hogy más lóféle nincs látótávolságon belül, eredmény: satufék, pici ágaskodás, rohanás vissza az istállóhoz.
Na mikor berobbantam a tömegbe és közben küzdöttem az állattal, Robibácsi lecseszett kissé, hogy: "Nem megmondtam hogy mindenki időben szálljon fel a lóra, ha gond van tudjunk lovat cserélni... Amúgy is hol a pálcád, nem lehet pálca nélkül lovagolni!" (amúgy teljesen jogosan)
Mikor megállt a négylábú egy kupac másik közt, rövidke szárat fogtam, előhúztam a légycsapóm a nyeregszárny alól, és visszafordítottam. Úgy tűnt működik, amíg 5 m múlva megint le nem cövekelt, és elkezdett visszatekeredni az istálló fele. Odajött Robi bácsi, kivezette a pályáig, ahol észlelte a ló hogy ottan vannak ám másik fajtársak is, nem is kevesen, és meglódult feléjük. Robibá még utánam kiabált, hogy ne utánuk menjek, és visszament a dolgára.
Nem utánuk menni nem volt egyszerű, de előszedtem a nem létező kemény énemet, és elkényszerítettem Bogit a karám túlsó felébe. Egy idő után beletörődött a dologba, néha még megpróbált a csoporthoz csapódni, de nem hagytam.
Pár perc múlva megjelent Robi bácsi a térképpel, hogy mutassuk meg a lónak, mert az előbb az egyik lovas lova annyira megrémült a laminált A3-as laptól, hogy lovasostul mindenestül bevágtázott a bokrok közé.
Bogi először meglepődött, hogy mi az az izé, de aztán a továbbiakban nem zavartatta magát miatta. Nyakba akasztottam, azt mondta még ne nézzem meg, úgyhogy körözgettem tovább.
Mikor megint megjelent, közölte hogy menjek ki. Kisétáltam a karámból, kérdeztem hogy hova menjek? Erre mondta, hogy induljak el ki, az erdőbe.

Elkezdtem kicammogni, a kapun szépen kiment, aztán a turisták közt az utcán feltűnt neki, hogy nem jön velünk senki. Akkor felvágta a fejét, ügetett és nyerített. A többiek válaszoltak neki, úgyhogy ő azonnal vissza akart fordulni, amit én nem hagytam, ezt látva a turisták elmenekültek a közelünkből. Lépdelt nagyokat a pacc, néha még nyerítgetett, de csak nem jött senki.
A főút fele menet rettentően ijesztő épülő ház mellett haladtunk el, muszáj volt mellette fújtatva oldalazni. Az útnál megálltunk, elég hamar átjutottunk (mert a rendes autósok elsőbbséget adnak a lóval útszélen ácsorgóknak), aztán elkezdtem a térképet tanulmányozni. Sok mindenre nem jutottam vele, úgyhogy inkább eltettem későbbre.
A szőlős hegyecskén már kezdtem azt gondolni, hogy nem lesz semmi gond ezzel a pacival, milyen rendes mióta átjöttünk az úton. Ekkor lépett ki az egyik kapun egy biciklis, letámasztotta a járművet, visszament kaput zárni. Még legalább 10-15 m választott el a fém fenevadtól, de Bogi rémülten lecövekelt, meresztgette a szemeit, fújtatott. Csizmára, pálcára nem reagált, durvább pálcázásnak nem vagyok híve, és ilyen zaklatott lónál nem is tartottam jó ötletnek kipróbálni, úgyhogy vártam. A srác kb. 5 mp múlva megjelent a bringa mellett, látta hogy a ló meredtem bámul, és hamar leesett neki, hogy a bicikli ilyen ijesztő, gyorsan betolta a bokrok közé. Mikor megszűnt a vizuális kapcsolat, Bogi hajlandó volt elindulni, bár még mindig gyanakodva pillantgatott a bokrok fele.
Elhaladás közben megköszöntem a srácnak és mentünk tovább.

Az erdőig nem volt semmi, bent felcipelt Bogesz a meredek sziklás lejtőn, a túloldalt nézegettem a térképet, hátha rájövök merre tovább. Közben megláttam egy csapat lovast a bokrok közt, gyorsan elindultam ellentétes irányba, de az útra kiérve Bogi határozottan feléjük szeretett volna menni.
Viszonylag könnyen meggyőztem hogy nem arra megyünk, de ez nem tetszett neki, úgyhogy nekiállt szaladni. Hagytam, mert a lovasok is errefelé indultak, és így gyorsabban le tudtam őket hagyni.
Lenyugodva sétáltunk a völgyben, gyönyörködtem az erdőben, gondoltam meg kéne nézni a térképet és kitalálni hol vagyok. De hirtelen vágtató paták dobogására lettem figyelmes, magamban szitkozódtam kicsit, hogy szívhatom meg mindig ennyire. Hátranéztem, az a kedves, szürke pacis fickó száguldott felém aki tavaly bójabegyűjtésnél tanítgatott. Közel érve visszavette lovát ügetésig, kérdezte hogy merre megyek, a 13-asra? Mondom nem, csak elindultam erre, következő kérdés: az 1-est megtaláltad? Nem is kerestem. Akkor hova mész? Gondoltam kimegyek a borókásba és majd onnan lődörgök.
Furcsán nézett és közölte, hogy a borókásban nincs is a mai pálya. Mondtam hogy tudom, de arra akartam menni. Végül megkérdeztem mehetek -e vele? Mondta persze, és visszaugratta lovát vágtába, száguldott tovább a helyenként elég köves lejtőn. Kissé felbátorodva én is beugrattam Bogit, a szürke ennek ellenére egyre gyorsabban távolodott, Bogi 20 m után fel is adta a vágtát, és gyorsan ügetett lefele.
Következő völgy kanyarnál szem elől vesztettem a fickót, mire kiértem a völgyből sehol nem láttam az erdőben. Az egyenes szakaszon fel is vettem a lovat lépésbe, és nézelődtem hátha meglátom.
Bogi nagyon nézett fel a dombra, de nem láttam semmit, bár a gazban úgy tűnt mintha valaki, akár lóval, átverekedte volna magát fel a tetejére.
Mikor a bokrok mögött eltűntem hallottam a fickó hangját, hogy "itt van, gyere" de hiába lestem nem láttam. Tettem egy kunkort az út végén, visszamentem keresni, de megint nem találtam a fickót. Ha már úgyis eltűnt, és nem tudtam térképészetileg hol vagyok, gondoltam barangolok az ismerős utakon, és letérek ismeretlenekre is felderíteni.

Le is mentem jobbra, ahol jól le kellett hajolni, ha nem akartam hogy a faág leszedjen a lóról. Végigügettem az erdei alagúton, nézegettem a térképet, volt egy gyanúm hol lehetek, úgyhogy elindultam megkeresni a 14-es pontot.
Az erdőben láttam 2 favágót, kisebb rönköket pakoltak épp, és amerre feltételeztem a pontot, a bekötőúton állt egy kisbusz. Ez egy félelmetes jármű, úgyhogy 10 m-rel odébb kellett bemennem az erdőbe hogy ki tudjam kerülni, és felmentünk az elhanyagolt úton. Zsákutca volt sok dzsindzsával, és itt fedeztem fel először, hogy Bogit képtelenség megállítani. A többiek azt mondták tényleg itt volt a 14-es, csak én a gyorsan lépdelő lóról nem leltem.
Lefele botorkálva láttam, hogy a mikrobusz orrának támaszkodik egy jóvágású fickó láncfűrésszel a kezében. Akár ijesztő is lehetett volna ha nem vigyorog. Kérdezett valamit, de nem értettem, úgyhogy leügettem hozzá, és megkérdeztem mit mondott. Továbbra is vigyorogva megkérdezte, hogy "Azokat a zászlókat keresed?", mondtam hogy igen, kis narancssárga fehér izék ide-oda fellógatva. Erre elmutatott az erdőbe arrafelé ahonnan először jöttem. Hiába meresztgettem a szemem nem láttam a sárguló, száradó falevelek közt, úgyhogy elkezdett sétálni az úton.
Ahogy eljött az autótól, az megint nagyon ijesztő lett és Bogi behúzott a susnyásba. A fickó elsétált társai mellett, és 15 m-rel odébb megállva bemutatott az erdőbe. Na akkor végre megpillantottam. Odamentem, a ló viszont nem akarta a bóját közelebbről megnézni, így ott szerencsétlenkedtem, körberáncoltuk, mindent csináltunk, közben leolvastam a számát: 32. Lyukasztókártya elő, nincs is 32-es bója.
Visszamentem a még mindig ott ácsorgó vigyorgó fickóhoz, és megkérdeztem megfogná e a lovat. Mondta hogy persze ha nem harap. Mondtam hogy nem, nagyon barátságos állatka. Leugrottam, visszafutottam a bójához és felhívtam Robibát, hogy ez egy régi bója -e, bevigyem, mi legyen? 5 percig veszekedett velem hogy rosszul nézem a számokat, hiába bizonygattam hogy 1-től 15-ig vannak bóják. Mondta hogy majd visszahív, letettem.
Hirtelen vágtató paták dobogását hallottam, több lóét, úgyhogy visszaügettem a lóhoz, addigra a fickó leszedte a szárakat, szépen szabályosan fogta és hagyta hogy a kis éhenkórász falevelekkel pótolja a kieső ebédet. Én is elkaptam az egyik szárat a biztonság kedvéért, de Bogi csak felnézett amíg elszáguldott egy 3 fős csapat, aztán visszatemetkezett a kis fákba.
Beszélgettem még a fickóval kicsit mire hívott Robibá, közölte hogy az a holnapi bója, semmiképp se szedjem le, és ne szóljak senkinek hogy ott van. Oké.
Elújságoltam a fickónak is a fejleményeket, kérdezte megfogja -e a lovat amíg felmászok, mondtam igen az jó lenne, nyeregbe szálltam, köszöntem szépen, búcsút intettem a favágóknak és elügettem más fele.

Kivágtáztam valami nagy sárga placcig, találtam egy bányát, aztán visszamentem, megint az alagúton, és fönt láttam egy lovast a szikláknál ahol a 13-as pont volt. Még mindig nem volt túl bizalomgerjesztő a dzsindzsás, sziklás felvezető meredek, úgyhogy lóháton nem mertem felmenni, leszállni azért nem mertem, mert féltem hogy nem áll meg a ló amíg megmászom, én meg mozgó lóra ritkán tudok felmászni.
Elindultam visszafele más utak után nézni, közben szembe vágtatott egy csapat a völgyben, Boginak szerencsére jobban tetszett a haza irány, mint a többi ló, úgyhogy nem volt vele gond. A völgy végén a vadetető nagyon vérszomjasan nézett, így attól be kellett ugrani a bokrok közé, de fújtatva, oldalra ügetve sikerült elhaladni mellette.
Bogi nagy csalódására nemsokára letértünk jobbra, és itt jött a rémálom: ló lecövek, tolat, fordul, én rugdal, szárhúz, erre ló fej fel, test mozgásának iránya ellentétes fejjel. Aztán jött a "gondolkodjunk". Nagy levegő, nyugi, semmire nem mész vele ha kihúzod a zablát a szájából.
Mini szárat fogtam, bekormányoztam irányba, és elkezdtem rugdalni, erre semmi reakció, fordult el, úgyhogy bevetettem a vállra pálcázást is. Ezt folyamatosan kell elképzelni 1-től 5 percig terjedően szusszanásnyi szünetekkel. Ezt az elsőt még megúsztam 1 perccel, de már a lónak a járásában is benne volt hogy ő nem akar erre jönni.

Eljutottam egy völgyecskéig, ahol elhúzott keresztben az erdőben a fő versenyző, aki mindig nyer. Utána birkóztam megint Bogival, itt már elég hosszan, tekergett mint egy kígyó, közben a fülével birizgálta az arcomat figyelemelterelésképp. Megállt az úton nagy nehezen, én kilihegtem magam, erre elhúzott egy csapat ugyan ott, na azok után elvitt, de csak kulturáltan, lépés ügetésben. Mikor visszafele jött a csapat, a vezér lány kérdezte mi a baj? Mondtam 1. elhozott most utánatok 2. nem bírom megállítani 3. nem akar arra menni amerre én. Mondták hogy ott van fönt a pont, mondtam az szép és jó, de egy nem megállítható lóval nem tudok odaügyeskedni.
Amíg ők elhúztak felfele mentem a lóval, aztán mikor láttam, hogy onnan nincs tovább, visszamentem le. Itt Bogi valamiért minden áron ügetni akart le a kidőlt fák, sziklák, falevelek közt.
Megint megpróbáltam arra továbbmenni, amerre akartam, de elkanyargott, elgurult, bármit is csináltam. Végül sokat szenvedtem és egy idő után kénytelen voltam feladni mikor már 5 m-enként megállt a ló.
Tudom hogy nem szabad ráhagyni a lóra semmit, de kikészített szellemileg és fizikailag is. Elkezdtem visszabandukolni, megint hazafele a főúton, de gondoltam még a 2-es pontot megpróbálom megkeresni.

erdő a völgynél

Megint volt egy kis birkózás, de most hamarabb feladta a ló. Néztem a térképet, stimmeltek az utak, stimmelt az íves kanyar, kidőlt fa kerülgetés, és hirtelen megpillantottam a bóját. Gyorsan ügetésre fogtam a lustaságot, nagy örömmel szegeztem a célra tekintetem, a pofára esés a szám megpillantásánál történt, ugyanis ez a 25-ös bója volt --> másnapi. Hogy lehetek ennyire béna, hogy egyedül nem találok meg egy mai bóját sem?
Visszacammogtam a fő hazavezető útra, Bogi nagyon örült, de gondoltam csak nem hagyhatom ennyiben, nehogy azt gondolja a ló hogy legyőzött, úgyhogy egy kanyarral elkezdtem visszamenni a völgy felé. Paci azonnal sztrájkba kezdett, de megküzdöttem vele, megpróbáltam némi agresszivitást magamra erőltetni, és elértük a völgyet, elrettegtünk a vadetető mellett, felmásztunk egy nagyon köves sziklás meredeken, és mentünk.
Néha percenként adta elő ezt a tekergős, körözős, tolatós, elgurulós, menjünk már haza számot, néha kivárta az 5 percet.
A borókás szélén jöttek vérszomjas biciklisek, egy egész család, azokat meg kellett várni hogy elguruljanak szem elől, mert Bogi földbe gyökerezett a félelemtől. Utána elindultunk utánuk, erre hallom valami zaj közeleg. Mi a szösz? Erre sose találkozok senkivel. Hát nem egy traktor kezdett el követni? Csak nekem lehet ilyen mázlim, elöl bringák, hátul traktor.
Letértem egy elhanyagolt útra, reméltem a traktor nem arra jön, viszont így nem tudtam annyira kimenni a borókásba mint szerettem volna.
Elég hamar visszakanyarodtunk az erdőbe, de ott még elkényszerítettem egy kicsit másfele is, nem egyből haza. Egy számomra ismeretlen szakaszon hirtelen hangos röfögést és zörgést hallottam, már láttam magam előtt ahogy egy vaddisznó végigkerget az erdőn, úgyhogy ijedtemben sebességbe kapcsoltam és nyomás. Kiérve az erdő szélére visszavettem, ott nem volt jó a talaj, úgyhogy sétáltunk, közben füleltem. A ló láthatóan nyugodtan slattyogott, így nem izgattam magam nagyon.
Itt már tudtam hol vagyunk, a vadászlesnél bementem az erdőbe, szép füves, egyenletes út --> vágtázzunk. Beugrattam, 100 m után előadta hogy ő olyan fáradt hogy mindjárt meghal. Felvettem ügetésbe, erre hallom hogy klaffog a patkó. Lépés, előre dőltem, lestem lefele, nem kicsit volt laza a jobb első patkó.
Fontolóra vettem a leszállás, leszedés, eltevés műveletet, de még mindig féltem hogy nem bírok visszamászni, úgyhogy inkább hagytam had essen le magától.
Jött még egy ilyen szép füves rész, beugrattam vágtába, kényelmes, lassú vágtája van, úgyhogy simán ki tudtam ülni, és ez azért is volt jobb, mert stabilabb voltam az oldalra kiugrásoknál, ha felbukkant egy vadászles vagy valami tereptárgy.
Az út végétől már elindultam hazafele, innentől kezdve nem kellett birkóznom vele, mert ment szépen.

Sümegre beérve láttam, hogy még van időm mielőtt kizárnának, úgyhogy nem mentem le az utcán ahol szoktunk. Természetesen jött a sztrájk, forgolódás, meg szemből egy pickup, de látta hogy nem vagyok ura a helyzetnek, így szépen lassan kikerült.
Csak sikerült elterelgetnem Bogit a fenyves fölötti kedvenc részemhez, kattintottam pár lófüles várképet, utána lementem a fenyvesbe. Itt szép egyenes, homokos út van, úgyhogy a fenyves végéig kivágtáztam vele. Persze hazafele már nem volt olyan lomha vágtában sem.
A főúton átkelve valóra váltottam egy régi vágyamat: végigvágtáztam a Hotel Kapitány meg az istállója közt / mellett elterülő nagy, füves téren. Szerencsére nem volt sok turista, nem kellett őket kerülgetni, aki meg látta hogy jövök gyorsan odébb menekült, pedig akkor sem ütötte volna el őket Bogi, ha a helyükön maradnak.
A parkolónál felvettem lépésbe, sétáltunk az aszfalton, erre jött szembe egy 2-es fríz fogat. Megcsodáltam a paccokat, Bogi is megszemlélte őket, de nem hisztizett, jobban izgatta, hogy előbb beérjen a vacsorához. A parkoló felénél vágtató paták dobogását hallottam, hátranéztem, erre a bajszos egyénis fickó vágtatott végig a parkoló széli füves sávon. Vigyorgott, intettünk egymásnak, és végig ügetett a lovardáig az aszfalton.
Ezen felbuzdulva Bogi is ügetni akart, de nagy nehezen lebeszéltem róla, nem hittem hogy jót tenne neki az aszfalton ügetés, főleg 1 patkóval.
A lovardába érve meglepetten láttam, hogy anyu nyugodtan sétál lefele a hátsó karámok felől, futólag odapillant, hogy jövök, és elsétál az istálló fele szólni apunak, hogy fotózzon mert jövök. Persze apu nem jött mert épp nem ért rá, de nem is ez volt a lényeg, hanem hogy anyu nem ácsorgott órák óta a kapu előtt izgulva, hogy beérek e 1 darabban. Ezen nagyon megdöbbentem.
Márciusban Sümegen is szét izgulta magát, meg Vászolyon is májusban, erre most kimegyek egy olyan lóval ami már bent, az orra előtt csinálta a fesztivált, és tök nyugodt volt. Ki érti ezt?
Bent miután lesétáltattam Bogit, kapott egy kis zuhanyt, aztán bevittem a frissen szalmázott állásába. Azonnal rábukott a zabra, alig tudtam lekantározni. A szomszédban álló vaskos kocsis kanca úgy örült Boginak, hogy körbenyalogatta. Olyan aranyos volt.

Sümegi látkép egyik kedvenc helyemről, a fenyves fölül

kivilágított vár