Azért csak elértük a buszt, igaz utolsóként, de még volt 2 percünk :)
Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, míg elértük a mesés helyen fekvő Cortonát. Felszerpentineltünk a busszal a városfal aljáig, innen pedig gyalog kaptattunk fel a csodás kis utcákon.
A templomnál megálltunk nézelődni, és aki elfáradt, szusszant egyet. Utána haladtunk tovább. Átvergődtünk a szokásos vásári tömegen, minél kevesebb levegővétellel átrobogtam a halpiacon, penészes sajtok és rettentő szárított szarvasgombák közt.
Megnéztünk 1-2 templomot, szobrot, a kilátást, és visszacsorogtunk a buszhoz. A zöldségpiacon azért feltankoltuk a narancs készletet, biztos ami biztos.
Azt kell hogy mondjam, nagyon tetszett Cortona. Szép helyen van, jó a kilátás, hangulatosak az utcák... elbolyongtam volna még pár napot.
Itt még csak 15 fok volt, mikor eljöttünk.
Arezzoba érve már 20 fokban sétáltunk (ekkor itthon még javában dúlt a tavaszi tél). Felcaplattunk egy szép templomhoz, vagy dóm? Mindegy is, olyan egyformák. Amúgy itt is épp piac volt, nem is akármilyen, bolhapiac a nagy része. Annyira jó, régi cuccok voltak kirakodva, minden amit el lehet képzelni, dobozkák, szobrocskák, tányérok, csészék, képek, könyvek, bőrök.... még régi félig szétszakadt nyergeket is láttam.
Visszahömpölyögtünk a képes templomhoz, ahol leesett az állunk a belépő árának hallatán, és még azt is közölték, hogy nem működik a mellékhelyiség. Nem mellékes, mert már mindenki szenvedett, úgyhogy inkább nem mentünk be megnézni 13 euróért pár freskót, beültünk egy nagyon puccos kávézóba, ittunk 1.50-ért egy nagyon fincsi cappuchinot, végre megpihentettem majd letörő derekam, és elintéztük egyéb ügyeinket.
Mikor a többiek kijöttek, visszamentünk a buszhoz.
Ezután hosszú utazás következett, át a hegyeken. Kicsit gyanús volt, hogy az összes benzinkút be volt zárva, és nyüzsögtek a Carabinerek, de ennek okára nem derült fény.
San Marinohoz közeledve még sütött a nap, 17 fok volt. Láttuk, hogy a dombocska lényegében egy felhőben áll, de reméltük nem ázunk meg.
Mire felértünk a parkolóba San Marinoba, már csak 7 fok volt, felhős, nagyon párás idő, de a megfázásomnak mégis jól esett a nyirkos, hűvös levegő.
Vezetőnk beterelt minket egy boltba, ami orosz tulajdonú, és beszélnek ukránul meg magyarul is. Jó boltot csináltak, mindenki itt vette meg a suvenirek nagy részét, piát, csokit, tésztát, egyéb dolgokat.
Utána felsétáltunk a várig. Kiskoromban jártam itt, de alig emlékeztem valamire. Fent a vár teljesen párában állt, nagyon jól nézett ki, csak nem láttunk semmit a szép kilátásból.
Miután mindenki visszatalált a buszhoz, indultunk a szálláshelyre, Riminibe. Gőzöm nem volt róla, hogy ez egy tengerparti üdülőváros. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam a tengert, de el is szontyolodtam, mert tudtam, hogy vacsira kell rohanni, és mire végzünk, tök sötét lesz, reggel meg nem lesz idő tengerparti sétára.
Vacsi után azért kiráncigáltam anyut egy sétára, már tök sötét volt, úgyhogy vittem a mini lámpám. Vezetőnk férje, I is elkísért minket. Szépen lesétáltunk a strandra, néztük a távolban himbálózó hajókat, I-vel mentünk elöl, nagyban beszélgettünk, belegázoltunk a homokba, célirányosan a víz felé, amit nem láttunk, csak hallottunk, úgyhogy felkapcsoltam lámpácskámat. Erre riadt, mindjárt sírós hang hátulról: gyertek vissza, menjünk vissza.
Anyu a járda szélén álldogált kétségbe esve, víztől rettegve, és nem mert rálépni a homokra sem. I-vel győzködtük egy darabig, mire mert jönni vagy 2m-t a homokon, és nem csipogott tovább, amíg I-vel lementünk a vízhez. Amúgy meglepően hideg volt, még a sapim is feltettem.
Anyu miatt kénytelenek voltunk visszamenni a járdára, és ott mentünk el a mólóig. Én azonnal extázisban rohantam a betontömbökhöz, letámasztottam a gépet, és próbáltam megörökíteni a kivilágított óriáskereket. Meglepő módon anyu is fel mert jönni a betontömbökre, viszont a mólóra, ami jól benyúlt a tengerbe, nem mert kijönni.
Lassan, szívfájva elindultunk vissza. Anyu hozta tájékozódásképtelen formáját, vezettem őket vissza a járdára, de anyu mondja, hogy nem ott lent jöttünk a homokbucka túloldalán. I-vel összenéztünk, vigyorgunk: ha te mondod, akkor menjünk ott. Elkezdtünk visszajönni a homokon a bucka és a tenger közt. Kb. 5 m után anyunak is leesett, hogy hol vagyunk, de már nem mentünk vissza vele a járdához, kénytelen volt a rettentő, hullámzó, csobogó tengertől 5-6 m-re gyalogolni.
A szállás amúgy nagyon szép volt, nyári színekkel kifestett szobí, színes takarókkal, mélykék csempés fürdővel, hozzá passzoló berendezésekkel... Kár, hogy az előző szállás nem ilyen volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése