A héten egész jól elvoltam a szobatársammal. Első nap sokat piszkált, de aztán kedden délután kiderült, hogy elrontott valamit egy nyugdíjkérelemnél, akkor egyből kedves lett, meg kért hogy hívjam fel a nővéremet segítségért... És utána is más ügyből kifolyólag lecseszte a felettesünk, úgyhogy nekem morogta ki magát, nem ellenem, csak ott dühöngött, én voltam a jó, bőszen bólogattam, a többiekre meg morgott, így engem nem piszkált, sőt, még azt is mondta, hogy sajnálni fog ha pár hónap múlva elmegy és itt maradok ezekkel, akik folyton hazudnak és jogtalanul csesznek le.

Végre tavasz szerű időjárás tört ránk, letettem a télikabátot, elővettem az edzőcipőm, sütött a nap, csicseregtek a madarak... imádom. A kedvem is sokkal jobb.
A héten ezt a számot hallgatgattam:

Pénteken itthon szomorú hír fogadott fb-n: a ló, akivel nyáron meg még ősszel is lovagoltam bent többnyire kengyel nélkül, a cuki foltos nagymami rosszul van. Akkor már majdnem 1 napja küzdöttek érte. Először kólika gyanú volt, de aztán az állatorvos megállapította, hogy bélembólia. Ma hajnalban sajnos bele is halt, pedig tényleg mindent megpróbáltak megtenni, hogy megmentsék. Pontos kora ismeretlen, de az biztos, hogy 20 fölött volt, az edző olyan 22-23-ra saccolta.
Requiescat in pace.
Hiányozni fog Pegi mami.

Sajnos így már nem volt alkalmam találkozni vele ma, amikor mentem lovagolni.
Az edzőnek még mindig fáj a bordája, úgyhogy lemondta a terepet, délután mentem osztályban.
Egy lány lenyúlta Kemírt, így a 4 tagúra apadt lóállományból Bogi maradt nekem. Van több ló amúgy, csak a tulajok nem engedik őket másnak lovagolni. Egyedül nagy Vezért ajánlotta fel gazdája, de inkább csak viccből, fedelesben szerintem nem engedték volna, hogy ráüljek, mert csak nemrég kezdték el lovagolni, és még kint is megszeppent gyakran, fedelesben folyton rémüldözött volna, és úgy hallottam bakolás sorozatra is hajlamos a paci.
Bogiért nem vagyok oda, 1x 1x elmegyek vele, de nekem túl unalmas. Kemír maradt az egyetlen ló akin mehetek és szívesen megyek vele, csak sajnos sok rajongója van, és küzdeni kell érte.
Hoztak ma egy új lovat, de szerintem őt sem fogják betenni a "közös"-be.

A héten még a szokottnál is fantasztikusabb élmény volt vonatozni.
Csütörtök kora délután Marton és Tárnok közt leszakadt a felső vezeték. Melóhelyről elindultam időben, hátha elcsípek valami késett vonatot, de ilyen káoszra és bizonytalanságra nem számítottam. Egyetlen olyan vonat sem volt kiírva, amivel szoktam mászkálni --> fehérváriak nem voltak kiírva, a Martoniakra meg kiírták, hogy nem közlekedik. Oké, akkor mivel megyünk haza? Aztán ahogy jobban áttanulmányoztam a táblát, megláttam a 6.-ra kiírva egy Nagykanizsait, ami emlékeim szerint mintha megállna Martonn, akkor volt rá kiírva 40 perc késve indulás.
Gondoltam megkérdezem a kalauzt, hogy megáll e Martonon majd a vonat. Elindultam arra, de hol a kalauz? Megtorpantam, nézelődtem, hátha elöl van irányító, kaller, vagy bármilyen ember, és akkor sasszememmel felfedeztem: nem csak hogy kaller nincs, de mozdony sem. Jól van, ezzel se megyünk sehova.
Közben leért anyu is meg egy másik együtt utazós ismerős, feltelepedtünk az amúgy fullon lévő kanizsai vonatra, hátha kap majd mozdonyt. Nem telt bele 5 perc, jött végig a kalauznő, és közölte, hogy most beszélt a mozdonyvezetővel, most indult el Nyékről, talán 1 óra múlva ideér, és ha addig nem kapunk mozdonyt, akkor az lesz elvileg. Mondtam anyuéknak, hogy vigyázzanak a motyómra, én meg lemegyek informálódni. Rég láttam már ennyi tanácstalan, mérges, kétségbeesett embert ide oda vonulni.
Közben bejött a gyorsított fehérvári vonat, arra elhömpölygött a tömeg egy része, de az nekünk nem jó. Tébláboltam egy darabig, gondoltam megkérdezem kivételesen nem -e áll meg a gyors fehérvári Martonon, de közben észrevettem egy piros új vonatot behúzni az 5.-re. Megálltam, hátranéztem a táblára, és csodák csodájára kiírtak az 5. vágány elejére egy Martoni vonatot, 17.06-ra, akkor még késés nélkül. Gyorsan felszaladtam anyuékhoz, akkor már 60 perc késés volt a mozdonytalan kocsisorra kiírva, szóltam nekik, hogy szálljunk át a másikra, ahhoz nem kell mozdony. Gyorsan összekaptuk magunkat, megláttam még egy ismerőst, neki is szóltam, meg a fél kocsi is meghallotta amit mondtam és jött velünk.
Még volt 20-30 perc indulásig, közben 3x változtatták meg a vonaton lévő kiírást, a vége az lett, hogy Tárnok felé. Reméltük hogy ettől függetlenül el fog mászni Martonig.
Hihetetlen, de elindult a vonat 10-15 perc késéssel, és szakaszonként egész jól haladt. Érden és tárnokon elég sokat állt, közben letámadtuk a kalauzt, azt mondta szerinte el fog menni a vonat Martonig. Nem nyugtatott meg. De végül hazaértünk!
Gondolná az ember, hogy másnap reggel már nem kell ilyen dolgokra készülnie, de téved: sokkal rosszabb a helyzet, mint előző nap.
Anyu kidobott a vasúton, felrohantam, mert láttam, hogy valami áll ott bent, ő meg levitte a kocsit a parkolóhelyre. Egy nagyon ijesztő dízel mozdony állt az első számú vágányon, alig mertem átmenni előtte, mögötte volt egy sima mozdony, a mögött meg emberekkel tömött kocsik a fél dzsuvás kategóriából. Lassan hátrébb sétáltam, hátha elcsípek valami infót.
Egyszer csak bejött egy piros vonat, még hely is akadt rajta, úgyhogy nagy örömmel léptem volna fel, de a dízeles vonat kalauza nekiállt kiabálni, hogy ne szálljanak, fel, az a vonat nem fog tovább menni, mert az villannyal megy. Leszálltam, elindultam a tömött vonat fele, már a lépcsőre akartam lépni, amikor a piros vonat kalauznője nekiállt üvölteni, hogy a piros vonat fog előbb indulni. Mi legyen? Gondoltam jobb a dízel, mert lehet nincs áram. Felszálltam, 2 kocsival odébb még egy helyet is találtam, letelepedtem egy néni mellé, és megkérdeztem, hogy ez tulajdonképpen melyik vonat? Mondta hogy már ő sem tudja igazán, 5.15-kor kellett volna Velencén lennie, és már 30-40 perce itt áll Martonon. Vártunk még vagy 3 percet, és elindult a vonat.
Anyu utánam telefonált, hogy pont lekéste, és bemondták, hogy majd egyszer jönnek pótlóbuszok, mert egy darabig csak azok lesznek, úgyhogy inkább kivesz egy nap szabit, és nem szórakozik ezekkel.
Tárnokon még álltunk 10-15 percet, gondolom leszedték az első mozdonyt, és a villannyal mentünk tovább, csak fél órát késtem a szokott időmhöz képest.
Délután is lementem időben, és annak ellenére, hogy meg volt javítva a madzag, még mindig 1 óra késéssel értem haza. Bár azt rebesgették, hogy csak akkor készült el nemrég.
Kíváncsi vagyok mit alkotnak holnap.


Terepen szombaton még volt hó, Kemír nagyon kellemes, légies szökkenésekkel vágtázott az kis mezőn, nagyon élveztem. A 2.-on belehúzott rendesen, de még ott is nagyon jól ment. A 3.-on kicsit játszotta az eszét, de nem volt vészes.
Hazafele az edző nem nagyon vágtázott, mert egy előző napi elcsúszástól fájt a bordája, de mondta, hogy mi nyugodtan nyargaljunk. Át is vettem a vezetést, szépen lendületesen haladtunk, de Kemír a mező felénél hirtelen levágta a fejét, teljesen a földig, és nagyon furán dobálta magát. Megijedtem, hogy lesántult, vagy valami, úgyhogy próbáltam megállítani, nem volt egyszerű így, hogy teljesen lent volt a feje. A mező végén nézegettem, de nem sántított. Lassan az edző is odaért. A kis mezőn semmi baja nem volt, ott az apja is jött velünk rendesen. A nagy mezőn mondta az edző, hogy ő sétál, mi menjünk amerre akarunk. A másik lovasok a töltés fele akartak, de Kemír húzott az apja után, úgyhogy a torony fele indult el a másik lovas, Kemít utána, mögöttem meg a 3. Egy darabig mentünk szépen, már gondolkodtam, hogy kicsit megeresztem, és megelőzzük Csinost, de közben hátulról nagyon rám jött a Bogi, Kemír rugdalózott kicsit, ugrabugrált, és hirtelen megint levágta a fejét, de most sokkal durvábban, és nekiállt ugrálni. Azt hittem bakolni fog, de pici kirúgásnál durvábbat nem csinált. A töltésen megálltunk, de őfelsége izgett mozgott, odébb ügetett, nézte a távolban sétáló apját, akkor még jobban hisztizett. Mondta a fickó, hogy menjünk le a töltés túlfelére. Lementünk, ott még durvább lett, hiába köröztem, nekiállt ügetni, ha megállítottam vagdalta a fejét, kapálta a földet. Közben rájöttem, lehet vágta közben is az volt a baja, hogy az apja nem jött utánunk, és esetleg azért csinálta a fejlevágósdit, mert ezelőtt soha nem csinált ilyet.

Múlt hétvégén nem maradt el a terep. Volt kb. -15 fok, szakadt a hó, fújt a szél, mindenki más lemondta, de én kimentem az edzővel. A 2 szürke arabbal mentünk ki. Kantározáshoz meg felmászáshoz levettem pár percre a kesztyűimet és majdnem lefagytak a kezeim. Vettem fel bringás szemüveget is, mert a szél többnyire vízszintesen hordta a havat.
A mezőkön széllel szembeni vágtánál nagyon jól jött, mert mikor a mező végén beért az edző, mondta hogy semmit nem látott, én meg vígan elvoltam. A horgásztavon sokan korcsolyáztak. Hazafele nem volt semmi érdekes. A patakban álldogáló, úszó vízimadarakon csodálkoztam, hogy nem fagy le a lábuk?

Tegnap megnéztük a Hadak útjánt moziban. Nem számítottam semmi extrára, nem is volt az. Sok volt a sablonos rész. A pacik szépek voltak és aranyosak. 1 kegyetlen rész volt benne, annál nagyon szenvedtem: a főszereplő ló végignyargalt a harctéren, begyűjtött pár szögesdrót kerítést, húzta maga után őket, aztán felbukott mikor beakadtak valamibe, és ott vonaglott, kiabált a szögesdrótokba tekeredve. Elég durvára sikeredett az a rész, főleg hogy a valóságban ezt egy ló semmiképp sem élné túl.
Viszont volt egy nagyon látványos jelenet is, ami tetszett: mikor a lovasság a nádasban osont. Ami nagyon el volt rontva: mindenki angolul lökte a szöveget. A "német" katonák is anyanyelvi szintű angollal beszéltek, és néha le se esett, hogy épp a németeket látjuk. Legalább a francia kislánynak volt némi francia akcentusa.

Ma pedig nagy örömmel mentem terepre, de mikor odaértem, közölte az edző, hogy el kell mennie, nem lesz terep.
Így elszontyolodva mentem anyuékkal vásárolni. Tescoban brutális mennyiségű embertömeg volt, alig lehetett odébb menni. Kifele az Alexandra előtt elhaladva megpillantottam egy leárazott lovas naptárat, gyorsan be is szaladtam megvenni.
Itthon el akartam menni biciklizni, de anyuék hisztiztek, hogy el fogok taknyolni, meg megfázok... úgyhogy a vége az lett, hogy kimentem fát hasogatni. A kutya ki volt engedve szaladgálni, de néha megállt, és nézte hogy bénázok, erre az egyik fa úgy hasadt szét, hogy kb. 3-4 fele repültek jókora darabok, a lábamra is, az egyik meg telibe találta Indexet. Olyan édes volt, el se szaladt, csak nézte hogy ez most őt hogy találta el? Aztán édesen billegtette a fejét engem nézve. Nem lett semmi baja.