Ma megvolt a szokásos terep. Kemír elég aktív volt már az elején, első megzőn egy majdnem orraesésből kicsit megugrott és vágtázgatott.
Kis mezőn megcsúszott, de nem hisztizett miatta vágta közben.
Aztán jött a kritikus mező, itt mindig kirúg egy bizonyos rászen.
Most csak egy lány volt kint rajtam kívül, kértem ne jöjjön közel Kemírhez, mert dinnye, nem is jött, de hiába, a dinnye az dinnye marad.
Szóval vágtáztunk szépen, Kemír és apja néha el akartak szaladni, de megfogtuk őket, már már túlhaladtunk a kritikus kirúgási ponton, amikor eszébe jutott, és lecsapott fejjel kirúgott egy szépet.
Kis fás bokroson meg belerohant az apja fenekébe, az rárúgott, erről nagyon felpörgött, és végig küzdöttem vele. Éreztem, hogy rugdalózna, csak figyelnie kellett a dagonyában, és így nem dobálta magát annyira.
Hazafele bementem előre, hogy lássa az edző, ha kirúg a dög, de akkor bezzeg nem csinálta.
De most legalább nem voltak ott a hajtásmániás őrültek.


Egyik kedvenc Djangos jelenetem (jó zene, szép paci, szőröcske):