Anyuval ketten mentünk végül Pécselyre, oda is találtunk, a pónikám is reggel meghozták Sümegről, átvettük a szobánkat, és nemsokára kezdődött az értekezlet.
Szervezőnk szokásosan megkért mindenkit, hogy ne menjenek a művelt területekre, mert "zavarja a parasztokat".
Utána alig maradt idő lovat pucolni, szerszámozni, bemelegítés címén is csak sétáltam 2 kört, és már mentem a starthoz térképet nézni.
a láblendítős leszállás, ami a verseny folyamán egyre lankad, és kb felétől már kivitelezhetetlen számomra:
Startnál Bona szokásától eltérően össze-vissza mászkált, nem bírtam megállítani, csak 1-2 másodpercekre, és utána megint birkózhattam vele, topogott.
Elstartoltunk, kicsit elbambultam, úgyhogy a hosszabbik úton sikerült kimenni, ami végül is nem baj, mert baromira tele volt a ló. Alig hagytuk el a lovarda területét, nekiállt ügetni. Hajjajja, mondom ez tuti nem ment már jó ideje, zabot is kapott, úgyhogy nem fogok unatkozni.
Bevettem a kanyart, beugrott vágtába és elkezdett rohanni. Itt is gondoltam had fáradjon, nem vettem föl. Látta, hogy nem rémültem meg az akaratlan vágtától, így kirúgott pár kicsit, és kiugrott oldalra. Meglepődtem, de semmi ijedezés. Hátulról meghallottam egy kocsit, úgyhogy felvettem vágtából, lépésig nem sikerült, ügetésben táncolt fújtatva amíg elment a kocsi, utána megint elrohant vágtába.
Láttam, hogy az autóút van előttünk, arra nem kéne kivágtázni, úgyhogy összeszedtem magam, és addig rángattam a fejét és dőltem hátra, míg az út szélén megállt. Szerencsére nem jött senki, úgyhogy gyorsan átügettem a túloldalra. Az út szélén megint beugrott vágtába.
A lejtőn sikerült ügetésig visszaszednem, de ahogy a lejtő aljába értünk, teljes sebességgel nekiállt száguldani. Még volt hosszú táv a következő domb tetejéig, addig hagytam rotyózni, közben meglestem a térképet, hol kéne jobbra menni.
A jobbos utcánál sikerült felvennem ügetésbe és betereltem arrafelé, ott megint vágtázni volt csak hajlandó. A következő nagy kereszteződésnél kicsit ügettem vele, amíg eldöntöttem merre kell menni, de ahogy bekanyarodtam, megint elszaladt.
Mehetett itt bőven, a fás rész után összeszedtem, és sikerül elkényszerítenem jobbra, tudtam közel a pont, úgyhogy próbáltam lassabb haladásra bírni, zaklatott, lábemelgetős, fújtatós ügetésnél lassabbra nem tellett, így 2x néztem el az utat zötyögés közben.
Az 1-es pont mocsár névre hallgatott, nagy nehezen megláttam a pontot, de akárhogy próbáltam, a ló nem állt meg. Lépésig sikerült összecibálnom, így leugrottam róla. És jé, ahogy földet értem, megállt, és rábukott egy óriási fűcsomóra.
Lyukasztottam, eltettem a kártyát, megnéztem a térképet, azt is eltettem, és akkor másszunk vissza a lóra. De jó.
Természetesen össze vissza ment és tekergett, nehogy nyugodalmasan rá tudjak mászni. Mikor egy pillanatra megállt elgondolkozni, hogy merre tekeredjen ki, gyorsan elrugaszkodtam, de mire a hátsóm a nyereghez ért, már ügetett. Még jó hogy szoktam kengyel nélkül menni, különben biztos kétségbe esnék ilyenkor.
Ahogy kengyelt találtam, ez már akart is vágtázni, de mondtam neki, hogy el fogsz fáradni, aztán noszogathatlak hazafele, de mintha a falnak beszéltem volna :)
A mezőre kiérve irányba állítottam, elkezdtem ügetni, ezt ő úgy értelmezte, hogy nagyon kell sietnünk, és full vágtában hasítottunk a mezőn. Próbáltam kicsit lassítani, de őladysége nem óhajtott. Jóval odébb a lejtőnél kénytelen volt kicsit lassítani, ezt kihasználtam, és felszedtem ügetésbe. Zsörtölődött és ugrált kicsit, de sikerült ügetésben maradni.
Áthaladtunk Pécselyen ügetés-vágta váltakozásban, attól függően kinek az akarata volt épp erősebb.
Az úton mászkáltam fel alá, mert nem volt meg az az út, aminek a térkép szerint meg kellett volna lennie. Egy profi bringás kikerült és jól megnézett, amíg elhaladt. Biztos nem tudta milyen versenyen lehetek, ha felsorszámozva ott bóklászok.
Elmentem egy sportpálya mellett, megkerültem, leirányítottam Bonát a dombocskáról, épp néztem a térképet, erre rádöbbentem, hogy valami veteményben gázolok, mert ez nem fű, csak 1 féle, és tök szabályos. Gyorsan kitereltem Bonit vissza amerről jöttünk, mielőtt észrevesz valaki. Sokáig tartott volna visszamenni az egyetlen bejáróhoz az útról, így inkább megkockáztattam, hogy átmenjünk az árkon. Tipikusan az az árok volt, amin a ló nem tud átsétálni, mert túl meredek, kicsi vájat, víz is volt benne, tehát tudható, hogy a ló ugrani fog. Na de honnan és mekkorát ugrik? Ezt nem lehet tudni, ez benne a veszélyes az ilyen bénább, ugrani nem igazán tudó lovasoknak, mint én.
Picit gondolkodtam, csak azért sem fogok visszamenni. Határozottan az árokhoz lovagoltam Bonit, szerencsére nem fél a víztől, úgyhogy egy enyhe első lábas lecsúsztatásból szépen elrugaszkodott, és földet ért a másik oldal szép füves részén. Nem dramatizálta túl, úgyhogy simán rajta maradtam, próbáltam ki is állni, mert nem szereti, ha ugrásnál nagyon a hátában maradnak.
Utána megint tévelyegtem kicsit, megzavart az egyik mellékutca, de aztán betájoltam magam. Bonát megint elkapta a futhatnék, úgyhogy vágtában közeledtünk a félelmetes kereszt felé, amitől a vászolyi versenyen majdnem kiugrott alólam Báró.
Elvágtattam egy bácsi mellett. Láttam, hogy nem fél a lótól, a ló sem tőle, úgyhogy nem erőszakoltam ügetésre Bonát. Bácsi közben előkapta a fényképezőgépét is :)
A rettentő feszületnél vettünk egy jobbost, Bona nem szimpatizált a pocsolyákkal, 2-t inkább átugrott. Megláttam 2 másik versenyzőt, akik csapatban mentek. A szőlők közt vágtattak elfele. Bona is meglátta őket, persze hogy oda akart szaladni hozzájuk. De nekünk még nem arra kellett menni, volt megint sok birkózás és hiszti.
A 2-es pont ha jól emlékszem csipkebogyó vagy ilyesmi nevű volt. Lementem egy nádasos dzsindzsába, láttam a többiek nyomait, azok is bolyongtak minden felé. Megtaláltam kb. 5 percnyi szerencsétlenkedés után a bóját. Bona is látta, tudta, hogy oda kell menni, úgyhogy betagadott, elfordult, elügetett más fele, és nem volt hajlandó 3 m-nél közelebb menni a bójához.
Már azon voltam, hogy leszállok és odavezetem, bár akkor megint a mozgó, ellenséges lóra kell visszamászni... és akkor lecsesztem magam: te hülye, minek van az a légycsapó a nyereg alatt, dísznek?! Előhúztam a légycsapót, megmutattam neki, akkor sunnyogva ment egy m-t, és lecövekelt. Kénytelen kelletlen a vállára pöcköltem, akkor nyakig lesunyított fülekkel megállt a bójától annyira, hogy pont ne érjem el a lyukasztót. Böködtem, tereltem, közelebb ment, megfogtam a lyukasztót, ráhelyeztem a kártyára, épp jól megnyomtam volna, erre megállíthatatlanul meglódult Boni, a gumi kirántotta a kezemből a lyukasztót. 5 m múlva sikerült megállítani, visszakanyarintottam, és 2 m-ről (megint nem ment oda) megnéztem stimmel -e a minta, rendesen kilyukadt -e a kártya, minden rendben volt, úgyhogy nem kellett megint odaszenvedni.
Átrotyóztunk mi is a szőlőn. Pár kanyar után felfedeztem, hogy ismerősömék előtt fogok elmenni, akikhez anyu is készül. L épp kint rotakapázott. Megálltam, odaintegettem, odajött, kérdeztem anyuék megjöttek -e már, mondta nem, most ment el anyuért A. Mondtam ok, akkor megyek tovább.
A sarkon belefutottam az uszkárjukba, Kefírbe, aki rühelli a lovakat, nagy ugatva rárontott Bonira, de fél m-nél nem mert közelebb jönni. Bona nem tudta mit akarhat ez a kis izé.
Vágtattam fel a dombon a Zádor vár irányába, de fél úton letértem, fel kellett menni egy szőlőhegyre. Bona még mindig nagyon virgonc volt, hagytam vágtában menni. Mire felértünk a hely közelébe, már hajlandó volt önként lépni.
Nézegettem a térképet, hol lehet a pont? Rossz helyre jöttem, a másik ösvény a jó? Úgy döntöttem nem jó helyen vagyok, megfordítottam a lovat, és ott volt mögöttünk a pont egy fán. Akácfa volt a név, de én még nem láttam ilyen akácfát. Lyukasztottam a 3-ast, most már leszállva, addig Bona evett. Elég jól vissza tudtam mászni rá, csak lassú lépésben indult el lefele.
Visszamentem a fő útra, Bona megint vágtában akart haladni, de mire a várhoz értünk megint magától lekapcsolt ügetésbe, 100 m múlva lépésbe.
Azt hittem jó helyen vagyok, kicsit dagonyáztunk az erdőben, kiértem a szőlősbe, mentem mentem, és rádöbbentem, hogy ez nem stimmel. Visszafordultam, felmásztunk egy hegyi szőlőbe, ott sincs út. A dombmászásnál leszállva vezettem Bonit had pihenjen addig amíg eltévedve bolyongunk.
Lent az erdőnél visszamásztam rá, és visszamentünk a várdombig, mint biztos kiindulási pont. Elmentünk mellette, meglett az az út amit láttam a térképen, volt pár + út amit nem tudtam mire vélni, aztán jól elkeveredtem az erdőben. Eltévedtem, összeszurkálódtam karcolódtam, a ló is morcos lett, hogy minek reménytelen harcot vívni a dzsindzsával, így visszafordultam. Sok időt veszítettem, fontolgattam próbáljak -e másik úton oda jutni, vagy a következő pontra, már majdnem visszatértünk a várhoz, mikor megláttam a magasfeszültséget. Ebből sikerült helyre tennem magam, amúgy előtte is jó irányban voltam, csak nem ott, ahol akkor gondoltam, hogy vagyok.
Bona belekezdett a szokásos sóhajtozásba, hogy minek megyünk most megint arra, ahonnan az előbb jöttünk?
Az erdőben nyargalásztam, megint elvétettem az utat, de most tudtam hol tévedtem, visszamentem egy kereszteződéshez, éreztem, hogy most tök jó helyen vagyok, itt kell lennie a mocsárnak, de nem találtam meg. Legalább 10 percig bolyongtunk a sok zöld, 3-4 m-es kis fakezdemény közt, és nem lett meg.
Mondtam Boninak, menjünk tovább, mert nem érünk vissza időre.
Lementem az útról, meglett az autóút, ebből is láttam, hogy jó helyen voltam.
Biztos ami biztos, kicsit felderítettem a környéket, hogy jó úton menjek le.
Lementem, láttam friss keréknyomokat, ez is jó jel. Volt előttünk egy nagy dagonya az úton. Sok lónyom átment rajta, Boni miért ne tudna. Nagy magabiztosan hajtottam oda, erre kiugrott oldalra, majdnem belebillentem a dagonyába, alig nyertem vissza egyensúlyom, akkor meg a bokorrengeteg próbált leszedni a nyeregből, mert Bona őfelsége nem óhajtotta összesározni a patácskáját, inkább nekipréselte magát a szúrós bokroknak.
Itt-ott véreztem, és kesztyűtlenítenem kellett magam, hogy ki tudjak húzni pár tüskét a karjaimból, de semmi durva.
Meglett az a fás bokros rész, amit kerestem. Körbejártam, köves mező megvan, alakzat stimmel, itt kell lennie az öreg juharnak (5-ös pont). Kinéztem a legnagyobb fát, olyan helyen volt ahova szeretnek bóját tenni. Kikötöttem Bonit, beszökkelgettem a fáig, bója sehol. Körbejártam a környező bokrokat, nincs bója. Féltem, hogy Bonit lenyúlja valaki, meg a bozótból is fura hangok jöttek, úgyhogy inkább visszakocogtam a lóhoz.
Eloldoztam, rámásztam, és itt jött egy nagyon nagyon hosszú vágtaszakasz, hogy haladjunk is. Fák, bokrok közt, aztán kietlen vidéken vágtattunk a tűző napon. Boni jobban bírta, mint én. A nagy semmi közepén elméláztam: hol vagyok? Lehet már lementem a térképről?
Megláttam pár magasfeszültséget, vágta közben elővettem a térképet és nézegettem. A feszültség oké, de a térképen 3 van, itt meg 2-t látok magam előtt.
A kérdéses kereszteződésben felvettem a lovat lépésre, kicsit mászkáltunk, találtam egy bányát. Térkép, bánya megvan, akkor pedig jó helyen vagyok, de hol a 3. feszkó?
Kártya elő, 6-os pont, kidőlt oszlop. Épp majdnem nekimentünk egy kidőlt oszlopnak, hoppá, végre leesett, a valóságban már nincs 3. villanyvezeték, mert ki vannak döntve az oszlopok.
Elindultam az ösvényen, ami arra visz elvileg. A dombra érve nagyon összezavarodtam, mert nem úgy voltak az utak, ahogy kéne. Megálltunk kicsit, nézelődtem, bánya arra, autóút arra messze, valami elhagyatott ipartelepromok, vörös föld, hova kerültem?
Furán éreztem magam, a látásom is kezdett olyan lenni, mint mikor a fényképező képei a tűző napon beégnek. Nagy mélázásom közepette mögöttem megláttam a pontot.
Lecsúszdáztam a paciról, már nem volt erőm lendülni. Odabotorkáltam, hűségesen követett, lyukasztottam, visszamentem a tisztás részre, és rájöttem, ne csodálkozzak ha furán érzem magam, kb. 3 órája jövök, sokat vágtában, lihegek, izzadok, jó pár km óta tűz a nap ezerrel, ahol szintén végig vágtattunk, és még egy kortyot nem ittam indulás óta.
Fürgén feléltem a nálam lévő 3.3 dl vízkészletet, visszakapaszkodtam a békésen álldogáló patásra, és mire leértünk a dombról, már megint kezdtem normálisan érezni magam, és jól esett a brutálisan fújó szél is.
Térképeztem, a távoli falunál van a 8-as pont, ha tilos szántóra menni, akkor a 7-es brutális kitérő, és volt egy olyan érzésem, hogy ott van az állatorvos. Az alapból 10 perc kiesés, és akkor tuti nem érek vissza a lovardába időben.
Mondtam Boninak, kihagyjuk a 7-est, meglessük a 8-ast, és húzunk haza, nem törődünk a maradék kb. 3 ponttal.
A rosszabb talajon ügettünk, széllel szemben persze, aztán a falutól pár km-re szép zöld rét kezdődött, na ott megeresztettem, szaladt is rendesen, nem kellett noszogatni. A betonhoz közeledve felvettem, térkép elő, temető stimm, templom stimm, hopp le van zárva a földút amin egyszerű lenne megközelíteni a pontot. Sebaj, átcaplatunk a falun. De ugye tényleg ez az a falu?
Szerencsére jött szembe 2 nő, egy idős meg egy fiatalabb, furán néztek foltos paripámra, köszöntem, nagy örömmel visszaköszöntek, megkérdeztem, hogy ugye Barnagon vagyok? Igen. Megköszöntem, eldöcögtünk.
Elég kínlódós volt a falun végigügetni, én már nagyon fáradtam, a ló is kezdett, és most nem hazairányba mentünk, úgyhogy nem szívesen ment.
Azért meglett a 8-as pont, lyuk, mász, szenvedés vissza a falun.
Nézegettem, melyik úton menjünk vissza Pécselyre? Mind kerülő, mind macera, a szőlőhelyen eltévedhetek, és akkor nem érünk vissza... már már kétségbe estem, hogy nem érek vissza, amikor a falu közepén megláttam a csodát:
Zádor vár nyíl jobbra, kék L turistajelzés. Sosem örültem még így turistajelzésnek. Csak követem a várig, a vártól meg becsukott szemmel is visszatalálok a lovardába. Megmenekültünk!!!!
Mondtam Boninak, hogy bocs de sietnünk kell, mert a vártól még fél óra a lovardáig, van 15-20 percünk, hogy a várhoz érjünk.
A kavicsokon ügettünk, erdő vágta, jött egy autó szembe, azt elengedtük, vágta tovább, elágazás. Lépés, még egy autó, hol a jelzés? Megtaláltam, vágta át az erdőn, és oda lyukadtam ki, ahol sok sok órának tűnő idővel ezelőtt megleltem a magasfeszültséget, ami alapján el tudtam menni a 4-es pontra.
A vártól lefele ahol lehetett ügettünk, ami nagyon nem esett jól, de muszáj volt ha nem akarom kizáratni magam.
Berobogtam még ismerősékhez is, szólni anyunak, hogy élek, és megyek vissza, ő meg jó, megy Balatonfüredre az ismerősékkel, majd jön.
Amíg ezt megtárgyaltuk, Boni kicsit fűnyíróskodott, én kaptam egy nagy bögre langyos teát amit egy szuszra eltüntettem, aztán szaladtunk tovább.
Utolértük egy egyénis versenytársat, őt amúgy nem ismerem, de láttam jól lovagol, úgyhogy meg mertem előzni vágtában.
Ő addig ügetett, de a lova eljött utánunk vágtába, szerintem ő hagyta neki, aztán még hajtotta is, bejött mellénk, így fej fej mellett suhantunk a köves részig. Felvettem Bonát, ő is felvette a lovát.
Beszélgettünk kicsit, Pécselyen áthaladva ahol fű volt, ott még toltam vágtában, mert nagyon szorított az idő. A lovardához közeledve mondtam neki, hogy én még meghajtom kicsit, mert ki fognak zárni, mondta ok, ő nem siet, mert már kizárták.
Még beestem időben, volt pár percem.
Lemásztam Bonikáról, megdicsérgettem, lenyergeltem, és kivittem legelni. Vagy fél órát biztos kint voltunk, és akkor is csak azért jöttem be, mert kezdtem fázni a vizes pólóban.
Épp kantározom le, kikiabál a tulaj, hogy menjek, mert már mindenki engem vár, kezdenék a díjkiosztót. Ja, az nem 5-kor van?
Beszaladtam, elég ciki volt, mindenki szépen tisztán, átöltözve, én meg lovas göncbe, koszosan, csatakosan, még rajtam lógtak a madzagok, térkép gerincvédőbe tűzve.... na mindegy.
Így hogy kizárták a fickót, akit utolértem, utolsó előtti lettem.
Utána nem mentem le bulizni, pedig nagyon noszogattak a többiek. Elég korán lefeküdtem, és nagyon nem aludtam jól, másnapra meg jól lebetegedtem, de azt inkább nem részletezem.
A verseny jó volt. Jobban meghajtottam magam is meg a lovat is, mint szoktam, a hátsómat is életemben először sikerült tök sebesre feltörni. Majd megszokja :)
