2013. január 13., vasárnap

Tegnap sütöttem muffint az IKEA-ban beszerzett ló alakú, teflonos sütőformákban. Sajnos pár éve már nem sütöttem muffint, így elfelejtettem, hogy nem elég jól kivajazni a tepsit, be is kell lisztezni. Ennek eredményeképp kellően beleragadt szegény ló muffin a formába, és darabokban kapargattam ki. A kicsinek csak a lába jött le, de a nagy nagyon szétment.
Mindegy, finomnak finom, és legközelebb már emlékezni fogok a lisztre.






Ma voltam terepen. 1x nem sokon múlt hogy lezúgjak, de valahogy fentmaradtam a virgonc patáson.
Kemír már az elején is nagyon fel volt pörögve, és nem izgatta, hogy gyakran jég van a hó alatt.
Odafele az első vágta nagyon jó volt, puhán, ruganyosan szökkelt a hóban, viszont a 2. vágtánál, a nagy, kopárabb --> jegesebb mezőn nem figyelt a csúszásveszélyre. Majdnem el is taknyolt, mikor megcsúszott egy hó alatti jégfolton, én meg szinte teljesen kiestem a bal kengyelemből, épp hogy csak a csizmám orra ért a kengyelhez.
A ló a majdnem elesésből dühösen felpattant, és kirúgott egyet. Szerencsére nem olyan nagyot, úgyhogy féloldalas kengyellel is fent tudtam maradni rajta, és váta közben visszatornáztam rendesen a lábam a kengyelbe.
Következő mezőn valóra válthattam egy régi vágyam: kint voltak a birkák kecskékkel vegyítve, teljes mező szélességben. Közelükbe érve felvettük a lovakat vágtából lépésbe, de nem fértünk el a nyáj mellett, úgyhogy felbuzdulva előreügettem birkaiszonyos Kemírrel, és a széléről visszatereltük a birkákat kecskéket a nagy csapathoz. Mire a többiek odaértek, már tiszta volt a terep.
Hazafele az első mezőn nem volt semmi izgi. Kem párszor lecsapta a fejét és megtekerte magát, de nem vadult.
A kis mezőn ismételten megszívatott az egyik vágtamániás kis kezdőcski fickó.
Szépen sorban elindultunk, erre ez az őrült hátulról kurjongatva, gyááá-zva berobbant előre, a mieink vérszemet kapva kilőttek, és akkor felbukkantak a vérszomjas gyalogosok a fák mögül, az összes ló kiugrott oldalra, de Kemír még mindig sérelmezte, hogy az idióta ott suhan mellettünk, így kirúgott egy szépet kiugrás közben.
Nagy mezőn az őrült megint elszáguldott előre, Kemet visszatartottam, és kb. 20 m-re lemaradva követtük, de végig tépnem kellett a száját szegénynek, hogy ne süvítsen el.

Karácsony után mikor néztük az íjász család ifjú tagjaival a Pi életét és a Hobbitot, a lánnyal megláttunk egy jó kis bemutatót, és elhatároztuk, hogy megnézzük. 16-os korhatárral reklámozták, meg is lepődtem, hogy Tarantino film hogyhogy nem 18-as. Ha nem emelik 18-ra, akkor a 15.5 éves lányt talán sikerül becsempészni.
A bemutatóból úgy vélem, nem lesz olyan durva, mint a Becstelen brigantik, ami szintén Tarantino és jóóó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése