A héten még a szokottnál is fantasztikusabb élmény volt vonatozni.
Csütörtök kora délután Marton és Tárnok közt leszakadt a felső vezeték. Melóhelyről elindultam időben, hátha elcsípek valami késett vonatot, de ilyen káoszra és bizonytalanságra nem számítottam. Egyetlen olyan vonat sem volt kiírva, amivel szoktam mászkálni --> fehérváriak nem voltak kiírva, a Martoniakra meg kiírták, hogy nem közlekedik. Oké, akkor mivel megyünk haza? Aztán ahogy jobban áttanulmányoztam a táblát, megláttam a 6.-ra kiírva egy Nagykanizsait, ami emlékeim szerint mintha megállna Martonn, akkor volt rá kiírva 40 perc késve indulás.
Gondoltam megkérdezem a kalauzt, hogy megáll e Martonon majd a vonat. Elindultam arra, de hol a kalauz? Megtorpantam, nézelődtem, hátha elöl van irányító, kaller, vagy bármilyen ember, és akkor sasszememmel felfedeztem: nem csak hogy kaller nincs, de mozdony sem. Jól van, ezzel se megyünk sehova.
Közben leért anyu is meg egy másik együtt utazós ismerős, feltelepedtünk az amúgy fullon lévő kanizsai vonatra, hátha kap majd mozdonyt. Nem telt bele 5 perc, jött végig a kalauznő, és közölte, hogy most beszélt a mozdonyvezetővel, most indult el Nyékről, talán 1 óra múlva ideér, és ha addig nem kapunk mozdonyt, akkor az lesz elvileg. Mondtam anyuéknak, hogy vigyázzanak a motyómra, én meg lemegyek informálódni. Rég láttam már ennyi tanácstalan, mérges, kétségbeesett embert ide oda vonulni.
Közben bejött a gyorsított fehérvári vonat, arra elhömpölygött a tömeg egy része, de az nekünk nem jó. Tébláboltam egy darabig, gondoltam megkérdezem kivételesen nem -e áll meg a gyors fehérvári Martonon, de közben észrevettem egy piros új vonatot behúzni az 5.-re. Megálltam, hátranéztem a táblára, és csodák csodájára kiírtak az 5. vágány elejére egy Martoni vonatot, 17.06-ra, akkor még késés nélkül. Gyorsan felszaladtam anyuékhoz, akkor már 60 perc késés volt a mozdonytalan kocsisorra kiírva, szóltam nekik, hogy szálljunk át a másikra, ahhoz nem kell mozdony. Gyorsan összekaptuk magunkat, megláttam még egy ismerőst, neki is szóltam, meg a fél kocsi is meghallotta amit mondtam és jött velünk.
Még volt 20-30 perc indulásig, közben 3x változtatták meg a vonaton lévő kiírást, a vége az lett, hogy Tárnok felé. Reméltük hogy ettől függetlenül el fog mászni Martonig.
Hihetetlen, de elindult a vonat 10-15 perc késéssel, és szakaszonként egész jól haladt. Érden és tárnokon elég sokat állt, közben letámadtuk a kalauzt, azt mondta szerinte el fog menni a vonat Martonig. Nem nyugtatott meg. De végül hazaértünk!
Gondolná az ember, hogy másnap reggel már nem kell ilyen dolgokra készülnie, de téved: sokkal rosszabb a helyzet, mint előző nap.
Anyu kidobott a vasúton, felrohantam, mert láttam, hogy valami áll ott bent, ő meg levitte a kocsit a parkolóhelyre. Egy nagyon ijesztő dízel mozdony állt az első számú vágányon, alig mertem átmenni előtte, mögötte volt egy sima mozdony, a mögött meg emberekkel tömött kocsik a fél dzsuvás kategóriából. Lassan hátrébb sétáltam, hátha elcsípek valami infót.
Egyszer csak bejött egy piros vonat, még hely is akadt rajta, úgyhogy nagy örömmel léptem volna fel, de a dízeles vonat kalauza nekiállt kiabálni, hogy ne szálljanak, fel, az a vonat nem fog tovább menni, mert az villannyal megy. Leszálltam, elindultam a tömött vonat fele, már a lépcsőre akartam lépni, amikor a piros vonat kalauznője nekiállt üvölteni, hogy a piros vonat fog előbb indulni. Mi legyen? Gondoltam jobb a dízel, mert lehet nincs áram. Felszálltam, 2 kocsival odébb még egy helyet is találtam, letelepedtem egy néni mellé, és megkérdeztem, hogy ez tulajdonképpen melyik vonat? Mondta hogy már ő sem tudja igazán, 5.15-kor kellett volna Velencén lennie, és már 30-40 perce itt áll Martonon. Vártunk még vagy 3 percet, és elindult a vonat.
Anyu utánam telefonált, hogy pont lekéste, és bemondták, hogy majd egyszer jönnek pótlóbuszok, mert egy darabig csak azok lesznek, úgyhogy inkább kivesz egy nap szabit, és nem szórakozik ezekkel.
Tárnokon még álltunk 10-15 percet, gondolom leszedték az első mozdonyt, és a villannyal mentünk tovább, csak fél órát késtem a szokott időmhöz képest.
Délután is lementem időben, és annak ellenére, hogy meg volt javítva a madzag, még mindig 1 óra késéssel értem haza. Bár azt rebesgették, hogy csak akkor készült el nemrég.
Kíváncsi vagyok mit alkotnak holnap.


Terepen szombaton még volt hó, Kemír nagyon kellemes, légies szökkenésekkel vágtázott az kis mezőn, nagyon élveztem. A 2.-on belehúzott rendesen, de még ott is nagyon jól ment. A 3.-on kicsit játszotta az eszét, de nem volt vészes.
Hazafele az edző nem nagyon vágtázott, mert egy előző napi elcsúszástól fájt a bordája, de mondta, hogy mi nyugodtan nyargaljunk. Át is vettem a vezetést, szépen lendületesen haladtunk, de Kemír a mező felénél hirtelen levágta a fejét, teljesen a földig, és nagyon furán dobálta magát. Megijedtem, hogy lesántult, vagy valami, úgyhogy próbáltam megállítani, nem volt egyszerű így, hogy teljesen lent volt a feje. A mező végén nézegettem, de nem sántított. Lassan az edző is odaért. A kis mezőn semmi baja nem volt, ott az apja is jött velünk rendesen. A nagy mezőn mondta az edző, hogy ő sétál, mi menjünk amerre akarunk. A másik lovasok a töltés fele akartak, de Kemír húzott az apja után, úgyhogy a torony fele indult el a másik lovas, Kemít utána, mögöttem meg a 3. Egy darabig mentünk szépen, már gondolkodtam, hogy kicsit megeresztem, és megelőzzük Csinost, de közben hátulról nagyon rám jött a Bogi, Kemír rugdalózott kicsit, ugrabugrált, és hirtelen megint levágta a fejét, de most sokkal durvábban, és nekiállt ugrálni. Azt hittem bakolni fog, de pici kirúgásnál durvábbat nem csinált. A töltésen megálltunk, de őfelsége izgett mozgott, odébb ügetett, nézte a távolban sétáló apját, akkor még jobban hisztizett. Mondta a fickó, hogy menjünk le a töltés túlfelére. Lementünk, ott még durvább lett, hiába köröztem, nekiállt ügetni, ha megállítottam vagdalta a fejét, kapálta a földet. Közben rájöttem, lehet vágta közben is az volt a baja, hogy az apja nem jött utánunk, és esetleg azért csinálta a fejlevágósdit, mert ezelőtt soha nem csinált ilyet.